Az élet egyetlen olyan pillanata sem kárba veszett idő, amit nyeregben töltünk. - Winston Churchill

Ma reggel az eső halk dobolására ébredtem és a térdem együtt lázadt feltápászkodó tudatommal. Gyorsan írtam az airBnB-s szállásadómnak, ha lehet maradnék még egy napot és eldöntöttem, vadászok egy biciklis poncsót és megírom, hogy hogyan jutottam idáig... mindent és bármit a kollektív emlékezet fenntartásáért.

Az ötlet, hogy biciklivel meg kéne járni a Budapest - Berlin útvonalat, amolyan bakancslistás ötlet volt a szakítás legnehezebb pillanataiban, hogy valami mással foglalkozzak, mint a szívem és a homlokom migrénes lüktetése. Úgy gondolom szépen felépítettem, mint egy szintlépős RPG játékot. Kezdődött egy felmérő Balaton-körrel, megnézni, hogy én hogy bírom, a bicikli hogy bírja, utána szervíz, cuccok finomhangolása, egy újabb teszt egy határátkelős túrával, szabadég alatt alvással, táplálkozás, folyadékigény felmérés és utolsó finomhangolások után jöhetett csak a berlini túra. Bevallom nem hittem volna, hogy bele merek kezdeni, de a felkészítő túrák már adtak valamit, valami megfoghatatlan és addiktív érzetet, amire azt mondtam, nekem ez kell.

I. Nap; Budapest - Komarno ~90km

Nagyon ráparáztam a Duna-kanyar eurovelo6-os útvonalra (részben ismerem, hogy mennyire rossz minosegű, másrészt +20km lett volna) és még emberi időben akartam Komarnoba érni, hiszen itt még találtam szállást a www.warmshowers.com -on keresztül. 10-es főút Dorogon keresztül, picit belemászva a pilisbe is. A reggeli teherautós forgalom azért megszeppentett, de a piliseket elhagyva egészen jóra vált sorsom, bicikli út is lett hamar a Duna mentén. Már fél négykor Komáromban tengtem, a szállásra csak 5 órától mehettem, így jól körbe jártam. A város nagyon szép és barátságos, van egy eredeti hangulata, tetszett nagyon, még biztosan visszatekerek.

A szálláson pedig örök barátságot kötöttem Danival(2) és egyből megmutatta a biciklijét és a mesekönyveit. Az apukája pedig nem más, mint a biciklis dervis. Sajnos mire hazaért, én annyira elfáradtam, hogy értelmeset már nem tudtam mondani, de egy örök élmény maradt, szerintem a könyveit be is fogom szerezni.

II. Nap Komarno - Pozsony, de helyette csak Dunajská Lužná ~85km

Komarnoból egy főútra vitt a GPS-em, ami szuper volt, egy teljes autónyi hely van a leállósávban, nagyon kulturáltan lehetett haladni, de aztán kivitt a google-os úttervezésem a Duna melletti töltésre, ahol kegyetlen murva volt az egész, csak másodjára sikerült onnan kitörnöm, mert a kivezető kis utak traktorjárta rögös, tüskés, sáros horror volt, nem út.

Itt nagyon sok idő és erőm is elment, majdnem megcsókoltam az aszfaltot mire kikeveredtem, s innentől fogva zavartalanul mentem tovább főutakon. Dunajská Lužnában elcsábultam egy burgerre és el is fáradtam, a mellette lévő coopban pedig vettem reggelinek valót és gondoltam a szomszédos építkezési területen majd alszom egyet, de le volt zárva így tovább tekertem és a város legvégén a bicikliút mellett volt egy mini erdő, nagyon jót aludtam a puha tőzegen, s megint rájöttem, hogy túl meleg a hálózsák. Furcsa volt úgy végig jönni, hogy semmit nem értesz az írott dolgokból, de mindenki beszél magyarul, az emberek látszólag távolságtartóak, nem sok mosolyt kaptam, de segítőkészek.

III. Nap Dunajská Lužná - Ziersdorf, helyette csak Seitzersdorf-Wolfpassing ~110km

Napkeltével keltem, 7 órakor már túl a reggelin és nyeregben, GPS picit kikapcsolva, hagyom hogy a bringaút vezessen Pozsonyig. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy baloldalt gigászi kémények eregetik súlyos szürke füstjüket a baljós égbe, mint megannyi szipkázó és szivarozó óriás, jobb oldalt meg az elektromos művek acélkeresztjei zúgtak egymás hegyén-hátán, mint megannyi mechanikus András-kereszt feszülve a tájnak. Biztosra véltem, ha megbukik az emberiség, s mi már rég nem leszünk, ezek még akkor is ott fognak meredezni kultúránk otromba tetemeként.

A városba bekeveredni nem volt gyorsmutatvány, de egyszer csak egy nagy téren leltem magamat az őrségváltás közepén megannyi boldogan kattintó japán turista között. Boldogan leültem hát én is a szökőkút mellé tízóraizni és nyújtani egyet a lábaimon. Aztán tovább, a googlis útvonal egyből felvitt egy mini Gellért-hegyre, ahol már csak tolni tudtam, viszont legalább szép volt. Jött még egy külvárosi rész, ahol szeppenten tekeregtem, aztán újra főutakon Ausztriába. 11:30-kor már Schlosshoffban lettem, főútvonalak és bicikliutak váltakozva vittek tovább. Korneuburg előtt egy combos hegy is volt, három falut szántottam végig utána. A biciklit végig toltam Korneuburgon, olyan volt mint egy kis ékszerdoboz, 5 órakor kaptam észbe, hogy bele kéne taposni keményen, mert idő van. 19:40-kor már a bivakhelynek készen kell állnia.

Így a vacsorát kihagyva mentem tovább. Az út viszont nem volt egyszerű, a főutakról le volt tiltva a kerékpáros forgalom, hiszen mellette futott a kerékpárút, de nem mindig párhuzamosan, néha S alakban cikázva kisebb falvak között. 19:10-kor feladtam, megettem egy gyümölcsszeletet és a falu végében egy lezárt, bokrosabb útszakaszon nyugovóra tértem. Néha megébredtem és gyönyörködtem a csillagos égben.

III. Nap: A combok lázadása

A kihagyott vacsora, a combos hegymenet, 2 nap bivak megtette hatását és a testem fellázadt. Ziersdorfba 9-11km/h sebességgel nyöszörögtem be, ott a Billában bevásároltam minden kalóriadúsat, pihentem egy órát, de a testem nem szüntette be rebellis viselkedését, további tekerés és tévelygés Maissau-ig, ahol a tudatom elrejtőzött koponyám legbensőbb üregébe és döbbenten figyelte testemet, ahogy lefoglal egy hotelszobát 50€-ért, majd alszik egyet egy kiadós zuhany után, ruhát mos, boldogan sétál, beül a helyi cukiba kávézni és sütizni és vesz egy csomag cigarettát is. Egyszóval megadta a módját. Itt kellett rájönnöm, hogy ha végig akarom csinálni, akkor nem tehetek ego kérdést a napi etapokból, s hogy nagyon menő bivakozni, de legalább 3 naponta aludnom kell egy rendes helyen. 

Sétálgatás közben egy bácsi megállított, hogy hová lesz a menet, mondtam Berlinbe biciklivel, de egyenlőre a Csehekhez akarok eljutni. Előszedtünk egy turista térképét a hotel jóvoltából, s mutattam, hogy Észak-nyugati irányba mennék Horn felé, ő meg mondta, hogy az nekem nem lesz jó, mert nagyon sokat kell felfelé menni, inkább menjek picit vissza Eggnburgba és úgy tekerjek át a határon. Félve vettem elő a GPS-t a hotelszobámban, egyszer amikor a saját útvonal tervezőjére bíztam magamat rútul bevitt a szántásba. 

Közben letöltöttem az AirBnB-t is, mert esőt ígértek Vasárnapra, minden zárva lesz, jobb lesz nekem úgy tekerni, hogy tudom este vehetek egy forró fürdőt.

S így még is lett a szállás és az útvonal Staré Město pod Landštejnig.

IV. Nap Maissau - Staré Město pod Landštejn ~90km

Pozitívan csalódtam a GPS-ben, nagyon szépen összefűzte a helyi kerékpárutakat és főutakat, egy ideig az Ametiszt-úton mentem, erre emlékszem és gyönyörű volt, csak úgy repdesett a lelkem és a szívem, végre, erre vágytam. Persze nem sejtettem még az elején, hogy az út fele hegymenet lesz, s az éppen hogy esik az eső 9 órán keresztül kikezdi mindenemet. Egy ideig dúdoltam, Rammstein-t például, aztán random német szavakat dobáltam a tájnak, ez aztán tovább redukálódott "Ich will"-re, majd combosabb helyeken csak "Isssccchhh" lett belőle. A cseh határt elérve élt bennem a remény, hogy most már kiegyenesedik minden, az első balra kanyarban kb 15 percet mókuskerekeztem most már Nopéjn Nogéjn-t mantrázva. A lejtőknek egy idő után egyáltalán nem tudtam örülni, annyit izzadtam és annyit áztam, hogy a menetszéltől rám fagyott minden. Szóval tekertem bőszen, elmémben már egy kád forró víz reményében. 

5 órakor el is értem a célfalumat, onnan a GPS egy 2km-re lévő tanya felé invitált. Még egy pici fel-le a sárban és egy leláncolt kapu fogadott. Egy hiú pillanatban még áterőszakoltam a csípőmet a résen, de tudtam, hogy ezt a melleimmel már nem fogom megcsinálni, jól meg is akadtam, de sikerült visszacsinálnom a dolgot. Telefon elő, angol mobilnet aktívál, de nincs elég térerő, nem tudom megnézni az e-mailt a kontakt infóért. Sms magyar simről SzenziSzázinak, hogy hekkelje meg a gmailem, magyar sim nem működik. Reménykedem, hogy az angolt viszont ismeri, s nem hiszi spamnek... pár perc múlva jelez a gmail, hogy valaki belépett (szídom, hogy erre bezzeg van elég mobilnetje, hogy szakadjon meg) újabb percek és jön a telefonszám sms-ben. Örökhála és lánykérés gondolatát a szakadó eső elnyomja, tárcsázok:

A tulaj Prágában van és nem is látta a foglalást, majd mindjárt hív, h a szülei át tudnak-e menni és nem tanyán van a szállás, hanem a főtéren. Próbálok nem sírni, de míg várok a hívásra, azért hüppögök a gondolatra, hogy forró víz helyett az erdő szélén látott fedett betonplaccon fogok halálra fagyni. De minden jóra fordult, 30 perc múlva már forró vízben áztattam remegő testemet, wifin vibereztem és vacsorára egy alkarnyi mákoskalácsot ettem meg. Najó, picit hagytam reggelire is. Az ágyban még foglaltam szállást Ceske Budojeviceben is, mivel újabb 2 nap Mordor elé nézhettem és nincs e világon semmi, amiért én esőben töltenék el egy éjszakát a szabadban. Never-ever.

V. Nap irány Ceske Budojevice ~80km

Reggel 8, száraz ruhában, vonakodva, de már nyeregben. Újra fel és le, a szél ellen hosszú nadrágot is húztam, kár volt, 10 perc után eleredt az eső, most már az egész lábszáram fagy. Nova Bystriceben megállok, hiszen még koronám sincs, atm kifoszt, be a boltba, kakaó, mákossüti, banán és a péklánytól kérek csokisfánkot. Próbálom megtudakolni a helyi varázsszót (köszönöm) angolul, németül, de csak lesüti a szemét, nem kér az activityből. Kint még mindig esik, tököm tele, beülök a szemközti kocsmába, a pultoslány lelkesen beszél angolul, a kávét és úgy egyébként mindent a lehető leglassabban csinálja. Kurt Vonnegut büszke lenne rád, s ezzel a gondolattal magam is próbálok lenyugodni, s a végén két kávé lett belőle.

Száradt ruhában indulok tovább, az eső elállt és Csehország feltárta valószínűleg az egyik legszebb részét, amit úgy hívnak a cseh Kanada. Gyönyörű, szemet-lelket gyönyörködtető fenyvesek, amik az égig érnek, törzsüket az a szép smaragdzöld moha fedi, amibe a legszívesebben belehemperegnél, ha nem lenne hideg meg vizes minden. Az úton pedig vörösmókusok futkároznak meg nyuszik, itt-ott kisebb-nagyobb tavak szegélyezik az utat, ami nagyon jó minőségű, végig kitáblázva.

Viszonylag hamar elértem Ceske Budojevicét, út közben még egy marhacsordának is köszöntöm, hogy szépek vagytok lányok, aztán vigyázzatok a fiatalokra, nehogy elkanászodjanak, hosszú életet a legfinomabb fűvel, ha lehet. Fél négy se volt, amikor beültem a szállásom közelében egy hatalmas kézműves sajtburgerre, oh áldott marha, köszönöm. Köszönöm, hogy láthattalak erejed teljében, s örülök, hogy most nekem adsz erőt melegétel formájában. S ebben én nem érzek ellentmondást. 

VI. Nap - Újra Esik

Ma próbálok biciklis poncsót keresni, igazi PVC-t, ha lehet, aztán egy pici sörömködés, szeretnék várost nézni, de én nyári cucokkal készültem sajnos (oh mennyire sajnálom, hogy végül nem tettem be a téli thermo biciklis nadrágomat), így max egy kis grillcsirke vadászatot szervezek be magamnak.

A legfontosabbat elfelejtettem leírni.

Tudta? Az élet szép!

Minap hajnalban történt egy baleset a bácsival, ami annyira megviselte, hogy utána nagyon marcangolta magát. A feleségének meg elege lett belőle, gondoltam mielőtt leszedi a fejét közbe lépek.

Furcsa volt magamat hallani, ahogy a bácsi felé tornyosulva azt mondom, hogy:

Megtörtént, ami megtörtént, tudjuk, hogy nem szándékos volt, s nincs is már baj ugye? Ez már a múlt, vége, nincs többé. De ha ezen marcangolod magadat, akkor ettől neked nem lesz jobb, nem fogsz tudni aludni, a feleséged sem és én sem, mert félek, hogy letépi a fejedet (feleség nyomatékosítja a szándékát egy hümmögéssel). És aztán mi van, ha megtörténik mégegyszer, azt is megoldjuk aztán megy minden tovább, csak engedd el ezt a dolgot.

Néha nem is tudom, h másnak jövök-e ki segíteni, vagy magamnak. 

Másnap reggel úgy hozta a sors, hogy tisztázni kellett pár dolgot a síeléssel kapcsolatban. Lehet ideje volt, sok kép és elképzelt dolog van a fejemben K-t illetően, de próbálom tudatosan azt választani, ahogy gyerekként medvecsapdát állít a panellakásban. Nem a legmegfelelőbb hely egy erdei kalandra, bele lépett ő is, én is sajnos, de nem haltunk bele.

A sok panaszkodás ellenére, talán fontos lenne arról is megemlékezni, hogy nagyon sok jó dolgot is kaptam.

Az első néni, akit ápoltam, elveszve az időben és ágyhoz kötve, néha magához hívott és megszorongatta a kezemet, s olyanokat mondott, hogy:

- Meglásd, mindig jön másik, mindig, nem kell félni.

- Csak maradj jó kedvű, nincs semmi baj.

Ez a semmiből jövő kedvesség ott és akkor a világot jelentette nekem.

A mostani helyemen pedig csudajó dolgom van. A bácsi és néni 64 éve házasok és  a nagyszüleimmel és szüleimmel ellentétben imádják egymást. Ha az egyik épp rossz kedvében van a másik egyből ugrik borsot törni az orra alá, hogy ilyen holdképű fanyalgóval senki nem akar egy légtérben lenni, szóval szedje össze magát. A bácsival olyan vicces jelenetek játszódnak le, mint az Életrevalók című filmben. Hajmosás után mindig megkérdem, h Führer vagy Caesar akar-e lenni, egyből sopánkodik, hogy micsoda Brutus vagyok ..én pedig diadalmasan mondom, hogy Ave, Ave!!! még messze a március 15, nincs mitől félni. 

Van, hogy rossz lábbal kell, ilyenkor beteszem a Queentől a We are the champions-t, majd öt percen keresztül ordítjuk közösen, hogy "Ma jól akarom érezni magamat!!!"

A néni is fantasztikus, vele nehezebben találtuk meg a közös hangot, de miután rájöttem, hogy a tányérok előmelegítésével az ő szívét is megmelengetem, azóta "Kiskacsának" hív. Azt hittem sosem lesz már olyan becenevem, amit szeretni fogok, erre tessék, ezt nagyon szeretem.

A managerem is volt itt, neki tavaly nyáron küldtem egy képeslapot Budapestről, megköszönni a munkáját, mert a legtöbb email küldözgetővel ellentétben ő tényleg mindig utána járt a dolgoknak. Elmesélte, hogy pont a főnöke is ott volt, amikor megkapta és azt hitte, hogy egy újabb panaszlevél, de nem, s megköszönte nagyon, illetve örül, h újra itt vagyok és próbál nekem mindig jó helyeket találni.

Ez az élet másik oldala, amit ha hajlandó vagyok kitartóan figyelni, akkor apránként helyre áll a mérlegem.

Ez az én utam, ha csak egy lépéssel is, de előrébb.

A testem mindenféleképpen jól van, sőt talán ő örül a legjobban, hogy vége sok mindennek és vele foglalkozom. Néha magam is meglepődöm rajta. Ha kiszakítanak a fejemből, például egy vásárlás folyamán oda jön az eladó, hogy segíthet-e, s milyen a napom, akkor magától lendül a kezem pozitív gesztikulációba, mondja a szám, hogy jól és dolgosak és ez így jó, az agyam meg döbbenten mered belőlem kifele, hogy ez honnan jött.

Az idegeim, na azok vannak ki. A legárulkodóbb jel, hogy lassan bármilyen zenét élvezni tudok. Bármit felrakok pörögni (egy 92 éves házaspár kollekciójából, Concert by the Sea örök kedvenc lett) azaz idegeimnek olyan, mintha égetett bőrfelületet tennénk hideg, csobogó víz alá.

A legrosszabbak még mindig a hajnalok, bár mostanság a tourettes szindróma nem 2-3 között kezdődik, hanem megvárja az 5 órát, így legalább aludni is tudok az állandó káromkodás mellett. Talán ebből van már leginkább az elegem, hogy már 6666666666 szituációra tudok befeszülni az egész testemmel együtt. Szóval fogtam a füzetemet és felvázoltam az összes elképzelhető interakciót, amibe kerülhetek három lehetséges reakció típussal  (pozitív, negatív, neutrális). Amig az agyamban vázoltam, azt hittem lesz vagy 5 oldal, de aktuálisan 4 lehetséges szituációt tudtam elképzelni, ez összesen 12 eshetőség, amik nem is olyan rosszak, +1 hogy bármikor sarkon fordulhatok és elfuthatok, nem szégyen az.

A rossz emlékeket is nehéz a helyükön tartani, egy részem mindig mondja, hogy ez már megtörtént, vége, nem fordulhat elő többet, s most is csak azért fáj, mert én  hívom elő őket. Ez még nem elég. Így kitaláltam a "A Fájdalom Órái" fantázianevet az edzésre, ha már  úgyis fáj, használjuk ki az izomhasábszakadást. A kurva app  már úgy is olyan feladatokat ad, hogy majd beszarok rajta. Hát, ha már fáj, akkor rákoncentrálok, hogy ott lakik abban az izomban minden rossz, ami megtörtént, minden gyengeség, ami bennem van, s most fáj és vergődik, de azért fáj, mert erősödik, edződik és átalakul  (ez is fontos volt, h nem, nem elpusztítom, ez is a részem, hanem megedzem).

Lassan úgy érzem magamat, mint egy hacker, aki a saját forráskódját basztatja, egyszerre szenvedve és izgatottan várva, hogy sikerül-e.

Ez az én utam mondogatom magamnak minden reggel. Véletlenül vettem észre a szombati Times magazin extra mellékletét, de azóta is hálás vagyok a sorsnak érte, mert tele van fantasztikus ötletekkel.

Egy teljes oldalt szenteltek arra az esetre, ha lenne egy lukas éved a nagy élettervek beizzítása előtt, s nem tudsz nemet mondani a világ hívó szavára.

1. Önkénteskedés külföldön 

Nem egy cég és szervezet szakosodott arra, hogy önkénteseket toborozzon exkluzív és kevésbé exkluzív országokba megfizethető áron. Ilyen pl a Voluntary Services Overseas  (vsointernational.org), akik programokat ajánlanak Afrikában, Ázsiában, s Latin Amerikában. Az utazási költségeket megtérítik az idődért és munkádért cserébe, de elvárják tőled, hogy segíts legalább  £800 összekalapolni. Ez szószerint adomány gyűjtés, tavaly egy kolléganőm ezt csinálta, ő Afrikába ment utána, azért kellett kalapolnia, hogy egyáltalán felfogja mit jelent a szegénység és a rászorultság. A projektek között fiatalkorúak megsegítése, startupok beindítása és egészség megőrző programok, információk terjesztése a cél.

2. Földműves munkák Új-Zélandon

Hatalmas biznisz Új-Zélandon és egyre több biofarm kezd működésbe az ország egész területén. Van egy dedikált honlap, amely összehozza a farmtulajdonosakat jövendőbeli dolgozókkal: wwoof.co.nz  (Willing Workers on Organic Farms). Nincs fizetés, de napi 4-6 óra munkáért cserébe adnak szállást és ellátást. Illetve tanítanak is, biogazdálkodást, borkészítést, igazi kovászoskenyér készítést. Ha megvan a pénz és  a vízum, egy igazi hátizsákos kaland a földi paradicsomban.

3. Aranyifjak tengerpartja 

Országtól függően akár  £30-ot is kereshetsz óránként szörfoktatóként, ehhez elég 10 hétre elvonulni Marokkóba vagy Dél-Afrika tengerpartjaira és letenni az oktatói és vizimentő vizsgát. Oké, a költségek nagyjából  £4500+ -ra rúgnak a tickettoridegroup.com szervezésében, de ha nekem meglenne a kellő vázizomzatom hozzá, tuti ott szelném a hullámokat.

4. Hajózás a világ körül 

Óceánjáró, folyami hajók, talán nem kell bemutatni, sok helyen toboroznak, Magyarországon is vannak erre specializálódott irodák. Lehet a Brexit élesedése után ezzel folytatom.

5. Ültess fát Kanadában

Tree-planter.com által szervezett munka Kanadában, kemény meló és a vízumot is magad intézed, de a szorgos zöldkezek akár napi  £96-ot is kereshetnek. Ha Berlin végképp nem múlik ki belőlem, használom a jó öreg kapáljunk egy nagyot módszert én is.

6. Hostel Hostess bárhol 

Workaway.info olyan állásokat ajánl világszerte, ahol egy kis besegítésért cserébe akár szállást és ételt is kaphatsz. Takarítástól kezdve túravezetésen keresztül bármit. Egy  jó nyaralás nem csak az úszómedence mellett töltött drága óráktól lehet maradandó.

7. Házi-sitter 

Oké, ha padló suvickolása nem pálya, akkor vigyázz a házra és a cicára, housecarers.com erre biztosít platformot, oké  £38.5 az éves tagsági díj, de ez is egy lehetőség, amivel érdemes lehet foglalkozni.

8. Téli szezonális munkák síparadicsomokban 

SeasonWorkers.com a hütték világába ad lehetőséget bekerülni, hostess, szakács, síoktató, a fizetés magyar szemmel csábító, plusz kapsz  szállást, ételt, síbérletet. Van ahol csak képesíett embereket keresnek, van ahol elég hogy lelkes vagy és betanítanak.

* A tartalmat a Times magazinból fordítottam, nem fizetett hirdetés. Googlizással még több hasonló munkák, cégek, oldalak érhetőek el.

Néha hajlamos vagyok elfelejteni, hogy nem száműzetésben vagyok kint, hanem önként jöttem ide, tudatosan, hogy jobban legyek és nem utolsó sorban pénzt keresni. Berni egyszer megkérdezte még az egész szartsunami legelején, hogy mikor éreztem nagyon boldognak magamat legutoljára (és itt tudatosan hívnám fel a saját figyelmemet arra, hogy igen, az a Berni, aki miatt 6 éve még itt keseregtél, hogy mennyire semmit nem jelentettél neki, kirángatott és végig asszisztálta a szakításodat Berlinnel), s az a pillanat jutott eszembe, amikor középfölde közepén futkorásztam a ködben.

Olyan sűrű volt a köd, hogy nem lehetett látni előrébb pár méternél, s hirtelen elfogott az érzés, hogy ez az élet, hogy az idő nem létezik úgy, ahogy mi mérjük. Nincs  múlt, mert hiába nézel hátra, nem látod honnan jöttél, mi maradt ott, mi lett a nyomoddal. Nincs jövő, hiszen nem látsz a jelennél, az orrod előtt fekvő útnál tovább. Van egy irány és két lábad és vagy megállsz vagy tovább mész, de több opció nincs. Emlékszem akkor is épp félig már szakítottunk Berlinnel, s azt hiszem akkor élte át talán a magány érzetét a legintenzívebben, s emiatt elég sokáig furdalt is a lelkiismeretem... S akkor éreztem először határozottan, hogy ez nem az én problémám, nem véletlenül vagyok itt és ezen az úton és nem tudok visszafordulni, nekem ez itt az irányom, s ha van még kereszteződés az útjainkban, akkor úgy is lesz időnk egymásra.

Most nekem kell megértenem, hogy nem vagyok Berlin problémája, s a saját utunkat kell, hogy járjuk és nekem kell megoldanom, hogy a hibás forráskódom ne omlassza össze a teljes rendszeremet.

Mindig lefuttatom az agyamon, hogy amikor először szakítottunk a legfájóbb pont az volt, hogy csak másfél évet töltöttünk együtt, a második szakítás után, a négy és fél évet taposva, hogy annyira sok veszekedés és negatív dolgokat felhalmozva magunk körül. S most 1 év békesség után meg az a bajom, hogy ennyi sok hazugság került felszínre az utóbbi két évről. Hát úgy látszik nekem semmi sem elég.

Egy részem tudja jól, hogy igazándiból köszönettel tartozunk egymásnak, hogy ennyire megpróbáltuk, de ennyi volt, nincs tovább. A másik részemnek üzenem inkább, hogy igen, ijesztő az ilyen sűrű köd, de az utadon vagy, nem száműzetésben. Indulj el, s meglátod, ott vannak a kereszteződések, ahol találkozni fogsz olyanokkal, akik már várják a találkozás pillanatát, s olyanokkal is, akik meglepetések lesznek még az életedben. Ne haragudj a ködre,  ne haragudj a félelmeidre, lépj, ameddig látsz.

Úgy akartam kezdeni, hogy nem sokára otthon  leszek, aztán belém villant, hogy ja, azért hogy elköltözzek és aztán barátról-barátra szállva és főzve  (ez mint kiderült számomra egy nagyon hasznos készség, meg az is, hogy hány lelkes barátom van, akik örülnek szerény társaságomnak, főleg, ha nem nagybőgőt játszok) cigánykerekezzek hat hetet. A csak úgy létezést pedig kihúztam a listáról, sokat akarok tenni-venni-menni. Életem legértelmesebb hat hetét akarom az országban tölteni.

Szóval fogtam magamat és beiratkoztam egy búvártanfolyamra horvátorszagi merüléssel, viszem anyámat is, had játszon egy kicsit ő is sellőlányt, bár nem panaszkodik, valahol érzem, hogy ő is nehéz időket él meg. De előtte még körbe tekerjük a Balatont pajtikkal, aztán Szeptember közepén egy hortobágyi túrát szerettem volna, de találtam helyette egy a Magyarország legszebb kerékpártúrái között előkelő helyen álló  őrségi  három folyó túrát (Őrség-Mura-Dráva) röpke 400 km.

Aztán pedig egy Budapest - Bécs - Berlin dönerkebab túra, végállomás T karjaiban valami buzibárban (bevonulás szigorúan az Electric6 Gaybar számára) és aztán haza vonattal és bedurrant combokkal jól megérdemelt dönerkebabot csámcsogva, ami Berlinben a legjobb.

Azt hiszem a legfontosabb a kerékpározásban, hogy végre megint hosszútávokban gondolkodhatok. A futásban is a hosszabb távokat szerettem, az agyad az elején küzd, dobja be a hülyeségeket, de aztán a lábak előre haladó mantrája szépen lecsillapít és elfog egy szabadságérzet. Kerekezés közben ehhez kicsit több kilométert kell tekerni, de már alig várom, s várom azt is, hogy mindenféle félelmet és frusztrációt levetközve a szabad ég alatt aludhassak.

A kreativitásról sem szeretnék teljesen lemondani, ezért elmegyek rajzolni és festeni Paksi Évához is, mert egyszerűen ott nem tudok frusztrált lenni.

Lesz egy csalódott Kaktusz Úr, aki néha szúr pólóm is, s megyek kerámiát is festeni a Made by You-ba, s tekeréshez is viszek skiccfüzetet. Úgy gondolom ezzel rendben leszek, lélekben pedig készülök majd az angliai túrákra.

Szakításunk nyolcvanhatodik fejezete, alcím:

Ha el tudod fogadni, hogy én nem tudlak úgy boldoggá tenni, hogy közben én is boldog legyek, akkor el fogsz tudni engedni.

 

Azt hiszem a legrosszabb, hogy érzem, ez már ténylegesen vége. És nem is a vége a rossz. A lelkesedés teljes hiánya a legborzasztóbb. Most az lenne a feladatom, hogy azt a lelkesedést, erőt, bizalmat, amit a kapcsolatunkba próbáltam bevinni, már magamba kellene fektetnem. És jelen pillanatban nem tudok magamra fogadni. 

A világ végén legeltetem az elmémet. Elképzelem, hogy elmegyek az Európai kontingens meteorológiai létezésének legészakibb csücskébe és kiüvöltöm a lelkem a szeleknek. 
Helló Stornoway! Viszlát múlt! Helló Jelen! Gyertek álmok és szerelmek! Gyertek árulók és csalódások! Gyere élet! Gyere fal! Mérj meg és ütközzünk még egyszer, had fájjon, had érezzem hogy jó. Gyere Stornoway és aztán ne lássalak többet! 

Múlthéten felmondtam, amiből annyi lett, h dolgozhatok otthonról áprilistól és projektek szerint leszek fizetve, pedig azt hittem ki fognak rúgni. 
Beszéltem osztályfőnökömmel is, h mi módja van az évhalasztásnak, ő jelentőség teljesen csak annyit  mondott ne halasszak, próbáljam befejezni megszakítás nélkül. Annyit még hozzá tett, h ha szeretném vizsgázhatok előbb és kezdhetem később a jövő évi tanévet, csak tudjanak rólam.

Elég sok minden közre játszott a döntésben, a képzés átszerveződésének híre, a bizonytalanság, s egy fantasztikus kirándulás a János-hegyen.

S újra meg kellett kérdeznem magamtól, hogy mitől is félek. 
Félek az anyagi bizonytalanságtól. Félek, hogy a fél életemet ülve fogom eltölteni. Félek, hogy olyan dolgokra nem jut időm, ami igazán fontos. Félek, hogy önmegvalósítás helyett belerohadok a dolgokba.

Nem tetszett ez a sok, tudatomba beékelődött félsz. Szóval benyújtottam a felmondásomat, és elővettem azokat a terveket, érzéseket, amik még Angliában fogalmazódtak meg bennem. Visszatérek a testedzéshez, rajzolok és már jelentkeztem még egy intenzív rajztanfolyamra Paksi Évánál, és leteszem végre azt a kurva jogsit is >.>, hétvégenként pedig kirándulás, mászással-csúszással. A sulis gyakorlatra pedig nem fél emberként akarok bejárni, hanem testben-lélekben ott lenni és el akarom sajátítani gyakorlati technikákat.

Az anyagi résszel meg az lesz, hogy ki megyek Angliába újra a nyári szünet alatt, legrosszabb esetben 900.000 forintot fog jelenteni, legjobb esetben pedig 1,5M forintot, ez pont elég arra a jelenlegi tartalékaim mellett, hogy harmadik tanévet, ami áprilisig tart, kihúzzam a legrosszabb esetben is.

Ha mindezen túl vagyunk, Berlinnel úgy véljük, h akkor pont el kéne húznunk Indonéziába vagy Thaiföldre egy hónapra, ha napfény illetve a tengerben való lubickolás nem is karcsúsítja majd a derekunkat, egy egzotikus hasmenés biztos jó hatással lesz a testsúlyunkra :).

Két szakmai ismeret tétel tanulása között egy olyan megvilágosult pillanatom lett, h az évtized transzcendentális üzletmodelljét a szerveződési szinttől egészen a reklámanyag tartalmáig láttam magam előtt. Persze az más kérdés, h kereslet valószínűleg nincs rá. A spiritualizmus és az üzletmodellek meg alapvetően nincsenek túlzottan jó viszonyban egymással.

Úgyhogy inkább megemlítem Berlint, 5 nap és végre hazatér Németországból (bár legszívesebben inkább kint maradna és engem reptetne magához).

Mint említettem vizsgaidőszak van, büszkeségem az Anatómia, előző félév és az idei is egy szép ötössel zárult (persze 4 napig semmi mást nem tanultam csak a koponyán és az állcsonton tapadó izmok, idegek, csontképletek és mimikai izmok latin elnevezését). Egyelőre hármas a legrosszabb jegyem (az életben először és utoljára kevertem össze a polikohézió és a poliaddició fogalmát), de még két véres modulzáró hátra van.