A sok panaszkodás ellenére, talán fontos lenne arról is megemlékezni, hogy nagyon sok jó dolgot is kaptam.

Az első néni, akit ápoltam, elveszve az időben és ágyhoz kötve, néha magához hívott és megszorongatta a kezemet, s olyanokat mondott, hogy:

- Meglásd, mindig jön másik, mindig, nem kell félni.

- Csak maradj jó kedvű, nincs semmi baj.

Ez a semmiből jövő kedvesség ott és akkor a világot jelentette nekem.

A mostani helyemen pedig csudajó dolgom van. A bácsi és néni 64 éve házasok és  a nagyszüleimmel és szüleimmel ellentétben imádják egymást. Ha az egyik épp rossz kedvében van a másik egyből ugrik borsot törni az orra alá, hogy ilyen holdképű fanyalgóval senki nem akar egy légtérben lenni, szóval szedje össze magát. A bácsival olyan vicces jelenetek játszódnak le, mint az Életrevalók című filmben. Hajmosás után mindig megkérdem, h Führer vagy Caesar akar-e lenni, egyből sopánkodik, hogy micsoda Brutus vagyok ..én pedig diadalmasan mondom, hogy Ave, Ave!!! még messze a március 15, nincs mitől félni. 

Van, hogy rossz lábbal kell, ilyenkor beteszem a Queentől a We are the champions-t, majd öt percen keresztül ordítjuk közösen, hogy "Ma jól akarom érezni magamat!!!"

A néni is fantasztikus, vele nehezebben találtuk meg a közös hangot, de miután rájöttem, hogy a tányérok előmelegítésével az ő szívét is megmelengetem, azóta "Kiskacsának" hív. Azt hittem sosem lesz már olyan becenevem, amit szeretni fogok, erre tessék, ezt nagyon szeretem.

A managerem is volt itt, neki tavaly nyáron küldtem egy képeslapot Budapestről, megköszönni a munkáját, mert a legtöbb email küldözgetővel ellentétben ő tényleg mindig utána járt a dolgoknak. Elmesélte, hogy pont a főnöke is ott volt, amikor megkapta és azt hitte, hogy egy újabb panaszlevél, de nem, s megköszönte nagyon, illetve örül, h újra itt vagyok és próbál nekem mindig jó helyeket találni.

Ez az élet másik oldala, amit ha hajlandó vagyok kitartóan figyelni, akkor apránként helyre áll a mérlegem.

Ez az én utam, ha csak egy lépéssel is, de előrébb.

Középfölde egyik legújabb meglepetése a tejesember léte.

Stow-on-the-wold-on futottam először bele, hogy kis fémkosárkák vannak az ajtók előtt, számozott táblával felettük, hogy a következő rendelésre hány pint tejet hozzon üvegekben.

Arra nem is számítottam, hogy Coventryben, ami azért nem is egy kicsi városka, ugyan úgy jár a tejesember. A kolléganőm félkészített, hogy egy igazi karakter az ő tejesemberük, s vasárnap kétszer csengett, hogy beszedje a pénzt. Amikor csöngettek egy 85 éves, sas orrú, lebarnult, félfogas bácsika pipázott ízesen az ajtóban és nem vesztegette az időt csöndre:

- Nahát egy újabb kedves arc van itt, na aztán jól érzed-e magadat? 7.80 lesz a tej egyébként. Ugye, nagyon jó emberek ők, már 20 éve én viszem a tejet nekik. Még eldolgozgatok, de otthon már  nekem is kell segítség. Itt  van a visszájáró, aztán vigyázz magadra angyalom. - Majd elcsörgött az aprópénzzel kitömött hatalmas köpönyegével együtt.