Annyira nagyszerű a szervezőképességem, hogy még mindig nem pakoltam össze semmit se. Majd jól kapkodom  a fejemet egész délután.
A km árak durvák a DieBahn-nál, egy Budapest-Miskolc távolság itthon 3600 forint, kint 55 euro.
Azért szeretném megélni azt a napot, amikor a return ticketet egyszerűen apró pici darabokra tépem, vagy elteszem valahova emlékbe, hogy ni, van egy olyan, hogy Magyarország, ahova nem megyek többet. Bilibe lóg már megint.

Egyelőre Singen az uticél.

Már sokszor volt szó erről dologról. Először Százalék említette nekem a könyvet, hogy minden féleképpen érdemes elolvasni. A sors úgy hozta, hogy az akkori nagy Ő-től kaptam meg karácsonyra, akivel a legdurvább játszmák estek meg. Vagyis ebből is voltak viccesek, mint amikor valamin összekaptunk és akkor nagy drámai mozdulatokkal hajoltam a táskámért és azt mondtam, hogy én most akár haza is mehetnék. Ő meg nem azt mondta, hogy azt akarja, hogy maradjak, dehogy, azt mondta miközben megfogta a karomat, hogy: "Tudom, hogy maradni szeretnél."
Voltak kevésbé kedves jelenetek is, mikor például az aluljáróban valamiért kiosztottuk egymást elég keményen, végig rezzenéstelen arccal, hátat fordítva egymásnak, ment ki-ki a maga irányába. Amikor biztos voltam, hogy már nem lát, nem hall, zokogva dőltem neki egy falnak és ütöttem, hogy miért kell ezt így csinálnunk.
Egész sokkolóan hatott, amikor egy sörbeszélgetés közben valahogy kitértünk erre a dologra Zs-vel, "hát igen K, kicsit összetörte M szívét". Ez valahogy fel sem merült bennem, nem mintha bűntudatom lenne, mert 2:1 az ő javára.
Ez is olyan dolgokon múlott, hogy nem tudta időben, hogy mit akar és gusztustalan játszmákba kényszerítettük egymást hónapokon keresztül.
Ezt R is kibökte, az volt a baj, míg én tudtam mit akarok ők még nem. Rossz helyen, rossz időben.
Pedig nekem ez a kérdés mindig is rohadt egyszerűnek tűnt: veled lenni, veled mosolyogni, veled megosztani.
Aztán valahogy kifordulnak a dolgok és "Diszkréten utállak" meg "Csendben eltűnök" lesz belőle.
Hiába tanulja meg az ember felismerni a játszmákat időben, vagy nem reagálni rá, átalakítani ártalmatlan dolgokká, egyszerűen hiába... és az a durva, hogy az esetek többségében még élvezzük is, mert kihívás.

Ja igen, a könyv.

Egyszer megkérdezte tőlem, hogy ha lenne egy szobám, benne egy ablak és egy régi kép, mit néznék? Az ablakot, vagy a régi képet?
Akkor arra a megállapításra jutottunk, hogy én az ablakot nézném.
Most úgy gondolom, hogy a kettő közti különbséget. Az én képemen az a táj van megfestve, amit az ablakon keresztül is látni lehet. Mi maradt ugyanolyan és mi változott?

fáradt.

Szeressük a stopmotion filmeket. Két nagyon nagy kedvenc van, az egyik rémálom kategória, a másik pedig tündérmese.

Néha szükségünk lenne egy kis szeretetre, hitre, magabiztosságra? Milyen jó lenne, ha ezeket kis esszenciákban árulnák és amikor szükség van rá, csak ki kéne nyitni.
A koncepció jó, tulajdonképpen erről szól a FLOWmarket, már csak a képekért is érdemes ránézni.
Lehet tényleg mindenkinek csak annyira van szüksége, hogy elhiggye, az az üres konzervdoboz képes rá, hogy ő képes rá.

Az előző posztba akartam berakni, hogy ez a szám is olyan munkahelyi himnusz szerűség, mint a Rammstein "Pussy"-ja, de annyira zseniálisan megcsinálta az illető, hogy külön posztot érdemel. És igen, továbbra is kézfejfétis.

Ha a jelenlegi munkámat jellemezni kéne, akkor azt mondanám, hogy rejtett munkanélküliség. Egy ideig szörnyen bosszantó volt, hogy már megtanultad szűrni a napi 500 e-mailt úgy, hogy tudod, melyik azaz 50, amire figyelni kell nagyon.
A gondolkodás tiltott dolog, főleg, ha a saját oldalukról van szó, s ha ezt az ember megszegi, akkor vagy veled vagy az éppen aktuális kollégád haját üvöltik le, hogy "elbasztad". Mondjuk ezek is viccesen szoktak végződni, múltkor kiraktam egy emberkét, hogy nekem nem tetszik ezért és ezért, majd persze másnap üvöltözés, ember kompenzál, visszaenged. Ez volt egy hete. Tegnap megint gondolkodni mertünk kollégámmal, s dobáltuk egymásnak a gyanús dolgokat, s a végén egy olyan csalóbandát sikerült nyakon fogni, hogy aztakurva, nagyon ügyesek voltak, de túl kapzsik, s igen azaz emberke is közéjük tartozott, akit a múlthéten kibasztam. Főnök személyesen lejön, megy a hátigenezés, s közben reménykedem, hogy a következő leépítéskor talán még nem basznak ki.

Mert alapvetően a "ne gondolkodj és nincs mit csinálni" részét leszámítva jó dolgom van, olyan apróságok, mint a rendes fürdőszoba zuhanyzóval csuda jó dolognak számít, főleg úgy hogy ketten is kerékpárral járunk be (ami főleg ilyen szar időben úgy szokott kinézni, hogy a mezből csavarni lehet az izzadságot, a seggedet meg már nem érzed, mert elfagyott). Az üresen tátongó iratrendezőnek is adtunk új funkciót, mindenki bevitt 1-2 könyvet, amit szeret, hogy legyen mit olvasni. Ismerkedem a steampunkkal például. A délutános műszak pedig aranyat ér, nemegyszer megbeszéljük, hogy, jó akkor hozunk valami filmet, amit laptopon megnézünk. Van akivel nagyon szeretek beszélgetni, mert ilyen szavak hangzanak el "Önmegvalósító jóslat", vagy "Alternatív múlt", ha meg látja, hogy szar kedvem van, annyit mond, hogy "Gyere kislány tekerek neked egy gyógyító cigit" és kiülünk a teraszra holdat nézni, miközben füstölög a "cherry ambrosia".

Izraeli csoda, most nézem kijött tőlük is egy újdonság, Smashing the Opponent. Ettől függetlenül örök kedvenc marad a Becoming Insane, Deeply Disturbed, Special Place és a Forgive Me. De a Muse Breaks, Converting Vegetarians és a Heavy Weight is belopta magát a sokszor hallgatottak közé.