Ez is de régen volt. Még meg van a régi telefonom, azt hiszem tőle kaptam egyedül szerelmes sms-ket, ezután  a  beszélgetés után 6 hónapra. Elmerengés, úgy emlékeztem, hogy vele nagyon ritkán beszéltem meg dolgokat, de aztán lehet, hogy ez már utána volt, pontosan azért, mert semmi sem alakult soha úgy, mint ahogy azt ő vagy én gondoltam volna. 

M:
az meg elég gáz,ha azt gondolod rólam hogy nem jöhetszoda elköszönni,mert éppen valakivel táncolok vagy egyéb
talán még az is belefért volna,hogy megállsz és normálisan el tudok köszönni tőled
K:
Hogy? Hogyan? Addigra kb apró pici morzsákra hullottam szét... hogyan mehettem volna oda még jópofizni, amikor tudtam jól, h mélységesen el vagyok temetve, hogy?
M:
ez csak egy pillanatra jutott eszembe,nekem úgy tűnt ,hogy Zs körül forog az estéd, ami szintén érthető volt számomra
K:
érthető, mi volt érthető ebben az egészben magának?
M:
az az érthető,hogy szerelmes vayg belé és gondoskodsz róla, figyelsz rá!!!!!
--Itt káromkodtam 1 sort--
M:
de az ,ha egy kicsit is kivűlről figyelted volna a viselkedésedet ,talán elfogadnád
K:
Ha egy kcisit jobb lenne a látása
M:
kösz,jól látok
K:
ha csak 1 kicsivel is, akkor észrevehette volna, h magába lettem szerelmes, ez az ami felettem áll, ez az mait ésszel nem tudok befolyásolni
K:
ezért szeretném, ha megértené, h Zs egy barát, aki nagyon megérdemelné végre, h őszintén tudjon mosolyogni, s túl tegye magát azon, ami most éri.
M:
én ÉRTEM hogy Zs fontos neked
K:
és ki lehet nevetni a "lovagiasságom", de sajnálom, ez vagyok
M:
nem nevetem ki,és meg is mondtam volna még ott ,hogy miért vagyok cinikus,de nem volt rá lehetőségem hirtelen
M:
arról beszélj nekem,hogy miért tartott vissza Gy jelenléte abban hogy odajössz hozzám?
K:
próbálom szemléltetni.  
Lefekszik 1 lánnyal, azt hiszi hú de jó lesz, s közben azon kapja magát, h nem, jó, mert más valaki jár a fejében. Nem akarja mélységesen megbántani a lányt, így úgy tesz, mint szokott lenni, nem keresi. Aztán a bulin a 2 lány egymás társaságában van. Hogy viselje el a másik fojtogató, csalódott tekintetét, s hogy próbáljon a másikkal úgy beszélni, s nem megérinteni, h a lány le ne vegye, h mi az igazság?
M:
a lány már akkor levette mikor ott maradtatok afterpartyzni 3an
K:
de szánalmas
M:
az nem szánalmas,hogy lovagaisan őt véded nehogy sérüljön,ezért egész este úgy viselkedsz velem mintha életedben nem láttál volna?
hol a szerelem meg az érzelmek meg egyéb?? vagy az a tipusu párod lehetnék,aki otthon a párod ,de ha mások is vannak akkor nem ismersz
K:
Azt hittem én vagyok, az aki nem felvállalható mások előtt.
M:
miért ne vállalnám fel,hogy kedvellek barátként? ha ez igy lenne nem mutotatalak volna be senkinek a társaságomból
K:
nem veszi sézre, mit ír?
--reménytelen próbálkozásom a pár és a barát jelző különbségének felhívására--

M: mit szeretnél?  
azt tudom,hogy nem akarlak bántani sehogy
K:
akkor mit szeretne?
M:
én kérdeztem elöbb dönts te!
K:
Hogy, mi között, azt se tudom már mi
M:
no, mi legyen?-----ez volt a nyitókérdésed
valószinűleg volt valami gondolatod
K:
Azt akarom tudni
M:
jah,még egy apró gondolat : míg Te Gy harmatos lelkét véded és ezért a közelembe nem jössz,addig a Gy nyomul rám ezerrel...ő nem olyan figyelmes veled szemben
K:
hogy miylen szerpet szánt nekem
K:
miylen szerepet töltsek be?
M:
legyél a barátom

Most nézegettem, hogy mit töltöttek fel és ajánlanak letöltésre, oda éktelenkedett az arcomba a Keserű Méz. Emlékszem M-mel néztem meg, vagyis tudom, hogy néztem egy ideig, aztán valahogy a hátára került a kezem, s iszonyat lassan megmozdítottam és engedte. Aztán még lassabban feljebb csúszott a felsője, mindig egy picivel többet láthattam és érinthettem a hátából. Bódító volt, emlékszem a gerincoszlopának gyöngyeire, a csípője finom metszésére, hogy milyen meleg volt a bőre, s hogy mindig kétszer olyan gyorsan vette a levegőt, mint én. De nem történt ezenkívül semmi, mert nem történhetett. Aztán, amikor szabad volt, figyeltem őt, s a reakcióimat rá. Addigra megváltoztak a dolgok, valahogy elmúlt a varázsa, nem is értettem, hogy lett minden ilyen homlokegyenest ellentétes.
Kint ültünk a kiskocsma teraszán, romantikus hely a szakításra. Szörnyen szégyelltem, s a bocsánatát kértem, s mondtam, hogy sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de már nem érzem azt, hogy gyereket szeretnék vele, vagy hogy vele akarnék kiköltözni Angliába. Döbbenten nézett rám, s azt kérdezte, hogy én nekem akkor tényleg ilyen szándékaim voltak, s hogy miért nem mondtam soha, hogy ennyire szerettem? Erre már nem válaszoltam.
Hideg volt, talán február, akkor beszéltünk először élőben, azután hogy láttam, azután hogy végig nézette velem, mint ölel egy másik nőt, hogy táncol, csókolja, majd kézen fogva távozik vele. Akkor mondtam neki a Borároson a hévre várva, hogy tudom, hogy kellemetlen szituációban van miattam, s hogy nem fogom az érzéseimmel traktálni. Nehézkes volt a beszédünk, de megköszönte, tudja, hogy ez iszonyat nehéz nekem, de köszöni.
És hogy kezdődött, erre is pontosan emlékszem. Elhívtam az Eklektikába, október volt, én még lengén öltöztem, ő meg már kiskabátban, s fázott a keze, az enyém pedig meleg volt. Kinyújtottam neki a kezemet, s mondtam neki, hogy fogja meg, megmelegítem, ha fázik. Habozott, elképzeltem, hogy most micsoda vívódás mehet benne végig, s feszülten vártam, majd kisimult az arca, s összekulcsoltuk a kezünket. Örültem és boldog voltam, s tudtam, hogy akarni fog, csak idő kérdése. Pedig az csak a harmadik alkalom volt, hogy láttam. Először még az akkori barátnőjével volt, majd egy évvel később már nem és beszélgettünk, egy hétre rá történt ez a meghívás.
Ő volt az én keserű mézem.

2001.II.13
Azt mondta számíthatok rá, s nem fog magamra hagyni. Mosolyogjak sokat és legyek boldog.
Kedvesebb velem, mint bárki más, akit eddig a "barátomnak" tekintettem. És azt mondja, hogy én vagyok a legjobb barátnője, ah néha úgy gondolom, hogy ez nem jó, mert félek, hogy egyszerűen nem lehetek elég jó neki.
Soha nem kegyetlenkedik velem, soha nem üvöltött még velem ok nélkül, vagy pusztán haragból. Mindig azt mondja aranyos vagyok.
Szóval röviden összegezve, túl kedves velem, s azt hiszem belé fogok szeretni. Ezt nem kéne, s egyébként is ez lehetetlenség, de valami ilyesmit érzek.

2002.IV.14
A lehető legegyszerűbb módon próbáltam vele közölni, s csak annyit mondtam: aishiteru.
És ezt azonnal megértette :). Megnyugtatott, hogy ezzel nincs semmi baj és nem utál, sőt, ha bármi van nyugodtan keressem meg és megbeszéljük, még mielőtt az őrületbe kergetem magamat.
Eltelt jópár nap azután, hogy ez történt. S nem jelentkezett, hosszú-hosszú napokig, azt hittem megőrülök. De aztán csak bejelentkezett.
Azt mondta nem értem meg a problémáját, hogy utál itt ülni a szaros PC előtt, hogy jobb dolga is akad, s hogy utál úgy tenni, mintha minden rendben lenne... elég fájdalmas volt mindezt tőle hallani.
Nem csak azért, mert ez egyértelművé teszi, hogy mostantól kevesebbet fogunk beszélgetni, hanem azért is, mert utálom őt így látni. Mindig azt kívánom bárcsak a hátra lévő életében boldog lenne, hogy el tudja felejteni a múltját, hogy bárcsak el tudnám venni a fájdalmát... De csak annyit mondtam neki, hogy annyit tudok tenni, hogy várok rá, várok míg úgy nem érzi kicsit jobban van.

2002.IX.13
Egyre kevesebbet beszélünk, egyre többet van offline. Küldött is üzentet, hogy nem nagyon van, esetleg MSN-en. Minden esetre küldjek e-mailt, azokat olvassa. És küldtem, tényleg küldtem, minden nap, de egyre se jött válasz, s ebbe egyre inkább beleszédültem. Aztán egyik nap jött egy furcsa e-mail tőle, amitől mégjobban kiborultam. Aztán az egyik ismerőse felhívta a figyelmemet arra, hogy ennyire nem bízom benne? Hogy nem bízok abban, hogy elmondaná, ha valami baj lenne, végtére is bestfriend. Tulajdonképpen én sem értem miért viselkedem így. Ez rendbe rakott egy pár napra, de tegnap szólt, hogy tulajdonképpen egésznap online van, meg megy a webcamje és kérjem el attól az ismerősétől a jelszót, mert vele szokott beszélgetni. Na erre kattant az agyam egy nagyot.


2003.X.19
Azt hiszem ez volt életem egyik legrémesebb élménye, hogy QP és a haverja nála voltak és folyamatosan rajtam élcelődtek. Azt hiszem ez volt a belé vetett bizalmam utolsó töréspontja. Hogy a pokolba tudták mindketten pontosan azt az egy szar chatlogot megtalálni az ő gépén? És miért nem avatkozott közbe, azt hiszem ez fájt a legjobban. Fordított szituációban nincs azaz isten, hogy ne léptem volna közbe ő érte. Talán tudatos volt ez az egész, jófejnek akart tűnni az előtt, akibe szerelmes. Már egyszer említettem, hogy kitűnő diplomáciai érzéke van, ő kapott egy pár felejthetetlen napot azzal, akibe reménytelenül szerelmes én pedig megbocsátok. Így utólag azt is mondhatnám, megérdemelte ezt a pár napnyi mennyországot. Utána kicsit hátba szúrták, s Qp sem jelentkezett nála soha többé.
A szerelem érzése is lassan kimosódik belőlem, realizálni kezdtem, hogy egy olyan emberbe lettem szerelmes, akiért bármit megtennék, de ő soha nem vállalna be egyetlen kétes kimenetelű szituációt sem az érdekemben, mert neki az sokkal fontosabb, hogy minden szituációt diplomatikusan oldjon meg másokkal, s hogy a végkövetkeztetés az legyen, hogy ő mennyire kedvesszeretnivaló.
 

K:
*jajj írok ennek a csajnak :D
T:
*írd alá h Esmeralda
K:
*:D:D:D:D:D
*roflmao

"Kihullik a hajam azoktól a dumáktól, hogy "örök szerelmet keresek", "hercegnőmmé teszlek", meg hogy "nekem a belső a fontos, de ne legyél tehén és legyen hosszú hajad", és had ne soroljam... Nyilván sokaknak belegázolok a lelkébe, de könyörgöm, szálljunk már le a földre. Igen, Te ott, aki fintorogva olvasod ezt, pont amiatt a dél-amerikai szappanoperás gondolkodás miatt csőd a magánéleted. ;)"