Sokat gondolkodtam rajta, hogy ezt most bepostoljam, vagy sem. De aztán mégis, legyen egy olyan emlékem is, amikor örömömben akartam sírni.

Egyszer azt mondtam egy lánynak, hogy mire 25 leszek, minden jobb lesz, lefogyok és valóra váltom az álmaimat. Ő erre azt mondta, hogy ne haragudjak, de ő az ilyesmiben nem tud hinni.

Félúton a 25 felé.

2005, 2010 kimenet előtt, és most. És csak mostanság kezdem felfogni, hogy már rég nem az vagyok, aki 2005ben voltam. Se kívül, se belül.
Köszönet azoknak, akik akkor is és most is hittek bennem és nem hagytak magamra.

Egy újabb évet értünk meg, s szándékomban állt írni egy hosszabb szösszenetet az elmúlt egy évről, de azt hiszem a mai nap tanulságosabb bármilyen esszé jellegű irománynál.
Probléma akadt a referenciámmal és kiderült, hogy egy buta félreértés és a  főnököm a maga nyers, de határozott módján megoldotta. Mint zöldfülű újoncka, aki megszerette az itteni zöld vidéket és nyugalmat, azt kértem, hogy valami cicás-kutyás elhelyezést kapjak vidéken és persze egy könnyű, low level package-ről álmodoztam.
Ma csörgött a telefonom, hogy unatkozom-e, mert lenne munka a számomra. Mit kaptam? London közepét (amit kifejezetten kértem, hogy ne) és egy "High Level Package", cickuty nélkül. Viszont maximális bérezés. A költői kérdés ott lebegett a fejem fölött, hogy "MIÉÉÉRT????", valószínűleg ez eléggé az arcomra is volt írva, mert a Manager már egyből mondta, hogy nekem lett a legjobb eredményem és birka türelmem van.

Summa summarum: Az élet ilyen és olyan, tele félreértésekből adódó problémákkal, az ember nem mindig kapja meg azt amit akar, de minden, ami történik valahol a hasznunkra válik és lesz mindig valaki, aki segíteni fog.