Semmi sem történik majd holnap
Mindenki csak vár, remél, de mindhiába
Üres lesz minden, te talán már nem is akarsz
Sem hiány, sem bőség nem övezhet

Ahogy megjósolták: tökéletes lesz
Nem fogsz kísértést érezni semmi iránt
Nem lesz a cél, csak az állandó élvezet -
Mert eljött az a szép, a végtelenség

Összekulcsolod majd lelki kezeid
És lefekszel, nem ismerve többé az időt
Szeretet és gyűlölet közös erővel ölnek
Veszik ki belőled az érzelmeket

Egyensúlyba kerül minden
Nem is hinnéd, hogy ilyen lehet
De az, amikor nincs már miért
Az lesz a neked való időpont

Nem mertem. Húztam még magam egy kicsit a nagyobb élvezet reményében. Elhatároztam, hogy addigra tökéletes leszek. Teljességgel ellenállhatatlan. Amikor súrlódtam a valósággal és átnyúló kezek tapogatták testem, dagadni kezdett a májam. Mindig érzek fejlődést. Igazat kell, hogy adjak pszichiáteremnek. Igaz, őt faképnél hagytam. Egyszer nem jött el a találkánkra. Ifjan s bohón hazudoztam neki a százszor szépekről. Erre ő csak a combjait tárogatta. Hagyjuk ezt most. A lényeg, hogy tovább csiszolom karátaim számát. Ékkő leszek, unikum. Még Zwack is megirigyelhet majd. Gyógyír leszek a virágom szirmainak megalvadt vérén. Csak néha bizonytalanít el valami. Nem tudhatom, mikor billenek át. Egyszercsak felélem majd minden lendületem és... Nem tudok majd segíteni. Kár lenne értem. Jöjjön már el a cél.

2,5 év után is tökéletesen megérzi a tökéletes alkalmat és módját annak, hogy valami nagy igazságot mondjon ki. Bár ez a "azt hittem szeretlek" és a "te nem szerettél eléggé" után még talán nem kerül semmiféle logikai paradoxonba. "csupán rosszkor, rossz helyen voltunk."
Teljesen egyetértek, valahogy mindig rosszkor vagyok, rossz helyen. Csak már kezd egy kicsit elviselhetetlen lenni a lefutott körök száma. 

"Egyedül jöttem ebbe az életbe. Azt mondtam, megpróbálom. Nem jártam sikerrel, de adok magamnak még egy esélyt, amíg meg nem halok. Azt sem bánom, ha nem élem túl.

Ki volt az a rohadék, aki nekem adta ezt a testet, és mutatott nekem egy egyirányú utat anélkül, hogy engem valaha is megkérdezett volna, hogy akartam-e?

Kopogni a hátamon, hazudni nekem, kielégíteni engem, de miért?"

 

Fogtam a homlokomat megint a hülyeségeken, ma reggel is sikerült egy piros pontot szereznem anyámnál. Ha valaki. hát ő tudja a legpontosabban eltalálni azt a pillanatot, amikor nem kéne hozzám szólnia. Én meg automatikusan válaszolok, tök ártatlannak tűnik, de mégis gondolkodás nélkül hozzáfűzök egy megjegyzést, ami tudom, h csúnyán betalál.
De már megint elkanyarodok a lényegtől. Szóval fogtam a homlokomat, s eszembe jutott, hogy egyszer neki meséltem, hogy túl nagynak érzem azt a részt, mintha kitüremkedne a fejemből. Gyorsan rágoogliztam egy leegyszerűsített agytérképre, hogy mégis mi van ott:

 

 

Ezen majdnem elröhögtem magamat, így már érthető minden. Rossz a fejméretem, jutott eszembe egy részlet Achilles Dent verséből: