Ha az utóbbi 2,5 évre gondolok, mindig az jut eszembe először, hogy szingli vagyok, vagyis nincs kapcsolatom, nem kapcsolódom senkihez. Aztán minap jutott eszembe, hogy igazándiból milyen sok, alternatív módon próbálok kapcsolódni, illetve kapcsolódtam másokhoz.

Egyébként, ha komolyan vennénk magunkat, meg a párkapcsolati törekvéseinket, akkor két dolgot lenne érdemes tisztázni már a kapcsolódás hajnalán: az egyik a kötődési típusunk, a másik, hogy megkérdezzük, volt-e a másik gyerekként kitéve bármilyen szexuális abúzusnak. A jelenlegi statisztikák szerint ugyanis a társadalom 50%-a rendelkezik csak biztonságos kötődési mintával, a maradék pedig nem, s becslések szerint az EU-ban a gyerekek 10-20%-a áldozata valamilyen szexuális jellegű bűncselekménynek. Mellékesen megjegyzem, hogy ennek tetejében Magyarországon minden 5. nő élt már meg párkapcsolaton belüli erőszakot. Kemény dolog ez a statisztika.

Amennyire néha elszomorít, hogy kettős életet élek, egyik Angliában céltudatosan gályázik, a másik megpróbálja a létezés látszatát imitálni Budapesten, úgy jön kapóra a tinder-randikon ez a zászló, hogy bocsánat, de nem én vagyok a tartós kapcsolat kulcsa, maradjunk a tiszteletteljes, érzelmektől mentes szexnél. Nem mintha maga a szex lenne a csúcspont, ez inkább amolyan alku a testemmel, hogy neki is van lelke és szükségletei, ha időben reagálok rá tudatosan, akkor később nem hoz idióta helyzetekbe.
A legszebb mégis, amikor vagy mögöttem, vagy a másik mögött becsapódik az ajtó és tudom, hogy ez volt itt a happy is meg az end is, már elrontani nem lehet, s a romantikus regényekkel ellentétben, senkinek nem kellett meghalnia.
Ilyenkor szokták elővenni a konzervatív károgást, hogy mert a bezzeg-generáció érzelmi nihilben és üres testiségben, elköteleződés nélkül tengetik az egocentrikus napjaikat (ahelyett, hogy szültek volna már hármat, ugye), de ilyenkor azt gondolom, hogy reális határokat szabni és betartani, ténylegesen őszintének lenni a szándékainkról, vágyainkról, s a szexuális igényeinket megbeszélni, testileg kifejezni, hogy teljességében elfogadod és tiszteled a másikat, oda figyelni a jelzéseire, saját magadra... nem kis feladat, s a végén úgy kijönni belőle, hogy érzelmileg senki sem sérült, remek gyakorlat és tapasztalat. Ha visszafordíthatnám az idő kerekét, huszonévesen kellett volna inkább erre törekednem, ahelyett hogy a reménytelen szerelmeket halmozok magamban.