Az élet olyan lett, mintha sok évnyi inkubátoros és lélegeztetőgép-élet után hirtelen egy Placebo koncerten találnád magadat az első sorokban, s minden érzékszerved kimaxolva fogadja az élet ritmikus hömpölygéseit.

Néha azt érzed, hogy ez elképesztően félelmetes, de egyszerre annyira vonz, hogy bármi is történjék elébe mész, néha azt hiszed, hogy a föld morajlik és szét fog szaladni alattad a talaj, pedig csak a szíved kalapál teli érzéssel és a bőröd sikít, hogy vedd már észre letagadhatatlanul élsz, akárhogy is legyen, élsz és fogják a kezedet;

Ha végig gondolom, ez alatt a pár hónap alatt annyi minden történt velem, körülöttem, bennem, mint amennyi Berlin előtti időszakban 4 év alatt nem. 

Ja és tényleg voltam Placebo koncerten és élveztem!

- Te áruld már el, annak idején mi miért is nem beszélgettünk?
- Nekem zöld belépőkártyám volt neked meg piros.
- Nem is, mert kék volt.

Házibuli valahol Budaörs legeldugottabb és legtávolabbi szegletében. Eredetileg 3 szintes swingerház, tele baldachinos ágyakkal, úszómedence, jakuzzi, szauna és SM szoba az alsó szinten. Mondanom sem kell, hogy az SM szoba volt a legpopulárisabb, mindenki kikötözte volt főnökét, kollégáját, beosztottját, párját, exjét... legalább egy fénykép erejéig.

Az egészben az volt a legjobb, hogy végre olyanok is eljöttek az alkalom kedvéért, akik egyébként nem szoktak eljönni kisebb-nagyobb sörözésekre  Pub-Y-ba. Ott volt pl Greg, akivel annak idején minden műszakban rongyosra hallgattuk Skunk Annansie albumokat, s iszonyat egy koponya, meg arc is. Vele esett meg, hogy mindenféle piától nagyjából kiütve, a barátnőjével így hármasban fetrengtünk az egyik kis szobában, s nagyjából hajnali 4-től reggel f7-ig a magyar költőkről, írókról meg könyvekről beszélgettünk (igen, ennyire partiarc vagyok :)).

De ott volt azaz ember is, aki annak idején úgy lopta be magát a titkos favorit listámra, hogy simán lehülyézte az én részlegem vezetőjét, természetesen úgy, h mellette állt kb 2 méterre. De formális dolgokon kívül nem nagyon beszélgettünk akkoriban. Most meg órákat átdumáltunk, minden hülyeségről, céges ökörködésekről, hogy most milyen tehetséges emberek dolgoznak a cégnél, kinek lett babája, vicces szerelmi lángolások Performerek iránt, én miért léptem ki, s hogy én együtt voltam-e a valakivel?

A kérdés olyan váratlanul jött, hogy köpni-nyelni nem tudtam egy félpillanatig. Bajom volt a kérdés szóösszetételével, magyarázkodni semmi kedvem sem volt,  kínos csendet se jó elnyújtani... Ismertük egymást, mondtam végül. Váll veregetés,- nyugi nincs azzal semmi baj, mindenki azt szeret, akit akar.
Innentől fogva volt egy kis "Meds" érzet, de volt ott rá elég gyógyír.

Néha próbálom magamat rávenni furcsaságokra, például most volt célkitűzés, hogy szeressük meg a DnB-t, ami nem igazán sikerült (najó 1-2 szám kivételével), helyette egyből kattantam a techno/electro-ra (ChewyChocolateCookies FTW), aztán az ember elkezd keresgélni mindenféle remixeket, s innen egy újabb kanyarral eljutunk a MashUp-ok hajkurászásáig.

Kaptam is pár tippet hol érdemes keresgélni, s egyszerűen arra jutottam, hogy ez valami zenei aberráció, amit egyesek művelnek, s gusztustalanul jó dolgok jönnek ki belőle. Mert ugye vannak magától értetődő siker sztorik, mint pl Kosheen vs Placebo, de ki az a beteg ember, aki arra gondol, hogy Ke$ha-t házasítsa Muse-zal, vagy Rammstein-t Julia-val?

 

Ez is egy kedvenc szám, illetve a videoklip, azaz AB Normal Beauty-ból van, egy zseniális hongkongi film.

Vágányok és versek, sajátos kifejezések, amiket nem értettem, de megszerettem volna érteni. Szerette volna, ha megértem, ha talán még jobban megértettem volna. "Protege Moi".