Hol van az ugrás? Hol van a Mókus?

Ugorj Mókus


Az élet egy sóhajjal kezdődött

"Zümmög a széntelep, hunyorog a testben, alszom és alszom és álmodom egyre..."

Minden színesebb. 

Végtelen kreatív- és teremtőenergia hunyorog mindannyiunkban. Elengedem magamat, már nem érdekel mit gondolhatnak az emberek a testemről, a ritmusérzékemről, hogy merev-e a vállam vagy sem. Lassan beszivárog a zene ritmusa, lehunyom a szemem és már itt sem vagyok. Hiperugrok az űrbe, gyorsabb vagyok, mint egy üstökös, a Vénuszon bámulom a napfelkeltét, majd tovább ugrok, sürget, sürget valami, hogy végre értsem meg. 

Hogy tobzódik és szökik az idő! Most már látom, minden élet az univerzum egy-egy vággyal teli sóhaja.

Fel is írom a falra: "Az élet egy sóhajjal kezdődött!"

Megszületik az idő és az anyag és végig száguld a semmiben, teret adva a létezésnek.... majd ahogy a tüdő is megtelik, maga mögött tudva minden kémiai reakciót, elereszti tartalmát és átadja magát újra a semminek. Az élet amolyan Schrödinger-jelenség, mindig is volt és soha sem létezett.
Innen nézve, igazán vicces, mennyi dolog van, amivel gyötörjük magunkat értelmetlenül, s mennyire kevés időt szentelünk annak, hogy jókat lélegezzünk, mielőtt az utolsót is kifújjuk. Revolte, revolte barátaim!

Hát így történt.

Valami olyasmivel kezdődött, hogy megérintettem a kezét, vagy összeért az alkarunk, annyira jó és természetes érzés volt. Kapcsolódni egy másik emberhez.

Következő snitt, hogy valami falnál állunk, mosolygunk, nagyon örül, én is örülök, a kezembe fogom az arcát, szegény szét van izzadva, nagyon mosolyog a szeme, tudom, hogy az enyém is, s akkor lelassul az idő, ahogy közelebb hajolok hozzá.... Magától értetődőnek tűnt az egész, semmi félelem, semmi úristenmeghalok, egyszerűen, mintha egyik pillanatnak a természetes következménye lett volna az, hogy meg akarom csókolni.

indigoblue4.jpgÖrül a szeme, ez belém ívódik, mint Mona Lisa mosolya az emberiség emlékezetébe. Még mindig-mindig-mindig.... aztán lecsukódik a szempillája és elfordítja a fejét.
Nem.
Nincs ezzel semmi baj, láttam, hogy örült a szándéknak, de végül is; nem.
Nem tudom, hogy honnan jött ez az egész, mintha egy titok szökött volna ki belőlem, magamat is igen csak meglepve.

Talán megszabadultam egy régen nyomasztó érzéstől abban az intim pillanatban... hogy elengedtem valamit, valamit, valamit... ami régóta fájt.

Azt éreztem, életemben először, hogy teljesen természetes valakit megkívánni, ezt kifejezni, hogy ez nem "bűn" és nem csak akkor lehet ilyet, ha biztos vagy benne, hogy a másik is így érez.

Hihetetlen milyen faszságokkal tudom terhelni magamat. De tényleg.
Snitt.
Nem tudom, hogy mi történt, ez is csak képekben maradt meg: van egy szövegbuborék a fejem felett, azt írja: "Nincs semmi baj, ez csak a drog!" - és közben nem értek egyet magammal.
Snitt.
Kezet mosok egy WC-ben és azt kérdezem: "Ugye nem történt semmi olyasmi kettőnk között, amiről beszélni kéne? Rendben vagyunk, ugye?"
Snitt.
Paranoiás lettem, s mint egy mérgezett egér szaladgáltam körbe egy aranyhal emlékezőképességével. 
Mindenkitől meg akarom kérdezni, hogy megcsókoltam-e a Lányt? És hogy most mit csináljak? De ez egy titok! Most akkor kérdeztem egyáltalán valamit, vagy csak gondolkodom? Bántottam valakit, miért van bűntudatom? Mindjárt kettészakadok, de igyekszem megjegyezni magamat, ez még jól jöhet későbbi referencia pontnak a lélekvesztőmben.

Utólag visszagondolva, ez nem is paranoia, hanem _ez_ a kiábrándító lételemem: mindig minden egy morális-fatális-dilemmává alakul a fejemben. De a biztonság kedvéért spurit többet nem kérek. A keresztény feleimnek meg köszönöm a ránk leselkedő pokol lidércnyomását, ami titkon bekúszik minden döntésem mögé. Szeressük egymást testvéreim, rövid az élet, csak egy sóhaj az egész...

universe.jpg
Snitt.

Ott ülök magamban és mozdulni sem tudok, nem tudom, hogy ez most akarat-e, vagy szabadság, így inkább kivárom a végét. Mindjárt felrobbanok, majd a következő pillanatban a saját ürességem akar magába szívni és összeroppantani, egy végtelenül fárasztó ciklusba estem. Egy pillanatra magával ragad az érzés, hogy jó lenne elengedni, valamelyik történjen meg, vagy robbanjak fel, vagy roppanjak össze, de így nem lehet létezni, állandóan harcolni két véglet között, elegem van. Elengedem.
Biztos pocsékul néztem ki. Átölelnek, majdnem elbőgöm magamat, azt hittem senki nem téved ide a nem&lét kietlen eseményhorizontjára. A nevemet hallom és sóhajok cirógatják a nyakamat. Lassan felveszem a ritmusát és visszacsúszok a jelenbe.
Nem kell állandóan harcolni, döbbenek rá.
Szeressük egymást testvéreim, rövid az élet, csak egy sóhaj az egész!

 

Mindent szabad

Visszapörgetem az időt, hova is, hova is, gondolkodom rajta. Talán nem mennék Amerikába, de végül is kár lenne kihagyni, nagy kaland volt az ott Sátival. Talán nem mennék ki karácsonykor Angliába, bár az még egy viszonylag zavartalan időszak volt Karennel és Naomi nénivel, nagyon sok szép közös emlékkel, ezeket sem venném el.

buttonsu.png

Talán visszamennék ahhoz a beszélgetéshez, amikor Klári először mesél a kalandjairól. Akkor azt gondoltam, de jó, hogy ez nem velem és Berlinnel történik, mert mi immer bis zum ewigkeit vagyunk.
Sokszor végig pörgettem már fejben, hogy mit tennék... És azt hiszem a leghelyesebb az lett volna, ha azt mondom örülök, hogy megtisztelt a bizalmával, de nagyon felnézek rá és a barátnőjére, s talán jobb, ha kimaradok ebből és a részleteiből.
Adnék neki egy ölelést, mert biztosan nehéz egy ilyen úton végig menni, én pedig igazándiból nem akarok haragban lenni és állandóan védekezni.
Bárki hozhat rossz döntéseket.

Haza mennék Berlinhez és beszélgetnénk a kapcsolatunkról, hogy Klári esete rádöbbentett arra, hogy nincs immer bis zum ewigkeit, s hogy mit akarunk kezdeni egymással, a jövőnkkel? Szerettem volna, ha lett volna erőm elmondani, hogy én utazgatni akarok, élni, búvárkodni, megtanulni síelni, mozgásban lenni, s hogy bár nagyon-nagyon szeretem a Baross utcai bérleményünket, de saját lakást/házat szeretnék. Szerettem volna, ha neki is lett volna bátorsága arra, hogy ő meg elmondja másféle kalandokat szeretne megélni. Szerettem volna, ha lett volna bátorságunk, meghozni a döntést arra, hogy költözzünk szét.
Biztos iszonyat nehéz lett volna és össze-össze veszünk egy-egy doboz felett.
Nem hagytam volna ki az utána lévő két év programjait, síelés, Rókatündér, glitterek és flitterek ragasztása, ha drukkol akkor is a szerencsesütis akciómra, s ha tudunk egyeztetni, akkor én is  drukkolnék a berlini táncversenyein, hogy majd utána együnk egy dönert Mustafánál. Szerettem volna, ha elfelejtem ezt az egész fogtechnikai mizériát, s szerettem volna szívvel sok boldogságot kívánni neki az új párkapcsolatához.

Elképzelem újra és újra, gazdagítom és árnyékolom a részleteket, egyre valóságosabb legyen, hátha kiold az a csomó bennem.

Szerettem volna, ha nem arra várok, hogy majd mások hoznak számomra kedvező döntéseket, hanem képes lettem volna a saját érdekemben jobb döntéseket hozni. 
Ha egy kicsit is jobban szerettem volna magamat, ment volna.
Nem jó ennyire haragudni magamra.
Bárki hozhat rossz döntéseket.
Jó döntéseket pedig sok-sok rossz döntés árán tudunk csak hozni.

Tetthely

"Józan esze mindenkinek lehet a világon, föltéve, hogy nincs fantáziája." - Oscar Wilde

Az élet olyan lett, mintha sok évnyi inkubátoros és lélegeztetőgép-élet után hirtelen egy Placebo koncerten találnád magadat az első sorokban, s minden érzékszerved kimaxolva fogadja az élet ritmikus hömpölygéseit.

Placebo Budapest

Néha azt érzed, hogy ez elképesztően félelmetes, de egyszerre annyira vonz, hogy bármi is történjék elébe mész, néha azt hiszed, hogy a föld morajlik és szét fog szaladni alattad a talaj, pedig csak a szíved kalapál teli érzéssel és a bőröd sikít, hogy vedd már észre letagadhatatlanul élsz, akárhogy is legyen, élsz és fogják a kezedet;

Ha végig gondolom, ez alatt a pár hónap alatt annyi minden történt velem, körülöttem, bennem, mint amennyi Berlin előtti időszakban 4 év alatt nem. 

Ja és tényleg voltam Placebo koncerten és élveztem!

Elmédre lomhán telepszik a rózsaszínköd

"Minden zugocska, amelyet szeretünk, egy világ a számunkra." - Oscar Wilde

Egy normális ember nem csinálja azt, amit én. Egy normális embert nem önti el valami gyermeki öröm, mert egész nap együtt alszol valakivel, pizzát esztek ebédre borral, s ébresztés gyanánt megcsikized a talpát, csak hogy az átbeszélt naphoz hozzá adhass még pár percet. A szombathoz nehéz ennél jobb receptet keresni.

A másik oldalon, meg nagyon csúnyán cserben hagyott emberek és még Tuszki is... a híváslistám nem fogadott része pedig látszólag végtelenre nyúlt, s  logikusan gondolva nekem most iszonyatosan kéne éreznem magamat. De nem vagyok logikus és nem érzem magamat iszonyatosan, sőt épp azt érzem, hogy a boldogság egy rózsaszín árnyalata telepedett fejemre, amiről azt gondoltam (ha nem is életem végéig) egy jó ideig bizonyosan nem fog megkörnyékezni. 

Próbálom magamat óvatosságra inteni, a lelkesedésem néha nem ismer reális határokat, s talán a tény maga, hogy ez megtörtént fontosabb, mint maga a történés és... és aztán megjelent Tuszki is, lekiismeretem egy részét egy öleléssel megmentve, s csak annyit tudtam gondolni, minden mégis így van jól.

Címkék: ego nők gondol

Arcoskodás

Sokat gondolkodtam rajta, hogy ezt most bepostoljam, vagy sem. De aztán mégis, legyen egy olyan emlékem is, amikor örömömben akartam sírni.

Egyszer azt mondtam egy lánynak, hogy mire 25 leszek, minden jobb lesz, lefogyok és valóra váltom az álmaimat. Ő erre azt mondta, hogy ne haragudjak, de ő az ilyesmiben nem tud hinni.

Félúton a 25 felé.

2005, 2010 kimenet előtt, és most. És csak mostanság kezdem felfogni, hogy már rég nem az vagyok, aki 2005ben voltam. Se kívül, se belül.
Köszönet azoknak, akik akkor is és most is hittek bennem és nem hagytak magamra.

history

 

Címkék: ego 24 nők 23 25

% cm kg km cal

Minden hétfő mérlegelésről és méricskéről szól, amit nagyjából június 21 óta vezetek a megfelelő eszközök birtokában. Illetve kéthetente szallagos mérés is dukál, ami a mai hétfőre esett. Érdekesek lettek az eredmények.
Az első hét után 1,3 kilót fogytam, ebből kicsivel több mint 0,4 kg izom veszteség volt, s 0,83kg zsír. Ebből lehet nagyon jól látni, hogy nem volt meg a megfelelő mennyiségű fehérje forrásom (nagyjából 10-15% lehetett). Ebből okulva vettem ama csodás fehérje port, így sikerült feltornászni a fehérje szintemet nagyjából 25-30%-ra, aminek az lett az eredménye, hogy "nevetséges" mennyiségú 0,2kg-mal lettem kevesebb múlthéthez képest, ámde ezalatt az izomtömegem nőtt 0,36kg-mal a zsírom pedig csökkent 0,56kg-mal.
Erre az eredményre egyébként majdnem depressziós lettem hirtelen, hiszen amióta át lett variálva az edzéstervem, azt hiszem kijelenthetem, hogy sokkal keményebbek lettek az edzések és nagyobb súlyveszteséggel számoltam. De mégmielőtt neki estem volna egy Ben & Jerry jégkrémnek, fogtam a mérőszallagot és lemértem, hogy ez mit is jelent centiméterekben. Csípő -4cm, derék -4,5cm, comb -2cm. A felkarom és a vádlim makacson ragaszkodik az összes kis zsírpárnájához. Mellkast nem is merem lemérni, mert már most érzem, hogy lassan vehetek új melltartó garnitúrát, egy mérettel kisebben.

Az edzéseket sajnos csak 28-a óta jegyzem, de három hét alatt nagyjából a következő történt: 25 perc séta és 25 perc futás 5,5km/h sebességről eljutottam először 50 perc futásig és 10 perc sétáig, zéró emelkedővel. Majd ezt felváltottam 6,5km/h 2x20 futásra, emelkedőkkel együtt (edző tanácsára). A csúcs az volt, amikor kipróbáltam, hogy most le tudom-e futni a Lakás-Southfield központ távolságot, vagy sem (3,8km, odafele lejt, vissza emelkedik végig), 3 perc séta beiktatásával féltávkor és sikerült (legelőször csak lejtős részent ment a futás végig :D).  
Ez volt az a sikerélmény, ami miatt ma reggel úgy döntöttem, hogy akkor muszáj megint kijönni a komfort zónából, s felemeltem a sebességet 7,5km/h-ra a futópadon, 15 perc után alhasi kínok között megnyomtam a stoppot, de a második szettet 7km/h sebességen simán végig futottam. Valószínűleg jövőhéten leszek kész arra, hogy megint megpróbáljam a 7,5-t.
A legjobb kardió edzésnek a futás bizonyult eddig, szorossan mellette az elliptikus tréner, s utolsó helyen kullog a szobabicikli. Leghatékonyabbak a 60 perces edzések, kardió programtól függően 650-790cal-t égetek a szuperpulzusmérő óra szerint.

Ez megint felhívta a figyelmemet arra a hibára, hogy elszámoltam magamat kalóriákban. múltheti átlagos kalória bevitelem nagyjából 1200-1300cal között volt, ha ebből elégetek 700-at marad 500-600 kalória, ami heti 6 edzés és munka mellett, valljuk be, nyuszifütyi. Persze ezt nem mondanám, ha nem érezném én is, h a szabadnapokon hullafáradt vagyok és a 3 óránkénti evés elkezdett kevésnek bizonyulni (értsd: 2-2,5 óra múlva már ehetnékem támadt az utóbbi 4-5 napban). A terv az lesz, hogy nagyjából fel kéne vinni 1800cal-ra a napi bevitelt és napi 5 evés helyett 6-ot beiktatni (igen, 2 óránként, mint a kisbabák ehe). Így valószínűleg elkerülhető lesz az, hogy a szervezetem tartósan "tartalék lángon" égjen és beindul újra a zsírpárnák ledobása.

Miután ezt így, ilyen szépen végig gondoltam, s leírtam, arra jöttem rá, hogy nagyjából semmi leszbikus témám sincs és lassan aszexuálissá válok a sok számolgatás közben. De ennek van jó oldala: barátnő = nincs idő semmi és senki másra (ugye B?), azt kell enni, amit feltehetőleg ő is szeret = (kolléganőmből kiindulva) hús meg tészta, pörköltek, stb == végeláthatatlan viták, hidegágy, szakítás == depresszió == hízás. No thank you.

De azért reménykedem, hogy van egy KJB, aki szeret biciklizni és vega beütései vannak.

Címkék: ego test nők edz gondol

Blood Axis

Ha optimistán állok hozzá, akkor azt mondom, hogy ma életemben először utaztam mentőben, s nem nekem volt rá szükségem.
Az egyik mentős, egy enyhén szőrös karú, összenőtt szemöldökű leszbikus néni volt, aki néha rám kacsintott, hogy megnyugtasson minden rendben. Köszi Lucy!

S közben lépten-nyomon beleütközök a paráimba: B nővér a kórház ügyeletén, s "nem tudsz semmit" üvöltenek az arcomba.
Aztán persze az ember próbál felül kerekedni az ilyeneken, s valószínűleg a ghánai nővérkének aligha van köze a Kékszeműhöz, s annak, aki szofisztikáltan lehülyézett, magyarázom, hogy a vérvétel azért szükséges, mert elég sok információt ki lehet nyerni a test állapotáról, betegségekről, pl a vér süllyedéséből, a vörösvértestek számából... ami, ha jól emlékszem általános iskola nyolcadik osztályos biológia tananyaga. A sírás pedig a stressz és frusztráció gyors levezetésének egyik nagyon effektív módja.

12 órányi talpon állás és frusztráció után végre visszakeveredhettem a lakásba, ettem 2 szelet tejfölös pirítóst retekkel (bár elvileg ez a kombináció mérgező, mégis imádom), felköszöntöttem KisSzívemet születésnapja alkalmából és Zsebe adott pár pozitív gondolatot a továbbiakra.
Ma is sikerült helyt állni, s bár szívesen írnám azt, hogy most szeretném kiütni magamat abszinttel, mire lezuhanyzok és ágyba teszem magamat, úgy fogok aludni, mint akit fejbe vágtak.

Elengedni

"Általában a kitartó várakozás - még korántsem jelent vereséget... Viszont mikor az ember vereségnek kezdi tekinteni a türelmet, akkor valóban el is kezdődik az igazi vereség."

(Abe Kobo; A Homok Asszonya)

Próbálgatom az elengedés fogalmát. A gyakorlatban ez nagyon egyszerűnek tűnik, másodpercek töredéke alatt az idegpályánkon végig fut egy impulzus, s az izmok engedelmeskednek. De valahogy a lélek teljesen másként funkcionál, vagy éppenséggel nálam elég rosszul működik ez a része.
Még mindig hajlandó vagyok görcsölni rajta.
Nagylevegő. És végig futtattam, hogy mik azok a dolgok, amik ezt mostanság előidézik. Betűk és pixelhalmazok, kihányva a virtuális térbe. Nem anyagi, s nem anyag, egy apró nyomásra eltűnnek és odavesznek.
Nincs is mit megvárni.


Kafka

(15:14) K: aztán lefoglaltam magamat egy buta kislánnyal, aki természetesen nem buta
(15:15) K: meggyőződése szerint
(15:15) %:  :D
(15:15) %: azzal indítottál, h lehülyézted?
(15:15) K: De nem baj, levettük a lábáról kafkával meg a klasszikus irodalommal és mintakönyv szerint alakultak a dolgok
(15:15) K: nem dehogy  
(15:15) K: gusztustalanul butaszövegekkel szoktam elkapni a lányokat
(15:16) K: Ne haragudjon, tud adni tüzet? És a nevét is elárulná, muszáj tudnom az ilyen szépmosolygödröcske gazdájának a nevét.  
(15:16) %: fúbazmeg
(15:16) %: lehánynálak
(15:16) K: Hogy nem is tudta hogy van mosolygödröcskéje? akkor megmutatom (adok puszit oda neki)
(15:16) K: szerintem is undormányos
(15:16) %: fúúúúúúúúúúúúuuuuuuuuuuuuúúúúúúúúúúúúúúúúúúuuuuuuuuuuuuuuj
(15:16) K: de bazmeg
(15:17) %: mindent a pináért, mi?
(15:17) K: bejön
(15:17) K: kb
(15:17) %: de durva
(15:17) %: egyszer kipróbálom

süti beállítások módosítása