Pofoznivaló egoista hülye picsa, ez a legtalálóbb jellemzés, amit valaha is kaptam (és egyet is értek vele), de megnyugtatásomul elmondták, hogy másként nem is szeretnének.

"Nem mertem. Húztam még magam egy kicsit a nagyobb élvezet reményében. Elhatároztam, hogy addigra tökéletes leszek. Teljességgel ellenállhatatlan. Amikor súrlódtam a valósággal és átnyúló kezek tapogatták testem, dagadni kezdett a májam. Mindig érzek fejlődést. Igazat kell, hogy adjak pszichiáteremnek. Igaz, őt faképnél hagytam. Egyszer nem jött el a találkánkra. Ifjan s bohón hazudoztam neki a százszor szépekről. Erre ő csak a combjait tárogatta. Hagyjuk ezt most. A lényeg, hogy tovább csiszolom karátaim számát. Ékkő leszek, unikum. Még Zwack is megirigyelhet majd. Gyógyír leszek a virágom szirmainak megalvadt vérén. Csak néha bizonytalanít el valami. Nem tudhatom, mikor billenek át. Egyszercsak felélem majd minden lendületem és... Nem tudok majd segíteni. Kár lenne értem. Jöjjön már el a cél."

Az obitól megtett nagyjából 6 perces út, amely úgy indult, hogy "ááá csak be van borulva", 2 perc múlva "ó csak csepereg", majd a rákövetkező percben mintha dézsából öntötték volna a vizet. Menthetetlen szituáció révén kínukban már vinnyogtunk a röhögéstől. 
Illetve így már teljesen megmagyarázhatóvá vállt, hogy miért kellett már-már a hisztérikusság határait súroló 60 perces kiselőadást tartanom a megszáradt 3 zsemle révén a pazarlásról és a takarékosságról. Menthetetlenül kiharcoltam magamnak a HHP minősítést (Hisztis Hülye Picsa).