Kimész, futsz, kiugrik belőled egy konfliktus, két lélegzetnyit bőgsz rajta, majd rájössz, hogy úgy sprintelsz, hogy már nincs levegőd bőgni, s egyébként is, én állok bele dolgokba, mint mindig - keményen.
Ne légy mindig kemény, fuss tovább.
Egyébként amióta futok, s amióta tudatosan koncentrálok egy-egy tulajdonságomra, rájöttem, hogy egy igazi hisztéria tudok lenni. Ha valaki azt mondja velem álmodott, mindig azaz első dolog, ami eszembe jut megkérdezni: És összevesztünk? Ez azért sokat elmond. 

De maradjunk a futásnál, a múlt hetemre vagyok a legbüszkébb, szépen esik a pulzusom, s ezzel együtt esik az egy kilométerre jutó szenvedéses másodpercek száma is.

De lazulni nem lehet, mert lassan, de biztosan jön a 10km-es verseny, aztán bele kell húzni a hegyi tekergélésbe is, mert a Portugál projekt is a nyakamon lassan, aztán nem akarok két domb között elvérezni. 

A hét felfedezettje pedig:

Úgy akartam kezdeni, hogy nem sokára otthon  leszek, aztán belém villant, hogy ja, azért hogy elköltözzek és aztán barátról-barátra szállva és főzve  (ez mint kiderült számomra egy nagyon hasznos készség, meg az is, hogy hány lelkes barátom van, akik örülnek szerény társaságomnak, főleg, ha nem nagybőgőt játszok) cigánykerekezzek hat hetet. A csak úgy létezést pedig kihúztam a listáról, sokat akarok tenni-venni-menni. Életem legértelmesebb hat hetét akarom az országban tölteni.

Szóval fogtam magamat és beiratkoztam egy búvártanfolyamra horvátorszagi merüléssel, viszem anyámat is, had játszon egy kicsit ő is sellőlányt, bár nem panaszkodik, valahol érzem, hogy ő is nehéz időket él meg. De előtte még körbe tekerjük a Balatont pajtikkal, aztán Szeptember közepén egy hortobágyi túrát szerettem volna, de találtam helyette egy a Magyarország legszebb kerékpártúrái között előkelő helyen álló  őrségi  három folyó túrát (Őrség-Mura-Dráva) röpke 400 km.

Aztán pedig egy Budapest - Bécs - Berlin dönerkebab túra, végállomás T karjaiban valami buzibárban (bevonulás szigorúan az Electric6 Gaybar számára) és aztán haza vonattal és bedurrant combokkal jól megérdemelt dönerkebabot csámcsogva, ami Berlinben a legjobb.

Azt hiszem a legfontosabb a kerékpározásban, hogy végre megint hosszútávokban gondolkodhatok. A futásban is a hosszabb távokat szerettem, az agyad az elején küzd, dobja be a hülyeségeket, de aztán a lábak előre haladó mantrája szépen lecsillapít és elfog egy szabadságérzet. Kerekezés közben ehhez kicsit több kilométert kell tekerni, de már alig várom, s várom azt is, hogy mindenféle félelmet és frusztrációt levetközve a szabad ég alatt aludhassak.

A kreativitásról sem szeretnék teljesen lemondani, ezért elmegyek rajzolni és festeni Paksi Évához is, mert egyszerűen ott nem tudok frusztrált lenni.

Lesz egy csalódott Kaktusz Úr, aki néha szúr pólóm is, s megyek kerámiát is festeni a Made by You-ba, s tekeréshez is viszek skiccfüzetet. Úgy gondolom ezzel rendben leszek, lélekben pedig készülök majd az angliai túrákra.

Heti futás ajánló rovatunk következik. 

Amennyiben egyetértesz azzal, hogy a futás rohadtul  monoton dolog tud lenni (természetesen azokat az agonisztikus perceket leszámítva, amikor a pulzusod 180 fölött van és minden másodperc tízszeresére nyúlik el), főleg futópadon, akkor érdemes betölteni az akármilyen forrásból megszerzett The Chemical Brothers - Further albumát.

Garantáltan földöntúli élmény, kozmikus ködök, szupernovák és csillagközi porfelhők, amit akarsz (Bigbang, gamma-nyaláb és a napszél is befigyelhet, ha túlhajtod magadat).

Természetesen megfelelő védőfelszerelésről is gondoskodni kell, egy ilyen fülhallgató szinte kötelező, szuperbiztosan a helyén marad még a legdurvább interplanetáris maraton lefutásakor is, s az éppen kifolyni készülő, elpépesedett agyvelőnket is szépen a helyén tartja.

Ez a post részben T szellemi tulajdonát képezi, köszönet neki.

T: de pervi szó "gamma nyalábod fekete lyukamba hatol"

T: aggódom Jeruzsálemért! Képzeld, ha nem írsz róla, lehet, hogy érdeklődés hiányában megszűnik. az milyen lenne? és a te hibád! ahhh bele se gondolok újabb csapás szerencsétlen zsidóknak...

A folyamatos edzéssel előbb-utóbb bekövetkezik, hogy az ember megunja, már fejben tudja mit, meddig kell csinálni hányszor és herótot kapsz már a gondolattól is, hogy le kell menni edzeni. Az ilyesmi ellen az a legjobb, ha havonta (vagy kívánt időközönként) be kell újítani valami új gyakorlattal. Én pl rendszeresen olvasok és nézek ilyeneket és másnap tök izgatottan megyek le az edzőterembe, hogy jól kipróbáljam őket.

Legutóbb a mezítlábas futásról olvasgattam ezt-azt, hogy milyen jó, védi az ízületeket, az ember mezítlábas futásra született, stb. Szóval másnap reggel le is mentem, kipróbáltam a vádlimnak soha nem érzett izomcsoportjait sikerült is berobbantanom, s jól felhólyagosodott a talpam. Két napig úgy járkáltam, mint egy hadirokkant. Fail. Persze ez egy ilyen eset volt, a HIIT futással pl jól jártam.

"and all i try is to break the thin line
nothings gonna stop the way of life
be sure that that it's safe
i`ll show you a place
where we can be and everyone is dreaming of"

8,3 2x20 win, yessss.
(Egyébként amikor először megnövesztettem a hajamat pont olyat akartam, mint amilyen Sandra Nasicnak van ebben a videoklipben.)

Ma a falnak is neki mentünk, s sikerült a 8,1km/h 2x20 perces szett, igaz nagyjából vért izzadtam érte.

A futás talán az egyik legjobb gyógyír a kishitűségre, illetve a testen kívül az akaraterőt is edzi. Ahhoz, hogy ledöntsd a falat, nem elég folyamatosan edzeni, hinni is kell, hogy sikerülni fog. Amikor bele kezdek a második szettbe, általában már az első 5 perc után legszívesebben abba hagynám, mert érzem, h kezdek kimerülni, aztán valahogy eljutok 10 percig, a következő 5 perc pedig rémálom, zsibbad a lábam, elkezd fájni a hasam és folyamatosan a stop gombbal szemezek... az utolsó 5 perc pedig maga a lassított felvételes kínszenvedés, a másodpercek lomhán gurulnak a kijelzőn, s akkor csinálod jól, ha már nem is tudsz gondolkodni, csak a légzésre figyelsz, hogy ne kapkodd el s ha szerencséd van még a vége előtt kapsz egy endorfin löketett.

Nagyon-nagyon akarni kell. Ami pedig a legjobb felkészítő edzésnek bizonyult, az az úgynevezett High Intensivity Interval Training, erről már volt szó, de most a futásban is alkalmaztam, avagy 2 perc sprint (nálam ez most 11,2km/h volt), majd 2 perc séta és ezt 20 percen keresztül. Hozzá szoktat a levegő beosztáshoz, a fájdalom és a kimerültség érzethez, illetve határozottan jobban érzem a combizmaimat.

Ennek ellenére csakazértis utálok futni, de már megtanultuk, hogy a rossz lehet jó is.

8,1km/h fail. Első 20 perc ment, második szettben 15:30 után emergency stop 210-es pulzusnál. Persze erről leginkább a mellettem  futó hölgyemény tehet, aki pasizós parfümben jött le edzeni és az illat hatására nagyjából úgy éreztem magamat, mintha valaki pinát lógatna az orrom elé (de télleg).

"Most fogod magad, és egyenesen nekimész a falnak. A módját persze én mondom meg neked. Tiszteletteljesen kell, hogy haladj, emelt fővel. Nem szabad sietned. Amikor azt mondom: indulj! - akkor kell elkezdened. Az első lépések megtétele után sem szabad megfeledkezned a pontos tartásról. Szemeidből a könnyed boldogság kell, hogy áradjon, és arcodról az öröm, nem szabad, hogy lelohadjon. Tisztában kell, hogy legyél vele: ez életed legfontosabb jelenete. A felvonás az első lépéssel veszi kezdetét. Csak egyszer szabad eljátszanod, mindenre ügyelve. A fal számodra a cél és eszköz is egyben ahhoz, hogy elérd a végső célt: a falat."

Újabb elégedett mérés, a tervezett havi 3kg fogyást sikerült betartani és 3,6kg lett belőle. Végre a hátsófelem is megadta magát és onnan is szépen jött le a zsír, két héttel ezelőtti eredményekhez képest a csípőmről 5cm, a derekamról 2cm, a felkaromról 0,5cm, a combomról 3cm, a vádlimról 2,5 cm felesleg jött le és mindemellett nyertem 0,05kg izmot :D.

Persze ez nem teljesen volt örömteljes, mert a combomon pl kijöttek a hajszálerek, s úgy nézett ki, mintha visszeres lennék, ráadásul a legkisebb ütésre pattantak szét, szóval tele voltam kék-zöld folttal, de az edzések után beiktatott hideg-meleg zuhannyal mostanra konszolidálódott a helyzet és az erek is szépen visszahúzódtak.
A futás sebességének fokozatos növelése jó döntésnek bizonyult (sikerült  a 7,9 is egyébként!), a pulzusom egyre ritkábban közelíti meg a 180++-t, de még mindig bőven az anaerob zónába esik, aminek köszönhetően nagyon sokat fejlődtek az izmaim terhelhetőség szempontjából, ami többek közt abban mutatkozik meg, hogy az összes többi kardió edzésen folyamatosan csökken a pulzusom (és persze emiatt kevesebb kalóriát is égetek és nem győzöm nehezíteni az edzéseket ehm...).

100 fekvőtámasz! Legalábbis az edzésterv azt ígéri, hogy ha betartod, akkor 6 hét múlva már simán megcsinálsz százat. Perszehogy ebbe is belekezdünk.
A futással és a rettegett 7,5-tel már jól állunk, annyira, hogy a múlthéten sikerült megcsinálni a 2x20 percet, tegnap pedig már 7,7-en csináltam végig a futást. Igaz, hogy az utolsó 5 perc az endorfin ellenére is majdnem üvöltve ment, de megcsináltam. Csak azért, hogy vállon veregethessem magamat és leírhassam, hogy megcsináltam. Egózsírozás.