Ha interpretálnom kéne a tegnapi nap történéseit, akkor azt mondanám, hogy az élet megint felöltötte egy izom, háj, szőr és izzadtság hatalmas tömegét. Egy hányingert keltő férfi lett, aki az arcomba köpködve üvöltözik: "Kussolj és szopj tovább csöndben, vagy próbálj legyőzni, de abba bizonyosan bele fogsz dögleni."
Inkább megdöglök megint egy kicsit. Egy 4 évvel ezelőtt megkezdett kör visszatért önmagába. Ideje egy újat rajzolni.

"3 szép együtt töltött év vele,gyönyörű külföldi emlékekkel!!Voltak nehéz napok is de azért nagyon szerettem őt és sosem felejtem el!! Egyetlen hibája,hogy túlságosan engedékeny a gyermekeivel akik nem biztos,hogy hálásak lesznek az édesanyjuknak,a sok jóért amit adott nekik ezáltal időskorára nagyon egyedül maradhat ha nem gondoskodik hűséges társról magának....."

 A 3 gyönyörű évből nekem az maradt meg, hogy tele bagózta a lakást, elitta a pénzünket, kirúgatta magát mindenhonnan, anyám fizette az adósságait, (majd én, amikor leléptek külföldre), nem egyszer úgy jött haza anyám, hogy majdnem szarrá törték magukat az autóval együtt, mert engedte ezt az állatot vezetni, amikor bepiált. Hogy hol kértem észérvvel, hol könyörögtem, hol ordítottam anyámmal, hogy nehogy elmerje adni ezt a házat, ami a nevén van, egy euróhiteles lízinges lakásra, aminek már akkor nem tudtuk volna felköhögni a törlesztését, nemhogy most.
Köszönjük ezt a gyönyörű 3 évet, te rohadék fasz, remélem a saját hányadékodban fogsz megfulladni a kurváiddal együtt egy szép reggelen.

Talpmasszázs. Nyomogatja a bal talpamat és sorolja:
- Ugye fáj a jobb vállad-lapockád környéke?
Majd másutt:
- A jobb csípődben is van egy kis gyulladás...
Majd megfogja a jobb lábfejemet és végig tapogatja:
- Részleges bokaszalag szakadás, kicsit ki is van nyúlva. A sarokcsontjaid sincsenek teljesen a helyükön, mintha az Achilles-inad is seprűsen szétállna. A kis elcseszett lábad miatt fáj a jobb oldalad.

Nincs is jobb oldalam.

A matematika iránt háromszor vonzódtam igazán, aztán már csak az undor maradt (nem a matek hibája). Az első szerelem még általános iskolából való, ugyanis szeretek fejben számolni. Százalékszámítás, imádtam, mert fejben nagyon gyorsan ki tudtam számolni az eredményt, aztán egyest kaptam, mert a dolgozatban is csak a végeredményt írtam le, számítás nélkül.
Második szerelmi felgyulladás a vektorgeometriánál volt, imádtam, értettem, de... de addigra már kialakult egy fajta szám félre nézési tendencia (vagy elnéztem egy számot, vagy rosszul írtam fel, stb). Az elméletben jelesre tudott anyagot újfent sikerült kapára megírnom, azt hittem elsírom magamat.
A harmadik és egyben utolsó kis szívecske pedig akkor keringőzött a fejem körül, amikor kiderült, hogy még egy ilyen rohadt reál tárgyban is vannak igen érdekes kérdések. A végtelen és a véges számok relációja. Minden szám között végtelen mennyiségű szám található, melyeknek összege egy véges szám. 
Ezt is csak azért írom le, mert kettőt tévedtem. De azt is írhatnám, hogy a 0 és a 2 között végtelen sok szám van, ezért végtelenül nagyot tévedtem.

Kinek kell oltás, ha mindenféle kifogás nélkül vedelhetjük a fehérbort. Megnemárt.

- Mit csináltál egyszer, mint furcsaság?
- Egyszer félrészegen értem haza és levertem egy poharat az asztalról, véletlenül. Kézzel szedtem össze az üvegszilánkokat, ott volt a java mind a tenyeremben. Aztán valahogy furcsa ötletem támadt és tiszta erőből ökölbe szorítottam a kezemet. Jó volt az üveg ropogását hallani.

- Hívtak már fel olyankor, amikor roppant szarul érezted magadat?
- Nem, még nem. Vagyis egyszer próbált valaki, de ép szomjhalál krízis volt az egereknél, így nem értem rá felvenni.
- És hogy vélekedsz erről?
- Alapvetően próbálom véletlennek betudni.
- És mi a helyzet a sorozatos véletlenekkel?
- Már egyszer megállapításra került, hogy véletlenek nincsenek, sorozatos véletlenek... abszurdum. Ha magyarázatot kéne rá adnom, akkor valószínűleg az van, hogy valahol még mindig nagyon erősen ragaszkodom ahhoz a kijelentésemhez, hogy senki sincs egyedül. Ez is olyasmi lehet, mint a "Memini tui, memento mei". Pedig majdnem egészen bebizonyosodott számomra, hogy ezeket rosszul gondoltam.
- Mi zavar ebben?
- Elég sok minden zavaros. Egy konkrét zavar jut most az eszembe, azt kérdeztem csak meg, hogy mit csinált, nem azt, hogy mit gondolt.
- Egyéb hozzáfűzni való?
- Igen. Egyszer szeretném, ha nagyot csattana a telefon. A jó kedvtől természetesen.

Arra ébredtem álmomból, hogy kinyújtottam a karomat ökölbe szorítva. Markolom a semmit. Tulajdonképpen már nagyon régóta ez az ébredés utáni első dolgom. Nézem percekig, ahogy semmit fogom. Valószínűleg a reggeli nyújtózkodás alakult át semmi markolászássá.

Ennyi napnak kellett eltelnie, hogy félbizonyossággal azt állíthassam, most már értem miről írt. Emlékszem arra az időszakra, az apátlanság fogalmával voltam elfoglalva, illetve a szeretet mechanikáját próbáltam megérteni. Emlékszem a közösen fogyasztott pálinkákra és fekete-fehér filmként él bennem még mindig a reggeli beszélgetéseink az összes fényjátékkal az arcán. Ha a mostani én lett volna ott vele, nem tudom, talán jobb lett volna. "Mond mit értesz belőle?" kérdezte, és elmagyaráztam, hogy mit értek, a hangemléke ugyanazt idézi fel bennem, mint amit most gondolok. Értettem, de nem éreztem.
Emlékszem kik voltunk, s tudom mivé nem váltunk. Olyan ez, mint azt a felvételt most visszanézni, amit T csinált rólam, épp arról beszéltem, hogy mi akarok lenni.
Felhívtam nemrégiben. Elolvastam mindent újból, amit írt akkoriban. Bátorítottam, mint akkor, hogy írjon, írjon. Már nem, már megváltoztak a dolgok. Megváltoztunk, de az emléke egy kis kulcsot adott a kezembe, magamhoz. Vajon az én emlékem, ami másokban él, képes-e ilyesmire?

Ez is egy kedvenc szám, illetve a videoklip, azaz AB Normal Beauty-ból van, egy zseniális hongkongi film.