A hétfő nekem, meg egy pár kevésbé szerencsés barátomnak arról szól, hogy mérlegre állok és fényképet készítek. Ez a 12-ik hétfőm (jó, kicsit lódítok, az első 5 hétfőn nem csináltam képet). Az utóbbi időben, minden hétfőn nyugtázom, hogy az elmúlt egy hétben jól szenvedtem.

Had magyarázzam meg. Még Haruki Murakamitól olvastam ezt a mondatot: A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés opcionális.

Én hiszek benne, hogy vannak mondatok és szavak, amik képesek a valónk legmélyebb rétegeibe hatolni és egy életen át velünk rezonálnak. Ez egy ilyen mondat volt. Azóta mindig megkérdezem magamat, hogy tényleg fájdalmat érzek-e, vagy csak szenvedek, s ha szenvedek legalább jól szenvedek-e?

Például, ha valakinek nem tetszem, az általában csak rosszul esik az egómnak, s egyáltalán nem érdemes egy doboz keksszel szenvedni miatta, mert a keksz nem helyettesíti valaki elismerését, másrészt egy rossz függőséget táplál. Meg a zsírpárnát, igen. Amikor futok, néha érzek fájdalmat, s szenvedni is igen szoktam úgy, hogy közben végig dumálok az éppen fájó izmommal, hogy najó visszaveszek egy picit, ő igyekezzék nyúlni, mint a forró rágógumi, s ha már nagyon nem bírjuk, úgy is beüt az endorfin. Ez jóféle szenvedés.

Építek egy jó kapcsolatot a testemmel, miközben edzem mind az elmém, mind a testem arra, hogy felismerje a valós fájdalmat és hogy hogyan kezelje, tűrje azt, s maradjon működésképes, a jövőben pedig ellenállóbb. Ez egy lassú folyamat, amiben muszáj szisztematikusnak, reálisnak és konzekvensnek lenni. Tulajdonképpen megismered magadat és határaidat, s megtanulod önmagadat a saját testeden és elméden keresztül tapasztalni, nem pedig mások valósága szerint szemlélni.

Persze viccesen hathat 32 évesen arról értekezni, hogy mennyire ismerjük magunkat, de az esetek többségében csak felszíneket és látszatokat öltünk magunkra, olyan sokat, hogy legelső sorban magunkat csapjuk be a kapott formával.

Mint tapasztalt neurotikus alkat szeretném mindenkinek egy kicsit azt tanácsolni, hogy a populáris képzetekkel ellentétben: ne vedd meg azt a cuccot, ne idd meg azt a piát, ne edd meg azt a sütit, ne élj a pillanatnak, ne hajkurászd a konzum boldogságot, amíg meg nem tanulsz egy kicsit jobban szenvedni!

"A hulladék az emberélet természetes mellékterméke; és másnak semmi köze hozzá, mit dobnak ki, illetve ki dobja ki. Persze, ha eljön az ideje, bele kell nyugodnunk a ténybe, hogy a többiekkel együtt minket is kidobnak."

- Natsuo Kirino

Pofoznivaló egoista hülye picsa, ez a legtalálóbb jellemzés, amit valaha is kaptam (és egyet is értek vele), de megnyugtatásomul elmondták, hogy másként nem is szeretnének.

"Nem mertem. Húztam még magam egy kicsit a nagyobb élvezet reményében. Elhatároztam, hogy addigra tökéletes leszek. Teljességgel ellenállhatatlan. Amikor súrlódtam a valósággal és átnyúló kezek tapogatták testem, dagadni kezdett a májam. Mindig érzek fejlődést. Igazat kell, hogy adjak pszichiáteremnek. Igaz, őt faképnél hagytam. Egyszer nem jött el a találkánkra. Ifjan s bohón hazudoztam neki a százszor szépekről. Erre ő csak a combjait tárogatta. Hagyjuk ezt most. A lényeg, hogy tovább csiszolom karátaim számát. Ékkő leszek, unikum. Még Zwack is megirigyelhet majd. Gyógyír leszek a virágom szirmainak megalvadt vérén. Csak néha bizonytalanít el valami. Nem tudhatom, mikor billenek át. Egyszercsak felélem majd minden lendületem és... Nem tudok majd segíteni. Kár lenne értem. Jöjjön már el a cél."

"Mert a boldogság, mondotta önmagának, nem abban van, hogy az embert szeretik, az csak undorral vegyes kielégülése a hiúságnak. Boldogság az, ha az ember szeret, és holmi apró, fortélyos közeledésekkel lopja meg szerelme tárgyát. És lelkében felírta ezt a gondolatot, teljesen átgondolta és gyökeréig átérezte.
Hűség! - gondolta Tonio Kröger. - Hű leszek hozzád és szeretni foglak, Ingeborg, amíg csak élek! Ilyen jó szándékok éltek benne. De azért egy kis félelem és szomorúság azt súgta, hogy lám, Hans Hansent is teljes-tökéletesen elfelejtette, noha nap nap után látta őt. És az volt a csúf és szánalmas a dologban, hogy ez a halk és kaján hang igazat mondott, hogy telt az idő, és jöttek napok, amikor Tonio Kröger már nem volt oly feltétlen meghalni kész, mint azelőtt, a vidám Ingéért, mivel kedvet és erőt érzett magában ahhoz, hogy a maga módján sok-sok jelentékeny dolgot alkosson a világban.
És lábujjhegyen kerülgette az áldozati oltárt, melyen szerelmének színtiszta, szeplőtlen lángja lobogott, letérdelt előtte, és minden módon szította, élesztette a lángot, mivel hű akart maradni. És nem sok idő telt belé, hogy észrevétlenül, feltűnés nélkül és zajtalanul mégiscsak kialudt a láng.
Tonio Kröger azonban még egy ideig ott állt a kihűlt oltár előtt, eltelve álmélkodással és csalódással amiatt, hogy a hűség nem lehetséges a földön. Akkor vállat vont, és továbbhaladt az útján."

Olvasgattam a TASZ-t, s istentelenül nagy közfelháborodást keltett ennek a cikknek a megjelenése, ami arról szólt, hogy a gárdisták gyűjtöttek adományokat az árvízkárosultaknak, s ebből a cigány származású családok nem kaphattak. Ez elítélendő, mert:
"Az egyenlő bánásmódról szóló törvény (2003. évi CXXV. törvény) értelmében – egyéb konkrétan felsorolt szervezetek mellett - a pártok az egyenlő bánásmód követelményét általánosságban, minden jogviszonyukban, minden eljárásuk, intézkedésük során kötelesek megtartani. Azzal, hogy az adományozottak köréből kizárják a roma származású károsultakat, közvetlen hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket. Ezért a TASZ az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul."

A kommentekből jól látni, hogy többeknek kinyílt a bicska a zsebében, amit nevetségesnek találok. Csakis azért, mert ez is amolyan jóféle magyar szokás, hogy csak azt bírja az emberek gyomra, ami nekik kedves. Mégis mit várnak egy jogokkal foglalkozó oldaltól? Illetve, ha egy szervezetnek, pártnak vannak kötelességei, amit elmulaszt, az emberek simán elnéznék, mert tulajdonképpen "nem róluk" van szó, hanem egy épp nem túlzottan népszerű kisebbségről?

Az árvíz nem vicces, a diszkrimináció meg még annyira sem. Mert a "cigány"-t bármikor meglehet változtatni "zsidó", "buzi", "mozgássérült", "értelmi fogyatékos", "szőkekékszemű" és miegyébre.  Ha loptak a gátból vasat, megfogni, rendőrségre, felőlem akár István királyi módszereket is bevezethetnek és vágják le a tolvaj jobb kezét, de ne azért, mert "cigány", hanem azért mert lopott. Ugyan úgy, ahogy a homoszexualitás sem egyenlő a pedofíliával. Tetszik érteni a különbséget?
(Az olyanokat, akik pedig a "jövőt" lopják el előlünk, mint a drága korrupt politikusaink, csúcsvállalatok vezetői, romlott egyházfők és vallási vezetők, a legkegyetlenebb módszerrel csonkítanám meg őket és raknám őket életfogytiglanra egy sötét cellába).

A szociális segélyekről, meg annyit, hogy ott ahol van, biztosra lehet venni, hogy soha nem lesz teljesen igazságos. Először Sziszikeccsék hívták fel a figyelmemet arra, hogy Angliában sem teljesen frankó minden. Illetve jó a rendszer, csak kicsit visszaélnek vele.
Nagyon sokan választják a megélhetésnek azt a módját, hogy 16-18 évesen teherbe esnek, elmennek szoc segélyre, szülnek még 2-3 gyereket, az állam a seggük alá tolja a gyerekek számával megfelelő hálószobás lakást, aztán nőnek fel a "szupermotivált" cukrot meg kólát vedelő gyerekek. Akik majd ugyan ilyen felelősség teljes életet fognak élni és hozzák világra az újabb szupermotivált gyerekeket, s közben a társadalom egy része jogosan forrong, hogy ő meg becsületesen dolgozik, s nem engedhet meg magának meg a gyerekeinek ekkora lakást, jómódot, csak azért, mert ő annál jobbra tartotta magát, minthogy segélyekből akarjon megélni.
Tipikus "cigánycsalád" vs "magyarcsalád" sztori, nem? Pedig itt az esetek többségében echte beltenyészetes angolkákról van szó.

"Nincsen különbség az emberek között. Minden ember meztelenül jön a világra, és az emberek között egyetlen mérték az emberi szív. Az embert nem lehet bőrének színével, avagy nyelvével mérni; az embert nem lehet ruhájával és ékszereivel mérni; az embert nem lehet gazdagságával avagy szegénységével mérni, egyes-egyedül szívével. Ezért a jó ember jobb, mint a rossz, és az igazság jobb, mint a hamisság, de mást nem tudok, és ez minden tudásom."

"Egy egész álló napon keresztül beszélünk magunkhoz. A pszichológusok úgy tartják, hogy nagyjából 60,000 gondolat jut eszünkbe egy nap, s ezen gondolatok  98%-a a tegnapi gondolataink ismétlődése - többségük pedig negatív. Egy év alatt, ez több mint 22 millió gondolat! Ha a Madison Avenue reklámóriásai be tudják folyásolni a tudatalattinkat, a vásárlási döntéseinket, szimplán úgy, hogy egy-két reklámot megismételnek pár tucatszor, akkor képzeld el, hogy a több milliónyi gondolatoddal milyen befolyást érhetsz el a tudatalattidra!"

Még a testszobrász könyvek is Bélázásra ösztökélnek. Egyébként a világ legjobb hasizom erősítő gyakorlatai (annyira könnyűnek néz ki és közben meg nem is):

"Általában a kitartó várakozás - még korántsem jelent vereséget... Viszont mikor az ember vereségnek kezdi tekinteni a türelmet, akkor valóban el is kezdődik az igazi vereség."

(Abe Kobo; A Homok Asszonya)

Próbálgatom az elengedés fogalmát. A gyakorlatban ez nagyon egyszerűnek tűnik, másodpercek töredéke alatt az idegpályánkon végig fut egy impulzus, s az izmok engedelmeskednek. De valahogy a lélek teljesen másként funkcionál, vagy éppenséggel nálam elég rosszul működik ez a része.
Még mindig hajlandó vagyok görcsölni rajta.
Nagylevegő. És végig futtattam, hogy mik azok a dolgok, amik ezt mostanság előidézik. Betűk és pixelhalmazok, kihányva a virtuális térbe. Nem anyagi, s nem anyag, egy apró nyomásra eltűnnek és odavesznek.
Nincs is mit megvárni.

Nem először és nem utoljára végződik úgy egy beszélgetés, hogy "hagyjuk", "nem érdekes". 
Ilyenkor mindig a "Mondják meg a Zsófikának" c. könyvből jut eszembe egy rész:

"Nem tudott válaszolni, mert az egészet annyira egyszerűnek és természetesnek érezte, hogy nem is szorult magyarázatra."

Van egy kézenfekvő probléma, amit nem (tudok, akarok?) érzékelni. Mással is megesik.

"Megcsiklandozok egy testrészt. Ne aggódj, ez most nem szex. Jobb annál. Az agyalapommal játszok. Felteszek rá valami feltétet. Így igazi letéteményesnek érezhetem magam."
Achilles Dent - Botrányos részegségért

- Ott van például Petőfi. A nagy hazafi, ő mai szóval úgy mondanám, amolyan main stream hack volt, de semmi különleges. Meglovagolt egy populáris témát, úgy, hogy a hülye is értse és magának érezze.
- De nála pont ez a lényeg. Azt vallotta, hogy a vers szóljon mindenkihez. Nincs olyan ember, aki nem ismerné az Anyám tyúkját.
- Ettől még nem nagyszerű, csak ismert. Main stream. Azokban az időkben ráadásul könnyű volt magyarkodni, egy pár "Még kér a nép, most adjatok neki...", aztán persze, hogy felkapták. Ha máskor született volna, eléldegélte volna a maga kis vándorló életét, írt volna megannyi Fa leszek, hát, s boldogan halt volna meg ágyban és párnák közt és valószínűleg soha nem tanították volna az irodalom órákon. Ott van például Ady, ő nem írt Nemzeti Dalt, s nem volt forradalmi hangulat Magyarországon, de megírta, hogy ő Góg és Magóg fia, s nem rágta szájába mindenkinek a nézeteit. Hazafi volt? Igen. Nagyszerű költő volt? Igen. Felismerték mindezt a maga korában? Nem, mert nem volt main stream. A szerelmes versei meg... mindegy, szóval szerintem messze felül múlja Petőfit.
- A szerelmes versek. "Mert benne élsz te minden félre csúszott nyakkendőmben", amikor ezt olvastam először, majdnem elsírtam magamat. Még most is néha, hogy lehet ilyen szépet írni.
- Anna örök. Az el nem múló szerelmek. 20 év múlva, 30 év múlva...
- Gina.
- Hajjaj, aztán persze Vajda ott várta a színpad mögött késsel a kezében, hogy menten megöli féltékenységében.
- Csak a férfiak tudnak így szeretni. Esküszöm, teljes meggyőződésem, hogy ennyi mindent bele vegyíteni a szerelembe a nők képtelenek.
- Hehe az érzékeny férfiak? Aki szerintem mindenkin túltesz, az Tóth Árpád, s talán nem annyira elcsépelt, mint Juhász.
- Hát igen, megvolt az állandó betegeskedés és magány hatása az életére.
- A nagyszerű magány. Vajda üstököse, de tudok jobbat, Babits dióhéja.
- Nem rémlik.
- Pedig Babits pl pont ellentéte volt Petőfinek. Ő kerek-perec megmondta, nem ír a tömegnek, tulajdonképpen leszarja a tömeget. Azoknak ír, akik megértik, akik érdemesek rá.
- Levelek Irisz koszorújából.
- Pontosan, na csak emlékszel. Tény és való, kicsit beképzelt és majdnemhogy "fasz" volt fiatal korában. De hát ugye az idő múlik, az ember öregszik, s lassan elkezdi érezni a halál lihegését a háta mögött. Igazi jellem fejlődés, amit végig lehet követni. El is fogta a bezártság érzet, a magány, a reménytelen vágyak...
- jaj én vagyok az ómega s az alfa. Megvan.
- Babitsot ezért szeressük nagyon.

Megcsiklandozok egy testrészt. Ne aggódj, ez most nem szex. Jobb annál. Az agyalapommal játszok. Felteszek rá valami feltétet. Így igazi letéteményesnek érezhetem magam. Érezted már jól magad? Kaptál már büntető cédulát "Botrányos részegségért"-felirattal? Jól hangzik, mi? Mint egy érdemrend. Valódi kitüntetés. Mindössze az fájhat az ilyesmiben, hogy az ember éppen nem emlékszik az elnyerésének körülményeire. Mit mondjak, sokféleképp ki lehet emelkedni a tömegből...