A tegnapi nap nevetséges projektje pandamacis sapka beszerzése (mert tetszik, és láttam pandakapucnis pulcsit is, instant love).
Aztán persze rá kellett jönnöm, hogy lassan jön a hideg, az augusztusban vett nadrágom már övestül esik le rólam, a kedvenc adidas pulcsim is nagyjából kétszer akkora, mint én... szóval igen csak rászorulok a ruhatár bővítésre.
Bizonytalanul léptem be a boltokba, hogy most merre is menjek, női részleg vagy férfi részleg felé?

És még mielőtt kitérnék az átélt kálváriára, azt hiszem fontos lenne kitérni, egy megjegyzésre, amit még Berlin mondott egy beszélgetésünk alkalmával, s az nagyon megragadt fejemben: "... változott a testem". Ez azért lett érdekes nekem, mert nem azt mondta, hogy fogyott, vagy azt, hogy hízott, ahogy azt általában az emberek szokták. Innentől fogva kezdtem úgy gondolkodni erről, hogyha az ember változik (akár fizikailag, akár lelkiekben) ez azt is jelenti, hogy új igények jönnek létre és lesznek olyanok, amik elmúlnak, érvényüket vesztik, s a legjobb, amit ilyenkor önmagunkkal szemben tehetünk az az, hogy rájöjjünk mik is ezek az új igények.
Azt hiszem az elmúlt egy évben, de igazán intenzíven az utóbbi pár hónapban rajtam, bennem és körülöttem annyi minden megváltozott, hogy néha egész banális dolgokon kapom magamat: pl perceken keresztül nézem az arcomat, a kezemet vagy éppen a lábamat, hogy igen, ez most én vagyok.

Szóval Wimbledon Centre Court és próbálom kitalálni, hogy mi tetszik. Végül is az döntött, hogy van egy nagyon jó és nagyon szép fekete kabátom, s ahoz néztem valami hozzá illő nadrágot és pulóvert, mert a seggről lecsúszó deszkás nadrág miatt eléggé diszharmonikus volt a megjelenésem.
Sok-sok nézelődés után sikerült első látásra szerembe esnem egy teknősnyakú pamutpulcsiba, aztán találtam hozzá egy "színházba járós" fekete szövetnadrágot, amivel egész megbékéltem. Mentem tovább, hogy dejó, akkor már csak pandasapi és készen is vagyok mára, aztán pánikszerűen jött a felismerés, hogy oké, de ehhez nem megy a magas szárú fekete-fehér edzőcipő még véletlenül sem.
Újabb dilemma, életem első pár női cipellőjének beszerzése, amiből lett két újabb nadrág, mert hogy mi van, ha elönt az agyfrász és semmi kedvem nem lesz abban a cipőben kopogni az utcákon. Úgy három órányi próbálgatás után végre megtaláltam az összeillő darabokat, amikben nem éreztem magamat transzvesztitának és egy újabb órányi válogatás és bolti riasztó aktiválás után a megfelelő pandasapkát is sikerült megtalálnom magamnak.
Egyelőre konklúzió: pandasapi irtó cuki, s iszonyat nehéz "nőnek" lenni.

Beköszöntött az esős idő, s nekem van nagyjából 2 darab már túl nagy pulcsim, egy lógós farmer nadrágom, s a húgom meg egy Michael Jacksonos kalapért rágja a fülemet, így elmentem a környékünkön újonnan megnyílt TK Maxx-be, hátha látok valami jót.

Az a hely egy pénztárca rémálom, csak nyílik és nyílik és addig be nem zárul, míg nagyjából üres nem lesz. Vettem egy szuper nadrágot és egy szuper pólót megint, amitől majdnem padlót fogtam. A nadrág 60 fontba került (igaz valamelyest megnyugtató, hogy 160 fontról lett leértékelve) a póló meg 20 font volt, de egyszerűen imádni való. És volt egy kabát is, ami látható az egyik bejegyzésben, kb sírva hagytam ott, mert nem volt nálam több pénz, s 40 fontba került volna.

Az anyagi veszteséget leszámítva azt hiszem elmondhatom, hogy ez volt életem egyik legjobb vásárlása, tele sikerélményekkel. Nadrágból végre emberi méret jön rám, 42-esről eljutottam a 36-osra (hiúságból megpróbáltam egy 34-est is, majdnem jó volt!), férfi ingekből, pólókból továbbra is M, a női szabású felsőkből pedig L, mert vállban egyszerűen nem jönnek rám az ennél kisebbek.

A póló keresés pedig poén volt, ugyanazt a sort néztük ki magunknak egy fekete úriemberrel, aztán azon viccelődtünk, hogy akkor ki, mit stipi-stoppol, majd véleményeztük egymás ruháját, sikeresen lebeszéltem egy fekete alapon tupaces pólóról ezüst dalszöveggel, mondván, h ne csinálja már, már rég elmúlt 16 éves :)
És végül ez lett a legújabb szuperpólóm:

Pár hete vettem magamnak motiváló nadrágokat futáshoz, egy jó mérettel kisebben (melyeket természetesen megvételkor alig bírtam magamra préselni), ma reggel mindkettőt felpróbáltam reggeli edzés után, hogy mégis mi a helyzet, az egyik már teljesen jó, a másik még nem guggolás biztos, de pár hét és az is jó lesz.

Mivel ma egy szuper jó nap volt (majd ha lesz időm leírom), elmentem újfent vásárolgatni, hogy meglepjem magamat pár aprósággal és vettem magamnak pár szuperpólót és egy ösztönző jellegű inget.
Persze ezeket is felpróbáltam és majdnem elsírtam magamat örömömben, jó volt rám az M-es ing. Azt hiszem általános suli óta nem hordtam M-es ruhát.

A kirakat üvegén való nyálhúzás elkerülhetetlen, ha az ember lánya szinte mindennap elmegy az Evans Cycles boltja mellett.

Ha van valami, ami a cicázás (és a pizza) mellett hiányzik, az a tekergészés. Fura mód, eddig nagyon MTB párti voltam, s életem szerelme, a most éppen garázsban porosodó Merida Trail, aki a hegyi szamarak közt is egy varacskos disznónak számít. De ahogy kikerültem Londonba, s napi szinten rovom a tükör sima grúvokat, meg léjneket és hájsztríteket, annyira elfogott a vágy, hogy legyen egy országúti bicajom nekem is. És perszehogy majd mindennap elmegyek az Evans boltja mellett, ahol mindenféle kerékpárok garmadája van kiállítva és felsorakoztatva. A szerelem kezdődött egy Fuji Aloha-val, ami sajnos triatlon bicikli (értsd úgy: kényelmetlen és darabokra szed), majd folytatódott egy kacér, s méreg drága (2000GBP) Pinarelloval, aztán egy szép napon a vágytól hajtva bemerészkedtem a boltba.
Reménykedtem, hogy a taperolásom-dörgölődzésem és testnedveim folyatása észrevétlen marad, de hamar megtaláltak az eladók, s máris készségesen körbe vezettek. Persze elhangzottak abszurd kérdések, mint:
- Mire használnád a biciklit? - Mindenre. - Mennyit használnád? - Soha nem szállnék le róla. - Volt már országútid? - Neeem, de ez életem új szerelme!

Szóval senkinek nem volt könnyű dolga, aztán úgy döntöttek alám tolnak egyet, hogy mégis milyen érzés egy ilyenen ülni. Egy Specialized "Alez" ferrarit kaptam, én pedig kéjesen próbálgattam. Meg kell hagyni, azért teljesen más, mint az mtb, szinte el-el tűnik a kerékpár és csal a kitekert kézpozició emlékeztet arra, hogy most épp nem szupermen vagy, aki a felhők közt repül, hanem biciklizel.

Végül abban maradtunk, hogy még kicsit verem a nyálamat a kirakat előtt és nézegetem sokat a honlapjukat, hátha megtalálom az igazit.
És büszkén jelenthetem be, megvan. Sikerült. Méghozzá egy Bianchi via Nirone 7 képében.

Persze tudjuk mi lesz az eredménye a vaktában, illuminált állapotban köttetett vegaszi esküvőknek... ezért most eljegyeztetem magamat a bringával 10 hétre. Nász ajándékba, meglepem majd magunkat egy rendes Polar pulzusmérő órával.

Az e heti program fitnesz kiegészítők beszerzése volt.

Nélkülözhetetlen dolgok egyike, mint például a protein por (nem vagyok vega, de kb 1-2 hetente kívánok meg nagyjából 30dkg húst, ami nem elég, még az extra adag szójatejjel és gombával sem).
Aztán beszereztem egy testzsír mérőt, ami azért fontos, hogy az ember tudja éppen izomból kezdett el fogyni, vagy zsírból (mert ugye kurvára nem mindegy, a mérleg ezt pedig nem fogja megmondani). Kiderült, hogy a tiszta testtömegem 66kg, ami azért egy kicsit vicces (ennyit arról, h 13%-os testzsírral 65kg-osan fogok jövő ilyenkor pózolni), a biztonság kedvéért centit is vettem :). Aztán leszerveztem egy "induction training"-et is a gymbe, mert enélkül nagyjából illegálisan vettem igénybe az eszközöket.
Simon, az edző tegnap fogadott is lelkesen, mért vérnyomást és pulzust, aztán vágott is a közepébe, hogy mit hogyan csinálok. Szépen végig vett velem mindent, azt modnta a gyakorlatok jók, a kardió jó, csak szuperszettekbe csináljam a kardióval együtt és úgy sokkal hatásosabb, mutatott még pár dolgot, amit érdemes lehet beiktatni, aztán ha elakadok, vagy meguntam őket, akkor dobjak neki e-mailt szívesen segít.
Szóval ultrajófej volt és láv és lájk és rajongás ezerrel. Persze ezzel még nem ért véget a heti program, ma még vennem kell egy powerball-t, mert a tojás felverésén kívül nem igen edzem az alkaromat és annak idején a volt munkahelyemen nagyon sokat használtuk, mert nagyon poén egy kis ketyere ez. Venni kell még egy pulzusmérő órát, nem untatok senkit a részletekkel, de a legjobb ha 155-175-ös tartományon belül tartom a pulzusomat az egész edzés alatt és ezt valahogy nyomon kell követni. Az utolsó dolog pedig egy digitális mérleg, ami kalória számláláshoz kell. A mostani diétám nagyjából napi 1200-1500calból áll, napi 5 étkezésre osztva, de jó lenne nem csak "találgatni", hanem szépen vezetni.
Ha nem ragadok le, akkor azt mondta Simon akár 6 hónap kemény munkával el is érem a célom, csak ne adjam fel.

Nemadomfelnemadomfel. A legjobb egyébként, hogy most kivételesen tényleg élvezem ezt az egészet.

Van olyan, hogy az ember szervezete megmondja mit kíván. Az enyém ebből a szempontból igen kommunikatív. Ha kimegy a bokám, vagy eltöröm valamimet egyszerűen tojást kívánok mindenféle formában. Most az történt, hogy lelkiszemeim előtt megjelent a paradicsom és a paprika képe, s úgy éreztem, hogy ez csakis lecsót jelenthet.
Ez egy viszonylag egyszerű magyar étel, (én mondjuk a tojásrántottás verzióját szeretem füstölt virslivel, mindenféle szalonna nélkül) úgy hogy jó eséllyel pályáztam arra, hogy mindent megtalálok a Waitrose-ban (nekem ez kb az itteni Kaiser's).
És meglepetésemre még füstölt virslit is találtam, egyedüli problémám a TV paprikával támadt, de körbeszaglásztam a paprika kínálatot és illat alapján a "Romano Pepper" tűnt a legideálisabb választásnak.
Itt van egy árlista, hogy nagyjából mi, mennyibe kerül egy pucosabbnak mondható élelmiszeráruházban:

Paradicsom (6db) 1.05 GBP
Füstölt virsli (10db) 2.49 GBP
Vöröshagyma (40dkg) 0.28
"Romano" Paprika (2db) 2.09 GBP
Üvegcsés pirospaprika 1.89 GBP
Üvegcsés bors 1.69 GBP

Ebből sikerült nagyjából 3 adagnyi nagyon finom lecsót készíteni. Az itteni paradicsom nagyon édes (és ilyenkor emlékeztetem magamat arra, hogy ez bizony gyümölcs és nem zöldség), a romano paprika is bevált, határozottan hasonlított az íze, bár ez is inkább édeskés volt, nem volt meg az a savanykás utóíze (illetve nem sárga, hanem vörös a színe). A legnagyobb meglepetést megint csak a virsli hozta, ami a "waitrose" márka ellenére talán még füstösebb is volt, mint a jóféle Füstli.
Szóval elkészült a remekmű, jól megettük és holnapra is maradt még egy adaggal.

Fűszereket viszont legközelebb otthonról hozok, mert méreg drágák, vagy körbe kell néznem a helyi kis nemzetiségek boltjaiban, hátha találok értelmes áron fűszert.

Még megszeretnék említeni pár egyéb gasztronómiai érdekességet, amire vagy amiért az utóbbi napokban néztünk egymásra érdekesen.
Van egy baby sitter, aki néha szokott főzni, vagy szendvicset csinálni, s legutóbb az volt a kérdés, hogy mi mindenhez használunk tejfölt (igen van! Soured Cream-nek hívják), mert látta hogy én is meg a kolléganőm is előszeretettel kenjük a barnakenyerünkre. És akkor elkezdtem mesélni, hogy levesekbe, főzelékekbe, édességhez, kenyérre, dresszingbe... ha jól emlékszem a túrós palacsinta tett be neki :).
Aztán persze volt kérdés a tea is, mert mondtam, hogy az angol teát nem nagyon szeretem, mert nálunk másként csináljuk, ebből megint hihetetlenkedés lett, hogy tulajdonképpen mi forró limonádét csinálunk a teaából :D.
Amin én kiakadtam az a sajtos szendvics volt mazsolával, illetve az, hogy tényleg szinte semmit sem fűszereznek meg rendesen (és paradicsom helyett inkább kockázott paradicsom konzervet vesznek).
Pl egy népszerű reggeli fogás: pirítós paradicsomos fehérbabbal és sajttal.

Tegnapi program Stratford-upon-Avonbe mentünk egy nagy bevásárló körútra. A legfontosabb az volt, hogy legyen angol mobilszámunk.
Szóval bementünk a Phones4u-ba, ahol úgy működnek a dolgok, hogy egyik oldalt kint vannak az előfizetéses telefonok (amit kb ingyen megkapsz az előfizetés mellé) és a másik oldalt a feltöltős telcsik, alattuk pedig szépen kiírva, hogy melyik szolgáltató mennyiért adja. Én vettem egy Samsung Monte-t, ami került 99GBP-be az O2-nél és töltöttem rá még 10GBP-t (egyébként utólag vettem észre, h még kaptam egy extra 10GBP-s töltő kupont a sim kártya mellé). A vásárláshoz egyébként csak annyi kellett, hogy adjam meg a nevemet (semmi szerződés kötés, személyi bekérés). Ami egyébként még szuper az O2nél, hogy kapok minden feltöltéshez x mennyiségű ingyen sms-t (300-at 10gbp feltöltés mellé) és ingyen netezést (3G). De a legpoénabb, hogy minden feltöltés mellé kapsz egy kódot, amivel lehet nyerni valamit, a mostani feltöltésem mellé nyertem ingyen, korlátlan smsezést holnap délig. Szóval a mobilszolgáltatás szerintem szupercsúcs.
Aztán kiderítettük, hogy mi a helyzet a mobil nettel. Itt megint az O2 nyert a 19.99GBP-s USB stickkel és 15GBP/30nap/3gb csomaggal, de ilyet még nem vettünk (egyrészt ott van most a mobilom, másrészt, nem tudjuk még előre, hogy milyen lesz a lefedettség ahova kerülünk, meg hogy lesz-e net, vagy sem).
Miután ezeket a dolgokat letudtuk, jött egy kis városnézés. Stratford arról híres, hogy a nagyon híres Shakespeare itt született, itt van a háza, a sírja, meg pár hozzá kapcsolódó emlékmű. Párat megtekintettünk, de inkább heverésztünk egyet a parkban a többi halvérűvel :).

Visszafelé mondtam, hogy ugorjunk be a PoundLandbe, amit kb majdnem sírva-zokogva hagytam ott. Ott minden egy fontba kerül (vagy vegyél hármat = 1GBP akciók). És nem vacak műanyagokról van szó, mint az itthoni 100 forintosokban. Lehet venni kb mindent, testápolót, hajbalzsamot, konyhai eszközöket, könyveket, filmeket, élelmiszert, tisztítószert, irodai eszközöket. Amikor megláttam az 1GBP-s szilikon sütőformákat meg a különleges színező ceruzákat (vízfesték ceruzák, amiket annak idején 4000Ft-ért vásároltam), akkor nagyon szerettem volna, hogy ha ezt az egész üzletet valaki Magyarországra varázsolná... de összeszorítottam a fogsoromat és csak olyasmit vettem, amire szükségem van.

A képekkel meg elmaradtam egy kicsit, de eddig tényleg tanultam, meg elintézni valóim voltak.