Brit tudósok kiokoskodták, hogy általában 11 hét kell, hogy egy komoly kapcsolat felbomlása után újra utat találjunk önmagunkhoz és hátra hagyjuk a gyászt.

Én rettenetesen viselem a szakításokat, volt hogy egy teljes évig alig találtam magamat utána. A szakítás Berlinnel pont olyan lesúlytó, meglepő és megalázó volt számomra, mint az angol társadalomnak szembesülnie a Brexit tényével. Szerencsémre pont élőbén néztem Theresa May beiktatására készült beszédét: A Brexit azt jelenti, hogy Brexit, végig fogjuk csinálni emelt fővel, kiskapuzás nélkül, s a lehető legtöbb előnyt próbáljuk kihozni belőle. Ha az angolok képesek ilyen optimizmusra felesleges gyűlölet keltés nélkül  (Kedves Orbán Viktor remélem olvasod ezen sorokat), akkor nekem is sikerülhet túlélni emelt fővel.

Már az ötödik hétnél tartok és egyelőre bizalom keltő a helyzet, ha hasonló helyzetben jársz, akkor itt van pár hasznos tanács:

1. Az exed nem a barátod, hanem az ellenséged. Ha barátként kezeled, csak magadat és őt is bántani fogod. Olvasd el Feldmár András értekezését a témáról.

2. A szakítás stresszel és egy csomó negatív dologgal jár. Van akinek erre bejön a meditáció, nekem az aktív meditáció hozott sikert: Kundalini Yoga. Minden reggel ezzel kezdek, összetömörítem a rossz dolgokat, hogy újra bolha legyen az elefántból majd lecsapom, s kiköpülöm magamból az összes szart.

3. Testedzés, azt a sok felesleges energiát, amit gondolatokba vetsz, azt inkább izzad ki magadból. Néha bőgve fejezek be egy-egy fekvőtámaszt, de ez csak erőt ad egy újabb könyökrázáshoz, egy idő után jó lesz.

4. Beszélj magadhoz. Én hajlamos vagyok magamat hibáztatni, a testemben, szívemben látni minden baj forrását, ezért elkezdtem úgy tekinteni a testemre, mintha tőlem független egyén lenne. Bocsánatot kértem tőle és megköszönöm, hogy elviselt, hogy nem adja fel és ezentúl együtt akarok vele dolgozni, nem ellene.

5. Beszélj a barátaiddal, egy idő után elmúlik a sírás és a görcsölés és rájössz nagyon jó velük ötletelni, hogy az élet valamilyen tekintetben még mindig ugyan olyan jó vagy még jobb is.

6. Fókuszálj a jelenre, írj mindennapra 6 teendőt, amit meg szeretnél csinálni, fontossági sorrendben. Ha valami nem jön össze, tedd másnapra az új lista legelejére.

7. Minden kapcsolat lemondásokkal jár, vedd elő azokat a dolgokat, amiket nem tudtál megvalósítani, vagy megélni. Nekem a búvárkodás, utazás és a biciklizés lett az új szentháromságom.

8. Amig az ellenséged az exed, ne tartsd a kapcsolatot, tiltani mindenhol. Ha mégis valahol ír, ne válaszolj, ha épp nem olyan, ami életbevágó fontosságú lenne. Ha ki akarod picsázni, inkább írj tele egy a4-es oldalt és égesd el. Lehettek még barátok, de nem egy hidegháború közepén.

Röpke másfél hónap és mehetek haza.
A döntés meghozása nagy dilemma volt. Az eredeti terv május eleje volt, de közbe jött pár dolog. Például a kollégénőm felmondott, a szülők pedig úgy érezték akkor itt az ideje, hogy velem keménykedjenek és rámutattak a szerződésünk azon pontjára, amit ők úgy értelmeztek, hogy a gondozóknak maximum 2 órányi szabadidőt kell biztosítani és szeretnék, ha ezentúl így dolgoznánk. Én pedig felhívtam a figyelmüket arra, hogy a szerződés az úgy szól, hogy “legalább két óra szabadidőt kell biztosítani, amit lehetőség szerint nem a gondozott ingatlanában töltünk el”. Így egy kicsit mégis másként hangzik az egész, viszonylag tök normálisan megvitattuk, hogy nem lófrálunk egész nap az utcán, de két óra arra elég, hogy elszaladok vásárolni és rohanok vissza. És megmondtam, hogy ilyen viszonyok között, tulajdonképpen létszükséglet, hogy meglegyen az a tudat, hogy ha akarok másnap kimehetek és nyugodtan megnézhetek egy filmet, vagy fényképezhetek, vagy kimehetek egyet a kínai negyedbe, mert imádom a helyet. Persze megállapodtunk, hogy ők rugalmasak, megértik, stb., de mégis megszűnt a másnapi nyugalom, eltűnt a szabadság gondolata. 
Ilyenkor az ember szó szerint átmegy állatba, kicentizi a jogait, a területét és merd azt megsérteni akár egy milliméterrel is, s máris támad.
Ez történt karácsonykor, nem volt biztosítva a két órányi pihenő időnk, se a normális váltónapok, mert ugye nagy családi esemény, díszbe vágva feszengtünk mindketten a gondozott mellett, s még a saját ételedet sem főzheted meg... és még pár egyéb és ehhez hasonló dolog, ami triviálisnak tűnhet, de én ettől egy hétig igen frusztrált és depressziós voltam, s minden este úgy mentem aludni, hogy pazar részletekkel ecsetelve fogalmaztam meg a felmondó levelemet fogcsíkorgatva mielőtt elaludtam volna.
Aztán valahogy csak legyőztem ez az undurító érzést, de közben megint történt 1-2 dolog, aminek a részleteivel senkit nem untatnék, a lényeg az lett, hogy egyszerűen azt vettem észre magamon, hogy ha teljesen lelohasztom magamat az edzőteremben, még akkor is tudok apró dolgokon egyik pillanatról a másikra idegbeteg lenni. Szóval arra jutottam, hogy pénzt az ember bármikor tud keresni, idegrendszere viszont csak egy van. 
Felmerült bennem a kérdés, hogy akkor itt keressek munkát, vagy otthon. Másfél hónapja olyan rémálmaim vannak, hogy vagy az apámmal veszek össze üvöltözve, hogy még mindig egy szakma nélküli hülye vagyok, vagy éppen valaki más olt szénné emiatt. Így számomra elég egyértelmű lett, hogy igen nagy szüksége van az önbecsülésemnek arra, hogy tovább tanuljak. Azonnal.
A választott szakma pedig a fogtechnika, amit itt egyszerűen nem tudok magamnak megengedni, s az otthoni képzés is a legrosszabb esetben 2 millió forintba fog kerülni, amit az itt összegyűjtött pénzből viszont ki tudok majd fizetni. Természetesen a biztonság kedvéért megnéztem, a fogtechnikus még mindig rajta van az új-zélandi bevándorlási hivatal “keresett” kategóriájában.

9 hónap “szobafogság” után meg igen csak természetes szükséglet, hogy saját albérletet szeretnék, ahova senki más magánélete nem vándorol be, csak az enyém.

Berlinről sokmindent szeretnék néha írni, de aztán mindig csak ezt a számot hallgatgatom, amit megannyiszor hallottam tőle dúdolva. Bárcsak.

Nyikorgok, de csak azért, mert itt is utolért a papírmunka. Még ebben a hónapban el kell intézni a "Work Registration Scheme"-t, avagy be kell jelentenem, hogy foglalkoztatva vagyok. Ez kerül majd 90GBP-be, aztán kérnem kell "National Insurance Number" ez amolyan adó- és tajkártya egyben. Ehhez majd be kell jelentkeznem egy jobcentre plusba, s interjú időpontot kell kérnem meg papírozni megint.
Aztán persze a CRB-t is ki kell fizetni (erkölcsi bizonyítvány) utána a biztosítást, s nagyjából 400-500 GBP lesz a vége. Annyira kifejezetten utálok papírokat meg formanyomtatványokat töltögetni.

Ezzel a számmal kárpótlom magamat. Thank you D!

Van olyan, hogy az ember szervezete megmondja mit kíván. Az enyém ebből a szempontból igen kommunikatív. Ha kimegy a bokám, vagy eltöröm valamimet egyszerűen tojást kívánok mindenféle formában. Most az történt, hogy lelkiszemeim előtt megjelent a paradicsom és a paprika képe, s úgy éreztem, hogy ez csakis lecsót jelenthet.
Ez egy viszonylag egyszerű magyar étel, (én mondjuk a tojásrántottás verzióját szeretem füstölt virslivel, mindenféle szalonna nélkül) úgy hogy jó eséllyel pályáztam arra, hogy mindent megtalálok a Waitrose-ban (nekem ez kb az itteni Kaiser's).
És meglepetésemre még füstölt virslit is találtam, egyedüli problémám a TV paprikával támadt, de körbeszaglásztam a paprika kínálatot és illat alapján a "Romano Pepper" tűnt a legideálisabb választásnak.
Itt van egy árlista, hogy nagyjából mi, mennyibe kerül egy pucosabbnak mondható élelmiszeráruházban:

Paradicsom (6db) 1.05 GBP
Füstölt virsli (10db) 2.49 GBP
Vöröshagyma (40dkg) 0.28
"Romano" Paprika (2db) 2.09 GBP
Üvegcsés pirospaprika 1.89 GBP
Üvegcsés bors 1.69 GBP

Ebből sikerült nagyjából 3 adagnyi nagyon finom lecsót készíteni. Az itteni paradicsom nagyon édes (és ilyenkor emlékeztetem magamat arra, hogy ez bizony gyümölcs és nem zöldség), a romano paprika is bevált, határozottan hasonlított az íze, bár ez is inkább édeskés volt, nem volt meg az a savanykás utóíze (illetve nem sárga, hanem vörös a színe). A legnagyobb meglepetést megint csak a virsli hozta, ami a "waitrose" márka ellenére talán még füstösebb is volt, mint a jóféle Füstli.
Szóval elkészült a remekmű, jól megettük és holnapra is maradt még egy adaggal.

Fűszereket viszont legközelebb otthonról hozok, mert méreg drágák, vagy körbe kell néznem a helyi kis nemzetiségek boltjaiban, hátha találok értelmes áron fűszert.

Még megszeretnék említeni pár egyéb gasztronómiai érdekességet, amire vagy amiért az utóbbi napokban néztünk egymásra érdekesen.
Van egy baby sitter, aki néha szokott főzni, vagy szendvicset csinálni, s legutóbb az volt a kérdés, hogy mi mindenhez használunk tejfölt (igen van! Soured Cream-nek hívják), mert látta hogy én is meg a kolléganőm is előszeretettel kenjük a barnakenyerünkre. És akkor elkezdtem mesélni, hogy levesekbe, főzelékekbe, édességhez, kenyérre, dresszingbe... ha jól emlékszem a túrós palacsinta tett be neki :).
Aztán persze volt kérdés a tea is, mert mondtam, hogy az angol teát nem nagyon szeretem, mert nálunk másként csináljuk, ebből megint hihetetlenkedés lett, hogy tulajdonképpen mi forró limonádét csinálunk a teaából :D.
Amin én kiakadtam az a sajtos szendvics volt mazsolával, illetve az, hogy tényleg szinte semmit sem fűszereznek meg rendesen (és paradicsom helyett inkább kockázott paradicsom konzervet vesznek).
Pl egy népszerű reggeli fogás: pirítós paradicsomos fehérbabbal és sajttal.

Avagy az NVQ. Ez nem más, mint a szaktudást igazoló bizonyítvány.
Ez az én esetemben úgy működik, hogy átmentem egy alapképzésen, majd kaptam állást és mellé egy nagyjából 100 oldalas doksit egy 20 oldalas kérdőívvel, karikázós meg kifejtegetős feladatokkal. Ha ezt sikerül visszaküldenem és az átlagos értékelése 75% fölé esik, akkor megszereztem az NVQ1-et. Ez egy alapfokú elismerés. Közben kapok további tréning pakkokat (van kb 60 alap), most pl kaptam egyet a Szklerózis Multiplexről. Nagyjából 6 hónap és 30 pakk után jelentkezhetek az NVQ2-es minősítésre, ami egy középfokú minősítésnek felel meg, ráadásul, ha a mostani helyemen maradok, akkor lesz egy szakirányú minősítésem is.
Az érdekes rész az NVQ3-nál lesz, amihez kell úgy nagyjából 1,5-2 év a megszerzéséhez, ami emelt szintű ismereteket jelent és ezzel már megpályázhatok manageri állást pl a mostani szervezetnél. Foglalkozhatok koordinációval, vagy tarthatok előadásokat, s ehhez hasonlóak. Ez tulajdonképpen nem is lenne ellenemre.  
Hogy mi ebben a roppant zseniális?
Úgy lehet elérni felsőfokú végzettséget (NVQ 5), hogy nagyjából nulláról indulsz, de dolgozol és mellette biztosítva van a távoktatásod, közben igazi szakmai tapasztalatot szereztél, s nem kellett betenned a lábad egy darab oktatási intézménybe sem.
Anyagiakban természetesen pénzbe kerül, de nekem költségtérítéses, mert ha átmegyek 1-1 vizsgán 3-6 hónapig a cégnél kell dolgoznom utána. Hülyének is megéri.
Akit bővebben érdekel, az itt olvasgathat többet az angol oktatási rendszerről és a hozzá kapcsolódó dolgokról.

A heti feladat bankszámlát nyitni valamelyik banknál, ha jól emlékszem a Lloyds-ot ajánlották, de még körül nézek ez ügyben. Ehhez kell nekem állandó bejelentett lakhelyről igazolás, ez már fizikailag megvan, most már csak az kell, hogy hozzám is eljusson.

Míg tegnap ezen gondolkodtam az is eszembe jutott, hogy most majd mire fog kelleni a pénz.  

Közhely, de a pénz nem boldogít, viszont nagyon jó, ha van.
Van egy ici-pici listám, amin szerepel egy Pentax K-x, s egy wacom intuos4 a5. Ezek persze mind olyan dolgok, hogy még Magyarországon is meg lehet rá keresni a pénzt egy kis spórolással. De van egy dolog, ami eddig amolyan fantazmagóriának tűnt, most pedig lehet ténylegesen valósággá válik... meglátogatni a felkelő nap országát.
Miróval nagyon sokat szoktunk erről beszélgetni, hogy majd elmegyünk egy Soaplandbe, aztán utána meglátogatunk egy Gold Finger partit, ahonnan rögvest egy Love Hotelbe mennénk a majdnemgésákkal :). És persze közben megkóstolnék minden undiságot és cukiságot.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy bár eddig szerencsés voltam és egy érettségivel meg egy nyelvvizsgával nagyon jól fizető állásokat fogtam ki magamnak, de továbbtanulni is kéne. Ez egy nagyon nehéz kérdés számomra, mert sok minden érdekel és alapvetően semmi elképzelésem nincs arról, hogy mi szeretnék lenni.
Ha úgy teszem fel a kérdést magamnak, hogy mi az a szakma, amiből valószínűleg öreg koromig biztosítani tudom magamnak a "jólelvagyok" létet, akkor két konkrét lehetőségem van:
Egy év után hazajövök és elkezdem a fogtechnikusi sulit, amiből Magyarországon is meglehet élni, illetve külföldön még jobban és majdnemhogy tárt karokkal fogadnak ilyen végzettséggel bizonyos országokban (például Új-Zéland).
A második lehetőségem, pedig az, hogy folytatom az itteni tevékenységemet, amíg meg nem szerzem az NVQ3-as minősítést és továbbra is Angliában tevékenykedhetek. De erről majd egy másik bejegyzésben, mert zseniálisan van felépítve az itteni rendszer és erről muszáj majd írnom.

Egyébként meg gusztustalan, hogy minden a pénzről szól.

Egy újabb évet értünk meg, s szándékomban állt írni egy hosszabb szösszenetet az elmúlt egy évről, de azt hiszem a mai nap tanulságosabb bármilyen esszé jellegű irománynál.
Probléma akadt a referenciámmal és kiderült, hogy egy buta félreértés és a  főnököm a maga nyers, de határozott módján megoldotta. Mint zöldfülű újoncka, aki megszerette az itteni zöld vidéket és nyugalmat, azt kértem, hogy valami cicás-kutyás elhelyezést kapjak vidéken és persze egy könnyű, low level package-ről álmodoztam.
Ma csörgött a telefonom, hogy unatkozom-e, mert lenne munka a számomra. Mit kaptam? London közepét (amit kifejezetten kértem, hogy ne) és egy "High Level Package", cickuty nélkül. Viszont maximális bérezés. A költői kérdés ott lebegett a fejem fölött, hogy "MIÉÉÉRT????", valószínűleg ez eléggé az arcomra is volt írva, mert a Manager már egyből mondta, hogy nekem lett a legjobb eredményem és birka türelmem van.

Summa summarum: Az élet ilyen és olyan, tele félreértésekből adódó problémákkal, az ember nem mindig kapja meg azt amit akar, de minden, ami történik valahol a hasznunkra válik és lesz mindig valaki, aki segíteni fog.

Tegnapi program Stratford-upon-Avonbe mentünk egy nagy bevásárló körútra. A legfontosabb az volt, hogy legyen angol mobilszámunk.
Szóval bementünk a Phones4u-ba, ahol úgy működnek a dolgok, hogy egyik oldalt kint vannak az előfizetéses telefonok (amit kb ingyen megkapsz az előfizetés mellé) és a másik oldalt a feltöltős telcsik, alattuk pedig szépen kiírva, hogy melyik szolgáltató mennyiért adja. Én vettem egy Samsung Monte-t, ami került 99GBP-be az O2-nél és töltöttem rá még 10GBP-t (egyébként utólag vettem észre, h még kaptam egy extra 10GBP-s töltő kupont a sim kártya mellé). A vásárláshoz egyébként csak annyi kellett, hogy adjam meg a nevemet (semmi szerződés kötés, személyi bekérés). Ami egyébként még szuper az O2nél, hogy kapok minden feltöltéshez x mennyiségű ingyen sms-t (300-at 10gbp feltöltés mellé) és ingyen netezést (3G). De a legpoénabb, hogy minden feltöltés mellé kapsz egy kódot, amivel lehet nyerni valamit, a mostani feltöltésem mellé nyertem ingyen, korlátlan smsezést holnap délig. Szóval a mobilszolgáltatás szerintem szupercsúcs.
Aztán kiderítettük, hogy mi a helyzet a mobil nettel. Itt megint az O2 nyert a 19.99GBP-s USB stickkel és 15GBP/30nap/3gb csomaggal, de ilyet még nem vettünk (egyrészt ott van most a mobilom, másrészt, nem tudjuk még előre, hogy milyen lesz a lefedettség ahova kerülünk, meg hogy lesz-e net, vagy sem).
Miután ezeket a dolgokat letudtuk, jött egy kis városnézés. Stratford arról híres, hogy a nagyon híres Shakespeare itt született, itt van a háza, a sírja, meg pár hozzá kapcsolódó emlékmű. Párat megtekintettünk, de inkább heverésztünk egyet a parkban a többi halvérűvel :).

Visszafelé mondtam, hogy ugorjunk be a PoundLandbe, amit kb majdnem sírva-zokogva hagytam ott. Ott minden egy fontba kerül (vagy vegyél hármat = 1GBP akciók). És nem vacak műanyagokról van szó, mint az itthoni 100 forintosokban. Lehet venni kb mindent, testápolót, hajbalzsamot, konyhai eszközöket, könyveket, filmeket, élelmiszert, tisztítószert, irodai eszközöket. Amikor megláttam az 1GBP-s szilikon sütőformákat meg a különleges színező ceruzákat (vízfesték ceruzák, amiket annak idején 4000Ft-ért vásároltam), akkor nagyon szerettem volna, hogy ha ezt az egész üzletet valaki Magyarországra varázsolná... de összeszorítottam a fogsoromat és csak olyasmit vettem, amire szükségem van.

A képekkel meg elmaradtam egy kicsit, de eddig tényleg tanultam, meg elintézni valóim voltak.

Annyira tipikus tőlem, hogy fent vagyok hajnali ötig, aztán azt se tudom, hogy hol vagyok, s persze nem nézem az órát... úgy jöttek fel értem, hogy hát itt lenne az interjú ideje. Én meg már elástam magamat, hogy kész most buktam el mindent, mert eddig mindenkit kivágtak, aki késett.
Az interjú érdekes volt, kérdezgetek mindenfélét, hogy mit tanultam, mit tartottam fontosnak, jónak, aztán jöttek a velős kérdések, mit hogy kell kezelni, iktatni, sőt még becsapós kérdések is voltak, de nem tudtak becsapni és na, szóval sziporkáztam :). Az a durva, hogy még mindig ugyan úgy megjegyzek mindent, ami elhangzik, s ez most nagyon sokat számított. Na szóval délután bevonultunk, hogy esetleg tudható-e már, vagy kezdjünk pakolni (egyébként is, ma van a Papa Don't Vouge Brutkó szervezésében)? Behívtak közölni a tényállást és átmentem, jövő héten már kapok is munkát! Szóval banzai van meg chicken tikka masala (az első fűszeres étel, amit itt kint sikerült ennem)!