"Mivel szeretlek képes vagyok lemondani rólad, mert neked más a boldogságod, s nekem fontos a te boldogságod."
'Mivel szeretlek, nem játszom veled, mert fontos vagy, s nem akarom, hogy miattam neked rossz legyen."

Ezt soha nem felejtettem el mondani a nekem fontos embereknek. S akiknek fontos voltam, azok sem felejtették el nekem ezt mondani. Épp ki, mikor volt melyik szerepben. Csak nem mindig mondjuk így, vagy időben, vagy csak egyszerűen nehéz megérteni.  A többi meg bullshit.

Hosszú hullámos hajzuhatag, iszonyatosan áttetsző fehér bőr, 164 cm és 40kg. Ilyen volt, amikor találkoztam vele először. Azóta eltelt 7 év és tudom, hogy ezen kívül egyetlen egy szám változott csak.
Még mindig fel-fel hívogatjuk egymást skype-on, hogy kivel mi a helyzet, meg hogy gyakoroljuk az angolt, vagy éppen a németet, kinek igénye szerint.
Legutóbb megkérdeztem, hogy meg van-e még a fekete "Born to Fuck" pólója, ami régebben a kedvence volt. Sajnálkozott egy sort, hogy az istennek se találja, de egyébként sem hord már rövid ujjút, mert nagyon csúnyán elvékonyodtak a karjai.
Itt egy félpillanatra ledermedtem, amikor legutoljára beszéltünk erről, akkor volt 36kg, s ez már volt egy jó éve, ha nem kettő, s nem merem újra feltenni ezt a kérdést.
Mindig mondja, hogy látogassam meg mégegyszer, örülne neki. Kéne egy hét szabadság.

- Nem, csak megleptél. Vagyis elfelejtettem, hogy régen is mindig megleptél, de most már észben fogom tartani.
- Hidd el, hogy ennek ellenére meg foglak még lepni.

Az elmúlt két-három napban akár jelentéktelennek mondható egérkattintások és pársoros beszélgetések, kisebb-nagyobb gondolatfoszlányok igen fontos dologra ébresztettek rá. Viszonylag nehéz is belefogni, mert ez is amolyan se eleje, se vége történet.
Kezdjük azzal, hogy sok faszság történt velem éveken keresztül, aminek egy részét leírtam, egy részét pedig már nem fogom, mert úgy hatna, hogy az összes eddigi kapcsolatomban csak rossz volt, pedig dehogy. Máig emlékszem kivel, mi volt a nekem a legkedvesebb. És ezt fontos leszögezni, mert nem vagyunk egyformák, más-más értékeket hozunk magunkkal otthonról, s eltérő dolgokat tanultunk meg értékelni.
Tulajdonképpen erre már májusban rájöhettem volna, vagy sokkal előbb, de most maradjunk májusnál, amikor egy órát lógtam a telefonon Zs-vel egy félévnyi adásszünet után. Vele történtek olyasmik, hogy elfelejtett kisebb-(kurva)nagyobb dolgokat,s ezt viszonylag évekig jól kezeltem, elnéztem, mert hát Ő ilyenke. Egészen addig, amíg egyszerre nagyon sok ilyen történt viszonylag rövid idő alatt egymásután, s már nem tudtam úgy felfogni, hogy én egy kedves, ámde igen jelentéktelen ember vagyok a számára. Ez nagyon felbőszített és nem tudtuk megbeszélni, s ki akartam rakni az életemből és minden próbálkozását egy ignore gombbal reagáltam le, mert attól féltem, hogy ha újra teret engedek neki, akkor minden megint ugyanaz lesz.
Aztán egyik nap kaptam tőle egy rövid üzenetet, hogy "nem megyünk el bicajjal ázsiába idén? japán v kína vagy mittudomén. ketten. maga meg én.". Gondolkodás nélkül felhívtam, hogy "Jólvanmegvanmiabaj?".
Pár héttel erre rá, úgy volt, h találkozunk és persze nem jött össze, én máshova mentem állatkertezés helyett és akkor este felhívtam, hogy szó szerint lebasszam, ami úgy zárult, hogy azt mondtam "Tulajdonképpen nem is tudom, hogy miért szeretem magácskát ennyire" és erre az volt a válasz "Mert tudja jól, hogy én is szeretem magát nagyon!".
Akkor hibásan elkönyveltem úgy a dolgokat megint, hogy lehet hogy elfelejti a mi dolgainkat, de ettől függetlenül szeret. Pedig én is nagyot hibáztam, mert én azt felejtettem el, hogy 3-4 évig ott voltam neki mindig, amikor kellett, s az ő szemszögéből nézve egyszer csak látszólag ok nélkül eltűntem neki. Egy félsz miatt. Ugyan úgy, ahogy eltűntem M-nek egy félsz miatt, s ahogy eltűntem R-nek egy félsz miatt. Mert elhangzott 1-2 fájó butaság, amit én nem akartam hallani többet. Tulajdonképpen eltűntem mindenféle közösségi életből a félszek miatt, s aztán azt is elfelejtettem, hogy félek. 
Azt is mondhatnám nem véletlenül történtek a dolgok velem úgy ahogy, az élet addig verte a fejemet ezekbe a leckékbe, egy-egy M, R, Zs, B képében, amíg fel nem fogtam, hogy én is ugyanakkora fasz vagyok, mint mások, s nagyon nagyon fontos dolgokat mulasztottam el elmondani, illetve tenni a félszek miatt. És ezt így soha többet nem.

És most tulajdonképpen örülök, hogy megint lett értelme a dolgoknak.

Emlékszem két éve talán, amikor Zs megcsókolt. Akkor éreztem először azt, hogy hogyan kéne mindig is csókolni, illetve azt, hogy ez kurvára nem helyes, mert akarom őt, de ezt nekünk nem szabad. Megfogtam a kezét és mondtam neki, hogy most igyunk erre egy tequilát. Kikértük, s megkérdeztem tőle, hogy tetszik-e neki a pultoslány? Mondta, hogy igen. Megkérdeztem tőle, hogy ellenére lenne-e, ha megcsókolná a pultoslány? Mondta, hogy nem, de ne beszéljek már csacskaságokat. Mondtam, hogy akkor figyeljen. Szóba eredtem a pultoslánnyal és már magam sem emlékszem miket mondtam neki, csak arra, hogy oldalba kapom Zs-t, hogy figyeljen, mert meg akarja valaki csókolni, s a pultoslány meg is csókolta. Kaptunk még egy kör tequilát a ház számlájára, s Zs csak nézett, hogy ezt mégis hogy csináltam. Felhajtottuk a tequilát és éreztem, hogy még marja a só a számat és még egyszer utoljára megcsókoltam őt. Az emlékezetembe akartam vésni ezt a mardosó, sós-keserű ízt és érzést. Akkor figyelmeztettem, hogy ha én igazán akarok dolgokat, akkor azt én meg is szerzem, hogy egy bizonyos határig tudok nemet mondani, de ne adjon okot arra, hogy át akarjam lépni ezt a határt, mert nekünk így jó, barátokként.

Ez határozottan vicces volt, ahogy ott állt a kapuban, pedig ő ígérte, hogy meg fog csókolni, de nem merte, nehogy meglássák az utcában :). És nem volt semmiféle lefagyás utána, ehe. Ez is már nagyon régen volt.

R:
azon röhögtem ma , hogy eszembejutott ez az eddigi msnes udvarlása.. és sztem maga lenne legjobban lefagyva ha odaállítanék magához hogy megdugjam:DD  
K:
:D:D:D:D
K: 
úgy véli :D?
R:
úgyám
K:
majd egyszer meglátjuk ;)

Ez is de régen volt. Még meg van a régi telefonom, azt hiszem tőle kaptam egyedül szerelmes sms-ket, ezután  a  beszélgetés után 6 hónapra. Elmerengés, úgy emlékeztem, hogy vele nagyon ritkán beszéltem meg dolgokat, de aztán lehet, hogy ez már utána volt, pontosan azért, mert semmi sem alakult soha úgy, mint ahogy azt ő vagy én gondoltam volna. 

M:
az meg elég gáz,ha azt gondolod rólam hogy nem jöhetszoda elköszönni,mert éppen valakivel táncolok vagy egyéb
talán még az is belefért volna,hogy megállsz és normálisan el tudok köszönni tőled
K:
Hogy? Hogyan? Addigra kb apró pici morzsákra hullottam szét... hogyan mehettem volna oda még jópofizni, amikor tudtam jól, h mélységesen el vagyok temetve, hogy?
M:
ez csak egy pillanatra jutott eszembe,nekem úgy tűnt ,hogy Zs körül forog az estéd, ami szintén érthető volt számomra
K:
érthető, mi volt érthető ebben az egészben magának?
M:
az az érthető,hogy szerelmes vayg belé és gondoskodsz róla, figyelsz rá!!!!!
--Itt káromkodtam 1 sort--
M:
de az ,ha egy kicsit is kivűlről figyelted volna a viselkedésedet ,talán elfogadnád
K:
Ha egy kcisit jobb lenne a látása
M:
kösz,jól látok
K:
ha csak 1 kicsivel is, akkor észrevehette volna, h magába lettem szerelmes, ez az ami felettem áll, ez az mait ésszel nem tudok befolyásolni
K:
ezért szeretném, ha megértené, h Zs egy barát, aki nagyon megérdemelné végre, h őszintén tudjon mosolyogni, s túl tegye magát azon, ami most éri.
M:
én ÉRTEM hogy Zs fontos neked
K:
és ki lehet nevetni a "lovagiasságom", de sajnálom, ez vagyok
M:
nem nevetem ki,és meg is mondtam volna még ott ,hogy miért vagyok cinikus,de nem volt rá lehetőségem hirtelen
M:
arról beszélj nekem,hogy miért tartott vissza Gy jelenléte abban hogy odajössz hozzám?
K:
próbálom szemléltetni.  
Lefekszik 1 lánnyal, azt hiszi hú de jó lesz, s közben azon kapja magát, h nem, jó, mert más valaki jár a fejében. Nem akarja mélységesen megbántani a lányt, így úgy tesz, mint szokott lenni, nem keresi. Aztán a bulin a 2 lány egymás társaságában van. Hogy viselje el a másik fojtogató, csalódott tekintetét, s hogy próbáljon a másikkal úgy beszélni, s nem megérinteni, h a lány le ne vegye, h mi az igazság?
M:
a lány már akkor levette mikor ott maradtatok afterpartyzni 3an
K:
de szánalmas
M:
az nem szánalmas,hogy lovagaisan őt véded nehogy sérüljön,ezért egész este úgy viselkedsz velem mintha életedben nem láttál volna?
hol a szerelem meg az érzelmek meg egyéb?? vagy az a tipusu párod lehetnék,aki otthon a párod ,de ha mások is vannak akkor nem ismersz
K:
Azt hittem én vagyok, az aki nem felvállalható mások előtt.
M:
miért ne vállalnám fel,hogy kedvellek barátként? ha ez igy lenne nem mutotatalak volna be senkinek a társaságomból
K:
nem veszi sézre, mit ír?
--reménytelen próbálkozásom a pár és a barát jelző különbségének felhívására--

M: mit szeretnél?  
azt tudom,hogy nem akarlak bántani sehogy
K:
akkor mit szeretne?
M:
én kérdeztem elöbb dönts te!
K:
Hogy, mi között, azt se tudom már mi
M:
no, mi legyen?-----ez volt a nyitókérdésed
valószinűleg volt valami gondolatod
K:
Azt akarom tudni
M:
jah,még egy apró gondolat : míg Te Gy harmatos lelkét véded és ezért a közelembe nem jössz,addig a Gy nyomul rám ezerrel...ő nem olyan figyelmes veled szemben
K:
hogy miylen szerpet szánt nekem
K:
miylen szerepet töltsek be?
M:
legyél a barátom

Ilyet kaptam nemrégiben:

 

Még a neve is olyan cuki "Burberry". Valami olyasmit mondott, hogy először nem férfi illatot akart, de nőiben nem talált jót, s hogy ennek kellemes az illata és próbáljam csak ki, mert 10 perc múlva már más lesz az illata, mert felveszi az én illatomat is. És tényleg, fantasztikusan jó.
Vele kapcsolatban mindig két fontos beszélgetés fog megmaradni a fejemben:

Az egyik tavaly ősszel történt, amikor kérdéses volt, hogy összeköltözzek-e valakikkel vagy sem, s beszélgettünk, mondtam valamit és erre ő valami ilyesmit válaszolt: hát igen, mert azt hiszik, hogy kurva egyszerű vagy, közben meg nem. És akkor is nagyon örültem fejben, hogy igen, ismer.

A másik pedig, tulajdonképpen nem velem történt, hanem az én egyik régi nőügyletemből kifolyólag. Miró mesélte, hogy épp vele beszélgettek rólam, hogy ő már nagyon közbe akart szólni, mert hogy az a valaki nagyon nem hozzám való és nem lesz jó vége. Akkor pedig ő leállította, hogy igen is a gyereknek kell megoldania a helyzetet, s kell a tapasztalat.

Mai napig megtiszteltetésnek érzem az élettől, hogy egy ilyen embert ismerhetek és a barátomnak mondhatok.

 

Most nézegettem, hogy mit töltöttek fel és ajánlanak letöltésre, oda éktelenkedett az arcomba a Keserű Méz. Emlékszem M-mel néztem meg, vagyis tudom, hogy néztem egy ideig, aztán valahogy a hátára került a kezem, s iszonyat lassan megmozdítottam és engedte. Aztán még lassabban feljebb csúszott a felsője, mindig egy picivel többet láthattam és érinthettem a hátából. Bódító volt, emlékszem a gerincoszlopának gyöngyeire, a csípője finom metszésére, hogy milyen meleg volt a bőre, s hogy mindig kétszer olyan gyorsan vette a levegőt, mint én. De nem történt ezenkívül semmi, mert nem történhetett. Aztán, amikor szabad volt, figyeltem őt, s a reakcióimat rá. Addigra megváltoztak a dolgok, valahogy elmúlt a varázsa, nem is értettem, hogy lett minden ilyen homlokegyenest ellentétes.
Kint ültünk a kiskocsma teraszán, romantikus hely a szakításra. Szörnyen szégyelltem, s a bocsánatát kértem, s mondtam, hogy sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de már nem érzem azt, hogy gyereket szeretnék vele, vagy hogy vele akarnék kiköltözni Angliába. Döbbenten nézett rám, s azt kérdezte, hogy én nekem akkor tényleg ilyen szándékaim voltak, s hogy miért nem mondtam soha, hogy ennyire szerettem? Erre már nem válaszoltam.
Hideg volt, talán február, akkor beszéltünk először élőben, azután hogy láttam, azután hogy végig nézette velem, mint ölel egy másik nőt, hogy táncol, csókolja, majd kézen fogva távozik vele. Akkor mondtam neki a Borároson a hévre várva, hogy tudom, hogy kellemetlen szituációban van miattam, s hogy nem fogom az érzéseimmel traktálni. Nehézkes volt a beszédünk, de megköszönte, tudja, hogy ez iszonyat nehéz nekem, de köszöni.
És hogy kezdődött, erre is pontosan emlékszem. Elhívtam az Eklektikába, október volt, én még lengén öltöztem, ő meg már kiskabátban, s fázott a keze, az enyém pedig meleg volt. Kinyújtottam neki a kezemet, s mondtam neki, hogy fogja meg, megmelegítem, ha fázik. Habozott, elképzeltem, hogy most micsoda vívódás mehet benne végig, s feszülten vártam, majd kisimult az arca, s összekulcsoltuk a kezünket. Örültem és boldog voltam, s tudtam, hogy akarni fog, csak idő kérdése. Pedig az csak a harmadik alkalom volt, hogy láttam. Először még az akkori barátnőjével volt, majd egy évvel később már nem és beszélgettünk, egy hétre rá történt ez a meghívás.
Ő volt az én keserű mézem.

2002.X.7
Ez a legszarabb, hogy mindenki azt mondja, csak a nekünk legjobbat akarják (a válással, vagy azzal, hogy megmondják mit csináljak és mit ne csináljak...), hogy ha ilyen okosak, s csak annyira jót akarnak, akkor igazán megmondhatnák, hogy miért érzem magam ilyen rosszul, miért van állandó rossz kedvem, miért érzek ennyi fájdalmat? Miért ígérnek olyan dolgokat, amit soha nem tudnak betartani, vagy egyszerűen hazudnak és pontosan az ellenkezőjét teszik.
Ez annyira szar, csak gondolj bele, itt vagyok 16 éves és azt érzem, hogy romokban az életem és, hogy ez csak egyre rosszabb lesz, ezzel a végtelen szar érzéssel belém ágyazódva + itt van a legjobb barátnőm, akibe szerelmes vagyok, s egyszerűen tudom, hogy reménytelen ez az egész.