Múlthéten felmondtam, amiből annyi lett, h dolgozhatok otthonról áprilistól és projektek szerint leszek fizetve, pedig azt hittem ki fognak rúgni. 
Beszéltem osztályfőnökömmel is, h mi módja van az évhalasztásnak, ő jelentőség teljesen csak annyit  mondott ne halasszak, próbáljam befejezni megszakítás nélkül. Annyit még hozzá tett, h ha szeretném vizsgázhatok előbb és kezdhetem később a jövő évi tanévet, csak tudjanak rólam.

Elég sok minden közre játszott a döntésben, a képzés átszerveződésének híre, a bizonytalanság, s egy fantasztikus kirándulás a János-hegyen.

S újra meg kellett kérdeznem magamtól, hogy mitől is félek. 
Félek az anyagi bizonytalanságtól. Félek, hogy a fél életemet ülve fogom eltölteni. Félek, hogy olyan dolgokra nem jut időm, ami igazán fontos. Félek, hogy önmegvalósítás helyett belerohadok a dolgokba.

Nem tetszett ez a sok, tudatomba beékelődött félsz. Szóval benyújtottam a felmondásomat, és elővettem azokat a terveket, érzéseket, amik még Angliában fogalmazódtak meg bennem. Visszatérek a testedzéshez, rajzolok és már jelentkeztem még egy intenzív rajztanfolyamra Paksi Évánál, és leteszem végre azt a kurva jogsit is >.>, hétvégenként pedig kirándulás, mászással-csúszással. A sulis gyakorlatra pedig nem fél emberként akarok bejárni, hanem testben-lélekben ott lenni és el akarom sajátítani gyakorlati technikákat.

Az anyagi résszel meg az lesz, hogy ki megyek Angliába újra a nyári szünet alatt, legrosszabb esetben 900.000 forintot fog jelenteni, legjobb esetben pedig 1,5M forintot, ez pont elég arra a jelenlegi tartalékaim mellett, hogy harmadik tanévet, ami áprilisig tart, kihúzzam a legrosszabb esetben is.

Ha mindezen túl vagyunk, Berlinnel úgy véljük, h akkor pont el kéne húznunk Indonéziába vagy Thaiföldre egy hónapra, ha napfény illetve a tengerben való lubickolás nem is karcsúsítja majd a derekunkat, egy egzotikus hasmenés biztos jó hatással lesz a testsúlyunkra :).

Még Áprilisban, míg Berlinke elvolt Németországban elmentem még egy jobb agyféltekés rajzolós tanfolyamra, a nagy érdeklődésre Éva megszervezett egy haladót is. Ezt sem bántam meg, újabb technikákat tanultunk, gyakoroltuk a régit és látvány alapján is rajzoltunk. Majd a negyedik napra megkaptuk a kihívást egy rémesen részletes kép megrajzolására. Többen fogtuk a fejünke, h úristen zt nem lehet, meg hogy mennyi kerék, hagyma... akármit kell megrajzolni, de mindenkinek lett sikerélménye, már félkész állapotban gyönyörűek voltak. 

Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom Éva tanfolyamait, nála kiderül, h senki sem botkezű :).

Bőebb infó és képek: Paksi Éva