Hol van az ugrás? Hol van a Mókus?

Ugorj Mókus


Mitternacht

"Mwyaf y brys, mwyaf y rhwystr." - Minél jobban sietsz, annál több az akadály.

Az este kemény volt, éjfél előtt valami annyira eszelős rikácsolást hallottam, hogy megelevenedett előttem az összes horrorfilm, amit eddig láttam, kifejezetten az, amit legutóbb Bernivel néztünk és dermedten vártam, hogy valaki elkezdi majd kapargálni a padlót, vagy a fejem felett az ablakot...

maxresdefault.jpg

Csak egy negyed órával később mertem egyáltalán megmozdulni és írni a medvéknek, hogy lehet paranormális aktivitás áldozata leszek, majd még 20 percet lamentáltam minden egyes neszen, hogy most hívjam a 999-t, hogy maradjanak vonalban, amíg átfésülöm a lakást mumusok után kutatva, de aztán végül elaludtam.

De ez sem hozott sok nyugadalmat, fél négykor már a saját hangomra ébredek, amint azt üvöltöm, hogy: Mire jó ez??? Persze hogy Berlinnel kell veszekednem még álmomban is. De legalább újra hallom a rikácsolást egy kicsivel később és kiderült, hogy a néni sem alszik túlzottan jól és két horkantás között sikerült kiabálnia. Gyorsan lecsekkolom, de szépen aludt tovább, szóval hagytam, reménykedve, hogy nem lesz több horrorszinkron.

Ennek ellenére, ha nem is 5:45-kor, de 6:10-kor már felkeltem és öltöztem futáshoz, valamennyire helyre állította az önértékelésemet, hogy befosás nélkül végig tudtam menni, mert most nem csak kurva sötét volt, hanem mordori köd is szállt a vidékre. 

Következő cél a tejföl-hegyen megállás nélkül végig futni. 

Álomhelyek

Oh a Fülöp-szigetek, s a Japán Love Hotelek... de most nem ez jutott eszembe, hanem álmainkban vannak olyan helyek, amik vissza-vissza térnek, ahol már szinte otthonosan mozogsz.

Nekem az egyik ilyen a Fekete-hegy szőlőseiben van, az egyik domb tetején, úgy néz ki,  mint egy rég elhanyagolt borospince bejárata, s belépve szürke félhomály van, s minden egy barlangra emlékeztet, s tényleg, jobban körülnézve, egy elég bonyolult barlangrendszer egyik belépőszakaszáról van szó.

Mindig úgy rémlik, h valamikor nagyon kicsi koromban voltam itt először, valamelyik szüretelés alkalmával, álmomban meg többször mentünk ide, biciklivel felfedezni, életemért rohantam itt , illetve mintha már aranyat is találtam volna benne...

A mostani álmomban is benne volt, de nem tudom, hogyan kerültem oda... Megint a sci-fi vonalat erősítettem. Lementem a metró aluljáróba, s mire leértem a lépcsőn, valami überfasza kétszintes, pneumatikusan működő metrót találtam, ahol a szerelvények szintekre válnak szét és úgy veszik fel az utasokat, s majd utána egyesülnek, s haladnak tovább, mint egy MagLev. Közben sikerült valahogy ráakadnom Miróra meg az egyik kedves osztálytársamra, s olyan őszesek voltak. Ők mesélték el, hogy 20 éve eltűntem, azóta nem láttak. Kérdeztem Berlinről is, hogy vele mi van. Miró mondta, hogy hát az eltűnésem után férjhez ment, lett egy kislánya, Andrea... majd elvált a pasitól és élt tovább, néha becsajozott.

Aztán jött a találkozás Berlinnel, szép volt, karakteresebb arc, ősz tincsekkel tűzdelve, beszélgettünk, elmesélte az addigi életét, hogy most Marokkóban él, kérdezett, h nem-e emlékszem semmire, h hol voltam az elmúlt 20 évben,s arra jutottunk ki, hogy én voltam a legnagyobb szerelme, aztán szeretkeztünk.

End of Lovestory.

Címkék: álom

Uglybug

Épp azt álmodtam, h sikerült elkapnunk valami szörnyen förmedvényes bogarat, ami marósavat képes kiengedni a potrohájából, ha éppen menekülni akar (de ki tudja, akár ölni is) valamin keresztül. Pont annál a monumentális pillanatnál jártam, h na akkor le a leplet a bogárról, nézzük meg tényleg sikerült-e elkapni......
Mindeközben Berlin azt álmodta, h neki muszáj valamit megfogni és belemarkolt a fenekembe...

Mindennek az lett az eredménye, hogy egy kurva nagyot sikítottam, valószínűleg a szomszédok is halhatták, mert azt hittem a bogár elkapott hátulról és a fenekemből táplálkozik. Berlin alig győzött nyugtatgatni. 

Berlin egyébként így foglalta össze a történteket röviden:
"Sikongatsz itt mellettem az ágyban, mikor nem is szexeltünk, azt se tudtam mi van bakker."

Címkék: álom

Gyökérkezelés

 

Pár napja, azt hiszem pont a bad taste után volt egy elég rossz álmom.
Lázas betegnek éreztem magamat, azaz igazi fejfájós, szédülős, amikor egy fejmozgatás olyan érzetet kelt benned, mintha hiperugrást tett volna a fejed és csíkokban mosódik el minden. Többször is felébredtem erre a rossz érzésre, de csak nem tudtam szabadulni tőle, s be is szippantott. Annyira durva lett, hogy álmomban már üvölteni akartam, hogy nagyon rosszul vagyok, anya csináljon valamit, vagy bárki, hogy szűnjön meg ez az iszonyat szédület. De nem tudtam üvölteni, csak a fogamat csikorgattam és levegő után kapkodtam. Picit vicces is volt, amikor bekúszik az ember bal agyféltekéje a képbe és már mondja is: "nyugi, csak a szokásos lidércnyomás, nem bénultál meg, mindjárt felébredsz".
De nem az volt, mert nem a szokásos megbénultam érzéssel folytatódott, hanem azzal, hogy félig sikerült felkellnem. Öklendezni kezdtem, s hánytam ki magamból valami cementsűrű gumós-görcsös anyagot, aztán felébredtem.
Azóta nem álmodtam, csendesek az éjszakák megint, s csak most jutott eszembe, higy ki kéne googlizni megint, vajon mit is jelenthet.
Gyökeres változás. Azt hiszem jó úton halladtam, illetve halladok, nem kéne megint visszaesni. Egy evőpálcika miatt nem kéne visszaesni, hiszen az már csak egy evőpálcika.
Dreaming about an illness or sickness: Your dream is trying to tell you, something is wrong, it's time to take steps to fix it. These sorts of dreams are trying to highlight serious issues in your life. It might be the relationship you have with your spouse or partner is failing. It might be something in the way you're dealing with your parents or kids. Whatever it is, it is serious enough that your dream self is crying out for help.
Inability to Scream: The inability to scream in dreams represents your fear that you can't respond to circumstances in a useful way, or a fear of being unable to communicate your deepest needs or anxieties.
Vomit: A desire to get rid of something in your life, perhaps because it is overloading you or because it is mentally or emotionally toxic (it brings you down). Refusing to accept something in your life—a situation, a change, a person, etc.
"Being sick of" something in your life. This dream suggests that you are rejecting a thought, idea, feeling, or circumstance and that fast and, almost violent, cleansing is required. Examine your daily reality and try to identify matters that would cause such a strong physical reaction.

Pár napja, azt hiszem pont a bad taste után volt egy elég rossz álmom. Lázas betegnek éreztem magamat, azaz igazi fejfájós, szédülős, amikor egy fejmozgatás olyan érzetet kelt benned, mintha hiperugrást tett volna a fejed és csíkokban mosódik el minden. Többször is felébredtem erre a rossz érzésre, de csak nem tudtam szabadulni tőle, s be is szippantott. Annyira durva lett, hogy álmomban már üvölteni akartam, hogy nagyon rosszul vagyok, anya csináljon valamit, vagy bárki, hogy szűnjön meg ez az iszonyat szédület. De nem tudtam üvölteni, csak a fogamat csikorgattam és levegő után kapkodtam. Picit vicces is volt, amikor bekúszik az ember bal agyféltekéje a képbe és már mondja is: "nyugi, csak a szokásos lidércnyomás, nem bénultál meg, mindjárt felébredsz". De nem az volt, mert nem a szokásos megbénultam érzéssel folytatódott, hanem azzal, hogy félig sikerült felkelnem. Öklendezni kezdtem, s hánytam ki magamból valami cementsűrű gumós-görcsös anyagot, aztán felébredtem. Azóta nem álmodtam, csendesek az éjszakák megint, s csak most jutott eszembe, higy ki kéne googlizni megint, vajon mit is jelenthet. Gyökeres változás. Azt hiszem jó úton halladtam, illetve halladok, nem kéne megint visszaesni.
Egy evőpálcika miatt nem kéne visszaesni, hiszen az már csak egy evőpálcika. 

Dreaming about an illness or sickness: Your dream is trying to tell you, something is wrong, it's time to take steps to fix it. These sorts of dreams are trying to highlight serious issues in your life. It might be the relationship you have with your spouse or partner is failing. It might be something in the way you're dealing with your parents or kids. Whatever it is, it is serious enough that your dream self is crying out for help.

Inability to Scream: The inability to scream in dreams represents your fear that you can't respond to circumstances in a useful way, or a fear of being unable to communicate your deepest needs or anxieties.

Vomit: A desire to get rid of something in your life, perhaps because it is overloading you or because it is mentally or emotionally toxic (it brings you down). Refusing to accept something in your life—a situation, a change, a person, etc. "Being sick of" something in your life. This dream suggests that you are rejecting a thought, idea, feeling, or circumstance and that fast and, almost violent, cleansing is required. Examine your daily reality and try to identify matters that would cause such a strong physical reaction.

 

Címkék: emlék álom gondol

Fuss Cápa!

Azt álmodtam, hogy cápa vagyok, s menekülök, mert rokonaim vérétől piroslik a tenger, s utánam is szigonyokat hajítanak. Meséltek egy helyről, ahol nem eshet bántódásom, de hiába úsztam, csak partot értem. Emberré váltam, s egy egyszerű inas szerepét vettem át. Örültem neki, mert úgy gondoltam egyszerű dolgom lesz, csak állok és várok a parancsokra, még beszélnem sem kell. És majd gyűjtök pénzt, hogy tovább utazhassak és újra cápa lehessek. Kiderült, hogy az egyszerű inas élete sem éppenséggel egyszerű. Furfangosan beszélnek hozzá. Például az inas testvére, pénzzel tömködi a kezemet, hogy szerezzek ezt-azt, figyeljek erre-arra, s gonosz terveket szövöget közben. A gazdasszony és a lányai elvárják, hogy szebbnél szebb bókokkal illessem őket, a ház úra, pedig éjszakánként meglátogat és szép szavakat suttogva birtokba vesz, de engem nem kérdez.

shark:   Perceived threat, especially a threat that can "come out of nowhere." Attack or aggression, especially without emotion or regret, or with anonymity. Feeling vulnerable in a situation that feels "out of your element" (humans may feel "out of their element" in water because they usually live on land).

bloody water: blood can mean pain or emotional difficulties - whilst water can symbolise emotional understanding. So has some situation involving emotional clarity led to you or others feeling a real sense of emotional hurt

Being another person: Sometimes we do not want to think that we are part of a situation and so we will see it through a third a person. It just means that we do not feel responsible for what has happened as a result of the incidences presented.
Therefore, the mind must show whether we've had something to do with it, by seeing it from a differing perspective.
Címkék: álom

Garbage

Azt álmodtam nemrégiben, hogy ott vagyok a szobában. Körbe nézek és azt látom, hogy félre van dobálva a szemét, s bántotta a szememet, mert ott mindig tisztaság van. Fogom a szemetes kosarat és szedem fel a papírdarabkákat, de én is mindig mellé dobom, vagy pofátlanul kiesik belőle, újra földre és mintha egyre több lenne. A végén már annyira hajolgatok és forgolódok, h elveszítettem az egyensúlyomat és a földre huppantam.

Amik ennyire megmaradnak bennem, azokat ki szoktam googlizni, hátha van értelme:

Rubbish : Rubbish in dreams links to the word unwanted. It maybe is unwanted emotional problems, unwanted health problems, unwanted people who annoy you or simply the feeling that you are unwanted.

Losing balance: Projecting losing balance may suggest that in life you are feeling lack of control. That may be related to your self confidence or self esteem.

Aztán úgy alakult, hogy tegnap ez is a maga módján beszéd téma lett. A véletlen szót kezdem kitörölni a szótáramból.



Címkék: álom DeG

Gondolatban

Épp tegnap este magyaráztam egyik kedves kollégámnak, hogy egy nővel először gondolatban kell szeretkezni, s ha eléri azt, hogy az a nő is elgondolja, hogy szeretkezik veled, s az pozitív érzéssel tölti el, onnantól fogva nyert ügy, csak idő kérdése. Meséltem neki még valakiről, hogy annyira szeretem, hogy nem szeretném, ha bármi is történne, mert ő olyan nekem, mint egy óvodáskori nagy szerelem, nagyon szép és nagyon ártatlan érzésekkel töltve. Azt is megjegyeztem neki utána rögtön, hogy persze ez lehetetlenség, mert addig fogunk sündörögni egymás körül, amíg meg nem történik, csak szeretném, ha ez minél később, jó sok év múlva következne be.
Ez volt tegnap este fél 11 környékén, ma reggel egy sms ébreszt pont tőle:

"I had a sex dream with you :$"


Vannak-e véletlenek? Ilyenkor határozottan azt tudom mondani, hogy nincs, mindennek meg van a maga kis oka, értelme és szerepe. Neki 3 évvel ezelőtt megígértem, hogy 10 év múlva feleségül veszem, amikor mindketten megtettük, amit megszeretnénk tenni, s azok leszünk, akikké most válni szeretnénk. És most is, mint mindig azt írom a válasz végére, hogy "Love you, love you more".

süti beállítások módosítása