"Egy egész álló napon keresztül beszélünk magunkhoz. A pszichológusok úgy tartják, hogy nagyjából 60,000 gondolat jut eszünkbe egy nap, s ezen gondolatok  98%-a a tegnapi gondolataink ismétlődése - többségük pedig negatív. Egy év alatt, ez több mint 22 millió gondolat! Ha a Madison Avenue reklámóriásai be tudják folyásolni a tudatalattinkat, a vásárlási döntéseinket, szimplán úgy, hogy egy-két reklámot megismételnek pár tucatszor, akkor képzeld el, hogy a több milliónyi gondolatoddal milyen befolyást érhetsz el a tudatalattidra!"

Még a testszobrász könyvek is Bélázásra ösztökélnek. Egyébként a világ legjobb hasizom erősítő gyakorlatai (annyira könnyűnek néz ki és közben meg nem is):

"száz: akassz a nyakadba fukszot, szórj ki csíkban lisztet és csinálj raj képet"

Tegnap gasztro horror Pad Thai képében. A végén már azt hittem rákos grízes tésztát eszek. Ez egy életre lecke volt, itt csakis indiait szabad venni, azt nem rontják el. Este pedig azzal szenvedtem, hogy a hajsütővas dugaszát nyomkodtam folyamatosan a konnektorba és kicsit sem értettem, hogy miért nem akar a laptop bekapcsolni. Facepalm.

Ribike tegnap azt mondta, hogy csirkenyakam lett és hogy mostanában semmi velőset nem írok. Mivel burkoltan leuncsizott, gondoltam összeszedem azt a pár gondolat- és élményfoszladékot, ami mostanában körbe lengett.

Azt nem mondhatnám, hogy semmi érdekes nem történt, sőt érdekes dolgok is történtek, csak kétlem, hogy bárkit is érdekelne, hogy mennyire jól esett egyszer hazafelé menet cicáznom (ha van, ami nagyon hiányzik, az a cicázás). Az, akit ápolunk hirtelenjében rosszul lett, így napi program az, hogy felváltva vele vagyunk a kórházban. Ez okból kifolyólag kénytelen-kelletlen igénybe kellett vennem a londoni tömegközlekedést. Így utólag visszagondolva, annyira nevetséges, hogy a repülőgépre simán felültem minden para nélkül, a buszozástól meg annyira viszolyogtam.
Most nem kezdek bele ízekre szedni a kinti és az otthoni tömegközlekedés közti színvonal különbséget, csak annyit mondok, hogy otthon mindenféle jegyár emelés ellenére kurva olcsó a BKV és nagyon szépen ki van téve a menetrend és a megállók száma mindenütt. Ennél jobbat csak a precizitás megszállottjai, a németek csinálnak.
Az irodában is összeszedték magukat, s végre kiküldték a doksikat, ami a WRS regisztrációhoz kellenek (még épp időben, huszadikától fogva ugyanis már fekete munkásnak minősültem volna), viszont lakcím igazolást még nem kaptam, így mivel el kell küldenem újfent az útlevelemet meg a személyimet (NIN reg) nem tudok bankszámlát nyitni, mivel nem lesz mivel igazolnom, hogy én én vagyok. Tetszik érteni.
Aztán még mindig előfordul, hogy a múlt még mindig megszorongat, s iszonyat egyedül érzem magamat. Azt hiszem ez természetes, hiszen tulajdonképen mindenkit otthon hagytam. Ezen is igen erősen dolgozom, hogy ez minél kevesebbszer forduljon elő. Nagyon "banális" módszerekkel élve, néha csak fogom és végig tapogatom magamat, hogy megvagyok és jól vagyok és minden rendben, ha gubbasztáson kapom magamat, akkor meg inkább lemegyek egyet a konditerembe és kardiózom egy órát. "Mozogj!" mondta egyszer Miró egy hasonló helyzetben és nagyon megfogadtam ezt a tanácsot, iszonyat hálás tud lenni az ember szevezete egy kiadós mozgásért (endorfin dopping, óyes), aminek egyéb pozitív mellékhatásai is vannak. Múlt hét csütörtökön lemértem magamat és sikerült 8 kilótól megszabadulnom, ahhoz képest, amire legutoljára emlékszem az otthoni mérésből. Azóta ezt csökkentettük még egy kilóval, bár valószínűleg a fogyás mértéke drámain le fog csökkenni a következő hetek alkalmával. De remélhetőleg "könnyebben viselem majd magamat".
And I wonder if my soul will meet my body.