2001.II.13
Azt mondta számíthatok rá, s nem fog magamra hagyni. Mosolyogjak sokat és legyek boldog.
Kedvesebb velem, mint bárki más, akit eddig a "barátomnak" tekintettem. És azt mondja, hogy én vagyok a legjobb barátnője, ah néha úgy gondolom, hogy ez nem jó, mert félek, hogy egyszerűen nem lehetek elég jó neki.
Soha nem kegyetlenkedik velem, soha nem üvöltött még velem ok nélkül, vagy pusztán haragból. Mindig azt mondja aranyos vagyok.
Szóval röviden összegezve, túl kedves velem, s azt hiszem belé fogok szeretni. Ezt nem kéne, s egyébként is ez lehetetlenség, de valami ilyesmit érzek.

2002.IV.14
A lehető legegyszerűbb módon próbáltam vele közölni, s csak annyit mondtam: aishiteru.
És ezt azonnal megértette :). Megnyugtatott, hogy ezzel nincs semmi baj és nem utál, sőt, ha bármi van nyugodtan keressem meg és megbeszéljük, még mielőtt az őrületbe kergetem magamat.
Eltelt jópár nap azután, hogy ez történt. S nem jelentkezett, hosszú-hosszú napokig, azt hittem megőrülök. De aztán csak bejelentkezett.
Azt mondta nem értem meg a problémáját, hogy utál itt ülni a szaros PC előtt, hogy jobb dolga is akad, s hogy utál úgy tenni, mintha minden rendben lenne... elég fájdalmas volt mindezt tőle hallani.
Nem csak azért, mert ez egyértelművé teszi, hogy mostantól kevesebbet fogunk beszélgetni, hanem azért is, mert utálom őt így látni. Mindig azt kívánom bárcsak a hátra lévő életében boldog lenne, hogy el tudja felejteni a múltját, hogy bárcsak el tudnám venni a fájdalmát... De csak annyit mondtam neki, hogy annyit tudok tenni, hogy várok rá, várok míg úgy nem érzi kicsit jobban van.

2002.IX.13
Egyre kevesebbet beszélünk, egyre többet van offline. Küldött is üzentet, hogy nem nagyon van, esetleg MSN-en. Minden esetre küldjek e-mailt, azokat olvassa. És küldtem, tényleg küldtem, minden nap, de egyre se jött válasz, s ebbe egyre inkább beleszédültem. Aztán egyik nap jött egy furcsa e-mail tőle, amitől mégjobban kiborultam. Aztán az egyik ismerőse felhívta a figyelmemet arra, hogy ennyire nem bízom benne? Hogy nem bízok abban, hogy elmondaná, ha valami baj lenne, végtére is bestfriend. Tulajdonképpen én sem értem miért viselkedem így. Ez rendbe rakott egy pár napra, de tegnap szólt, hogy tulajdonképpen egésznap online van, meg megy a webcamje és kérjem el attól az ismerősétől a jelszót, mert vele szokott beszélgetni. Na erre kattant az agyam egy nagyot.


2003.X.19
Azt hiszem ez volt életem egyik legrémesebb élménye, hogy QP és a haverja nála voltak és folyamatosan rajtam élcelődtek. Azt hiszem ez volt a belé vetett bizalmam utolsó töréspontja. Hogy a pokolba tudták mindketten pontosan azt az egy szar chatlogot megtalálni az ő gépén? És miért nem avatkozott közbe, azt hiszem ez fájt a legjobban. Fordított szituációban nincs azaz isten, hogy ne léptem volna közbe ő érte. Talán tudatos volt ez az egész, jófejnek akart tűnni az előtt, akibe szerelmes. Már egyszer említettem, hogy kitűnő diplomáciai érzéke van, ő kapott egy pár felejthetetlen napot azzal, akibe reménytelenül szerelmes én pedig megbocsátok. Így utólag azt is mondhatnám, megérdemelte ezt a pár napnyi mennyországot. Utána kicsit hátba szúrták, s Qp sem jelentkezett nála soha többé.
A szerelem érzése is lassan kimosódik belőlem, realizálni kezdtem, hogy egy olyan emberbe lettem szerelmes, akiért bármit megtennék, de ő soha nem vállalna be egyetlen kétes kimenetelű szituációt sem az érdekemben, mert neki az sokkal fontosabb, hogy minden szituációt diplomatikusan oldjon meg másokkal, s hogy a végkövetkeztetés az legyen, hogy ő mennyire kedvesszeretnivaló.
 

2001.VIII.12
Az anyámról. A második eset igen rosszul érintette. Az a férfi csak ígérgetett neki, hogy értünk jön, hogy feleségül veszi anyámat. Hazudott, hazudik, szaralak. Utálom az embereket, főleg azokat, akik hazudnak.
Mi meg készen álltunk arra, hogy végleg ott hagyjuk a lakást. Két napig csak vártunk, s semmi nem történt. Apu pedig élt az alkalommal, hogy ott törje össze a lelkét, ahol tudja. Anya meg csak sírt és sírt.

2000.VII.5
Apu megváltozott, most rendes. Remélem soha nem lesz olyan, mint régen.

2000.VII.9
Apu mostanában egyre idegesebb velünk szemben. Remélem csak a front miatt. Ha újra a régi lesz én gyűlölni fogom és soha többé nem fogok megbízni benne.

2000.VIII.13
Már unom, hogy szinte mindenki lehülyéz. Apuról nem is beszélve. Nem változott. Legalábbis velünk szemben nem.

2001.VIII.12
Gyűlölöm az apámat, azt mondja szeret minket, de HAZUDIK, tudom, látom rajta, amikor  minket néz, látom a szemében, hogy nem szeret minket, hogy undorodva néz ránk. Annyira gyűlölöm!

2005.XII.22
Ma megint sokat gondolkodtam az apa fogalmán, meg úgy általában apámról. Húgom mesélte, hogy a "Szentasszony" elsírta magát neki. Természetesen apám miatt, a tökéletes férfi nem változott semmit, még mindig rohadás és olaj szaga van, s a lelkiterrorban tartás meg továbbra is megy nála.
Később húgomra is rájött az agonizálás, hogy most apu egyáltalán szeret-e minket, vagy sem. Mert ugye idegenek előtt mindig előadja a kedves apukát, de amint saját berkekben vagyunk, ott tapos meg ahol tud. Anyám azzal vígasztalta meg, hogy csak az apánk, meg hogy vannak hibái, de annak ellenére próbáljuk meg őt szeretni. Most komolyan, kit akar átvágni?
Én emlékszem a legjobban az összes szemétségére, hogy anyu hányszor sírt miatta, hogy hányszor alázott meg minket, hogy senkihez nem tud alkalmazkodni, s hogy önmagán kívül senki mást nem szeret, nem értékel. Na most egy ilyen, az nem apa.
Egyszer még régebben el akartam mondani, sőt el is mondtam neki, a fejéhez vágtam a sok szemétséget, megaláztatást, ami hirtelen előtört belőlem (valamin veszekedtek anyámmal a konyhában és én már nem bírtam szó nélkül). A végén zokogva ordítottam vele. Degdöbbent fejet vágott, azt hittem, azt hittem végre egyszer megérti, rádöbben, felfogja... de nem, utána fogta magát és egy kurva nagyot nevetett. A szemembe röhögött, majd megveregette a vállam és annyit mondott röhögve: Persze Orsikám, mindenről én tehetek, mi?
Ekkor döbbentem rá, hogy vannak emberek, akik soha nem fognak rádöbbeni a saját hülyeségeikre és akármilyen egyedül is maradnak, akárhányszor faképnél hagyják őket, soha de soha nem fogja magában keresni a hibát.
Kirakat apa nem kell nekem.

"Már biztos nem úgy fogalmazna, hogy olyan vagyok, mint a legkedvesebb kutyája, aki megérezte mindig milyen hangulatban van. Mindegy, az idő megteszi a dolgát, ha nem kellek, akkor úgy is elfelejtenek."

- Kijött Muse-nak az új száma
- Hallottam, de még nem hallgattam meg az új albumot
- Teljesen készen van, meghízott és kivilágosította a haját
- Úgy látszik most ez a trendi. Egyébként a Hyper Music nagyon jó még tőlük.
- Hysteria?
- Azaz, igen!
- Plugin baby, Newborn?!
- Akkor is az a legjobb szám tőlük....
- Ez is a te hülyeséged. Azóta én sem bírom meghallgatni. Vagyis igen, de nagyon ritkán tudom magamat rávenni.
- Én is. Általában skippelem a playlistben, csak ritkán hallgatom végig.

2,5 év után is tökéletesen megérzi a tökéletes alkalmat és módját annak, hogy valami nagy igazságot mondjon ki. Bár ez a "azt hittem szeretlek" és a "te nem szerettél eléggé" után még talán nem kerül semmiféle logikai paradoxonba. "csupán rosszkor, rossz helyen voltunk."
Teljesen egyetértek, valahogy mindig rosszkor vagyok, rossz helyen. Csak már kezd egy kicsit elviselhetetlen lenni a lefutott körök száma. 

"Egyedül jöttem ebbe az életbe. Azt mondtam, megpróbálom. Nem jártam sikerrel, de adok magamnak még egy esélyt, amíg meg nem halok. Azt sem bánom, ha nem élem túl.

Ki volt az a rohadék, aki nekem adta ezt a testet, és mutatott nekem egy egyirányú utat anélkül, hogy engem valaha is megkérdezett volna, hogy akartam-e?

Kopogni a hátamon, hazudni nekem, kielégíteni engem, de miért?"

 

Nemrégiben néztem, hogy mit csinál az egyik Modell priváton, s látom, hogy elővesz egy ilyen durván nagy spankert. Nem tudtam nem elröhögni magamat, pedig ez is kurva sok mindent eszembe juttatott.

Fejbe csaptam magamat. Vagyis nem, de megtetszett ez a szó. Előkerült a kedvenc könyvem, Oscar Wilde - Dorian Gray Arcképe. Nem is az enyém, mert ezt is Mirótól kaptam kölcsönbe, örömmel jelentem, megtaláltam, s újra elkezdtem olvasni. Az elejét nagyjából rongyosra forgattam, mert minden második oldalon van benne egy olyan állítás, ami belém ég.
De megint elkalandozom. Ez is ott kezdődött, hogy kellene aludni egy kicsit még munka előtt és akármennyire nem akartam, csak elkezdtem gondolkodni azon, hogy hogy jutottunk idáig, nem, javítok, hogy jutottam idáig.
Agy, gond, gondol, az avatarja, az avatarom... beszélgetések, stb szóval jöttek a dolgok ahogy szoktak, s meglepő módon Mirónál lyukadtam ki. Vele beszélgettünk még évekkel ezelőtt, 2006 tájékán talán, hogy a jól célzott gondolatokkal sok mindent el lehet érni, vagy manipulálni. Lázasan elkezdtem keresni a könyvben azt a monológot Lord Henry-től, ami pontosan ide vágott, s meg is találtam:

"Azt mondották, hogy a világ nagy eseményei az agyvelőben történnek meg. Az
agyvelőben, csakis az agyvelőben történnek meg a világ nagy bűnei is."

Nem-e én mondtam ki már a harmadik beszélgetésünk után, hogy de igen szívesen lennék vele a sötétben, nem-e én mondtam, hogy megakarom érteni, hogy mi történt vele és min megy keresztül, s az események pontosan ennek megfelelően alakultak. Ahogy a játszmák és a félszek is megfogalmazódtak már az elején, s pontosan azok lettek. És hogy még mindig nem tudtuk egymást teljesen otthagyni a picsába, mert ezt is leszögeztük a kis agyunkkal: nem tűnünk el teljesen egymásnak; én meg már jóval előtte - "Memini tui, memento mei" Emlékszem rád, emlékezz rám.

De ugyanez M-mel, hogy elhatároztam, ha törik, ha szakad én megszerzem ezt a nőt magamnak. Hogy igenis akarni fogja ezt a testet, amit úgy megvetett és akkor majd én leszek az, aki a végén nemet mond. És ez így is lett sok hónapra rá, még ha nem is olyan egyszerűen.

Zs-vel is pedálozhatnék, hogy amikor sikerült megismernem úgy igazán egy kicsit, megfogadtam, hogy én nem leszek olyan barátja, akivel összefekszik. S hiába estem belé, hiába voltunk tök részegek vagy beszívva és feküdtünk egy ágyban, soha nem történt semmi olyasmi.

Nagylevegő, nem még nem őrültem meg teljesen. Most az egyetlen dolog, amit kívánok, h jöjjenek rendbe, mindketten, hogy az a nő szeresse úgy, de lehetőleg még jobban mint én, s néha menjünk el gyrosozni.

Nézzük a pozitív oldalát, ha igazam van, életművész leszek és gondom egy szál se, ha nincs, akkor se lesz semmi féle gondom, mert a nővérek, meg a tabletták és a szép fehér gumiszobában majd gondoskodnak mindenről.

Még júliusban történt, amikor youtube-on Skunkot hallgattam, hogy tele voltak rakva a kommentek meg video descriptionök azzal a hírrel hogy újra összeállt a banda. Egyből fel is kerestem a honlapjukat és bakker igen, jönnek ki egy új albummal nemsokára: Smashes and Trashes és ki is rakták az egyik új számuk klipjét: Tear the Place Up -ot.

 

Aztán most nézem kijött még augusztus közepén egy újabb videóklip a Because of You. Uh gyönyörű a videoklip, kár hogy ide nem fér be (és máris keresem a koponyás gyűrűmet). Nézem a rohadt koncertnaptárt és csak el kell mászni Bécsig, hogy láthassam őket, nem baj legalább lesz miért szabadnapot kivennem, amit tényleg szabadságolással fogok tölteni. Már csak 2 hónapot kell aludni Novemberig.

Közben találtam egy fanvideot, hogy mik lesznek az albumon. Eszembe is jutott Jázmin, hogy megrendeltem ebayről az összes albumukat és bent hallgattuk Greggel, hogy utáltuk a nappalos műszakokat, mert CzL, még ha kurva halk is volt a CD lejátszó, akkor is kikapcsolta. És hogy Greg megkért, hogy hagyományozzam már a Supportra a CDket, amikor felmondtam. Greggel is jó lenne találkozni, vagy megkérdezni, hogy nem lenne-e kedve eljönni. Á faszom Jázminba. 

Este munka előtt fehér nadrág felvesz... talán túlzás lenne most ilyen szint felvenni, de aztán láttam hogy nem jött ki belőle teljesen az olajfolt, pár helyen még látszik. Tökéletes, így inkább szimbolikus. Keressünk pólót... fekete "All you need is", szarkasztikus, nagyszerű párosítás. Tükörbe nézés? Még megy. Life rolls on, megint csak helyre raktak.