Most nem akarok szótárosan meghatározgatni, a bento nagyjából azt jelenti, hogy ételdoboz, avagy inkább az étel egy bizonyos módon való elkészítése ételdobozban. Ezt (is) a japánok találták ki, s viszonylag nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy igényesen, szépen legyen tálalva a dobozban az étel, másrészt arra, hogy ideális arányban legyen benne szénhidrát, fehérje és zöldség, erre igazándiból diétát is lehetne építeni. Arról nem is beszélve, hogy maga az ételdobozka sem olyan mint, amit itthon ételhordásra használnak.

Nekem nagy bento mániám volt úgy 2009 februárjától, július végéig. Először csak magamnak és néha kollégáknak, barátoknak csináltam egy-egy ilyen dobozt, aztán jött B, akinek rendszeresen készítettem munkába, vagy reggelire, 
vagy ahogy éppen adódott. Aztán vége szakadt a dolog, a bento doboz pedig B-nél maradt, én pedig egy "beszélgetésünk" után megfogadtam, hogy soha többé senkinek sem.

Aztán itt volt Berlin, aki tegnap este lazán mondja nekem, hogy ha holnap estére megyek dolgozni, akkor dejó, mert csinálhatok neki szendvicset reggelire. Azt hiszem ez volt az első alkalom, hogy ilyesmire "megkért" :). 
Pár percig zavarban is voltam, hogy most akkor hogyan, de aztán csináltam neki teljes kiörlésű pitából* szívecskés szendvicset ("De ízé, nem egyedül fogok reggelizni a munkahelyemen..." "Nem érdekel, majd azt mondod, h ennyire szereted magadat, vagy eszel egyedül!"), meg maradt tegnapról csokoládés muffin eperhabbal meg egy csomó gyümölcs ("Annyira jó lenne, ha csinálnál nekem valami sósat és édeset. Például muffint, de rád bízom. Mondjuk csokoládés muffint csoki darabokkal, de tényleg rádbízom. És úúúúú milyen jó lenne az eperhabbal, de tényleg, csinálj valamit, amit szeretnél, én mindennek örülök!" "...") és sokat vaciláltam rajta, hogy most mibe is rakjam, elhordós műanyag dobozba, vagy a megmaradt bentos dobozok egyikébe, aztán végülis győzött a bentos doboz, még talán azt is mondhatom, h a rögtönzés ellenére nagyon szép lett, Berlin legalábbis oda volt. És azt hiszem jól is esett újra ilyesmivel bíbelődni. Szóval soha ne mondjuk, hogy soha.

*A király utcában nyílt, vagy lett, a lényeg, hogy van egy Keleti fűszeres, ahol tök jó dolgokat lehet kapni. Az egyik eladó srác nagyon érti a dolgát, mert beugrottam feketeszezámért és tápióka lisztért, s még rám tukmált mindenféle jót, például teljeskiörlésű pita (must buy more), 100%-os gránátalma nektár (majdnem megközelíti azt, amit Izraelben ittunk T-vel <3), és arab hétfűszercsodát (ami tök jó lesz majd vöröslencse leveshez), s persze mondta hogy legközelebb csinál valami egyszerű receptkönyvet, mert a magyarok egyszerűen nem tudják hova tenni ezt 
a sok féle fűszert és ételt, pedig csoda jó dolgokat lehet belőlük művelni. És tényleg.

A tegnapi BBC híradóban épp azt fejtegették, hogy egyre többen veszik igénybe az úgynevezett "Gastric Bypass" beavatkozást, ami annyit takar, hogy a túlsúlyos egyedek gyomra köré egy szűkítő gyűrűt helyeznek fel, amitől jelentősen csökken az éhség érzet.

A közvélemény egy része azon volt, hogy az elhízás az életviteli probléma, s ez okból kifolyólag az NHS-nek nem szabadna térítés mentesen megműtenie az emberkéket. Az NHS pedig úgy nyilatkozott, hogy úgy mond jó befektetés a műtét végrehajtása, hiszen a kezeletlen betegeknél a jövőben sokkal súlyosabb és költségesebb beavatkozások és gyógyszeres kezelések valószínűsíthetőek.

Erről a "Ki a felelős?" kérdésről egy régi beszélgetés jutott eszembe vérapámmal, talán 14-15 lehettem, amikor állandóan b@szogatott, hogy mennyek vele biciklizni, mert ő nem fogja a kedvemért szétflexelni a bejárati ajtót, hogy beférjek. A bicajozás alapvetően akkor és még sokáig utána parás dolog volt; féltem, hogy elesek, vagy valamit rosszul csinálok és kapom megint az üvöltözést az arcomba, a "buzdításaival" meg mindinkább meggyűlöltette velem a közös sportolás gondolatát, ami csak egy újabb olaj volt a tűzre kettőnk kapcsolatát illetően. Egyszer heves vitába keveredtünk emiatt, s kerek-perec megmondtam, hogy engem ez az egész nem érdekel és hagyjon békén a testmozgással és a fogyással. Ha jól emlékszem akkor azt válaszolta, hogy csak miattam teszi, s hogy ha felnövök majd őt fogom hibáztatni a túlsúlyomért.

Még mielőtt bármiféle konklúziót vonnék le ugorjunk egy kicsit előrébb, úgy 2005 november tájékán egyszer csak belépett egy ember az életembe, aki úgy érezte, hogy neki meg kell ismernie engem, s így visszagondolva hihetetlenül sok időt fektetett belém, órákat beszélt át nekem az életről, az emlékeiről, nőkről :), néha megnéztünk egy-egy filmet együtt, s próbált magának megfejteni. Aztán egy szép nap megjelent és a kezembe nyomott egy zsírégetésről szóló könyvet, s annyit mondott, hogy volt ő is elhízva, neki ez nagyon sokat segített. Azt hiszem akkor nagyon megsértődtem rá és egyáltalán nem akartam elfogadni, de ő kitartott amellett, hogy maradjon nálam, ha úgy érzem, majd olvassak bele.
Egy hónapot dekkolt a könyv valahol a könyvespolcon elásva, aztán mégis elővettem és elolvastam.
Az eredménye az lett, hogy csak elkezdett érdekelni a dolog, a könyv annyira szépen elmagyarázott mindent, hogy szinte játéknak tűnt az egész fogyókúra. Még emlékszem az első elrontott barna rizsemre és, hogy "testmozgás" néven esténként összefutottunk, s sétáltunk egy nagy kört a környéken, "nem vágjuk le a sarkokat!" felkiáltással. És minden este eljött és lesétálta velem a köröket, közben beszélgettünk az élet dolgairól, annak ellenére, hogy valószínűleg a fájdalomtól kettőt láthatott mindenből, mert akkoriban eléggé beteg volt.
Az eredmény az lett, hogy három hónap alatt ledobtam 20 kilót, s csak elkezdtek érdeklődni a lányok utánam, aztán belekényelmesedtünk az eredménybe, s elkezdett bonyolódni az élet... a többit meg mindenki sejti.

Szóval ki a felelős? Legelsősorban én, ahogy mindenki maga felelős azért, hogy ki lesz, mi válik belőle. Vérapámnak csak annyit tudok felróni, hogy a szándéka helyes volt, de a kivitelezés a lehető legszarabb. Aztán persze a média, a társadalom és az az általános diaetikai tudatlanság, ami nagyjából egész Magyarországra jellemző. A jó hír, hogy mivel rajtunk áll a dolog, bármit meg lehet változtatni, egy kis akarással, egy kis segítséggel, s utána járással.

Legújabb szerelem recept, ha a tofu leves és a lecsó már nem csak a könyökön jön kifele.

A szép az benne, hogy bármit lehet használni, amit az ember szeret, én most ilyet ütöttem össze:

270g Yam (Édes krumpli, de lehet használni sima krumplit is)
200g Gomba
1 fej vöröshagyma
2 tojás
2dl szójatej
só, bors, fokhagyma ízlés szerint

Elkészítés roppant egyszerű:
Mindent vékonyra felszelni és megfűszerezni, be egy kerámia tálba/jénaiba, alufóliát rá és be a tepsibe nagyjából 200 fokra egy órán keresztül. Ha nagyjából minden megpuhult, kivenni, 2 tojást összekavarni a tejjel, ízlés szerint fűszerezni és ráönteni a zöldségekre, kicsit megkevergetni, vissza a tepsibe nagyjából 20 percre 200 fokon. Voila, lehet kivenni és enni.
Ez nekem 3 bőséges adagra elegendő lett, 1 adag kalória tartalma nagyjából 180-190cal, a következő arányban:
22% fehérje, 52% szénhidrát, 25% zsír. A megnövekedett zsírtartalmat a tojássárga okozza, ha 1 tojást és egy fehérjét keverünk ki, nagyjából fele ennyire jön ki.
Ill szerintem legközelebb teszek bele szerecsendiót is.

Amióta Londonban vagyok eléggé szója függő lettem, illetve régen is szerettem a szója termékeket, csak általában a 100-150 forintos tej nyert a 400-500 forintos szójatej ellenében. Itt pedig max azon gondolkodom, hogy éppen melyik márka, melyik variációját próbáljam ki*. Persze a szóját nem csak isszuk, meg szószként használjuk, hanem ott van az az ízetlen kis kocka, amit úgy hívnak, hogy tofu.

Mivel alapvetően a diétám célja az, hogy vékonyra "zabáljam" magamat, folyamatosan keresek és nézek, olvasok és variálok, aztán főzök és mérek. Pár napja megakadt a szemem egy "Blue Dragon Extra Firm Silken Tofu" nevű terméken és gondoltam egye fene, próbáljuk ki, selyem tofut még úgy sem ettem. Ma szabadnapos lévén körbe néztem a gúglin, hogy ugyan mit érdemes csinálni belőle és alapvetően mit kell még vennem. Instant favorit lett a tofu leves ötlete, s 2-3 receptet össze variáltam, vásároltam és neki álltam a főzésnek. A siker mércéje általában az, hogy a kolléganőm sikítva menekül-e a kóstoló elől, vagy esetleg kér belőle. Csodák-csodájára azt mondta, hogy nem-e pofátlanság, ha ő is kérne egy tányérral a "sajtlevesből", mert illatra nagyon jónak tűnik.
Kivételesen befogtam a számat és nem mondtam meg neki, hogy ez tulajdonképpen szójasajt és hagytam, hogy tele szedje a tányérját és boldogan megette (ez azért fontos, mert legutoljára, amikor mondtam neki, hogy a túrós palacsintáját, szójatejből csináltam, akkor nagyon csúnyán nézett rám).

Szóval a barokk körítés után esetleg a receptet is megoszthatom.

173 g csiperke
1 csomag selyem tofu
2 tojás fehérje
105 g káposzta
100g teljes kiőrlésű leves tészta
155g koktélrák
2 leves kocka
1,2 l víz
1 szár zöldhagyma
só, bors, szójaszósz, fokhagyma, gyömbér, valami csípős ízlés szerint

Elkészítés:

Rákokból nyomkodjuk ki a felesleges nedvességet, szárítsuk meg nedvszívó papírtörlővel, dobjuk be egy tálba és ízlés szerint locsoljuk meg szójaszósszal, szórjuk meg sóval, borssal, illetve egy kis fokhagymával. Hagyjuk állni, míg előkészítjük a többi hozzávalót.

A tofut vágjuk fel apró kockákra, a gyömbérből szeljünk le két kis gerezded és vágjuk fel finomra (illetve reszelni is lehet, egy jó kávéskanálnyi kell), a gombát mossuk meg és szeleteljük finomra, majd negyedeljük őket. A káposztát finom csíkokra vágjuk, a tojásfehérjét pedig egy kis sóval enyhén verjük fel villával.

A vizet érdemes felforralni előre a leves kockával (vagy akinek van vízforralója, annak egyszerűbb), illetve a tésztát is készítsük el az előírás szerint.

Egy nagyobb lábosban olíva olajon pirítsuk meg a gyömbért, amíg finom aromás illata nem lesz (2 perc nagyjából), majd adjuk hozzá a bekészített rákokat és még 2-3 percig pirítsuk őket. Öntsük fel a leves alappal, rakjuk bele a gombát és a tofut, hagyjuk forrni legalább 5 percet (vagy amíg a gomba meg nem puhul) aztán lehet szépen belecsurgatni a tojásfehérjét, hozzá adni a tésztát és a káposztát a legvégén és már készen is vagyunk. Tálaláskor frissen szeletelt zöldhagymát rakjunk a tetejére. Mivel én szeretem a csípős ízt, raktam a végén bele egy evőkanálnyi csilli-fokhagyma szószt.

A leves négy bőséges adagra elegendő, kalória és tápérték tartalma egy adagnak nagyjából:

210 kcal, ennek öméjzing 41%-a fehérje, 46%-a szénhidrát, 13%-a zsír.

*Az első helyezett az "Alpro Original Soya Milk" második pedig az "Asda Soya Milk, sweetened with Apple concentrate"

**Kép nem enyim, de nagyjából így néz ki a végeredmény.

Ezt a cikket olvasgatván eszembe jutott, amit még nagypapám mesélt a gyerekkoráról és a kenyérről. Akkoriban (cirka 70 éve) csak a jómóduak, gazdagok engedhették meg maguknak a fehér kenyeret, péksüteményeket. Nagypapám 8 testvérével együtt nem ebbe a kategóriába tartozott, a szegényebb családok rozskenyeret ettek (és annyira jól működött az akkori rendszer, nagypapám szerint a megtermelt rozst elvitték a molnárhoz, aki azt megőrölte nekik, ha ott hagyták egy részét, majd anyuka otthon csinált belőle kenyér tésztát és megsütötte a kemencében, egészen a kommunizmus szocializmus beköszöntéig). A nagymamám, aki nemes származású (ó azok a kétefipszilonok), pontosan ezért fújjogva néz a rozskenyérre, azt mondogatva, hogy az szegénykenyér, ő ilyet nem eszik.
Szerintem a legtöbb táplálkozásbeli probléma innen származik az idősebb generációknál: hús, zsír, péksütemény a jómód jele; ezzel ellentétben a zöldségek, rozsos kenyerek, zsírszegény ételek a szegénység bélyege. Néha úgy érzem az egész országot a "kivagyiság" teszi tönkre.

Az eredmény? Elég a nagyszüleimre levetíteni: a nagypapám, aki megtartotta a régi szokásait, 80 fölött is aktívan megy erdőbe gombát szedni és normális testalkata van. A nagymamám, aki ugyan úgy megtartotta a szokásait, szívgyógyszereket szed és cukorbeteg, s nem kevés súlyfelesleggel kell együtt élnie. Én meg sokáig nem értettem, hogy miért nem esznek együtt ebédkor.

Persze otthon nehéz is egészségesen élni, a bio cuccok méreg drágák, amit meg a boltban veszel, abban a hiszemben, hogy ez "egészséges" zöldség/hús, a végén kiderül, hogy illegális baromfi feldolgozóban készítették, esetleg véletlenül mérget kevertek bele, vagy egyszerűen a raktárban átmatricázták, aztán egyed egészségedre. A mezőgazdaság haldoklik, a tescoba tonnaszámra hozzák be az esetek többségében a külföldi szart, a magyar gazda meg, ha jól csinálja inkább exportál, ha rosszul, akkor vegyszerez, hormon kezel, töm, s csinál a külföldi szarnál is szarabbat, csak sok és olcsóba legyen és olcsón el lehessen adni.
Mezőgazdasági ország és egy vacak egységes, ellenőrzött, minősített, lenyomozható, közismert élelmiszer védjeggyel nem rendelkezünk, bárki oda pingálhatja a pirosfehérzöldet...

Nos még mielőtt túlságosan elragadtatnám magamat, azt akartam ebből az egészből kihozni, hogy pár helyen már felismerték az emberek, hogy a sok "E" betű, meg a leellenőrizhetetlen származású, agyon vegyszerezett élelmiszerek nem biztos, hogy jót tesznek. Meg esetleg az a szerencsétlen baromfi/bárány/tehénke is jobban érezné magát, ha valóban látna zöld füvet, meg kapirgászhatna a szabadban és nem csak hormon szúrin, meg haltápon kéne felnőniük... pár hét alatt. Az ilyen ember és állatbarát, természetes módon készített termékeket elhívták "Organic"-nak, s csak egy icipicivel drágábbak, mint a nem organic társuk. És nem, nem csak Angliára gondolok, hanem ott van például Szlovénia (eco), Németország (bio), Ausztria (bio). És rákaptak a népek.. (persze nem nehéz, ha a minimálbérből kifizeted az összes rezsit és utána még marad 100.000 forintnak megfelelő költőpénzed a hónapra, nagyjából magyar+10%-os árak mellett).

Tegnap gasztro horror Pad Thai képében. A végén már azt hittem rákos grízes tésztát eszek. Ez egy életre lecke volt, itt csakis indiait szabad venni, azt nem rontják el. Este pedig azzal szenvedtem, hogy a hajsütővas dugaszát nyomkodtam folyamatosan a konnektorba és kicsit sem értettem, hogy miért nem akar a laptop bekapcsolni. Facepalm.

Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy az írásai szellemessége miatt, vagy az általa készített ételek miatt, vagy a konyhai felszerelése miatt kérjem meg a kezét. Ha esetleg éhes vagyok, akkor gyorsan átlapozok egy hónapnyi receptet és már jól is laktam.

Ha nem mondtam volna még, akkor most megemlítem, hogy nagyon szeretek főzni, s gusztustalan módon szoktam felrázni, átvariálni az ételeket.
A mai napi perverzió a majdnem szusi rizsként elkészített rizibizi, mellé chillismangós csirkemell.
(A csirkemellről meglepő módon az emberek többségének egy darab szárazkás ízetlen, kelletlen fehér hús jut eszükbe, pedig szerintem az egyik legjobban variálható húsról van szó, amely ráadásul kitűnő zsírszegény fehérje forrás is).

A perverz pác, amivel sikerült előrukkolnom egy a Sainsbury-ben kapható "Sweet Mango & Chilli" szósz ihlette. Gyanútlanul estem neki az üvegnek, úgy gondoltam esetleg van egy kis pici csípős íze, mint az otthon kapható kínai kenceficéknek. Annyit mondok, hogy tévedtem, ebből nem spóroltak ki semmit. A szósz illetve egy kis tejföl, fokhagyma, olíva olaj és szójaszósz segítségével készítettem pácot a csirkemellnek, amiben hagytam állni pár órát (legjobb egyébként legalább egy napig pácolni a húst). Majd mindezt wokban kisütöttem egy kis vöröshagyma hozzáadásával. Az eredmény? Miután a szánkba vettük a finom, omlós húst az embernek van pár másodpercnyi ideje érzékelni a mangó finom gyümölcsös édességét, majd hirtelen a sírás határára kerül. Egyszerűen tökéletes lett.

Van olyan, hogy az ember szervezete megmondja mit kíván. Az enyém ebből a szempontból igen kommunikatív. Ha kimegy a bokám, vagy eltöröm valamimet egyszerűen tojást kívánok mindenféle formában. Most az történt, hogy lelkiszemeim előtt megjelent a paradicsom és a paprika képe, s úgy éreztem, hogy ez csakis lecsót jelenthet.
Ez egy viszonylag egyszerű magyar étel, (én mondjuk a tojásrántottás verzióját szeretem füstölt virslivel, mindenféle szalonna nélkül) úgy hogy jó eséllyel pályáztam arra, hogy mindent megtalálok a Waitrose-ban (nekem ez kb az itteni Kaiser's).
És meglepetésemre még füstölt virslit is találtam, egyedüli problémám a TV paprikával támadt, de körbeszaglásztam a paprika kínálatot és illat alapján a "Romano Pepper" tűnt a legideálisabb választásnak.
Itt van egy árlista, hogy nagyjából mi, mennyibe kerül egy pucosabbnak mondható élelmiszeráruházban:

Paradicsom (6db) 1.05 GBP
Füstölt virsli (10db) 2.49 GBP
Vöröshagyma (40dkg) 0.28
"Romano" Paprika (2db) 2.09 GBP
Üvegcsés pirospaprika 1.89 GBP
Üvegcsés bors 1.69 GBP

Ebből sikerült nagyjából 3 adagnyi nagyon finom lecsót készíteni. Az itteni paradicsom nagyon édes (és ilyenkor emlékeztetem magamat arra, hogy ez bizony gyümölcs és nem zöldség), a romano paprika is bevált, határozottan hasonlított az íze, bár ez is inkább édeskés volt, nem volt meg az a savanykás utóíze (illetve nem sárga, hanem vörös a színe). A legnagyobb meglepetést megint csak a virsli hozta, ami a "waitrose" márka ellenére talán még füstösebb is volt, mint a jóféle Füstli.
Szóval elkészült a remekmű, jól megettük és holnapra is maradt még egy adaggal.

Fűszereket viszont legközelebb otthonról hozok, mert méreg drágák, vagy körbe kell néznem a helyi kis nemzetiségek boltjaiban, hátha találok értelmes áron fűszert.

Még megszeretnék említeni pár egyéb gasztronómiai érdekességet, amire vagy amiért az utóbbi napokban néztünk egymásra érdekesen.
Van egy baby sitter, aki néha szokott főzni, vagy szendvicset csinálni, s legutóbb az volt a kérdés, hogy mi mindenhez használunk tejfölt (igen van! Soured Cream-nek hívják), mert látta hogy én is meg a kolléganőm is előszeretettel kenjük a barnakenyerünkre. És akkor elkezdtem mesélni, hogy levesekbe, főzelékekbe, édességhez, kenyérre, dresszingbe... ha jól emlékszem a túrós palacsinta tett be neki :).
Aztán persze volt kérdés a tea is, mert mondtam, hogy az angol teát nem nagyon szeretem, mert nálunk másként csináljuk, ebből megint hihetetlenkedés lett, hogy tulajdonképpen mi forró limonádét csinálunk a teaából :D.
Amin én kiakadtam az a sajtos szendvics volt mazsolával, illetve az, hogy tényleg szinte semmit sem fűszereznek meg rendesen (és paradicsom helyett inkább kockázott paradicsom konzervet vesznek).
Pl egy népszerű reggeli fogás: pirítós paradicsomos fehérbabbal és sajttal.

Tegnap végülis ezt csináltam vacsorára. Mondjuk a poliphúst virslikarikákkal kellett helyettesíteni, illetve egyéb apróbb változtatások is lettek benne, de mindenkinek ízlett.