Ez az én utam mondogatom magamnak minden reggel. Véletlenül vettem észre a szombati Times magazin extra mellékletét, de azóta is hálás vagyok a sorsnak érte, mert tele van fantasztikus ötletekkel.

Egy teljes oldalt szenteltek arra az esetre, ha lenne egy lukas éved a nagy élettervek beizzítása előtt, s nem tudsz nemet mondani a világ hívó szavára.

1. Önkénteskedés külföldön 

Nem egy cég és szervezet szakosodott arra, hogy önkénteseket toborozzon exkluzív és kevésbé exkluzív országokba megfizethető áron. Ilyen pl a Voluntary Services Overseas  (vsointernational.org), akik programokat ajánlanak Afrikában, Ázsiában, s Latin Amerikában. Az utazási költségeket megtérítik az idődért és munkádért cserébe, de elvárják tőled, hogy segíts legalább  £800 összekalapolni. Ez szószerint adomány gyűjtés, tavaly egy kolléganőm ezt csinálta, ő Afrikába ment utána, azért kellett kalapolnia, hogy egyáltalán felfogja mit jelent a szegénység és a rászorultság. A projektek között fiatalkorúak megsegítése, startupok beindítása és egészség megőrző programok, információk terjesztése a cél.

2. Földműves munkák Új-Zélandon

Hatalmas biznisz Új-Zélandon és egyre több biofarm kezd működésbe az ország egész területén. Van egy dedikált honlap, amely összehozza a farmtulajdonosakat jövendőbeli dolgozókkal: wwoof.co.nz  (Willing Workers on Organic Farms). Nincs fizetés, de napi 4-6 óra munkáért cserébe adnak szállást és ellátást. Illetve tanítanak is, biogazdálkodást, borkészítést, igazi kovászoskenyér készítést. Ha megvan a pénz és  a vízum, egy igazi hátizsákos kaland a földi paradicsomban.

3. Aranyifjak tengerpartja 

Országtól függően akár  £30-ot is kereshetsz óránként szörfoktatóként, ehhez elég 10 hétre elvonulni Marokkóba vagy Dél-Afrika tengerpartjaira és letenni az oktatói és vizimentő vizsgát. Oké, a költségek nagyjából  £4500+ -ra rúgnak a tickettoridegroup.com szervezésében, de ha nekem meglenne a kellő vázizomzatom hozzá, tuti ott szelném a hullámokat.

4. Hajózás a világ körül 

Óceánjáró, folyami hajók, talán nem kell bemutatni, sok helyen toboroznak, Magyarországon is vannak erre specializálódott irodák. Lehet a Brexit élesedése után ezzel folytatom.

5. Ültess fát Kanadában

Tree-planter.com által szervezett munka Kanadában, kemény meló és a vízumot is magad intézed, de a szorgos zöldkezek akár napi  £96-ot is kereshetnek. Ha Berlin végképp nem múlik ki belőlem, használom a jó öreg kapáljunk egy nagyot módszert én is.

6. Hostel Hostess bárhol 

Workaway.info olyan állásokat ajánl világszerte, ahol egy kis besegítésért cserébe akár szállást és ételt is kaphatsz. Takarítástól kezdve túravezetésen keresztül bármit. Egy  jó nyaralás nem csak az úszómedence mellett töltött drága óráktól lehet maradandó.

7. Házi-sitter 

Oké, ha padló suvickolása nem pálya, akkor vigyázz a házra és a cicára, housecarers.com erre biztosít platformot, oké  £38.5 az éves tagsági díj, de ez is egy lehetőség, amivel érdemes lehet foglalkozni.

8. Téli szezonális munkák síparadicsomokban 

SeasonWorkers.com a hütték világába ad lehetőséget bekerülni, hostess, szakács, síoktató, a fizetés magyar szemmel csábító, plusz kapsz  szállást, ételt, síbérletet. Van ahol csak képesíett embereket keresnek, van ahol elég hogy lelkes vagy és betanítanak.

* A tartalmat a Times magazinból fordítottam, nem fizetett hirdetés. Googlizással még több hasonló munkák, cégek, oldalak érhetőek el.

Röpke másfél hónap és mehetek haza.
A döntés meghozása nagy dilemma volt. Az eredeti terv május eleje volt, de közbe jött pár dolog. Például a kollégénőm felmondott, a szülők pedig úgy érezték akkor itt az ideje, hogy velem keménykedjenek és rámutattak a szerződésünk azon pontjára, amit ők úgy értelmeztek, hogy a gondozóknak maximum 2 órányi szabadidőt kell biztosítani és szeretnék, ha ezentúl így dolgoznánk. Én pedig felhívtam a figyelmüket arra, hogy a szerződés az úgy szól, hogy “legalább két óra szabadidőt kell biztosítani, amit lehetőség szerint nem a gondozott ingatlanában töltünk el”. Így egy kicsit mégis másként hangzik az egész, viszonylag tök normálisan megvitattuk, hogy nem lófrálunk egész nap az utcán, de két óra arra elég, hogy elszaladok vásárolni és rohanok vissza. És megmondtam, hogy ilyen viszonyok között, tulajdonképpen létszükséglet, hogy meglegyen az a tudat, hogy ha akarok másnap kimehetek és nyugodtan megnézhetek egy filmet, vagy fényképezhetek, vagy kimehetek egyet a kínai negyedbe, mert imádom a helyet. Persze megállapodtunk, hogy ők rugalmasak, megértik, stb., de mégis megszűnt a másnapi nyugalom, eltűnt a szabadság gondolata. 
Ilyenkor az ember szó szerint átmegy állatba, kicentizi a jogait, a területét és merd azt megsérteni akár egy milliméterrel is, s máris támad.
Ez történt karácsonykor, nem volt biztosítva a két órányi pihenő időnk, se a normális váltónapok, mert ugye nagy családi esemény, díszbe vágva feszengtünk mindketten a gondozott mellett, s még a saját ételedet sem főzheted meg... és még pár egyéb és ehhez hasonló dolog, ami triviálisnak tűnhet, de én ettől egy hétig igen frusztrált és depressziós voltam, s minden este úgy mentem aludni, hogy pazar részletekkel ecsetelve fogalmaztam meg a felmondó levelemet fogcsíkorgatva mielőtt elaludtam volna.
Aztán valahogy csak legyőztem ez az undurító érzést, de közben megint történt 1-2 dolog, aminek a részleteivel senkit nem untatnék, a lényeg az lett, hogy egyszerűen azt vettem észre magamon, hogy ha teljesen lelohasztom magamat az edzőteremben, még akkor is tudok apró dolgokon egyik pillanatról a másikra idegbeteg lenni. Szóval arra jutottam, hogy pénzt az ember bármikor tud keresni, idegrendszere viszont csak egy van. 
Felmerült bennem a kérdés, hogy akkor itt keressek munkát, vagy otthon. Másfél hónapja olyan rémálmaim vannak, hogy vagy az apámmal veszek össze üvöltözve, hogy még mindig egy szakma nélküli hülye vagyok, vagy éppen valaki más olt szénné emiatt. Így számomra elég egyértelmű lett, hogy igen nagy szüksége van az önbecsülésemnek arra, hogy tovább tanuljak. Azonnal.
A választott szakma pedig a fogtechnika, amit itt egyszerűen nem tudok magamnak megengedni, s az otthoni képzés is a legrosszabb esetben 2 millió forintba fog kerülni, amit az itt összegyűjtött pénzből viszont ki tudok majd fizetni. Természetesen a biztonság kedvéért megnéztem, a fogtechnikus még mindig rajta van az új-zélandi bevándorlási hivatal “keresett” kategóriájában.

9 hónap “szobafogság” után meg igen csak természetes szükséglet, hogy saját albérletet szeretnék, ahova senki más magánélete nem vándorol be, csak az enyém.

Élek, illetve élünk. Megint London, ahol felolvadt a hó és egész tűrhető az időjárás. Két hét szabadságolás jól telt, majd valamikor talán meg is tudom írni Izraelt. Lényeg, hogy mire Londonba értem már négy ország pénze lapult a pénztárcámban.

Jelenlegi legnagyobb problémánk, hogy mikor mennyünk, mennyi időre és mennyi pénzből. Azt már legalább tudjuk, hogy Kína lesz. Backpacker style, óyes.

Körbe pisiltek. Szavakkal. Teljesen begerjedtem. Még egy hét és... inkább nem részletezem, péntek este pedig repülünk tovább T-vel Izraelbe.

Amennyire szeretem előre eltervezni a dolgokat, itt most annyira nem sikerült, hogy T tejhatalmat kapott a szervezést illetően. Most azért megérdeklődtem, hogy az utóbbi két hónapban mire is mondtam automatikusan igent:
- szombat és kedd buzulás Tel Avivban
- vasárnap, hétfő Jeruzsálem
- szerda Názáret és Tiberias körút
- csütörtök könnyes búcsú Tel Avivtól

És még egy hétig utána ehetek túrórúdit (preferably Berlinnel) és az igen csak megérdemelt szocializáció a kedves barátokkal.

Addig is izgulancia, haza utazás előtti egy hétben mindig láncdohányos leszek, pedig előtte semmi.

Farewell esték, úgy érzem csordulásig vagyok töltve ölelésekkel és az elérzékenyülési indexem soha nem tapasztalt magaslatokba szárnyalt. 
Nem igazán akarok drámázgatni, mert hát nem örökre megyek és jövök majd vissza rendszeresen (ha jól alakulnak a dolgok, aztán persze még mindig ott van az a mikróminimál lehetőség arra, hogy bukó az egész és heteken belül újra a négykeres meleg statisztikát erősítem). Arról nem is beszélve, hogy a kis notit viszem, Wi-Fi lesz, szóval virtuálisan tartódik majd a kapcsolat és továbbra is íródnak majd a dolgok itt is. 
Ha van min drámázni, az két dolog lesz: Nincs vasárnap tömegközlekedés, s nem sok kedvem van 12km-t "elsétálgatni", bár elszánt ember vagyok és Brüsszelben is majdnem úgy volt, hogy majd a reptéri váró lesz a Hostelem, így megbarátkoztam a stoppolás fogalmával, sőt ríszőrcsöltem a témát és azt írják, hogy ultrabiztonságos az ország ebből a szempontból.
A másik pedig a nikotinfüggőségem lenullázása. Még maradt két féldoboz cigim, s amióta elhatároztam, hogy leszokom, kb láncdohányos lettem.

Na, de én most nagyon csak a jó oldalát látom mindennek, menni fog és kaland lesz, meg élettapasztalat, meg kipróbáljuk magunkat és egyébként is végre repülőgépre ülhetek!

"You can't win a heart. You need to ask for it."

Rá kellett jönnöm a legnagyobb felelőtlenséget mindig önmagunkkal szemben követjük el sajátkezűleg, nem pedig a másik. 
A probléma mindig is ez volt, azt hittem mindenkit meglehet nyerni magunkak. Hogy a jó, vagy a minden hájjal megkent mindent visz, ami részben igaz is, de nem lesz happy end a vége. Így végre sikerült helyesen értelmeznem azt, amit B mondott legutolsó találkozásunk alkamával rólam.

Természetesen nem világot akarok megváltani, de fontos volt idáig eljutni. Ahogy az egyik voltam mondta:
El lehet költözni sokezer kilóméterre, jó messze innen, itt lehet hagyni a dolgokat, de önmagadtól nem szabadulsz. 
És ez megijesztett, ugyanis úgy alakult (vagy legalábbis még alakul), hogy kicsit itt hagyom ezt az országot, s eddig azt mondogattam, hogy lelépek és itt hagyom ezt a nagykupac szart. A metró megállókat, parkokat, tereket, utcákat és neveket, amik eddig szorongásra és sírásra adtak okot. Az utóbbi két hétben sikerült csak odáig eljutni, hogy azt mondjam nem menekülök, hanem elköszönök.

Arra is rá kellett jönnöm, hogy a baj nem az elfolyó idővel volt, az összes további faszságot az önzőség és a féltékenység hozta ki belőlem, amit talán azért is volt nehéz elismernem, mert nem tudtam, hogy erre ilyen sunyi módon képes vagyok.

Antwerpen egy szuper város. Brüsszelben volt dolgom még márciusban, de szállást már csak Antwerpenben sikerült találni, s teljesen beleszerettem a városba.

"Shalom szivi!" Üzente T, amikor megérkeztem végre a hostelbe, s azt vettem észre, hogy egyre több pöndörített barkós ortodox zsidó biciklizik velem szemben. A szállásom a zsidónegyed szívében volt. Az első gondolatom az volt, hogy "nem félnek?", meg mikor kezd valaki zsidózni a hátam mögött és hogy valamelyik sarkon biztos ott állnak a kopaszok... de nem, ez itt Antwerpen, ahol 164 nemzetiség él egymás mellett általános békében.

A második napom azzal telt, hogy Brüsszelből visszaérve tettem egy sétát, a pályaudvarról kiérve máris a kínainyegyedbe jutottam, 2 utcával feljebb már az afronegyedben lyukadtam ki, útközben a térképet nézegetve egy biciklista mellém áll és megkérdezi flamandul, hogy kell-e segítség, eltévedtem-e, amikor ránézek és szólok, hogy sajnos csak angolul vagy németül beszélek, elismétli a kérdést angolul és jó útat kíván. Night Shopban az indiai eladó kedvesen kiszolgál és megkérdezi, hogy új vagyok-e a városban és hogy reméli jól érzem magamat itt. A hostelben a Thai kislány magyarul mondja nekem, hogy "köszönöm", egy ír kocsmárossal angol komédiát néztem.

A durva multikulti mellett a másik szívemet megmelengető dolog az a közlekedés volt. Autó a városban 30 km/h gyorsabban aligha ment, egyrészt nem volt hely, másrészt tényleg megállnak minden zebra előtt, ha gyalogost látnak, harmadrészt jó a tömegközlekedés és szinte mindenki csattogó-nyekergő városi biciklin közlekedik.

Az utcákba szerelmes lettem, gyönyörű házakkal és az ember csak úgy felfedez egy-egy keskeny zúg utcát és nem tudja megállni, hogy ne sétáljon rajta végig. 
Amit pedig itt érdemes enni, az a sültkrumpli. 3 euróért egy fél krumpliföldet nyomnak az ember kezébe papírzacskóban és teljesen más az íze, olyan mintha vajban sütötték volna. Kalóriabomba, egyetértek. 
Szóval gyönyörűséges egy hely.

Kis ulmi városnézés után a pályaudvaron ütöttem el a hátralévő időt indulásig, amikor egy írtóra aranyos kis kölyök kutya telepedett le mellém a gazdijával. Nem vagyok benne biztos, de pointer volt valószínűleg.
Alapvetően cicás vagyok, de kutyusokkal sincs bajom, nekünk is van egyébként kutyánk. Szóval a lényeg, hogy a cukiság mágnes működött és odamentem a gazdihoz, hogy lehet-e simogatni a kutyát. Lehetett, meg is kérdeztem, hogy hívják, fiúra tippeltem, tehát úgy is kérdeztem, hogy "Wie heist er?". Egyből ki is javított a német gyakorlóban tespedő macibácsi, hogy lány a kutya, Phoebe-nek hívják és hogy meggyőzzőn nagyjából majdnem az arcomba nyomta a kutya alfelét.
Aztán valahogy folytatódott a beszélgetés, hova megyek, mondtam Budapestre, meglepődöttség, azt mondta szép a kiejtésem (májdagad), illetve, hogy a kutya is Magyarországról van, mert Gjír-ben (Győr) vette 70 euróért, ami Németországban 400-500 euróba került volna. Aztán itt kezdődtek a furcsaságok. Valahogy Trianon nagyon érdekelhette, mert folyton a határországokról meg városokról kérdezett (Timsfar - ezt fejtsd meg... Temesvár). Aztán rátért Budapestre. Azt mondja Buda... Pest.... Buda... Budist , mint az Indiaiak, vietnámiak? Jeleztem, hogy kezdem elveszteni a fonalat és nem nagyon értem mi köze lenne nekünk a vietnámiakhoz. Erőlködött, Buda, Buddha... mint indiaiak, vietnámiak, Budist. Ekkor esett le, hogy arra akar kilyukadni, hogy a budaiak, azok buddhisták-e? Megnyugtattam, hogy nem ez csak egy név, és reméltem, hogy azt nem fogja-e megkérdezni, hogy a pestiek, meg pestisesek-e...
Következő kérdés, dolgozok-e? Mondtam igen. Mit csinálok? Fémipar, fafeldolgozás? Öööö (traktorosbucs visszaköszön), megnyugtattam, hogy semmi ilyesmi, e-mailezek ügyfelekkel.
Aztán arra leszek figyelmes, hogy mellőlem ocsmányul artikulálatlan magyar szavakat hallok, oda nézek, 2 generációs kisebbségi család épp most késte le a vonatot és próbálják kibetűzni a menetrendet. Repdestem az örömtől. Ezek után történt az, hogy kutyus figyelmét valami nagyon felkeltette és hát, jó kutya létére húzta a pórázt, emberünk meg fogta és elengedte... aki látta az értetlenül, széttárt karokkal hol a kutya után nézett, hol pedig a mit sem törődő gazdával. A faszi kb élvezte. Innentől kezdve nem volt kedvem tovább a társaságában lenni.

Egy kifejezést azért tanultam tőle, a méregdrágát ők disznódrágának mondják.