Biztos mindenki unja már, hogy ez a téma. Én is. De mégis úgy érzem a sok kardoskodás a gyerekek és a másság nevében, védelmében teljesen célt tévesztett. Igazandiból arról kéne beszélnünk, hogy ma Magyarországon mit kéne elvárnunk egy politikustól! Olcsó, populista és megosztó húzások helyett például valós reflexiót a társadalom valós problémáira. Nem pedig mumusok kreálását. Pszichológusok deviánsozás helyett nyilatkozhatnának például többet a reklámok pszichológiájáról, amit lassan gyerekek és felnőttek egyaránt valós tartalmak helyett fogyasztanak, vagy például politikai vezetők pszichológiai alkalmassági vizsgálatának szükségességéről. Úgy értem olyan emberekre bízzuk a társadalmunk vezetését, akik jelentős szakmai támogatást kapnak abban, hogy eladjanak egy képet magukról, minél meggyőzőbben hazudjanak és tereljenek, de valójában semmit nem tudunk arról, hogy mennyire is sérültek legbelül, hogyan állnak a hatalom kérdéséhez, szociálisan mennyire érzékenyek, van-e bármi belátókészségük?!

Én úgy gondolom, hogy egy jól működő társadalomnak kör alakja van, a körön lévő pontok kusza szögeket és görbéket zárnak be egymással. Ha ezeket a pontokat megnyírbáljuk, nem kívánatosnak bélyegezzük meg a (fehér, keresztény, európai, cisz-) normalitás nevében, akkor oldalak keletkeznek és elveszti gördülékenységét. És egy társadalom életútja olyan, mint az egyéni életútunk, rögös, emelkedőkkel és lejtőkkel tarkítva.

Az alábbi cikket Alain de Botton -  "Why some countries are poor and others rich?" videója ihlette, a saját gondolataimmal kiegészítve itt-ott.. 

196 ország található a Föld nevű bolygón.
Közülük 25 nagyon gazdag, azaz az egy főre eső átlagos vagyon évente meghaladja a 100.000 USD-t.

Sokkal több ország viszonylag szegény, és néhányuk - akikkel a cikk kereteiben foglalkozni is fogunk - nagyon nagyon szegény.
Ez a világ 20 legszegényebb országa: ahol az egy főre eső vagyon évi 1000 usd alatt van, azaz kevesebb, mint napi 3 USD (908 forint).

Manapság minden ország többé-kevésbé a növekedés és gyarapodás felé halad, de a szegények nagyon-nagyon lassan növekednek. Például, ha Zimbabwe a jelenlegi növekedési ütemét folytatja, 2722 év múlva fog „gazdag országnak” minősülni.
Ebben a cikkben megpróbáljuk kicsit körbejárni, hogy általánosságban egyes országok gazdasága miért virágzik, míg más országoké miért stagnálnak - így megérthetjük, hogy a gazdag országok mit tesznek helyesen, és jobban meg tudjuk érteni a szegény országok előtt álló kihívásokat és akadályokat.

Leegyszerűsítve három tényező befolyásolja, hogy egy ország gazdag vagy szegény lesz-e.

I.  INTÉZMÉNYEK

Az intézmények fontosak. Általánosságban elmondható, hogy a gazdag országoknak „jó intézményei vannak”, a szegényeknek pedig nagyon-nagyon rossz intézményekkel rendelkeznek. A szegénység és a korrupció között közvelten kapcsolat van. A világ gazdag országai általában a korrupcióellenes harc élbolyába tartoznak, kivétel nélkül. A legkorruptabb országok egyben a legszegényebbek is.

Ha egy országot átittatja korrupció, nem tudnak elegendő adót beszedni, hogy létrehozzák és fenntarthassák ezeket a jó intézményeket, amelyekre szükségük lesz a szegénységi csapda elkerüléséhez. A világ 20 legszegényebb országának vagyonának fele offshore számlára kerül. Az elveszített bevételek ezekben az országokban évente 10 és 20 milliárd dolláros összeget ad ki.
Eközben a megfelelő adózási morál és alap nélkü a szegény országok nem tudnak invesztálni a rendőrségbe, az oktatásba, az egészségügybe és a közlekedésbe.
A korrupcióra tekinthetünk úgy is, mintha uram-bátyám viszonyok alapoznák meg a gazdaság motorját.
Vegyünk egy egyszerű példát, a megfelelő munkaerő alkalmazása egy nyitott pozicióra. A gazdag országokban a feladatra legérdemesebb jelentkezőt veszik fel, minden jelölttel interjút készítenek, majd kiválasztják a legjobbat, függetlenül a személyes kapcsolatoktól.
A szegény országokban, az uram-bátyám mentalitásban, ez a megközelítés nem működik: a közösség tagjainak kötelessége, hogy figyelmen kívül hagyja az úgynevezett legjobb jelöltet egy névtelen csoportból, hogy válasszon valakit a saját közösségéből: nagybátyádat, a házastársadat, a második unokatestvéredet, azokat az embereket, akikkel sorsközösséget vállal.
Ennek eredményeként a szegény országok elesnek attól a lehetőségtől, hogy hozzáférjenek az egész lakosság intelligenciájához és tehetségéhez.

Van egy második dolog, amely az országokat szegénységben tartja - mégpedig a

II. KULTÚRA

- avagy milyen közös valóságban hisznek az emberek elméjük mélyén, mik a kilátásaik és hiedelmeik

Megdöbbentő statisztika jelenik meg itt a vallással kapcsolatban. Ha van egy általánosítás, amelyet meg lehet adni a vallásról és a vagyonról, az az, hogy minél kevésbé hisznek az emberek, annál gazdagabbak lehetnek.

A világ 19 leggazdagabb országában a lakosságnak legalább 70% -a szerint a vallás egyáltalán nem fontos számukra. Kivétel itt - nem meglepő módon - az Egyesült Államok, amely képes volt fenntartani és összekötni a nagy vallásosságot és a vagyoni gyarapodást  (de erre később még visszatérünk).
És ez a tendencia fordítva is igaz: a világ legszegényebb nemzetei rendkívül módon vallásosak is. Itt van, hogy hány ország szerint  rendkívül meghatározó a hit és a természetfeletti:

A világ legszegényebb országaiban egyszerűen mindenki hívő.
Miért olyan rossz a hit a vagyonteremtés szempontjából?
Mivel általában a vallásosság ahhoz az elképzeléshez kapcsolódik, hogy az itt és most, a jelen nem javítható, ezért a hitben érdemes kiteljesedni, s jutalmunkul minden jobb lesz a túlvilágban, vagy a következő életünkben.
Bár az elképzelés naívnak tűnthet, de nem akkor, ha a mindennapi valóságunkat egy ilyen környezetben éljük:

A világ gazdagabbik felén viszont az emberek általában nagyon hisznek abban, hogy képesek megváltoztatni sorsukat tehetségük és erőfeszítéseik által.
Az Egyesült Államok anomáliájának - hogy a vallásosság nem lassítja a gazdasági növekedést - magyarázata, hogy vallásuknak igen különleges alapjai vannak: túlnyomórészt protestáns és kivételesen materialista jellegű. Az amerikai Isten nem azt akarja, hogy az új Jeruzsálemet majd a mennyek országában építse meg az emberiség, hanem itt és most, Kansasban vagy Houstonban.

Van egy másik nagy tényező, amely meghatározza a nemzetek gazdagságát és szegénységét mégpedig a:

III. FÖLDRAJZ

A szegény országok túlnyomórészt a trópusi éghajlaton helyezkednek el. Ez nem véletlen. Az élet sok szempontból itt messzemenően keményebb, mint bárhol máshol.

A problémák a mezőgazdasággal kezdődnek: a trópusi növények általában sokkal kevésbé szénhidráttelítettek, a talaj minősége is silányabb. Ugyancsak, és talán meglepő módon, a trópusi éghajlat kevésbé kedvező a fotoszintézisnek.
A történelem során a társadalmak meggazdagodásának egyik meghatározó tényezője a nagy háziasított állatok (például a lovak és az ökrök) birtoklása volt, amely az agrikultúrális hatékonyságot és a munkavégzést megkönnyítette, jelentős mennyiségű dolgozóerőt lehetett más feladatokra átcsoportosítani, specializáltatni.
A trópusi afrikában azonban a háziasított állatokat nem csak nehéz volt tartani a legelők és jó minőségű termőföld hiányában, egész idő alatt egy további félelmetes csapás is ritkította számukat: a Cece-légy.

Ez a kicsi légy - amely a forróság és páratartalom miatt kizárólag Afrikában van jelen - óriási mennyiségű állatot tesz magatehetetlenné, álmossá vagy inaktívvá téve őket, és súlyos hatással volt az afrikaiak technológiai fejlődésére, a mezőgazdasági termelékenység növelésére és a gazdagság, javak felhalmozására.

Nem csak növények és állatok szenvednek a trópusokon. A humán populáció félelmetes betegségeknek és járványoknak van szinte védtelenül kitéve:

Az alacsony jövedelmű országok 100% -át egyszerre legalább öt trópusi betegség kínozza.

Szinte hihetetlen, de 16°C az a mágikus hömérsékleti pont, ami segített a gazdag országoknak gazdag lenni. 
Annak ellenére, hogy ritkán élvezzük, ha a külvilági hőmérséglet, a 16 fok alá esik, és a téli hidegben harapni lehet már a levegőt, az évszakok váltakozása civilizációnk egyik nagyon fontos alapköve. 

A földrajz a közlekedést is magában foglalja, és a szegény országok összességében nagyon rosszul kapcsolódnak egymáshoz.
A jelentős vizikikőtőkkel nem rendlelkező Bolívia és  Paraguy a legszegényebb nemzetek Dél-Amerikában. Afrikában csak egy nagy hajózható folyó található, a Nílus és 15 szegény országból 11-nek nincs semmilyen vizi összeköttetése egymással, vagy a Nílussal.  Ezekben az országokban az egyfőre jutó éves vagyon alig éri el 600 USD-t.

Nem véletlen, hogy Ázsia legszegényebb országa, Afganisztán sem rendelkezik tengeri vagy egyéb vizi összeköttetéssel.

Muszáj megemlíteni a természeti erőforrások problematikáját is. 
A természeti erőforrások (mint például az olaj vagy értékes fémek, ásványok)  problémák forrásai is lehetnek - és ez a jelenség hatványozottan igaz a szegényebb országokra.
Ezeket a természeti erőforrásokat hívják a közgazdászok sokszorozóknak: elősegítik, hogy a jó intézményekkel rendelkező országok gazdagabbakká váljon, a rossz intézményekkel rendelkező országok pedig még szegényebbé válnak, mélyebben beásva őket egy úgynevezett erőforrás-csapdába.
Például a Kongói Demokratikus Köztársaság a világ egyik ásványi anyagokban gazdag országa; itt található a világ legtöbb kobaltja, s minden egyes előállított mobiltelefonban van egy pici benne. Hiába duskál az ország ilyen viszonylag fontos természeti errőforrásban, ha a társadalmi elitnek egyszerűbb ebből az anyagból  gyorsan pénzt csinálnia önmaga számára, mint társadalmi kohéziót, infrastruktúrát és társadalom tagjai között együttműködést létrehozni.
Ha a gazdasági növekedés egyetlen módja például a csúcstechnológiájú repülőgépek összeállítása lenne, akkor az egész társadalom együttmőködésére szükség lenne, beruházástól kezdve az infrastruktúra és oktatási intézményeken keresztül, de ha a meggazdagodáshoz csak néhány ásványi anyagot kell kinyerni, akkor ezt megteheti képzetlen munkaerővel, fegyverekkel és kényszerrel is, s csak egy elegendően hosszú aszfaltcsíkba kell befektetniük, hogy az értékes nyersanyagot hatákonyan tovább reptethessék a felvevő országokba.
A kobalt által biztosított vagyon az, ami az egész Kongói társadalomban élteti a korrupciót és az erőszakot a társadalom minden egyes szintjein.

Tehát hogyan kell mérlegelni a különféle intézményi, kulturális és földrajzi tényezők relatív fontosságát a országok gazdagságának meghatározásakor?

Nincs általános és kőbe vésett szabály, ám útmutatóként a következőket vehetjük figyelembe:
Egy nemzet gazdagságának 50%-át a jó intézményi struktúra biztosítja, 20%-ot -a kultúrájának köszönhet, 10%-10%-10% -át pedig a földrajzi elhelyezkedésének, a világ többi részéhez való kapcsolódásához és hogy mennyire gazdag ásványianyagokban. 

Viszont egy sokkal személyesebb szinten is vonhatunk le két fontos következtetést:
Először is szerénységre tanít: megmutatja, hogy a saját sikereinket nem csak a saját kemény munkánknak, vagy brilliáns elménknek köszönhetjük, hanem a szélesebb társadalomnak, szociokultúrális közegednek, amelyben élsz, s amely évszadok óta termelt és halmozott tudást és javakat egymásra, hogy azt valamilyen szinten a társadalom tagjai között újra és újra eloszthassa.

Mind amellett pedig szimpátiára tanít: hogy a szegény országok társadalmait ne általánosítva degradáljuk, és dehumanizáljuk, hanem tekintsünk rájuk olyan szerencsélten helyzetben lévő országokként, amik rendkívül nehéz és valós problémákkal néznek szembe és küzdenek évszázadok óta. Problémájuk jelentős részét nem vallásuknak, vagy bőrszínüknek köszönhetik, hanem olyan valós jelenségeknek, mint a malária, tengerek és kikötők hiánya, a cece-légy csípése és a trópusi éghajlat - mintsem valami nyilvánvaló emberi alantasság, ami a mi kultúránkban és személyünkben még véletlenül sem üthetné fel a fejét.

A Coca-Cola lekaparja a plakátait, Toroczkai kólát löttyint a betonra, a sajtóban és a közösségi médiában mindenki nyilatkozgat a családvédelemről, meg a buzikról. Virágkorát élik az alternatív megállapítások: az a nő, aki élvezi az anális szexet, annak meleg lesz a gyermeke, az a nő, aki teherbe esett a nemierőszak után, az tulajdonképpen élvezte, a Föld újra lapos, a védőoltás autizmust okoz, remélem a lobotómiáig nem jutunk el, újra.

Az utóbbi 50-80 évben az emberi tudomány és kooperáció eljutott odáig, hogy konkrét tudományágak összedolgoznak, megismertük valamennyire az emberi genómot, az öröklődést, a testben lezajló biokémiai folyamatokat, a ráható szociokultúrális, pszichológiai, környezeti hatásokat, ismerjük különböző emberi kultúrák, antropológiai csoportok történetét, de még mindig nincs konkrét magyarázat arra, hogy miért van homoszexualitás, annyit tudunk, hogy mindig is volt, s a nem heteronormatív emberek száma kb 10-15% között mozgott konstans, a Kinsey-skála szerint pedig még a heteroszexuális embereknek is van valamennyi kilengése, érdeklődése a saját neme iránt.

Minden rettegés ellenére 1950-ben 2,5 millárdan voltunk, 2019-ben pedig többen, mint 7 milliárdan. Csak szimplán statisztikai alapon többen vagyunk, mindannyian. Az, hogy nőtt az emberi populáció IQ szintje, általános műveltség része lett az írás és olvasás, s nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy 10 évenként háborút vívjunk egy-egy uralkodó nevében, az olyan szociokulturális változásokat hozott, hogy (sok egyéb dolog mellet) a buzik is merik magukat felvállalni és láthatóvá tenni. Mert mondjuk már nem jár érte halál, sokk-terápia, börtön.

Ha az embereket tényleg a család, a gyermekek, a házasság védelme érdekelné, akkor nem a buzikat, a nőket, a férfiakat, a szingliket, a gazdagokat, a szegényeket, más nemzetiségieket ekéznék, nem gyerekre adna hitelt az állam, nem az abortuszon vagy a gumihúzásról vitatkoznánk, hanem intézményesítetten segítenének a családtervezést: mediátor segítene a különböző álláspontok összeegyeztetését, segíteni felmérni, hogy mindez milyen kötelezettségekkel jár mindkét szülő részéről, érzelmi, anyagi, fiziológiai; mi ténylegesen a helyes döntés az adott két ember esetében, milyen lehetőségeik lesznek, hogyan tud az állam segíteni, hogyan lehet ezeket igénybe venni, segíteni nekik helyes nevelési módszereket alkalmazni.

Apropó, manapság divat azt mondogatni, hogy azért ilyen problémásak a mai gyerekek, mert "liberálisan" nevelik őket, mindent szabad, bezzeg egy-egy atyai pofon sokat segítene. Mindezt egy olyan országban, ahol a társadalom 80%-a helyesnek tartja a gyerek fizikai büntetését, és az országos átlag napi 7 perc érdemi törődés. Ismétlem: ÁTLAG HÉT PERC NAPONTA.

Ebből adódóan nem az a kérdés, hogy a szülő elverheti-e a gyerekét, hanem azt kellene tisztába rakni a fejekben, hogy ha törik, ha szakad, az legyen az utolsó eszköz, amihez hozzányúl. Még azok a szülők is, akiknek konkrétan sikerült a gyermekét megölnie, halálra éheztetnie, stb, úgy érzi, hogy ő csak jót akart, helyesen cselekedett. A gyerek kiprovokálta!

Én nem gondolom azt, hogy a mai szülők feltétlenül igénytelenek, hanyagok lennének, inkább gondolom azt, hogy sok esetben elmutyizott fizetésekből és túlórákból meg váltott műszakokban dolgoznak, hogy egyről a kettőre jussanak, rengeteg konfliktust és saját igényüket a szőnyeg alá söpörve, az esetek többségében borzasztó mintákat hozva otthonról. Rengetegen nem tudnak mit kezdeni a vágyaikkal és a félelmeikkel, miközben éjjel-nappal reklámok bombázzák a primer ösztöneikent, hogy milyen az igazi élet, az igazi férfi test, az igazi női test, az igazi élmény, az igazi szex, az igazi ajándék, az igazi szépség, az igazi boldogság, az igazi család, az igazi esküvő, az igazi kapcsolat, az igazi kikapcsolódás, az igazi szórakozás, csak pénz kell hozzá és máris a tiéd, le ne maradj!!! Ez az igazi családgyilkos, immáron 30 éve.

A korlátozott szeretetnyelv (adok neked édességet meg drága telefont) a szeretetnyelv hiánya (az érdemeidet, kepességeidet elismerni, támogatni nem tudom, de kritizálni bármikor), a szülők közötti elégtelen konfliktus kezelés, vagy éppenséggel az, amikor a szülők és a családtagjaik a gyereket próbálják felhasználni egymás ellen. Ezek azok a dolgok, amik a családi otthont mindenki számára elviselhetetlen börtönné változtatják. Nem Steiner Kristóf, nem Conchita Wurst, s nem a Budapest Pride fogja örökre és visszavonhatatlanul megmérgezni a gyerekek lelkét, megakadályozva őket a kiegyensúlyozott fejlődésben.

Ezek a problémák még a tanult tisztességes, keresztény családokban is felütik a fejét, ez nem is intelligencia kérdése, hanem érzelmi intelligenciájé, ami juhu, fejleszthető. Csak ehhez magunkba kell nézni, magunkat kell kritikusan megfigyelni, el kell ismerni, hogy baj van, segítséget kell tudni kérni és adni. Nem csak az áldozatoknak, az elkövetőknek is. Erre nem lehet politikai tőkét alapozni. Az embereknek több szeretetre és megértésre van szüksége egymástól, egymásnak, nem pedig arra, hogy egymást versenyezve kiabáljuk túl, hogy még az utcán sem fogom meg a párom kezét, nehogy már a buzik is megtehessék.

A WHO előre jelzései szerint 10-20 éven belül leszámolunk a rákkal (már aki meg tudja majd magának engedni a gyógyítást) a legnagyobb népbetegség pedig a különböző mentálhigiénés problémák lesznek. Nem azért kell megtanulnunk egymás iránt toleranciával, szeretettel, tisztelettel, nagylelkűen viseltetni, hogy szegény buzik ne akadjanak sirva, ha csúnyán néznek rájuk. Ez nem csak a család együttélésének alapja, hanem az emberiességé is.

Nyakunkon az ipar 4.0, a szakértők piaci buborékokra figyelmeztetnek, itt a klímaváltozás, a technológia pedig olyan ütemű gyors fejlődése, amivel már nehéz nem csak az oktatásnak lépést tartania, hanem az átlagember kognitív képességeit is felül fogja múlni. A jövő generációira úgy tűnik egy olyan világ fog várni, ahol eddig nem tapasztalt verseny lesz az elérhető erőforrásokért, szociokultúrális juttatásokért és élhető életterekért. Nekik talán még fontosabb döntéseket kell majd hozniuk egymással és a hogyan továbbal kapcsolatban, vélt és valós tulajdonságaik és privilégiumaik mentén. Most kell megtanulnuk és megtanítani egymást nemet mondani a gyűlöletre, a félelemkeltésre, populizmusra és kisstílűségre.

Az egész Kerényi-ügyben az a legviccesebb, hogy egyetlen szó miatt mindenki figyelme teljesen elkerülte a lényeget. Kerényi tulajdonképpen azt mondja, hogy bár az ország döntő többsége keresztény és heteroszexuális, mégis az általa diktált kultúrpolitika nem hozza a kívánt statisztikát. A megoldás az innováció és a valós igények felmérése helyett... inkább a saját igényeinek megfelelően szeretné szabni a most felnövekvő generációkat (értsd agymosni őket az iskolában), hogy ne csak heteroszexuális keresztények legyenek, hanem Kerényire ünneplő, bólogató és tapsikáló keresztények. Akkor majd a statisztikák is jók lesznek. Te pedig kedves szülő, boldogan asszisztálsz hozzá, hisz az egészet a buzikra keni.

A nap kommentje:

"ma már sokkal önzetlenebbek az emberek, mint 2-3 éve.

2-3 éve mást sem hallottunk, csak azt, hogy "NE AZ EMBEREKKEL FIZETTESSÉK MEG", és az emberek képesek voltak résztvenni egy olyan, 5 milliárdba kerülő népszavazáson, ahol arról szavaztak, hogy ne kelljen 300 Ft-ot fizetniük. akkoriban esélytelen volt NEM növelni az adósságunkat, és ebben az irányban az akkori ellenzéknek jelentős szerepe volt, mert politikailag ellehetetlenítettek minden "megszorítást", "kiadáscsökkentést" stb.

ma 97% "önként", dalolva felajánlja 12 év nyugdíjmegtakarításait, hogy a mostani kormány belátása szerint gazdálkodjon vele.. közben a kormány azon ötletel, hogy még a határon túli magyaroknak is Gyest meg nyugdíjat fizetne.. de a "független" Nézőpont intézet megállapítja, hogy az emberek még a szükséges minimum hozzájárulás felett is fizetnének a közösbe, hogy menjen előrébb az ország! Fejlődünk.

2 éve még "elég a megszorításokból", most meg önként vállaljuk az áldozatot. a következőnek én azt várom, hogy Facebook-csoport alakuljon a minél keményebb megszorításokért."

hozzászóló: compound interest

Előzmény:

Önkéntes felajánlásokkal az államadósság visszafizetéséért?

Kínomban végig röhögtem a Fideszes paraszt taliról szóló cikket.

Olvasgattam a TASZ-t, s istentelenül nagy közfelháborodást keltett ennek a cikknek a megjelenése, ami arról szólt, hogy a gárdisták gyűjtöttek adományokat az árvízkárosultaknak, s ebből a cigány származású családok nem kaphattak. Ez elítélendő, mert:
"Az egyenlő bánásmódról szóló törvény (2003. évi CXXV. törvény) értelmében – egyéb konkrétan felsorolt szervezetek mellett - a pártok az egyenlő bánásmód követelményét általánosságban, minden jogviszonyukban, minden eljárásuk, intézkedésük során kötelesek megtartani. Azzal, hogy az adományozottak köréből kizárják a roma származású károsultakat, közvetlen hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket. Ezért a TASZ az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul."

A kommentekből jól látni, hogy többeknek kinyílt a bicska a zsebében, amit nevetségesnek találok. Csakis azért, mert ez is amolyan jóféle magyar szokás, hogy csak azt bírja az emberek gyomra, ami nekik kedves. Mégis mit várnak egy jogokkal foglalkozó oldaltól? Illetve, ha egy szervezetnek, pártnak vannak kötelességei, amit elmulaszt, az emberek simán elnéznék, mert tulajdonképpen "nem róluk" van szó, hanem egy épp nem túlzottan népszerű kisebbségről?

Az árvíz nem vicces, a diszkrimináció meg még annyira sem. Mert a "cigány"-t bármikor meglehet változtatni "zsidó", "buzi", "mozgássérült", "értelmi fogyatékos", "szőkekékszemű" és miegyébre.  Ha loptak a gátból vasat, megfogni, rendőrségre, felőlem akár István királyi módszereket is bevezethetnek és vágják le a tolvaj jobb kezét, de ne azért, mert "cigány", hanem azért mert lopott. Ugyan úgy, ahogy a homoszexualitás sem egyenlő a pedofíliával. Tetszik érteni a különbséget?
(Az olyanokat, akik pedig a "jövőt" lopják el előlünk, mint a drága korrupt politikusaink, csúcsvállalatok vezetői, romlott egyházfők és vallási vezetők, a legkegyetlenebb módszerrel csonkítanám meg őket és raknám őket életfogytiglanra egy sötét cellába).

A szociális segélyekről, meg annyit, hogy ott ahol van, biztosra lehet venni, hogy soha nem lesz teljesen igazságos. Először Sziszikeccsék hívták fel a figyelmemet arra, hogy Angliában sem teljesen frankó minden. Illetve jó a rendszer, csak kicsit visszaélnek vele.
Nagyon sokan választják a megélhetésnek azt a módját, hogy 16-18 évesen teherbe esnek, elmennek szoc segélyre, szülnek még 2-3 gyereket, az állam a seggük alá tolja a gyerekek számával megfelelő hálószobás lakást, aztán nőnek fel a "szupermotivált" cukrot meg kólát vedelő gyerekek. Akik majd ugyan ilyen felelősség teljes életet fognak élni és hozzák világra az újabb szupermotivált gyerekeket, s közben a társadalom egy része jogosan forrong, hogy ő meg becsületesen dolgozik, s nem engedhet meg magának meg a gyerekeinek ekkora lakást, jómódot, csak azért, mert ő annál jobbra tartotta magát, minthogy segélyekből akarjon megélni.
Tipikus "cigánycsalád" vs "magyarcsalád" sztori, nem? Pedig itt az esetek többségében echte beltenyészetes angolkákról van szó.

"Nincsen különbség az emberek között. Minden ember meztelenül jön a világra, és az emberek között egyetlen mérték az emberi szív. Az embert nem lehet bőrének színével, avagy nyelvével mérni; az embert nem lehet ruhájával és ékszereivel mérni; az embert nem lehet gazdagságával avagy szegénységével mérni, egyes-egyedül szívével. Ezért a jó ember jobb, mint a rossz, és az igazság jobb, mint a hamisság, de mást nem tudok, és ez minden tudásom."

A kis asztali widgetemet nézegettem, hogy hú de megszaladt a font a forinthoz képest... itt valamit megint elkúrtak.

Politikusnak lenni nagyjából azt jelenti, hogy van 4 éved beülni a zsíros kondér mellé és megcsinálni a tutit. Elsődleges cél kapcsolatok kiépítése, ha egyszer el kell hagyni a kondért,  valamiből még is fent kell majd tartani az offshore cégecskét, pl lezsírozott állami megbízásokkal, ellopott/megnyert pályázatokkal, csúszópénzecskékkel, stb. Ezért történhetnek meg például ilyen nevetséges dolgok is.

Remélem nagyjából mostanra minden szemellenzős narancsligeti is ráeszmélt arra, hogy az érzékien húsos szájú Orbán Vitya sem fogja elhozni a jólétet. Sőt azon sem lepődnék meg, hogy miután hiába térdepelt az EU-nál államcsődös statisztikát lobogtatva, nemsokára bejelenti, hogy  Magyarországnak kemény munkával, vért kell izzadnia, hogy kilépjen a szarból, egy jobb és erősebb nemzet jövőjéért (nagyjából ez a szlogen trianon óta)! Avagy két évig senki ne számítson kedvező adó reformokra, áfa csökkentésre és nyugdíjak emelésére, sőt ellenkezőleg. Lesz újabb megszorítás meg újabb leépítések (természetesen nem az állami szférában, hiszen azt már ügyesen megoldották). Legalább két évig. Aztán jöhet újra a rosszabbul élünk, mint 4 éve, meg a statisztikák púderezése... aztán lehet megint szaladni szögellentétesen a másik irányba és az MSZP-től várni a csodát...

Illetve el is lehet menni.

"8 órai újság, 1920. június 5. Katasztrófánkat nem a világháború okozta, hanem a belső összeomlás, amelyet radikalizmus és demagógia idézett elő."

"Az üres politizálás azonban összeforrasztó munka helyett szétválasztó gyűlölködést termelt."

Rájöttem, hogy mit takar a "tradicionális magyar értékek" fogalom.
Csakis emiatt olvasok politikával foglalkozó blogokat és híreket (vagyis csak a kommenteket).
Tradicionális szórakozás.