Gondolkodom, tehát vagyok
Gondolatok, néha nem is tudom, hogy átok vagy áldás. Perfect Addiction, jelentettem ki egyszer balgán 1 szerelmemre, de nem, a gondolatok azok. Utálom, de mégis, állandóan, létszükség. Gondolkodj, kérdezz, keress, tanulj. Vezényszavak, amelyek ébredéstől az álomig üldöznek. Folyamatos kérdések és töprengések, s milliószor több válasz. Matrix jelenet: csak 1 válasza helyes, az vezet a helyes valósághoz, de vajon melyik az?
Gyerek vagyok, mondják, még tapasztalnod kell sokat. Vajon az vagyok-e, ha felnövök, megérek, akkor tudni fogom az egyetlen igaz választ? De néha már a kérdést sem tudom, vajon mi a helyes kérdés? Mit tudsz te, vagy mit tudok én?
Önkritika. Magamban, hangosan felnevetek kínomban, én ne tudnám? Nap mint nap a tükörbe nézek, magamba mélyen... Ma, tegnap, s azelőtt mit tettem? Helyes volt-e? Hogy kellett volna inkább? Újra kérdések, de egyedül a tükör előtt vannak válaszok: köpd szembe magad. S, ha az már nem fáj, dobj követ, kést, s üss!
Nem félek, tudom, hogy az akit most gyilkolok a tükörben, az a szánalmas jelen, a jövő, az aki lenni akarok csak áldozatom útján születhet meg. Tökéletes leszek, minden és mindenki által, fehér, de nem kívül, belül, magamnak. Nem akarom többé elszúrni, elegem van a gyengeségből, belőlem többet nem csinálnak hülyét.
Túlélő vagyok. Talán ez az egyetlen mondat és kijelentés, amit elfogadok és amiért hálás vagyok apámnak. Ő mondta egyszer, talán nem is gondolta komolyan: „Te azért vagy ilyen, mert a te szervezeted mindent feldolgoz, eltárol, túlélő ösztönök, ha háború lenne, te biztosan nem pusztulnál bele.” Valahogy úgy érzem igaz.
Fűrész2: „What is the cure for cancer?” Senki nem értette a kérdést, senki nem értette az öreg „ars poetica”-ját, azt hitték, azért „öl”, mert bosszút akar állni a társadalmon betegsége miatt. De a végén elmondta: „The cure for cancer is IMMORTALITY”.
Gombóc a torkomban, nehéz kő a lelkemen, s tudom, hogy látod, s akarod, hogy szabaduljak meg tőlük, de nem megy, megtagadom. Félek gyenge lennék, zsigerből utálom saját gyengeségem gondolatát is. Félek megbánnám, az én őszinteségem nem a te, s nem az én fülemnek való. Ez a bizalom megvonása lenne? Látod... újra gondolatok és kérdések sora, reggel, délben, este.... menekülnék néha, „Váltsunk témát, valami vicceset, elő a fűt, a gombát, csak gondolatok ne születhessenek”. Csak elterülnék, élvezném a 30 perc mentális súlytalanságot, s a kőre gondolnék. Kemény, mozdulatlan, maga az állandóság, s nincsenek gondolatai. Relaxációs gyakorlat. Lélegzetemet figyelem, ringatózik a mellkasom, víz, magzat, anya, szülő. Szabad asszociatív gondolatok. BRAINSTORMING, újabb 15 perc és vége, újból gondolkodom. De hogy tudjad, igen, igaz, minden rosszban van valami jó, úgy érzem a gondolatok által több vagyok, mint a legtöbb ember, s hogy hálás vagyok az elcseszett 19 évemért, mert szánalmasságom és gyöngeségem sok mindenre megtanított, s kitűnök a szürkeségből.
Na látod, a csütörtök este nem hiába hallgattam, gondolataid gondolatot szül bennem, s ezért tisztelek.
Gondolatok, néha nem is tudom, hogy átok vagy áldás. Perfect Addiction, jelentettem ki egyszer balgán 1 szerelmemre, de nem, a gondolatok azok. Utálom, de mégis, állandóan, létszükség. Gondolkodj, kérdezz, keress, tanulj. Vezényszavak, amelyek ébredéstől az álomig üldöznek. Folyamatos kérdések és töprengések, s milliószor több válasz. Matrix jelenet: csak 1 válasza helyes, az vezet a helyes valósághoz, de vajon melyik az?
Gyerek vagyok, mondják, még tapasztalnod kell sokat. Vajon az vagyok-e, ha felnövök, megérek, akkor tudni fogom az egyetlen igaz választ? De néha már a kérdést sem tudom, vajon mi a helyes kérdés? Mit tudsz te, vagy mit tudok én?
Önkritika. Magamban, hangosan felnevetek kínomban, én ne tudnám? Nap mint nap a tükörbe nézek, magamba mélyen... Ma, tegnap, s azelőtt mit tettem? Helyes volt-e? Hogy kellett volna inkább? Újra kérdések, de egyedül a tükör előtt vannak válaszok: köpd szembe magad. S, ha az már nem fáj, dobj követ, kést, s üss!
Nem félek, tudom, hogy az akit most gyilkolok a tükörben, az a szánalmas jelen, a jövő, az aki lenni akarok csak áldozatom útján születhet meg. Tökéletes leszek, minden és mindenki által, fehér, de nem kívül, belül, magamnak. Nem akarom többé elszúrni, elegem van a gyengeségből, belőlem többet nem csinálnak hülyét.
Túlélő vagyok. Talán ez az egyetlen mondat és kijelentés, amit elfogadok és amiért hálás vagyok apámnak. Ő mondta egyszer, talán nem is gondolta komolyan: „Te azért vagy ilyen, mert a te szervezeted mindent feldolgoz, eltárol, túlélő ösztönök, ha háború lenne, te biztosan nem pusztulnál bele.” Valahogy úgy érzem igaz.
Fűrész2: „What is the cure for cancer?” Senki nem értette a kérdést, senki nem értette az öreg „ars poetica”-ját, azt hitték, azért „öl”, mert bosszút akar állni a társadalmon betegsége miatt. De a végén elmondta: „The cure for cancer is IMMORTALITY”.
Gombóc a torkomban, nehéz kő a lelkemen, s tudom, hogy látod, s akarod, hogy szabaduljak meg tőlük, de nem megy, megtagadom. Félek gyenge lennék, zsigerből utálom saját gyengeségem gondolatát is. Félek megbánnám, az én őszinteségem nem a te, s nem az én fülemnek való. Ez a bizalom megvonása lenne? Látod... újra gondolatok és kérdések sora, reggel, délben, este.... menekülnék néha, „Váltsunk témát, valami vicceset, elő a fűt, a gombát, csak gondolatok ne születhessenek”. Csak elterülnék, élvezném a 30 perc mentális súlytalanságot, s a kőre gondolnék. Kemény, mozdulatlan, maga az állandóság, s nincsenek gondolatai. Relaxációs gyakorlat. Lélegzetemet figyelem, ringatózik a mellkasom, víz, magzat, anya, szülő. Szabad asszociatív gondolatok. BRAINSTORMING, újabb 15 perc és vége, újból gondolkodom. De hogy tudjad, igen, igaz, minden rosszban van valami jó, úgy érzem a gondolatok által több vagyok, mint a legtöbb ember, s hogy hálás vagyok az elcseszett 19 évemért, mert szánalmasságom és gyöngeségem sok mindenre megtanított, s kitűnök a szürkeségből.
Na látod, a csütörtök este nem hiába hallgattam, gondolataid gondolatot szül bennem, s ezért tisztelek.
