A testem mindenféleképpen jól van, sőt talán ő örül a legjobban, hogy vége sok mindennek és vele foglalkozom. Néha magam is meglepődöm rajta. Ha kiszakítanak a fejemből, például egy vásárlás folyamán oda jön az eladó, hogy segíthet-e, s milyen a napom, akkor magától lendül a kezem pozitív gesztikulációba, mondja a szám, hogy jól és dolgosak és ez így jó, az agyam meg döbbenten mered belőlem kifele, hogy ez honnan jött.

Az idegeim, na azok vannak ki. A legárulkodóbb jel, hogy lassan bármilyen zenét élvezni tudok. Bármit felrakok pörögni (egy 92 éves házaspár kollekciójából, Concert by the Sea örök kedvenc lett) azaz idegeimnek olyan, mintha égetett bőrfelületet tennénk hideg, csobogó víz alá.

A legrosszabbak még mindig a hajnalok, bár mostanság a tourettes szindróma nem 2-3 között kezdődik, hanem megvárja az 5 órát, így legalább aludni is tudok az állandó káromkodás mellett. Talán ebből van már leginkább az elegem, hogy már 6666666666 szituációra tudok befeszülni az egész testemmel együtt. Szóval fogtam a füzetemet és felvázoltam az összes elképzelhető interakciót, amibe kerülhetek három lehetséges reakció típussal  (pozitív, negatív, neutrális). Amig az agyamban vázoltam, azt hittem lesz vagy 5 oldal, de aktuálisan 4 lehetséges szituációt tudtam elképzelni, ez összesen 12 eshetőség, amik nem is olyan rosszak, +1 hogy bármikor sarkon fordulhatok és elfuthatok, nem szégyen az.

A rossz emlékeket is nehéz a helyükön tartani, egy részem mindig mondja, hogy ez már megtörtént, vége, nem fordulhat elő többet, s most is csak azért fáj, mert én  hívom elő őket. Ez még nem elég. Így kitaláltam a "A Fájdalom Órái" fantázianevet az edzésre, ha már  úgyis fáj, használjuk ki az izomhasábszakadást. A kurva app  már úgy is olyan feladatokat ad, hogy majd beszarok rajta. Hát, ha már fáj, akkor rákoncentrálok, hogy ott lakik abban az izomban minden rossz, ami megtörtént, minden gyengeség, ami bennem van, s most fáj és vergődik, de azért fáj, mert erősödik, edződik és átalakul  (ez is fontos volt, h nem, nem elpusztítom, ez is a részem, hanem megedzem).

Lassan úgy érzem magamat, mint egy hacker, aki a saját forráskódját basztatja, egyszerre szenvedve és izgatottan várva, hogy sikerül-e.