Hol van az ugrás? Hol van a Mókus?

Ugorj Mókus


Összetört virágok

Azt álmodom, hogy a mellettem lévő lakásban van, hallom ahogy a kedvesével nevet és boldog, francia szavakat hallok, s én közben olvasom az e-mailt, hogy "most nincs időm". Átmegyek, épp aludni próbál, meglát és azt mondja "ne haragudj tényleg nem volt időm", belőlem meg csak fröcsögnek a szavak, ő csak nyugodtan ül és mosolyog, megkérdezi, hogy most mit akarok? Meg akarom ütni, úgy mint ahogy azt kedvesének a voltja tette? Egy pillanatra megdöbbenek a feltételezéstől, s tovább üvöltök, hogy nekem ne meséljen senkiről sem, nem érdekel, mert őt sem érdekeltem soha igazán, s összetörök két cserepes virágot, majd bőgve elfutok. Mire visszatérek, hogy bocsánatot kérjek, mindennek már csak hűlt helye van.

Jó kis hajnali móka, az összes életparám egy álomba sűrítve és egy emberre levetítve, 3:45 és bőgve ébredek, aminek egy kicsit túlzottan is átadtam magamat, de fejlődő képes vagyok (erről mindig meg kell győznöm magamat) és kicsit elkezdtem gondolkodni, hogy ez most miért is.

Azt mondják, hogy amikor az ember elveszít valakit, vagy elhagyják, azért érez szívfájást, mert ez a természetes védekező reakciónk, hogy megtanuljuk "ezt nem szabad", pontosan úgy, ahogy megtanuljuk, hogy a tűzbe nyúlás fájdalommal jár és ezért épp eszű ember nem játszik a tűzzel. Csak persze az emberi kapcsolatoknál ezt nem ilyen egyszerű levezetni, hogy tulajdonképpen mi is az, amit nem szabad, vagy hogy ki az, akivel nem szabad.
Szóval itt van Kedves Ismeretlen, akit igen csak kezdek megszeretni és örülök azoknak az érzéseknek, amiket kivált belőlem, erre a makacs tudatalattim bedobja B-t, hogy vigyázzak, mert jöhet bárki és változhatok bármennyit, a végén megint csak kiderül, hogy valakinek a semmije voltam, aztán bogozd ki.
És ez is becsapós, mert soha senki nem mondta azt még nekem, hogy "semmit sem jelentettél", csak el lettek mulasztva a magyarázatok, s én pedig az események sorozatát nem tudtam és nem tudom másként interpretálni. Talán ezért ragaszkodik egy makacs részem, ahhoz, hogy valami "megnyugtató" szintre vergődjek B-vel, mert az amolyan "gyógyír lenne virágom szirmain megalvadt vérre", ehhez meg megint ura kéne, hogy legyek a paráimnak, mert ha görcsösen akarok valamit, az általában csak ront a helyzeten.

 

Címkék: ego szavak semmi
süti beállítások módosítása