"You can't win a heart. You need to ask for it."

Rá kellett jönnöm a legnagyobb felelőtlenséget mindig önmagunkkal szemben követjük el sajátkezűleg, nem pedig a másik. 
A probléma mindig is ez volt, azt hittem mindenkit meglehet nyerni magunkak. Hogy a jó, vagy a minden hájjal megkent mindent visz, ami részben igaz is, de nem lesz happy end a vége. Így végre sikerült helyesen értelmeznem azt, amit B mondott legutolsó találkozásunk alkamával rólam.

Természetesen nem világot akarok megváltani, de fontos volt idáig eljutni. Ahogy az egyik voltam mondta:
El lehet költözni sokezer kilóméterre, jó messze innen, itt lehet hagyni a dolgokat, de önmagadtól nem szabadulsz. 
És ez megijesztett, ugyanis úgy alakult (vagy legalábbis még alakul), hogy kicsit itt hagyom ezt az országot, s eddig azt mondogattam, hogy lelépek és itt hagyom ezt a nagykupac szart. A metró megállókat, parkokat, tereket, utcákat és neveket, amik eddig szorongásra és sírásra adtak okot. Az utóbbi két hétben sikerült csak odáig eljutni, hogy azt mondjam nem menekülök, hanem elköszönök.

Arra is rá kellett jönnöm, hogy a baj nem az elfolyó idővel volt, az összes további faszságot az önzőség és a féltékenység hozta ki belőlem, amit talán azért is volt nehéz elismernem, mert nem tudtam, hogy erre ilyen sunyi módon képes vagyok.