The First
2001.II.13
Azt mondta számíthatok rá, s nem fog magamra hagyni. Mosolyogjak sokat és legyek boldog.
Kedvesebb velem, mint bárki más, akit eddig a "barátomnak" tekintettem. És azt mondja, hogy én vagyok a legjobb barátnője, ah néha úgy gondolom, hogy ez nem jó, mert félek, hogy egyszerűen nem lehetek elég jó neki.
Soha nem kegyetlenkedik velem, soha nem üvöltött még velem ok nélkül, vagy pusztán haragból. Mindig azt mondja aranyos vagyok.
Szóval röviden összegezve, túl kedves velem, s azt hiszem belé fogok szeretni. Ezt nem kéne, s egyébként is ez lehetetlenség, de valami ilyesmit érzek.
2002.IV.14
A lehető legegyszerűbb módon próbáltam vele közölni, s csak annyit mondtam: aishiteru.
És ezt azonnal megértette :). Megnyugtatott, hogy ezzel nincs semmi baj és nem utál, sőt, ha bármi van nyugodtan keressem meg és megbeszéljük, még mielőtt az őrületbe kergetem magamat.
Eltelt jópár nap azután, hogy ez történt. S nem jelentkezett, hosszú-hosszú napokig, azt hittem megőrülök. De aztán csak bejelentkezett.
Azt mondta nem értem meg a problémáját, hogy utál itt ülni a szaros PC előtt, hogy jobb dolga is akad, s hogy utál úgy tenni, mintha minden rendben lenne... elég fájdalmas volt mindezt tőle hallani.
Nem csak azért, mert ez egyértelművé teszi, hogy mostantól kevesebbet fogunk beszélgetni, hanem azért is, mert utálom őt így látni. Mindig azt kívánom bárcsak a hátra lévő életében boldog lenne, hogy el tudja felejteni a múltját, hogy bárcsak el tudnám venni a fájdalmát... De csak annyit mondtam neki, hogy annyit tudok tenni, hogy várok rá, várok míg úgy nem érzi kicsit jobban van.
2002.IX.13
Egyre kevesebbet beszélünk, egyre többet van offline. Küldött is üzentet, hogy nem nagyon van, esetleg MSN-en. Minden esetre küldjek e-mailt, azokat olvassa. És küldtem, tényleg küldtem, minden nap, de egyre se jött válasz, s ebbe egyre inkább beleszédültem. Aztán egyik nap jött egy furcsa e-mail tőle, amitől mégjobban kiborultam. Aztán az egyik ismerőse felhívta a figyelmemet arra, hogy ennyire nem bízom benne? Hogy nem bízok abban, hogy elmondaná, ha valami baj lenne, végtére is bestfriend. Tulajdonképpen én sem értem miért viselkedem így. Ez rendbe rakott egy pár napra, de tegnap szólt, hogy tulajdonképpen egésznap online van, meg megy a webcamje és kérjem el attól az ismerősétől a jelszót, mert vele szokott beszélgetni. Na erre kattant az agyam egy nagyot.
2003.X.19
Azt hiszem ez volt életem egyik legrémesebb élménye, hogy QP és a haverja nála voltak és folyamatosan rajtam élcelődtek. Azt hiszem ez volt a belé vetett bizalmam utolsó töréspontja. Hogy a pokolba tudták mindketten pontosan azt az egy szar chatlogot megtalálni az ő gépén? És miért nem avatkozott közbe, azt hiszem ez fájt a legjobban. Fordított szituációban nincs azaz isten, hogy ne léptem volna közbe ő érte. Talán tudatos volt ez az egész, jófejnek akart tűnni az előtt, akibe szerelmes. Már egyszer említettem, hogy kitűnő diplomáciai érzéke van, ő kapott egy pár felejthetetlen napot azzal, akibe reménytelenül szerelmes én pedig megbocsátok. Így utólag azt is mondhatnám, megérdemelte ezt a pár napnyi mennyországot. Utána kicsit hátba szúrták, s Qp sem jelentkezett nála soha többé.
A szerelem érzése is lassan kimosódik belőlem, realizálni kezdtem, hogy egy olyan emberbe lettem szerelmes, akiért bármit megtennék, de ő soha nem vállalna be egyetlen kétes kimenetelű szituációt sem az érdekemben, mert neki az sokkal fontosabb, hogy minden szituációt diplomatikusan oldjon meg másokkal, s hogy a végkövetkeztetés az legyen, hogy ő mennyire kedvesszeretnivaló.
Azt mondta számíthatok rá, s nem fog magamra hagyni. Mosolyogjak sokat és legyek boldog.
Kedvesebb velem, mint bárki más, akit eddig a "barátomnak" tekintettem. És azt mondja, hogy én vagyok a legjobb barátnője, ah néha úgy gondolom, hogy ez nem jó, mert félek, hogy egyszerűen nem lehetek elég jó neki.
Soha nem kegyetlenkedik velem, soha nem üvöltött még velem ok nélkül, vagy pusztán haragból. Mindig azt mondja aranyos vagyok.
Szóval röviden összegezve, túl kedves velem, s azt hiszem belé fogok szeretni. Ezt nem kéne, s egyébként is ez lehetetlenség, de valami ilyesmit érzek.
2002.IV.14
A lehető legegyszerűbb módon próbáltam vele közölni, s csak annyit mondtam: aishiteru.
És ezt azonnal megértette :). Megnyugtatott, hogy ezzel nincs semmi baj és nem utál, sőt, ha bármi van nyugodtan keressem meg és megbeszéljük, még mielőtt az őrületbe kergetem magamat.
Eltelt jópár nap azután, hogy ez történt. S nem jelentkezett, hosszú-hosszú napokig, azt hittem megőrülök. De aztán csak bejelentkezett.
Azt mondta nem értem meg a problémáját, hogy utál itt ülni a szaros PC előtt, hogy jobb dolga is akad, s hogy utál úgy tenni, mintha minden rendben lenne... elég fájdalmas volt mindezt tőle hallani.
Nem csak azért, mert ez egyértelművé teszi, hogy mostantól kevesebbet fogunk beszélgetni, hanem azért is, mert utálom őt így látni. Mindig azt kívánom bárcsak a hátra lévő életében boldog lenne, hogy el tudja felejteni a múltját, hogy bárcsak el tudnám venni a fájdalmát... De csak annyit mondtam neki, hogy annyit tudok tenni, hogy várok rá, várok míg úgy nem érzi kicsit jobban van.
2002.IX.13
Egyre kevesebbet beszélünk, egyre többet van offline. Küldött is üzentet, hogy nem nagyon van, esetleg MSN-en. Minden esetre küldjek e-mailt, azokat olvassa. És küldtem, tényleg küldtem, minden nap, de egyre se jött válasz, s ebbe egyre inkább beleszédültem. Aztán egyik nap jött egy furcsa e-mail tőle, amitől mégjobban kiborultam. Aztán az egyik ismerőse felhívta a figyelmemet arra, hogy ennyire nem bízom benne? Hogy nem bízok abban, hogy elmondaná, ha valami baj lenne, végtére is bestfriend. Tulajdonképpen én sem értem miért viselkedem így. Ez rendbe rakott egy pár napra, de tegnap szólt, hogy tulajdonképpen egésznap online van, meg megy a webcamje és kérjem el attól az ismerősétől a jelszót, mert vele szokott beszélgetni. Na erre kattant az agyam egy nagyot.
2003.X.19
Azt hiszem ez volt életem egyik legrémesebb élménye, hogy QP és a haverja nála voltak és folyamatosan rajtam élcelődtek. Azt hiszem ez volt a belé vetett bizalmam utolsó töréspontja. Hogy a pokolba tudták mindketten pontosan azt az egy szar chatlogot megtalálni az ő gépén? És miért nem avatkozott közbe, azt hiszem ez fájt a legjobban. Fordított szituációban nincs azaz isten, hogy ne léptem volna közbe ő érte. Talán tudatos volt ez az egész, jófejnek akart tűnni az előtt, akibe szerelmes. Már egyszer említettem, hogy kitűnő diplomáciai érzéke van, ő kapott egy pár felejthetetlen napot azzal, akibe reménytelenül szerelmes én pedig megbocsátok. Így utólag azt is mondhatnám, megérdemelte ezt a pár napnyi mennyországot. Utána kicsit hátba szúrták, s Qp sem jelentkezett nála soha többé.
A szerelem érzése is lassan kimosódik belőlem, realizálni kezdtem, hogy egy olyan emberbe lettem szerelmes, akiért bármit megtennék, de ő soha nem vállalna be egyetlen kétes kimenetelű szituációt sem az érdekemben, mert neki az sokkal fontosabb, hogy minden szituációt diplomatikusan oldjon meg másokkal, s hogy a végkövetkeztetés az legyen, hogy ő mennyire kedvesszeretnivaló.
