A hétfő nekem, meg egy pár kevésbé szerencsés barátomnak arról szól, hogy mérlegre állok és fényképet készítek. Ez a 12-ik hétfőm (jó, kicsit lódítok, az első 5 hétfőn nem csináltam képet). Az utóbbi időben, minden hétfőn nyugtázom, hogy az elmúlt egy hétben jól szenvedtem.

Had magyarázzam meg. Még Haruki Murakamitól olvastam ezt a mondatot: A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés opcionális.

Én hiszek benne, hogy vannak mondatok és szavak, amik képesek a valónk legmélyebb rétegeibe hatolni és egy életen át velünk rezonálnak. Ez egy ilyen mondat volt. Azóta mindig megkérdezem magamat, hogy tényleg fájdalmat érzek-e, vagy csak szenvedek, s ha szenvedek legalább jól szenvedek-e?

Például, ha valakinek nem tetszem, az általában csak rosszul esik az egómnak, s egyáltalán nem érdemes egy doboz keksszel szenvedni miatta, mert a keksz nem helyettesíti valaki elismerését, másrészt egy rossz függőséget táplál. Meg a zsírpárnát, igen. Amikor futok, néha érzek fájdalmat, s szenvedni is igen szoktam úgy, hogy közben végig dumálok az éppen fájó izmommal, hogy najó visszaveszek egy picit, ő igyekezzék nyúlni, mint a forró rágógumi, s ha már nagyon nem bírjuk, úgy is beüt az endorfin. Ez jóféle szenvedés.

Építek egy jó kapcsolatot a testemmel, miközben edzem mind az elmém, mind a testem arra, hogy felismerje a valós fájdalmat és hogy hogyan kezelje, tűrje azt, s maradjon működésképes, a jövőben pedig ellenállóbb. Ez egy lassú folyamat, amiben muszáj szisztematikusnak, reálisnak és konzekvensnek lenni. Tulajdonképpen megismered magadat és határaidat, s megtanulod önmagadat a saját testeden és elméden keresztül tapasztalni, nem pedig mások valósága szerint szemlélni.

Persze viccesen hathat 32 évesen arról értekezni, hogy mennyire ismerjük magunkat, de az esetek többségében csak felszíneket és látszatokat öltünk magunkra, olyan sokat, hogy legelső sorban magunkat csapjuk be a kapott formával.

Mint tapasztalt neurotikus alkat szeretném mindenkinek egy kicsit azt tanácsolni, hogy a populáris képzetekkel ellentétben: ne vedd meg azt a cuccot, ne idd meg azt a piát, ne edd meg azt a sütit, ne élj a pillanatnak, ne hajkurászd a konzum boldogságot, amíg meg nem tanulsz egy kicsit jobban szenvedni!

  Az élet egyetlen olyan pillanata sem kárba veszett idő, amit nyeregben töltünk. - Winston Churchill

Ma reggel az eső halk dobolására ébredtem és a térdem együtt lázadt feltápászkodó tudatommal. Gyorsan írtam az airBnB-s szállásadómnak, ha lehet maradnék még egy napot és eldöntöttem, vadászok egy biciklis poncsót és megírom, hogy hogyan jutottam idáig... mindent és bármit a kollektív emlékezet fenntartásáért.

Az ötlet, hogy biciklivel meg kéne járni a Budapest - Berlin útvonalat, amolyan bakancslistás ötlet volt a szakítás legnehezebb pillanataiban, hogy valami mással foglalkozzak, mint a szívem és a homlokom migrénes lüktetése. Úgy gondolom szépen felépítettem, mint egy szintlépős RPG játékot. Kezdődött egy felmérő Balaton-körrel, megnézni, hogy én hogy bírom, a bicikli hogy bírja, utána szervíz, cuccok finomhangolása, egy újabb teszt egy határátkelős túrával, szabadég alatt alvással, táplálkozás, folyadékigény felmérés és utolsó finomhangolások után jöhetett csak a berlini túra. Bevallom nem hittem volna, hogy bele merek kezdeni, de a felkészítő túrák már adtak valamit, valami megfoghatatlan és addiktív érzetet, amire azt mondtam, nekem ez kell.

I. Nap; Budapest - Komarno ~90km

Nagyon ráparáztam a Duna-kanyar eurovelo6-os útvonalra (részben ismerem, hogy mennyire rossz minosegű, másrészt +20km lett volna) és még emberi időben akartam Komarnoba érni, hiszen itt még találtam szállást a www.warmshowers.com -on keresztül. 10-es főút Dorogon keresztül, picit belemászva a pilisbe is. A reggeli teherautós forgalom azért megszeppentett, de a piliseket elhagyva egészen jóra vált sorsom, bicikli út is lett hamar a Duna mentén. Már fél négykor Komáromban tengtem, a szállásra csak 5 órától mehettem, így jól körbe jártam. A város nagyon szép és barátságos, van egy eredeti hangulata, tetszett nagyon, még biztosan visszatekerek.

A szálláson pedig örök barátságot kötöttem Danival(2) és egyből megmutatta a biciklijét és a mesekönyveit. Az apukája pedig nem más, mint a biciklis dervis. Sajnos mire hazaért, én annyira elfáradtam, hogy értelmeset már nem tudtam mondani, de egy örök élmény maradt, szerintem a könyveit be is fogom szerezni.

II. Nap Komarno - Pozsony, de helyette csak Dunajská Lužná ~85km

Komarnoból egy főútra vitt a GPS-em, ami szuper volt, egy teljes autónyi hely van a leállósávban, nagyon kulturáltan lehetett haladni, de aztán kivitt a google-os úttervezésem a Duna melletti töltésre, ahol kegyetlen murva volt az egész, csak másodjára sikerült onnan kitörnöm, mert a kivezető kis utak traktorjárta rögös, tüskés, sáros horror volt, nem út.

Itt nagyon sok idő és erőm is elment, majdnem megcsókoltam az aszfaltot mire kikeveredtem, s innentől fogva zavartalanul mentem tovább főutakon. Dunajská Lužnában elcsábultam egy burgerre és el is fáradtam, a mellette lévő coopban pedig vettem reggelinek valót és gondoltam a szomszédos építkezési területen majd alszom egyet, de le volt zárva így tovább tekertem és a város legvégén a bicikliút mellett volt egy mini erdő, nagyon jót aludtam a puha tőzegen, s megint rájöttem, hogy túl meleg a hálózsák. Furcsa volt úgy végig jönni, hogy semmit nem értesz az írott dolgokból, de mindenki beszél magyarul, az emberek látszólag távolságtartóak, nem sok mosolyt kaptam, de segítőkészek.

III. Nap Dunajská Lužná - Ziersdorf, helyette csak Seitzersdorf-Wolfpassing ~110km

Napkeltével keltem, 7 órakor már túl a reggelin és nyeregben, GPS picit kikapcsolva, hagyom hogy a bringaút vezessen Pozsonyig. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy baloldalt gigászi kémények eregetik súlyos szürke füstjüket a baljós égbe, mint megannyi szipkázó és szivarozó óriás, jobb oldalt meg az elektromos művek acélkeresztjei zúgtak egymás hegyén-hátán, mint megannyi mechanikus András-kereszt feszülve a tájnak. Biztosra véltem, ha megbukik az emberiség, s mi már rég nem leszünk, ezek még akkor is ott fognak meredezni kultúránk otromba tetemeként.

A városba bekeveredni nem volt gyorsmutatvány, de egyszer csak egy nagy téren leltem magamat az őrségváltás közepén megannyi boldogan kattintó japán turista között. Boldogan leültem hát én is a szökőkút mellé tízóraizni és nyújtani egyet a lábaimon. Aztán tovább, a googlis útvonal egyből felvitt egy mini Gellért-hegyre, ahol már csak tolni tudtam, viszont legalább szép volt. Jött még egy külvárosi rész, ahol szeppenten tekeregtem, aztán újra főutakon Ausztriába. 11:30-kor már Schlosshoffban lettem, főútvonalak és bicikliutak váltakozva vittek tovább. Korneuburg előtt egy combos hegy is volt, három falut szántottam végig utána. A biciklit végig toltam Korneuburgon, olyan volt mint egy kis ékszerdoboz, 5 órakor kaptam észbe, hogy bele kéne taposni keményen, mert idő van. 19:40-kor már a bivakhelynek készen kell állnia.

Így a vacsorát kihagyva mentem tovább. Az út viszont nem volt egyszerű, a főutakról le volt tiltva a kerékpáros forgalom, hiszen mellette futott a kerékpárút, de nem mindig párhuzamosan, néha S alakban cikázva kisebb falvak között. 19:10-kor feladtam, megettem egy gyümölcsszeletet és a falu végében egy lezárt, bokrosabb útszakaszon nyugovóra tértem. Néha megébredtem és gyönyörködtem a csillagos égben.

III. Nap: A combok lázadása

A kihagyott vacsora, a combos hegymenet, 2 nap bivak megtette hatását és a testem fellázadt. Ziersdorfba 9-11km/h sebességgel nyöszörögtem be, ott a Billában bevásároltam minden kalóriadúsat, pihentem egy órát, de a testem nem szüntette be rebellis viselkedését, további tekerés és tévelygés Maissau-ig, ahol a tudatom elrejtőzött koponyám legbensőbb üregébe és döbbenten figyelte testemet, ahogy lefoglal egy hotelszobát 50€-ért, majd alszik egyet egy kiadós zuhany után, ruhát mos, boldogan sétál, beül a helyi cukiba kávézni és sütizni és vesz egy csomag cigarettát is. Egyszóval megadta a módját. Itt kellett rájönnöm, hogy ha végig akarom csinálni, akkor nem tehetek ego kérdést a napi etapokból, s hogy nagyon menő bivakozni, de legalább 3 naponta aludnom kell egy rendes helyen. 

Sétálgatás közben egy bácsi megállított, hogy hová lesz a menet, mondtam Berlinbe biciklivel, de egyenlőre a Csehekhez akarok eljutni. Előszedtünk egy turista térképét a hotel jóvoltából, s mutattam, hogy Észak-nyugati irányba mennék Horn felé, ő meg mondta, hogy az nekem nem lesz jó, mert nagyon sokat kell felfelé menni, inkább menjek picit vissza Eggnburgba és úgy tekerjek át a határon. Félve vettem elő a GPS-t a hotelszobámban, egyszer amikor a saját útvonal tervezőjére bíztam magamat rútul bevitt a szántásba. 

Közben letöltöttem az AirBnB-t is, mert esőt ígértek Vasárnapra, minden zárva lesz, jobb lesz nekem úgy tekerni, hogy tudom este vehetek egy forró fürdőt.

S így még is lett a szállás és az útvonal Staré Město pod Landštejnig.

IV. Nap Maissau - Staré Město pod Landštejn ~90km

Pozitívan csalódtam a GPS-ben, nagyon szépen összefűzte a helyi kerékpárutakat és főutakat, egy ideig az Ametiszt-úton mentem, erre emlékszem és gyönyörű volt, csak úgy repdesett a lelkem és a szívem, végre, erre vágytam. Persze nem sejtettem még az elején, hogy az út fele hegymenet lesz, s az éppen hogy esik az eső 9 órán keresztül kikezdi mindenemet. Egy ideig dúdoltam, Rammstein-t például, aztán random német szavakat dobáltam a tájnak, ez aztán tovább redukálódott "Ich will"-re, majd combosabb helyeken csak "Isssccchhh" lett belőle. A cseh határt elérve élt bennem a remény, hogy most már kiegyenesedik minden, az első balra kanyarban kb 15 percet mókuskerekeztem most már Nopéjn Nogéjn-t mantrázva. A lejtőknek egy idő után egyáltalán nem tudtam örülni, annyit izzadtam és annyit áztam, hogy a menetszéltől rám fagyott minden. Szóval tekertem bőszen, elmémben már egy kád forró víz reményében. 

5 órakor el is értem a célfalumat, onnan a GPS egy 2km-re lévő tanya felé invitált. Még egy pici fel-le a sárban és egy leláncolt kapu fogadott. Egy hiú pillanatban még áterőszakoltam a csípőmet a résen, de tudtam, hogy ezt a melleimmel már nem fogom megcsinálni, jól meg is akadtam, de sikerült visszacsinálnom a dolgot. Telefon elő, angol mobilnet aktívál, de nincs elég térerő, nem tudom megnézni az e-mailt a kontakt infóért. Sms magyar simről SzenziSzázinak, hogy hekkelje meg a gmailem, magyar sim nem működik. Reménykedem, hogy az angolt viszont ismeri, s nem hiszi spamnek... pár perc múlva jelez a gmail, hogy valaki belépett (szídom, hogy erre bezzeg van elég mobilnetje, hogy szakadjon meg) újabb percek és jön a telefonszám sms-ben. Örökhála és lánykérés gondolatát a szakadó eső elnyomja, tárcsázok:

A tulaj Prágában van és nem is látta a foglalást, majd mindjárt hív, h a szülei át tudnak-e menni és nem tanyán van a szállás, hanem a főtéren. Próbálok nem sírni, de míg várok a hívásra, azért hüppögök a gondolatra, hogy forró víz helyett az erdő szélén látott fedett betonplaccon fogok halálra fagyni. De minden jóra fordult, 30 perc múlva már forró vízben áztattam remegő testemet, wifin vibereztem és vacsorára egy alkarnyi mákoskalácsot ettem meg. Najó, picit hagytam reggelire is. Az ágyban még foglaltam szállást Ceske Budojeviceben is, mivel újabb 2 nap Mordor elé nézhettem és nincs e világon semmi, amiért én esőben töltenék el egy éjszakát a szabadban. Never-ever.

V. Nap irány Ceske Budojevice ~80km

Reggel 8, száraz ruhában, vonakodva, de már nyeregben. Újra fel és le, a szél ellen hosszú nadrágot is húztam, kár volt, 10 perc után eleredt az eső, most már az egész lábszáram fagy. Nova Bystriceben megállok, hiszen még koronám sincs, atm kifoszt, be a boltba, kakaó, mákossüti, banán és a péklánytól kérek csokisfánkot. Próbálom megtudakolni a helyi varázsszót (köszönöm) angolul, németül, de csak lesüti a szemét, nem kér az activityből. Kint még mindig esik, tököm tele, beülök a szemközti kocsmába, a pultoslány lelkesen beszél angolul, a kávét és úgy egyébként mindent a lehető leglassabban csinálja. Kurt Vonnegut büszke lenne rád, s ezzel a gondolattal magam is próbálok lenyugodni, s a végén két kávé lett belőle.

Száradt ruhában indulok tovább, az eső elállt és Csehország feltárta valószínűleg az egyik legszebb részét, amit úgy hívnak a cseh Kanada. Gyönyörű, szemet-lelket gyönyörködtető fenyvesek, amik az égig érnek, törzsüket az a szép smaragdzöld moha fedi, amibe a legszívesebben belehemperegnél, ha nem lenne hideg meg vizes minden. Az úton pedig vörösmókusok futkároznak meg nyuszik, itt-ott kisebb-nagyobb tavak szegélyezik az utat, ami nagyon jó minőségű, végig kitáblázva.

Viszonylag hamar elértem Ceske Budojevicét, út közben még egy marhacsordának is köszöntöm, hogy szépek vagytok lányok, aztán vigyázzatok a fiatalokra, nehogy elkanászodjanak, hosszú életet a legfinomabb fűvel, ha lehet. Fél négy se volt, amikor beültem a szállásom közelében egy hatalmas kézműves sajtburgerre, oh áldott marha, köszönöm. Köszönöm, hogy láthattalak erejed teljében, s örülök, hogy most nekem adsz erőt melegétel formájában. S ebben én nem érzek ellentmondást. 

VI. Nap - Újra Esik

Ma próbálok biciklis poncsót keresni, igazi PVC-t, ha lehet, aztán egy pici sörömködés, szeretnék várost nézni, de én nyári cucokkal készültem sajnos (oh mennyire sajnálom, hogy végül nem tettem be a téli thermo biciklis nadrágomat), így max egy kis grillcsirke vadászatot szervezek be magamnak.

A legfontosabbat elfelejtettem leírni.

Tudta? Az élet szép!

Brit tudósok kiokoskodták, hogy általában 11 hét kell, hogy egy komoly kapcsolat felbomlása után újra utat találjunk önmagunkhoz és hátra hagyjuk a gyászt.

Én rettenetesen viselem a szakításokat, volt hogy egy teljes évig alig találtam magamat utána. A szakítás Berlinnel pont olyan lesúlytó, meglepő és megalázó volt számomra, mint az angol társadalomnak szembesülnie a Brexit tényével. Szerencsémre pont élőbén néztem Theresa May beiktatására készült beszédét: A Brexit azt jelenti, hogy Brexit, végig fogjuk csinálni emelt fővel, kiskapuzás nélkül, s a lehető legtöbb előnyt próbáljuk kihozni belőle. Ha az angolok képesek ilyen optimizmusra felesleges gyűlölet keltés nélkül  (Kedves Orbán Viktor remélem olvasod ezen sorokat), akkor nekem is sikerülhet túlélni emelt fővel.

Már az ötödik hétnél tartok és egyelőre bizalom keltő a helyzet, ha hasonló helyzetben jársz, akkor itt van pár hasznos tanács:

1. Az exed nem a barátod, hanem az ellenséged. Ha barátként kezeled, csak magadat és őt is bántani fogod. Olvasd el Feldmár András értekezését a témáról.

2. A szakítás stresszel és egy csomó negatív dologgal jár. Van akinek erre bejön a meditáció, nekem az aktív meditáció hozott sikert: Kundalini Yoga. Minden reggel ezzel kezdek, összetömörítem a rossz dolgokat, hogy újra bolha legyen az elefántból majd lecsapom, s kiköpülöm magamból az összes szart.

3. Testedzés, azt a sok felesleges energiát, amit gondolatokba vetsz, azt inkább izzad ki magadból. Néha bőgve fejezek be egy-egy fekvőtámaszt, de ez csak erőt ad egy újabb könyökrázáshoz, egy idő után jó lesz.

4. Beszélj magadhoz. Én hajlamos vagyok magamat hibáztatni, a testemben, szívemben látni minden baj forrását, ezért elkezdtem úgy tekinteni a testemre, mintha tőlem független egyén lenne. Bocsánatot kértem tőle és megköszönöm, hogy elviselt, hogy nem adja fel és ezentúl együtt akarok vele dolgozni, nem ellene.

5. Beszélj a barátaiddal, egy idő után elmúlik a sírás és a görcsölés és rájössz nagyon jó velük ötletelni, hogy az élet valamilyen tekintetben még mindig ugyan olyan jó vagy még jobb is.

6. Fókuszálj a jelenre, írj mindennapra 6 teendőt, amit meg szeretnél csinálni, fontossági sorrendben. Ha valami nem jön össze, tedd másnapra az új lista legelejére.

7. Minden kapcsolat lemondásokkal jár, vedd elő azokat a dolgokat, amiket nem tudtál megvalósítani, vagy megélni. Nekem a búvárkodás, utazás és a biciklizés lett az új szentháromságom.

8. Amig az ellenséged az exed, ne tartsd a kapcsolatot, tiltani mindenhol. Ha mégis valahol ír, ne válaszolj, ha épp nem olyan, ami életbevágó fontosságú lenne. Ha ki akarod picsázni, inkább írj tele egy a4-es oldalt és égesd el. Lehettek még barátok, de nem egy hidegháború közepén.

Múlthéten azt mondta a jobb térdem, hogy már egész rendben van és fokozatosan újra kezdtem az edzéseket. Haza látogatás és térdfájós időszak miatt úgy 4 hét maradt ki, mondanom sem kell, hogy remegve álltam rá a mérlegre, hogy mennyit sikerült visszapakolnom magamra, s meglepően 1,5kg-mal könnyebb voltam, mint amennyit legutóbb mértem, egy pillanatra megkönnyebbültem, csak azért, hogy a comberősítő gépnél realizáljam, hogy eltűntek a combizmaim... ezek után nem mertem elővenni a zsírcsipeszt, hogy testkompozíciót mérjek, mert valószínűleg elsírtam volna magamat a vesztett izomtömeg láttán. Helyette bevásároltam fehérje porokból meg csirkemellből és átdolgoztam az étrendemet.
Ma újra mértem magamat, az eredmény hát, jó-is, rossz-is lett, arra számítottam, h max egy fél kiló jön le, helyette újabb 1,5kg-mal lettem kevesebb, így tovább nem halogathattam, és megcsipeszeltem magamat: vesztettem 2kg izmot és 1kg hájat.
Szóval a következő hazalátogatásig a cél, hogy legalább 1kg izmot visszanyerjek és további 5kg zsír igazán megtehetné, hogy távozik. A futás egyelőre kiiktatva, mert még azért csinál vicces dolgokat a térdem, a jobb lábfejemben már így is össze-vissza állnak a csontok, már csak az hiányzik, hogy a térdemet is elcsesszem.
Célzóna egyébként a 12-15% testzsír arány elérése, jövő nyárra, ami kb ezt jelentené:

(Persze a képből ki lehet takarni a fejet, a melleim jó ha negyed ekkorának megmaradnak és műkörmöt sem szeretnék :))

Minden hétfő mérlegelésről és méricskéről szól, amit nagyjából június 21 óta vezetek a megfelelő eszközök birtokában. Illetve kéthetente szallagos mérés is dukál, ami a mai hétfőre esett. Érdekesek lettek az eredmények.
Az első hét után 1,3 kilót fogytam, ebből kicsivel több mint 0,4 kg izom veszteség volt, s 0,83kg zsír. Ebből lehet nagyon jól látni, hogy nem volt meg a megfelelő mennyiségű fehérje forrásom (nagyjából 10-15% lehetett). Ebből okulva vettem ama csodás fehérje port, így sikerült feltornászni a fehérje szintemet nagyjából 25-30%-ra, aminek az lett az eredménye, hogy "nevetséges" mennyiségú 0,2kg-mal lettem kevesebb múlthéthez képest, ámde ezalatt az izomtömegem nőtt 0,36kg-mal a zsírom pedig csökkent 0,56kg-mal.
Erre az eredményre egyébként majdnem depressziós lettem hirtelen, hiszen amióta át lett variálva az edzéstervem, azt hiszem kijelenthetem, hogy sokkal keményebbek lettek az edzések és nagyobb súlyveszteséggel számoltam. De mégmielőtt neki estem volna egy Ben & Jerry jégkrémnek, fogtam a mérőszallagot és lemértem, hogy ez mit is jelent centiméterekben. Csípő -4cm, derék -4,5cm, comb -2cm. A felkarom és a vádlim makacson ragaszkodik az összes kis zsírpárnájához. Mellkast nem is merem lemérni, mert már most érzem, hogy lassan vehetek új melltartó garnitúrát, egy mérettel kisebben.

Az edzéseket sajnos csak 28-a óta jegyzem, de három hét alatt nagyjából a következő történt: 25 perc séta és 25 perc futás 5,5km/h sebességről eljutottam először 50 perc futásig és 10 perc sétáig, zéró emelkedővel. Majd ezt felváltottam 6,5km/h 2x20 futásra, emelkedőkkel együtt (edző tanácsára). A csúcs az volt, amikor kipróbáltam, hogy most le tudom-e futni a Lakás-Southfield központ távolságot, vagy sem (3,8km, odafele lejt, vissza emelkedik végig), 3 perc séta beiktatásával féltávkor és sikerült (legelőször csak lejtős részent ment a futás végig :D).  
Ez volt az a sikerélmény, ami miatt ma reggel úgy döntöttem, hogy akkor muszáj megint kijönni a komfort zónából, s felemeltem a sebességet 7,5km/h-ra a futópadon, 15 perc után alhasi kínok között megnyomtam a stoppot, de a második szettet 7km/h sebességen simán végig futottam. Valószínűleg jövőhéten leszek kész arra, hogy megint megpróbáljam a 7,5-t.
A legjobb kardió edzésnek a futás bizonyult eddig, szorossan mellette az elliptikus tréner, s utolsó helyen kullog a szobabicikli. Leghatékonyabbak a 60 perces edzések, kardió programtól függően 650-790cal-t égetek a szuperpulzusmérő óra szerint.

Ez megint felhívta a figyelmemet arra a hibára, hogy elszámoltam magamat kalóriákban. múltheti átlagos kalória bevitelem nagyjából 1200-1300cal között volt, ha ebből elégetek 700-at marad 500-600 kalória, ami heti 6 edzés és munka mellett, valljuk be, nyuszifütyi. Persze ezt nem mondanám, ha nem érezném én is, h a szabadnapokon hullafáradt vagyok és a 3 óránkénti evés elkezdett kevésnek bizonyulni (értsd: 2-2,5 óra múlva már ehetnékem támadt az utóbbi 4-5 napban). A terv az lesz, hogy nagyjából fel kéne vinni 1800cal-ra a napi bevitelt és napi 5 evés helyett 6-ot beiktatni (igen, 2 óránként, mint a kisbabák ehe). Így valószínűleg elkerülhető lesz az, hogy a szervezetem tartósan "tartalék lángon" égjen és beindul újra a zsírpárnák ledobása.

Miután ezt így, ilyen szépen végig gondoltam, s leírtam, arra jöttem rá, hogy nagyjából semmi leszbikus témám sincs és lassan aszexuálissá válok a sok számolgatás közben. De ennek van jó oldala: barátnő = nincs idő semmi és senki másra (ugye B?), azt kell enni, amit feltehetőleg ő is szeret = (kolléganőmből kiindulva) hús meg tészta, pörköltek, stb == végeláthatatlan viták, hidegágy, szakítás == depresszió == hízás. No thank you.

De azért reménykedem, hogy van egy KJB, aki szeret biciklizni és vega beütései vannak.

Az e heti program fitnesz kiegészítők beszerzése volt.

Nélkülözhetetlen dolgok egyike, mint például a protein por (nem vagyok vega, de kb 1-2 hetente kívánok meg nagyjából 30dkg húst, ami nem elég, még az extra adag szójatejjel és gombával sem).
Aztán beszereztem egy testzsír mérőt, ami azért fontos, hogy az ember tudja éppen izomból kezdett el fogyni, vagy zsírból (mert ugye kurvára nem mindegy, a mérleg ezt pedig nem fogja megmondani). Kiderült, hogy a tiszta testtömegem 66kg, ami azért egy kicsit vicces (ennyit arról, h 13%-os testzsírral 65kg-osan fogok jövő ilyenkor pózolni), a biztonság kedvéért centit is vettem :). Aztán leszerveztem egy "induction training"-et is a gymbe, mert enélkül nagyjából illegálisan vettem igénybe az eszközöket.
Simon, az edző tegnap fogadott is lelkesen, mért vérnyomást és pulzust, aztán vágott is a közepébe, hogy mit hogyan csinálok. Szépen végig vett velem mindent, azt modnta a gyakorlatok jók, a kardió jó, csak szuperszettekbe csináljam a kardióval együtt és úgy sokkal hatásosabb, mutatott még pár dolgot, amit érdemes lehet beiktatni, aztán ha elakadok, vagy meguntam őket, akkor dobjak neki e-mailt szívesen segít.
Szóval ultrajófej volt és láv és lájk és rajongás ezerrel. Persze ezzel még nem ért véget a heti program, ma még vennem kell egy powerball-t, mert a tojás felverésén kívül nem igen edzem az alkaromat és annak idején a volt munkahelyemen nagyon sokat használtuk, mert nagyon poén egy kis ketyere ez. Venni kell még egy pulzusmérő órát, nem untatok senkit a részletekkel, de a legjobb ha 155-175-ös tartományon belül tartom a pulzusomat az egész edzés alatt és ezt valahogy nyomon kell követni. Az utolsó dolog pedig egy digitális mérleg, ami kalória számláláshoz kell. A mostani diétám nagyjából napi 1200-1500calból áll, napi 5 étkezésre osztva, de jó lenne nem csak "találgatni", hanem szépen vezetni.
Ha nem ragadok le, akkor azt mondta Simon akár 6 hónap kemény munkával el is érem a célom, csak ne adjam fel.

Nemadomfelnemadomfel. A legjobb egyébként, hogy most kivételesen tényleg élvezem ezt az egészet.

Olvadnak a zsírpárnák, ez egy tök jó dolog, ugye? A kedves szervezetem úgy döntött, hogy a legegyszerűbb a hasamról és a mellemről lebontani a zsírt. A seggem a legerősebb láncszem, makacsul ellen áll minden szemét kardió edzésnek. Kicsit előre pörgettem fejben az eseményeket, hogy ha ez így marad, hogy fogok kinézni... s egyből ez a kép jutott eszembe, amit anno még száz mutatott és visítottam a röhögéstől.
Az extra poén az, hogy anyai ágon igenis vannak olasz felmenőink. (elhaló hangon sóhajt egyet és felteszi a kérdést: miéééérrrt?)

"Egy egész álló napon keresztül beszélünk magunkhoz. A pszichológusok úgy tartják, hogy nagyjából 60,000 gondolat jut eszünkbe egy nap, s ezen gondolatok  98%-a a tegnapi gondolataink ismétlődése - többségük pedig negatív. Egy év alatt, ez több mint 22 millió gondolat! Ha a Madison Avenue reklámóriásai be tudják folyásolni a tudatalattinkat, a vásárlási döntéseinket, szimplán úgy, hogy egy-két reklámot megismételnek pár tucatszor, akkor képzeld el, hogy a több milliónyi gondolatoddal milyen befolyást érhetsz el a tudatalattidra!"

Még a testszobrász könyvek is Bélázásra ösztökélnek. Egyébként a világ legjobb hasizom erősítő gyakorlatai (annyira könnyűnek néz ki és közben meg nem is):

Ribike tegnap azt mondta, hogy csirkenyakam lett és hogy mostanában semmi velőset nem írok. Mivel burkoltan leuncsizott, gondoltam összeszedem azt a pár gondolat- és élményfoszladékot, ami mostanában körbe lengett.

Azt nem mondhatnám, hogy semmi érdekes nem történt, sőt érdekes dolgok is történtek, csak kétlem, hogy bárkit is érdekelne, hogy mennyire jól esett egyszer hazafelé menet cicáznom (ha van, ami nagyon hiányzik, az a cicázás). Az, akit ápolunk hirtelenjében rosszul lett, így napi program az, hogy felváltva vele vagyunk a kórházban. Ez okból kifolyólag kénytelen-kelletlen igénybe kellett vennem a londoni tömegközlekedést. Így utólag visszagondolva, annyira nevetséges, hogy a repülőgépre simán felültem minden para nélkül, a buszozástól meg annyira viszolyogtam.
Most nem kezdek bele ízekre szedni a kinti és az otthoni tömegközlekedés közti színvonal különbséget, csak annyit mondok, hogy otthon mindenféle jegyár emelés ellenére kurva olcsó a BKV és nagyon szépen ki van téve a menetrend és a megállók száma mindenütt. Ennél jobbat csak a precizitás megszállottjai, a németek csinálnak.
Az irodában is összeszedték magukat, s végre kiküldték a doksikat, ami a WRS regisztrációhoz kellenek (még épp időben, huszadikától fogva ugyanis már fekete munkásnak minősültem volna), viszont lakcím igazolást még nem kaptam, így mivel el kell küldenem újfent az útlevelemet meg a személyimet (NIN reg) nem tudok bankszámlát nyitni, mivel nem lesz mivel igazolnom, hogy én én vagyok. Tetszik érteni.
Aztán még mindig előfordul, hogy a múlt még mindig megszorongat, s iszonyat egyedül érzem magamat. Azt hiszem ez természetes, hiszen tulajdonképen mindenkit otthon hagytam. Ezen is igen erősen dolgozom, hogy ez minél kevesebbszer forduljon elő. Nagyon "banális" módszerekkel élve, néha csak fogom és végig tapogatom magamat, hogy megvagyok és jól vagyok és minden rendben, ha gubbasztáson kapom magamat, akkor meg inkább lemegyek egyet a konditerembe és kardiózom egy órát. "Mozogj!" mondta egyszer Miró egy hasonló helyzetben és nagyon megfogadtam ezt a tanácsot, iszonyat hálás tud lenni az ember szevezete egy kiadós mozgásért (endorfin dopping, óyes), aminek egyéb pozitív mellékhatásai is vannak. Múlt hét csütörtökön lemértem magamat és sikerült 8 kilótól megszabadulnom, ahhoz képest, amire legutoljára emlékszem az otthoni mérésből. Azóta ezt csökkentettük még egy kilóval, bár valószínűleg a fogyás mértéke drámain le fog csökkenni a következő hetek alkalmával. De remélhetőleg "könnyebben viselem majd magamat".
And I wonder if my soul will meet my body.

Ott hagytam 600 kalóriát, jól esett.