Annyit beszélgettünk Pajtikkal a vlogolásról és az utóbbi időben a videókészítés is megtetszett, hogy úgy gondoltam bele vágom magamat a kamerám közepébe.
Az első próbálkozás szörnyű lett, de nagyon sokat tanultam belőle. Illetve rádöbbentett, hogy szükségem lenne egy nem 10 éves laptopra többek között :)
Még keresem a "hangomat", vannak ötletek, hogy miről akarok beszélni és nem blogolni, de majd meglátjuk.
Minden haza jövetelem előtt csinálok egy bakancslistát, amit többé-kevésbé próbálok teljesíteni.
Eddig jól haladok, már kettő kilőve, egy festés a YourArtStudiónál és egy hétvégi tekerés a Balaton északi partján és másnap a Káli-medencében.
Balatoni gyerek vagyok, anyám szerint ott is fogantam, Balatonalmádiban töltöttem a fél nyáriszüneteimet, imádom a színeit, az illatát, a vörösboros kólát, a retro strandlépcsőket, a ladikokat... szóval cseppet elfogult vagyok, ha a Balatonról van szó.
Mégis azt kell hogy írjam, a Balaton már nem menő. Nem menő a lepukkant pléhdobozok a pénztárca gyilkos élelmiszeripari hulladékaival, amit ételként mernek eladni, Tihanyt leszámítva egy jellegtelen és igénytelen masszává vált.
A Káli-medence és Köveskál pedig gyermekkorom emlékeinek másik emlékhalmazata, lepukkant falu, láncra vert kutyák, libák, akik megkergetnek és jobb időket megélt öregemberek az elmúlás fátyla alatt, egy dohos szagú közérttel és egy darab kocsmával.
A Kornyitót szerettem volna látni újra a kísérteties szoborhalmazaival, erre pont nem jutott idő végül, de helyette
egy teljesen megújult vidék és környezet fogadott. A lepukkantság eltűnt, vállalkozó kedvű fiatalok és ízes beszédű mosolygós öregek fogadtak minket mindenhol. Nyoma sincs zimmer feri típusú apartmanoknak, a bor jó, itt-ott öko és őstermelői piacnak álcázott zsibvásárokra találni, ahol pezseg az élet és tele van turistákkal.
A táj leírhatatlanul gyönyörű, egyszerűen nem tudom annál jobban leírni, minthogy a rohadt sok emelkedő, kurva erős szél ellenéri telipofával mosolyogva tekertem.
Szóval, aki unja már a balatoni banánt, az ehetetlen lángost és a pancsolt borokat, annak csak eg picivel kell arébb mennie, s az egyértelmű közelsége miatt még a strandokról sem kell lemondania. Káli-medence is the new black.
A túra alapötletét ez a bejegyzés adta: Bobek kirándulásai
Az élet egyetlen olyan pillanata sem kárba veszett idő, amit nyeregben töltünk. - Winston Churchill
Ma reggel az eső halk dobolására ébredtem és a térdem együtt lázadt feltápászkodó tudatommal. Gyorsan írtam az airBnB-s szállásadómnak, ha lehet maradnék még egy napot és eldöntöttem, vadászok egy biciklis poncsót és megírom, hogy hogyan jutottam idáig... mindent és bármit a kollektív emlékezet fenntartásáért.
Az ötlet, hogy biciklivel meg kéne járni a Budapest - Berlin útvonalat, amolyan bakancslistás ötlet volt a szakítás legnehezebb pillanataiban, hogy valami mással foglalkozzak, mint a szívem és a homlokom migrénes lüktetése. Úgy gondolom szépen felépítettem, mint egy szintlépős RPG játékot. Kezdődött egy felmérő Balaton-körrel, megnézni, hogy én hogy bírom, a bicikli hogy bírja, utána szervíz, cuccok finomhangolása, egy újabb teszt egy határátkelős túrával, szabadég alatt alvással, táplálkozás, folyadékigény felmérés és utolsó finomhangolások után jöhetett csak a berlini túra. Bevallom nem hittem volna, hogy bele merek kezdeni, de a felkészítő túrák már adtak valamit, valami megfoghatatlan és addiktív érzetet, amire azt mondtam, nekem ez kell.
I. Nap; Budapest - Komarno ~90km
Nagyon ráparáztam a Duna-kanyar eurovelo6-os útvonalra (részben ismerem, hogy mennyire rossz minosegű, másrészt +20km lett volna) és még emberi időben akartam Komarnoba érni, hiszen itt még találtam szállást a www.warmshowers.com -on keresztül. 10-es főút Dorogon keresztül, picit belemászva a pilisbe is. A reggeli teherautós forgalom azért megszeppentett, de a piliseket elhagyva egészen jóra vált sorsom, bicikli út is lett hamar a Duna mentén. Már fél négykor Komáromban tengtem, a szállásra csak 5 órától mehettem, így jól körbe jártam. A város nagyon szép és barátságos, van egy eredeti hangulata, tetszett nagyon, még biztosan visszatekerek.
A szálláson pedig örök barátságot kötöttem Danival(2) és egyből megmutatta a biciklijét és a mesekönyveit. Az apukája pedig nem más, mint a biciklis dervis. Sajnos mire hazaért, én annyira elfáradtam, hogy értelmeset már nem tudtam mondani, de egy örök élmény maradt, szerintem a könyveit be is fogom szerezni.
II. Nap Komarno - Pozsony, de helyette csak Dunajská Lužná ~85km
Komarnoból egy főútra vitt a GPS-em, ami szuper volt, egy teljes autónyi hely van a leállósávban, nagyon kulturáltan lehetett haladni, de aztán kivitt a google-os úttervezésem a Duna melletti töltésre, ahol kegyetlen murva volt az egész, csak másodjára sikerült onnan kitörnöm, mert a kivezető kis utak traktorjárta rögös, tüskés, sáros horror volt, nem út.
Itt nagyon sok idő és erőm is elment, majdnem megcsókoltam az aszfaltot mire kikeveredtem, s innentől fogva zavartalanul mentem tovább főutakon. Dunajská Lužnában elcsábultam egy burgerre és el is fáradtam, a mellette lévő coopban pedig vettem reggelinek valót és gondoltam a szomszédos építkezési területen majd alszom egyet, de le volt zárva így tovább tekertem és a város legvégén a bicikliút mellett volt egy mini erdő, nagyon jót aludtam a puha tőzegen, s megint rájöttem, hogy túl meleg a hálózsák. Furcsa volt úgy végig jönni, hogy semmit nem értesz az írott dolgokból, de mindenki beszél magyarul, az emberek látszólag távolságtartóak, nem sok mosolyt kaptam, de segítőkészek.
III. Nap Dunajská Lužná - Ziersdorf, helyette csak Seitzersdorf-Wolfpassing ~110km
Napkeltével keltem, 7 órakor már túl a reggelin és nyeregben, GPS picit kikapcsolva, hagyom hogy a bringaút vezessen Pozsonyig. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy baloldalt gigászi kémények eregetik súlyos szürke füstjüket a baljós égbe, mint megannyi szipkázó és szivarozó óriás, jobb oldalt meg az elektromos művek acélkeresztjei zúgtak egymás hegyén-hátán, mint megannyi mechanikus András-kereszt feszülve a tájnak. Biztosra véltem, ha megbukik az emberiség, s mi már rég nem leszünk, ezek még akkor is ott fognak meredezni kultúránk otromba tetemeként.
A városba bekeveredni nem volt gyorsmutatvány, de egyszer csak egy nagy téren leltem magamat az őrségváltás közepén megannyi boldogan kattintó japán turista között. Boldogan leültem hát én is a szökőkút mellé tízóraizni és nyújtani egyet a lábaimon. Aztán tovább, a googlis útvonal egyből felvitt egy mini Gellért-hegyre, ahol már csak tolni tudtam, viszont legalább szép volt. Jött még egy külvárosi rész, ahol szeppenten tekeregtem, aztán újra főutakon Ausztriába. 11:30-kor már Schlosshoffban lettem, főútvonalak és bicikliutak váltakozva vittek tovább. Korneuburg előtt egy combos hegy is volt, három falut szántottam végig utána. A biciklit végig toltam Korneuburgon, olyan volt mint egy kis ékszerdoboz, 5 órakor kaptam észbe, hogy bele kéne taposni keményen, mert idő van. 19:40-kor már a bivakhelynek készen kell állnia.
Így a vacsorát kihagyva mentem tovább. Az út viszont nem volt egyszerű, a főutakról le volt tiltva a kerékpáros forgalom, hiszen mellette futott a kerékpárút, de nem mindig párhuzamosan, néha S alakban cikázva kisebb falvak között. 19:10-kor feladtam, megettem egy gyümölcsszeletet és a falu végében egy lezárt, bokrosabb útszakaszon nyugovóra tértem. Néha megébredtem és gyönyörködtem a csillagos égben.
III. Nap: A combok lázadása
A kihagyott vacsora, a combos hegymenet, 2 nap bivak megtette hatását és a testem fellázadt. Ziersdorfba 9-11km/h sebességgel nyöszörögtem be, ott a Billában bevásároltam minden kalóriadúsat, pihentem egy órát, de a testem nem szüntette be rebellis viselkedését, további tekerés és tévelygés Maissau-ig, ahol a tudatom elrejtőzött koponyám legbensőbb üregébe és döbbenten figyelte testemet, ahogy lefoglal egy hotelszobát 50€-ért, majd alszik egyet egy kiadós zuhany után, ruhát mos, boldogan sétál, beül a helyi cukiba kávézni és sütizni és vesz egy csomag cigarettát is. Egyszóval megadta a módját. Itt kellett rájönnöm, hogy ha végig akarom csinálni, akkor nem tehetek ego kérdést a napi etapokból, s hogy nagyon menő bivakozni, de legalább 3 naponta aludnom kell egy rendes helyen.
Sétálgatás közben egy bácsi megállított, hogy hová lesz a menet, mondtam Berlinbe biciklivel, de egyenlőre a Csehekhez akarok eljutni. Előszedtünk egy turista térképét a hotel jóvoltából, s mutattam, hogy Észak-nyugati irányba mennék Horn felé, ő meg mondta, hogy az nekem nem lesz jó, mert nagyon sokat kell felfelé menni, inkább menjek picit vissza Eggnburgba és úgy tekerjek át a határon. Félve vettem elő a GPS-t a hotelszobámban, egyszer amikor a saját útvonal tervezőjére bíztam magamat rútul bevitt a szántásba.
Közben letöltöttem az AirBnB-t is, mert esőt ígértek Vasárnapra, minden zárva lesz, jobb lesz nekem úgy tekerni, hogy tudom este vehetek egy forró fürdőt.
S így még is lett a szállás és az útvonal Staré Město pod Landštejnig.
IV. Nap Maissau - Staré Město pod Landštejn ~90km
Pozitívan csalódtam a GPS-ben, nagyon szépen összefűzte a helyi kerékpárutakat és főutakat, egy ideig az Ametiszt-úton mentem, erre emlékszem és gyönyörű volt, csak úgy repdesett a lelkem és a szívem, végre, erre vágytam. Persze nem sejtettem még az elején, hogy az út fele hegymenet lesz, s az éppen hogy esik az eső 9 órán keresztül kikezdi mindenemet. Egy ideig dúdoltam, Rammstein-t például, aztán random német szavakat dobáltam a tájnak, ez aztán tovább redukálódott "Ich will"-re, majd combosabb helyeken csak "Isssccchhh" lett belőle. A cseh határt elérve élt bennem a remény, hogy most már kiegyenesedik minden, az első balra kanyarban kb 15 percet mókuskerekeztem most már Nopéjn Nogéjn-t mantrázva. A lejtőknek egy idő után egyáltalán nem tudtam örülni, annyit izzadtam és annyit áztam, hogy a menetszéltől rám fagyott minden. Szóval tekertem bőszen, elmémben már egy kád forró víz reményében.
5 órakor el is értem a célfalumat, onnan a GPS egy 2km-re lévő tanya felé invitált. Még egy pici fel-le a sárban és egy leláncolt kapu fogadott. Egy hiú pillanatban még áterőszakoltam a csípőmet a résen, de tudtam, hogy ezt a melleimmel már nem fogom megcsinálni, jól meg is akadtam, de sikerült visszacsinálnom a dolgot. Telefon elő, angol mobilnet aktívál, de nincs elég térerő, nem tudom megnézni az e-mailt a kontakt infóért. Sms magyar simről SzenziSzázinak, hogy hekkelje meg a gmailem, magyar sim nem működik. Reménykedem, hogy az angolt viszont ismeri, s nem hiszi spamnek... pár perc múlva jelez a gmail, hogy valaki belépett (szídom, hogy erre bezzeg van elég mobilnetje, hogy szakadjon meg) újabb percek és jön a telefonszám sms-ben. Örökhála és lánykérés gondolatát a szakadó eső elnyomja, tárcsázok:
A tulaj Prágában van és nem is látta a foglalást, majd mindjárt hív, h a szülei át tudnak-e menni és nem tanyán van a szállás, hanem a főtéren. Próbálok nem sírni, de míg várok a hívásra, azért hüppögök a gondolatra, hogy forró víz helyett az erdő szélén látott fedett betonplaccon fogok halálra fagyni. De minden jóra fordult, 30 perc múlva már forró vízben áztattam remegő testemet, wifin vibereztem és vacsorára egy alkarnyi mákoskalácsot ettem meg. Najó, picit hagytam reggelire is. Az ágyban még foglaltam szállást Ceske Budojeviceben is, mivel újabb 2 nap Mordor elé nézhettem és nincs e világon semmi, amiért én esőben töltenék el egy éjszakát a szabadban. Never-ever.
V. Nap irány Ceske Budojevice ~80km
Reggel 8, száraz ruhában, vonakodva, de már nyeregben. Újra fel és le, a szél ellen hosszú nadrágot is húztam, kár volt, 10 perc után eleredt az eső, most már az egész lábszáram fagy. Nova Bystriceben megállok, hiszen még koronám sincs, atm kifoszt, be a boltba, kakaó, mákossüti, banán és a péklánytól kérek csokisfánkot. Próbálom megtudakolni a helyi varázsszót (köszönöm) angolul, németül, de csak lesüti a szemét, nem kér az activityből. Kint még mindig esik, tököm tele, beülök a szemközti kocsmába, a pultoslány lelkesen beszél angolul, a kávét és úgy egyébként mindent a lehető leglassabban csinálja. Kurt Vonnegut büszke lenne rád, s ezzel a gondolattal magam is próbálok lenyugodni, s a végén két kávé lett belőle.
Száradt ruhában indulok tovább, az eső elállt és Csehország feltárta valószínűleg az egyik legszebb részét, amit úgy hívnak a cseh Kanada. Gyönyörű, szemet-lelket gyönyörködtető fenyvesek, amik az égig érnek, törzsüket az a szép smaragdzöld moha fedi, amibe a legszívesebben belehemperegnél, ha nem lenne hideg meg vizes minden. Az úton pedig vörösmókusok futkároznak meg nyuszik, itt-ott kisebb-nagyobb tavak szegélyezik az utat, ami nagyon jó minőségű, végig kitáblázva.
Viszonylag hamar elértem Ceske Budojevicét, út közben még egy marhacsordának is köszöntöm, hogy szépek vagytok lányok, aztán vigyázzatok a fiatalokra, nehogy elkanászodjanak, hosszú életet a legfinomabb fűvel, ha lehet. Fél négy se volt, amikor beültem a szállásom közelében egy hatalmas kézműves sajtburgerre, oh áldott marha, köszönöm. Köszönöm, hogy láthattalak erejed teljében, s örülök, hogy most nekem adsz erőt melegétel formájában. S ebben én nem érzek ellentmondást.
VI. Nap - Újra Esik
Ma próbálok biciklis poncsót keresni, igazi PVC-t, ha lehet, aztán egy pici sörömködés, szeretnék várost nézni, de én nyári cucokkal készültem sajnos (oh mennyire sajnálom, hogy végül nem tettem be a téli thermo biciklis nadrágomat), így max egy kis grillcsirke vadászatot szervezek be magamnak.
A legfontosabbat elfelejtettem leírni.
Tudta? Az élet szép!
Azon gondolkodom, hogy mit is lehetne írni egy Balaton-körről. Ez egy amolyan magyar El-Camino, végig kíséri és kísérti az életünket. Egyszer mindenki eljut a Balatonra és valami rabul ejti, legyen az a tó hűs vize, a lemenő napban boldogan táncoló nádszálak, a fűzfák csoportos magánya, a Balaton jellegzetes illata, vitorlásai és süllyedni látszó ladikjai, gyermekkori játékok és nagy szerelmek.
Egyszer mindenkit megkísért a gondolat, hogy körbe menjen. Van hogy megpróbáljuk, de egy hely rabul ejt és ott maradsz, van hogy hív a virtus és egy nap alatt körbe érsz, s voltunk mi, akik józan őrültként tekertünk verőfényben és aludtunk a holdfényben.
Egy igazi kaland volt, egy életre elkísérnek a képek és a párbeszédek, s a biciklilánc feszített vergődése egy-egy emelkedőn. Az érzés, hogy már fáj mindened, szídsz mindent, de még mindig haladsz előre, hogy most tényleg élsz és nem csak túl élsz.
Az okostelefonnak hála, most már nem csak tervezgetem a térképen az útvonalakat, hanem fel is tudom őket venni. Nagy büszkeségem a múlt szombati 40-es kör :)
De a holnapi nap sem telhet el tétlenül, találtam egy kerékpáros oldalt tele túra ötletekkel, onnan átszabtam egy BP-Szentendre-Pilisszentkereszt-Szentendre-BP kört. Már most izgulok, hogy mennyire fogom bírni, illetve hogy hányszor tévedek majd el.
A kirakat üvegén való nyálhúzás elkerülhetetlen, ha az ember lánya szinte mindennap elmegy az Evans Cycles boltja mellett.
Ha van valami, ami a cicázás (és a pizza) mellett hiányzik, az a tekergészés. Fura mód, eddig nagyon MTB párti voltam, s életem szerelme, a most éppen garázsban porosodó Merida Trail, aki a hegyi szamarak közt is egy varacskos disznónak számít. De ahogy kikerültem Londonba, s napi szinten rovom a tükör sima grúvokat, meg léjneket és hájsztríteket, annyira elfogott a vágy, hogy legyen egy országúti bicajom nekem is. És perszehogy majd mindennap elmegyek az Evans boltja mellett, ahol mindenféle kerékpárok garmadája van kiállítva és felsorakoztatva. A szerelem kezdődött egy Fuji Aloha-val, ami sajnos triatlon bicikli (értsd úgy: kényelmetlen és darabokra szed), majd folytatódott egy kacér, s méreg drága (2000GBP) Pinarelloval, aztán egy szép napon a vágytól hajtva bemerészkedtem a boltba.
Reménykedtem, hogy a taperolásom-dörgölődzésem és testnedveim folyatása észrevétlen marad, de hamar megtaláltak az eladók, s máris készségesen körbe vezettek. Persze elhangzottak abszurd kérdések, mint:
- Mire használnád a biciklit? - Mindenre. - Mennyit használnád? - Soha nem szállnék le róla. - Volt már országútid? - Neeem, de ez életem új szerelme!
Szóval senkinek nem volt könnyű dolga, aztán úgy döntöttek alám tolnak egyet, hogy mégis milyen érzés egy ilyenen ülni. Egy Specialized "Alez" ferrarit kaptam, én pedig kéjesen próbálgattam. Meg kell hagyni, azért teljesen más, mint az mtb, szinte el-el tűnik a kerékpár és csal a kitekert kézpozició emlékeztet arra, hogy most épp nem szupermen vagy, aki a felhők közt repül, hanem biciklizel.
Végül abban maradtunk, hogy még kicsit verem a nyálamat a kirakat előtt és nézegetem sokat a honlapjukat, hátha megtalálom az igazit.
És büszkén jelenthetem be, megvan. Sikerült. Méghozzá egy Bianchi via Nirone 7 képében.
Persze tudjuk mi lesz az eredménye a vaktában, illuminált állapotban köttetett vegaszi esküvőknek... ezért most eljegyeztetem magamat a bringával 10 hétre. Nász ajándékba, meglepem majd magunkat egy rendes Polar pulzusmérő órával.
