Nagyjából egy hete futok megint. Edzésről-edzésre esik az átlag pulzusom. 181-ről pikpak leesett 169-re. Már megint kereshetek magamnak különböző szívató feladatokat, hogy megmaradjon az edzés hatékonysága, s ne kelljen az időtartamot tovább növelnem. A HIIT-hez még nem érzem elég erősnek magamat.

Mivel Berlin köcsögösködött a múltkor, most az elsődleges célkitűzésem, hogy jól álljon nekem is a kis zöld kabátkája, amit nagyon szeretek. És jól el fogom hordani. Hah!

Múlthéten azt mondta a jobb térdem, hogy már egész rendben van és fokozatosan újra kezdtem az edzéseket. Haza látogatás és térdfájós időszak miatt úgy 4 hét maradt ki, mondanom sem kell, hogy remegve álltam rá a mérlegre, hogy mennyit sikerült visszapakolnom magamra, s meglepően 1,5kg-mal könnyebb voltam, mint amennyit legutóbb mértem, egy pillanatra megkönnyebbültem, csak azért, hogy a comberősítő gépnél realizáljam, hogy eltűntek a combizmaim... ezek után nem mertem elővenni a zsírcsipeszt, hogy testkompozíciót mérjek, mert valószínűleg elsírtam volna magamat a vesztett izomtömeg láttán. Helyette bevásároltam fehérje porokból meg csirkemellből és átdolgoztam az étrendemet.
Ma újra mértem magamat, az eredmény hát, jó-is, rossz-is lett, arra számítottam, h max egy fél kiló jön le, helyette újabb 1,5kg-mal lettem kevesebb, így tovább nem halogathattam, és megcsipeszeltem magamat: vesztettem 2kg izmot és 1kg hájat.
Szóval a következő hazalátogatásig a cél, hogy legalább 1kg izmot visszanyerjek és további 5kg zsír igazán megtehetné, hogy távozik. A futás egyelőre kiiktatva, mert még azért csinál vicces dolgokat a térdem, a jobb lábfejemben már így is össze-vissza állnak a csontok, már csak az hiányzik, hogy a térdemet is elcsesszem.
Célzóna egyébként a 12-15% testzsír arány elérése, jövő nyárra, ami kb ezt jelentené:

(Persze a képből ki lehet takarni a fejet, a melleim jó ha negyed ekkorának megmaradnak és műkörmöt sem szeretnék :))

A folyamatos edzéssel előbb-utóbb bekövetkezik, hogy az ember megunja, már fejben tudja mit, meddig kell csinálni hányszor és herótot kapsz már a gondolattól is, hogy le kell menni edzeni. Az ilyesmi ellen az a legjobb, ha havonta (vagy kívánt időközönként) be kell újítani valami új gyakorlattal. Én pl rendszeresen olvasok és nézek ilyeneket és másnap tök izgatottan megyek le az edzőterembe, hogy jól kipróbáljam őket.

Legutóbb a mezítlábas futásról olvasgattam ezt-azt, hogy milyen jó, védi az ízületeket, az ember mezítlábas futásra született, stb. Szóval másnap reggel le is mentem, kipróbáltam a vádlimnak soha nem érzett izomcsoportjait sikerült is berobbantanom, s jól felhólyagosodott a talpam. Két napig úgy járkáltam, mint egy hadirokkant. Fail. Persze ez egy ilyen eset volt, a HIIT futással pl jól jártam.

A tegnapi BBC híradóban épp azt fejtegették, hogy egyre többen veszik igénybe az úgynevezett "Gastric Bypass" beavatkozást, ami annyit takar, hogy a túlsúlyos egyedek gyomra köré egy szűkítő gyűrűt helyeznek fel, amitől jelentősen csökken az éhség érzet.

A közvélemény egy része azon volt, hogy az elhízás az életviteli probléma, s ez okból kifolyólag az NHS-nek nem szabadna térítés mentesen megműtenie az emberkéket. Az NHS pedig úgy nyilatkozott, hogy úgy mond jó befektetés a műtét végrehajtása, hiszen a kezeletlen betegeknél a jövőben sokkal súlyosabb és költségesebb beavatkozások és gyógyszeres kezelések valószínűsíthetőek.

Erről a "Ki a felelős?" kérdésről egy régi beszélgetés jutott eszembe vérapámmal, talán 14-15 lehettem, amikor állandóan b@szogatott, hogy mennyek vele biciklizni, mert ő nem fogja a kedvemért szétflexelni a bejárati ajtót, hogy beférjek. A bicajozás alapvetően akkor és még sokáig utána parás dolog volt; féltem, hogy elesek, vagy valamit rosszul csinálok és kapom megint az üvöltözést az arcomba, a "buzdításaival" meg mindinkább meggyűlöltette velem a közös sportolás gondolatát, ami csak egy újabb olaj volt a tűzre kettőnk kapcsolatát illetően. Egyszer heves vitába keveredtünk emiatt, s kerek-perec megmondtam, hogy engem ez az egész nem érdekel és hagyjon békén a testmozgással és a fogyással. Ha jól emlékszem akkor azt válaszolta, hogy csak miattam teszi, s hogy ha felnövök majd őt fogom hibáztatni a túlsúlyomért.

Még mielőtt bármiféle konklúziót vonnék le ugorjunk egy kicsit előrébb, úgy 2005 november tájékán egyszer csak belépett egy ember az életembe, aki úgy érezte, hogy neki meg kell ismernie engem, s így visszagondolva hihetetlenül sok időt fektetett belém, órákat beszélt át nekem az életről, az emlékeiről, nőkről :), néha megnéztünk egy-egy filmet együtt, s próbált magának megfejteni. Aztán egy szép nap megjelent és a kezembe nyomott egy zsírégetésről szóló könyvet, s annyit mondott, hogy volt ő is elhízva, neki ez nagyon sokat segített. Azt hiszem akkor nagyon megsértődtem rá és egyáltalán nem akartam elfogadni, de ő kitartott amellett, hogy maradjon nálam, ha úgy érzem, majd olvassak bele.
Egy hónapot dekkolt a könyv valahol a könyvespolcon elásva, aztán mégis elővettem és elolvastam.
Az eredménye az lett, hogy csak elkezdett érdekelni a dolog, a könyv annyira szépen elmagyarázott mindent, hogy szinte játéknak tűnt az egész fogyókúra. Még emlékszem az első elrontott barna rizsemre és, hogy "testmozgás" néven esténként összefutottunk, s sétáltunk egy nagy kört a környéken, "nem vágjuk le a sarkokat!" felkiáltással. És minden este eljött és lesétálta velem a köröket, közben beszélgettünk az élet dolgairól, annak ellenére, hogy valószínűleg a fájdalomtól kettőt láthatott mindenből, mert akkoriban eléggé beteg volt.
Az eredmény az lett, hogy három hónap alatt ledobtam 20 kilót, s csak elkezdtek érdeklődni a lányok utánam, aztán belekényelmesedtünk az eredménybe, s elkezdett bonyolódni az élet... a többit meg mindenki sejti.

Szóval ki a felelős? Legelsősorban én, ahogy mindenki maga felelős azért, hogy ki lesz, mi válik belőle. Vérapámnak csak annyit tudok felróni, hogy a szándéka helyes volt, de a kivitelezés a lehető legszarabb. Aztán persze a média, a társadalom és az az általános diaetikai tudatlanság, ami nagyjából egész Magyarországra jellemző. A jó hír, hogy mivel rajtunk áll a dolog, bármit meg lehet változtatni, egy kis akarással, egy kis segítséggel, s utána járással.

Kicsit bekeményítünk, az utóbbi három napban nem sikerült lemásznom az edzőterembe, enyhítő körülménynek tekintsük azt, hogy ez idő alatt ordináré módon ment a hasam, ami kicsit kibillentett mindenből (ami tegnap odáig fajult, hogy bekebeleztem féldoboz humuszt, egy Crunchie meg egy KitKat csokit teljes lelkiismeret furdalás nélkül, s azóta minden bajom elmúlt).
Szóval egy kis rendszabályozás, mert hajlamos vagyok elkényelmesedni, s mire hazamegyek újabb 5 kilónak kellene távoznia. Csak a mihez tartást végett napi kétszer dukál az edzés, 45 perc reggel és 45 perc este.

Az otthoni fitnesz programomról Ribike gondoskodott, ilyen zseniális ötletei támadtak: gokart, bobozás, vadvízi evezés, kalandpark, zorbing, biciklizés, s ezt még páran tovább gondoltuk és kiegészítettük egy tandemugrással is. Vajon élve megúszom mindezt?

Ma a falnak is neki mentünk, s sikerült a 8,1km/h 2x20 perces szett, igaz nagyjából vért izzadtam érte.

A futás talán az egyik legjobb gyógyír a kishitűségre, illetve a testen kívül az akaraterőt is edzi. Ahhoz, hogy ledöntsd a falat, nem elég folyamatosan edzeni, hinni is kell, hogy sikerülni fog. Amikor bele kezdek a második szettbe, általában már az első 5 perc után legszívesebben abba hagynám, mert érzem, h kezdek kimerülni, aztán valahogy eljutok 10 percig, a következő 5 perc pedig rémálom, zsibbad a lábam, elkezd fájni a hasam és folyamatosan a stop gombbal szemezek... az utolsó 5 perc pedig maga a lassított felvételes kínszenvedés, a másodpercek lomhán gurulnak a kijelzőn, s akkor csinálod jól, ha már nem is tudsz gondolkodni, csak a légzésre figyelsz, hogy ne kapkodd el s ha szerencséd van még a vége előtt kapsz egy endorfin löketett.

Nagyon-nagyon akarni kell. Ami pedig a legjobb felkészítő edzésnek bizonyult, az az úgynevezett High Intensivity Interval Training, erről már volt szó, de most a futásban is alkalmaztam, avagy 2 perc sprint (nálam ez most 11,2km/h volt), majd 2 perc séta és ezt 20 percen keresztül. Hozzá szoktat a levegő beosztáshoz, a fájdalom és a kimerültség érzethez, illetve határozottan jobban érzem a combizmaimat.

Ennek ellenére csakazértis utálok futni, de már megtanultuk, hogy a rossz lehet jó is.

8,1km/h fail. Első 20 perc ment, második szettben 15:30 után emergency stop 210-es pulzusnál. Persze erről leginkább a mellettem  futó hölgyemény tehet, aki pasizós parfümben jött le edzeni és az illat hatására nagyjából úgy éreztem magamat, mintha valaki pinát lógatna az orrom elé (de télleg).

"Most fogod magad, és egyenesen nekimész a falnak. A módját persze én mondom meg neked. Tiszteletteljesen kell, hogy haladj, emelt fővel. Nem szabad sietned. Amikor azt mondom: indulj! - akkor kell elkezdened. Az első lépések megtétele után sem szabad megfeledkezned a pontos tartásról. Szemeidből a könnyed boldogság kell, hogy áradjon, és arcodról az öröm, nem szabad, hogy lelohadjon. Tisztában kell, hogy legyél vele: ez életed legfontosabb jelenete. A felvonás az első lépéssel veszi kezdetét. Csak egyszer szabad eljátszanod, mindenre ügyelve. A fal számodra a cél és eszköz is egyben ahhoz, hogy elérd a végső célt: a falat."

Újabb elégedett mérés, a tervezett havi 3kg fogyást sikerült betartani és 3,6kg lett belőle. Végre a hátsófelem is megadta magát és onnan is szépen jött le a zsír, két héttel ezelőtti eredményekhez képest a csípőmről 5cm, a derekamról 2cm, a felkaromról 0,5cm, a combomról 3cm, a vádlimról 2,5 cm felesleg jött le és mindemellett nyertem 0,05kg izmot :D.

Persze ez nem teljesen volt örömteljes, mert a combomon pl kijöttek a hajszálerek, s úgy nézett ki, mintha visszeres lennék, ráadásul a legkisebb ütésre pattantak szét, szóval tele voltam kék-zöld folttal, de az edzések után beiktatott hideg-meleg zuhannyal mostanra konszolidálódott a helyzet és az erek is szépen visszahúzódtak.
A futás sebességének fokozatos növelése jó döntésnek bizonyult (sikerült  a 7,9 is egyébként!), a pulzusom egyre ritkábban közelíti meg a 180++-t, de még mindig bőven az anaerob zónába esik, aminek köszönhetően nagyon sokat fejlődtek az izmaim terhelhetőség szempontjából, ami többek közt abban mutatkozik meg, hogy az összes többi kardió edzésen folyamatosan csökken a pulzusom (és persze emiatt kevesebb kalóriát is égetek és nem győzöm nehezíteni az edzéseket ehm...).

100 fekvőtámasz! Legalábbis az edzésterv azt ígéri, hogy ha betartod, akkor 6 hét múlva már simán megcsinálsz százat. Perszehogy ebbe is belekezdünk.
A futással és a rettegett 7,5-tel már jól állunk, annyira, hogy a múlthéten sikerült megcsinálni a 2x20 percet, tegnap pedig már 7,7-en csináltam végig a futást. Igaz, hogy az utolsó 5 perc az endorfin ellenére is majdnem üvöltve ment, de megcsináltam. Csak azért, hogy vállon veregethessem magamat és leírhassam, hogy megcsináltam. Egózsírozás.

Minden hétfő mérlegelésről és méricskéről szól, amit nagyjából június 21 óta vezetek a megfelelő eszközök birtokában. Illetve kéthetente szallagos mérés is dukál, ami a mai hétfőre esett. Érdekesek lettek az eredmények.
Az első hét után 1,3 kilót fogytam, ebből kicsivel több mint 0,4 kg izom veszteség volt, s 0,83kg zsír. Ebből lehet nagyon jól látni, hogy nem volt meg a megfelelő mennyiségű fehérje forrásom (nagyjából 10-15% lehetett). Ebből okulva vettem ama csodás fehérje port, így sikerült feltornászni a fehérje szintemet nagyjából 25-30%-ra, aminek az lett az eredménye, hogy "nevetséges" mennyiségú 0,2kg-mal lettem kevesebb múlthéthez képest, ámde ezalatt az izomtömegem nőtt 0,36kg-mal a zsírom pedig csökkent 0,56kg-mal.
Erre az eredményre egyébként majdnem depressziós lettem hirtelen, hiszen amióta át lett variálva az edzéstervem, azt hiszem kijelenthetem, hogy sokkal keményebbek lettek az edzések és nagyobb súlyveszteséggel számoltam. De mégmielőtt neki estem volna egy Ben & Jerry jégkrémnek, fogtam a mérőszallagot és lemértem, hogy ez mit is jelent centiméterekben. Csípő -4cm, derék -4,5cm, comb -2cm. A felkarom és a vádlim makacson ragaszkodik az összes kis zsírpárnájához. Mellkast nem is merem lemérni, mert már most érzem, hogy lassan vehetek új melltartó garnitúrát, egy mérettel kisebben.

Az edzéseket sajnos csak 28-a óta jegyzem, de három hét alatt nagyjából a következő történt: 25 perc séta és 25 perc futás 5,5km/h sebességről eljutottam először 50 perc futásig és 10 perc sétáig, zéró emelkedővel. Majd ezt felváltottam 6,5km/h 2x20 futásra, emelkedőkkel együtt (edző tanácsára). A csúcs az volt, amikor kipróbáltam, hogy most le tudom-e futni a Lakás-Southfield központ távolságot, vagy sem (3,8km, odafele lejt, vissza emelkedik végig), 3 perc séta beiktatásával féltávkor és sikerült (legelőször csak lejtős részent ment a futás végig :D).  
Ez volt az a sikerélmény, ami miatt ma reggel úgy döntöttem, hogy akkor muszáj megint kijönni a komfort zónából, s felemeltem a sebességet 7,5km/h-ra a futópadon, 15 perc után alhasi kínok között megnyomtam a stoppot, de a második szettet 7km/h sebességen simán végig futottam. Valószínűleg jövőhéten leszek kész arra, hogy megint megpróbáljam a 7,5-t.
A legjobb kardió edzésnek a futás bizonyult eddig, szorossan mellette az elliptikus tréner, s utolsó helyen kullog a szobabicikli. Leghatékonyabbak a 60 perces edzések, kardió programtól függően 650-790cal-t égetek a szuperpulzusmérő óra szerint.

Ez megint felhívta a figyelmemet arra a hibára, hogy elszámoltam magamat kalóriákban. múltheti átlagos kalória bevitelem nagyjából 1200-1300cal között volt, ha ebből elégetek 700-at marad 500-600 kalória, ami heti 6 edzés és munka mellett, valljuk be, nyuszifütyi. Persze ezt nem mondanám, ha nem érezném én is, h a szabadnapokon hullafáradt vagyok és a 3 óránkénti evés elkezdett kevésnek bizonyulni (értsd: 2-2,5 óra múlva már ehetnékem támadt az utóbbi 4-5 napban). A terv az lesz, hogy nagyjából fel kéne vinni 1800cal-ra a napi bevitelt és napi 5 evés helyett 6-ot beiktatni (igen, 2 óránként, mint a kisbabák ehe). Így valószínűleg elkerülhető lesz az, hogy a szervezetem tartósan "tartalék lángon" égjen és beindul újra a zsírpárnák ledobása.

Miután ezt így, ilyen szépen végig gondoltam, s leírtam, arra jöttem rá, hogy nagyjából semmi leszbikus témám sincs és lassan aszexuálissá válok a sok számolgatás közben. De ennek van jó oldala: barátnő = nincs idő semmi és senki másra (ugye B?), azt kell enni, amit feltehetőleg ő is szeret = (kolléganőmből kiindulva) hús meg tészta, pörköltek, stb == végeláthatatlan viták, hidegágy, szakítás == depresszió == hízás. No thank you.

De azért reménykedem, hogy van egy KJB, aki szeret biciklizni és vega beütései vannak.