"Egy egész álló napon keresztül beszélünk magunkhoz. A pszichológusok úgy tartják, hogy nagyjából 60,000 gondolat jut eszünkbe egy nap, s ezen gondolatok  98%-a a tegnapi gondolataink ismétlődése - többségük pedig negatív. Egy év alatt, ez több mint 22 millió gondolat! Ha a Madison Avenue reklámóriásai be tudják folyásolni a tudatalattinkat, a vásárlási döntéseinket, szimplán úgy, hogy egy-két reklámot megismételnek pár tucatszor, akkor képzeld el, hogy a több milliónyi gondolatoddal milyen befolyást érhetsz el a tudatalattidra!"

Még a testszobrász könyvek is Bélázásra ösztökélnek. Egyébként a világ legjobb hasizom erősítő gyakorlatai (annyira könnyűnek néz ki és közben meg nem is):

Tegnap elég esős idő volt, s úgy döntöttem felpaszírozom magamra a farmernadrágomat. Az történt, hogy nem kellett paszíroznom, simán feljött. Ahhoz képest, hogy nem akartam elhozni, mert alig bírtam begombolni...
A teljeskiörlésű dolgok megtették a maguk hatását, illetve az, hogy rendszeresebben eszek kevesebbet/egészségesebbet. Az is közre játszhatott, hogy a legközelebbi bevásárló áruház nagyjából 20 perc sétára van innen, 2 fontért meg nem fogok buszozni.
Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy lejárok futni esténként, úgy is nehezen alszom el, ez majd segíteni fog (és futottam is).
Illetve nem beszéltem még a házról, ahol lakom, mert akkor azt is meg kellett volna említenem, hogy van saját könyvtára és saját konditerme és gyalázatosan nem mentem le még egyszer sem, pedig nagyon jól fel van szerelve.
De hogy mégse legyen olyan egyszerű nekem, ma sikerült rátolnom a lábamra az emelőgépet, s jól beszakadt a lábkörmöm, szóval most pár napig le kell mondanom a futásról.

Talán leírhatom még azt is, hogy kezd beállni egy mentális változás magammal kapcsolatban. Valaki egyszer azt mondta, furcsa hogy úgy kell tanulni az őszinteséget... én azt tartom furcsának, hogy tanulni kell magunkat szeretni. Kis túlzással, de van egy ilyen ördögi kör az életemben, hogy "hogy szerethetném magamat, ha mások nem szeretnek, de mások azért nem szeretnek, mert én nem szeretem magamat". Emiatt mindig is azt hittem, hogy az összes problémám kívülről ered és belül minden rendben, s nemrégiben kezdtem realizálni, hogy az összes bajom leginkább belülről fakad. Ez azt vonzotta magával, hogy ahelyett, hogy folyamatosan gyűlölködnék magammal valamelyik zsírpárnám vagy testrészem miatt, inkább úgy gondolkodom, hogy kaptam egy testet ajándékba, s azt illene megbecsülni, oda figyelni rá és megadni neki, ami kell. A többi meg jön magától. Bélaság van.

Amikor nyögve kelek fel reggel hatkor, hogy én most jól elmegyek futni (amolyan "lesz nekem M-es nadrágom, ha törik, ha szakad..." című elhatározások), akkor úgy érzem, hogy 23 ide, vagy oda, de öregedtem.
Amikor lefutom a félelmetes távot és rájövök, hogy ez nem is olyan szörnyű, mint amire emlékeztem, akkor megnyugszom, hogy a javamra vált az idő múlása... egészen addig, míg hajmosás után észre nem veszem azt a töménytelen mennyiségű őszhajszálat a melírozás alatt. Aztán ilyenkor megint rajtam van a drámázhatnék, amíg eszembe nem jut azaz ismerősöm, aki velem egykorú, s szemránckrémet használ minden este, mert fél, hogy megöregszik a bőre, s hashajtót szed be, hogy megszabaduljon a szerinte felesleges 2 kilójától (majd amikor elmegyünk együtt vásárolni, sopánkodik, hogy az XS-es nadrág túl nagy rá).
A problémák többségét magunk okozzuk saját magunknak. Nagy levegő, világomban minden Béla.