Emlékszem két éve talán, amikor Zs megcsókolt. Akkor éreztem először azt, hogy hogyan kéne mindig is csókolni, illetve azt, hogy ez kurvára nem helyes, mert akarom őt, de ezt nekünk nem szabad. Megfogtam a kezét és mondtam neki, hogy most igyunk erre egy tequilát. Kikértük, s megkérdeztem tőle, hogy tetszik-e neki a pultoslány? Mondta, hogy igen. Megkérdeztem tőle, hogy ellenére lenne-e, ha megcsókolná a pultoslány? Mondta, hogy nem, de ne beszéljek már csacskaságokat. Mondtam, hogy akkor figyeljen. Szóba eredtem a pultoslánnyal és már magam sem emlékszem miket mondtam neki, csak arra, hogy oldalba kapom Zs-t, hogy figyeljen, mert meg akarja valaki csókolni, s a pultoslány meg is csókolta. Kaptunk még egy kör tequilát a ház számlájára, s Zs csak nézett, hogy ezt mégis hogy csináltam. Felhajtottuk a tequilát és éreztem, hogy még marja a só a számat és még egyszer utoljára megcsókoltam őt. Az emlékezetembe akartam vésni ezt a mardosó, sós-keserű ízt és érzést. Akkor figyelmeztettem, hogy ha én igazán akarok dolgokat, akkor azt én meg is szerzem, hogy egy bizonyos határig tudok nemet mondani, de ne adjon okot arra, hogy át akarjam lépni ezt a határt, mert nekünk így jó, barátokként.