Régebben körbe futottam reggelente a 8 kerületet, elindultam az Orczy irányába, volt hogy két hétig ugyanannak a használt kottonnak köszöntem a kőfal tövében, aztán tovább a II. János Pál pápa térre, ahol egy kínai bácsi kocogott velem, ha elég korán keltem, ha csúsztam, akkor Melinda integetett ki a második emeletről.

Körbecsalás a népszínház utca környékén és a Teleki téri piacnál, néha a hányásukban fekszenek emberek, de volt mindig egy srác, aki után két tömbön keresztül lehetett érezni az aftershave illatát, ruganyos léptekkel ment dolgozni a kukászubbonyában. A Teleki téren mindig örültem a lámpást gyújtó szobornak, volt benne valami ünnepi, minden reggeli lény azt érezhette, csak a kedvéért gyújtják a fényt.

Be egy másik utcán, hatalmas piros, neon betűkkel virít a közterület fenntartó abc-je, nagy piros kommunista rendnek kell lennie ebben a kibaszott utcában jut eszembe, de már vár Rákóczi a piaci nyüzsgéssel, majd tovább a Corvin negyedbe, Práter utca a Pál utcai fiúkkal, szétlőtt házak golyónyomai mellett ékeskednek az újépítésű házak és elszuszogsz a grundkert közösségi paradicsoma mellett is, ahol a sebzett és feltúrt föld kapott még egy esélyt. Ott van a pad, ahol Sanyibácsival üldögéltem párszor és idézte Márait, mesélt a letűnt korok sanzon zenéiről, szalontüdőről és csontvelőről pirítóskenyéren, miközben a keserű szégyencigarettájával kínál. Mindig úgy köszönt el, hogy ne feledjem csodák nincsenek. A csodákhoz bátorság kell.

Megtámadjuk a karácsonyi Sándor utcát is, óvatosan kerülve az eldobott tűket, hát igen, kurva jó ötlet volt megszüntettni a kékpontot, a lecsúszott emberek, s a lecsúszott környék a politika szerint még jó indulatot sem érdemel. Egy utolsó hajrá a Baross utcában, itt pont mellettünk nyílt a Kairói fodrászat, ahová mennek a helyi keményarcok még keményebbnek tűnni. Egyszer éjfélkor értem haza és egy 16 éves csorda buzizni kezdett. Másnap rájuk hívtam a rendőrséget, valójában azt gondoltam, hogy engem kurvára ne buzizzanak 16 éves cigány nyikhajok és az arab fodrászat meg ne terrorizálja a környéket éjfél után. A rendőrség persze nem jött ki, viszont a facebookon megtaláltam a fodrászatot, ahol Ahmed ezeket a véglényeket kedves Vendégnek hívta és családostul kapott mindenki cukorkát mikulásra, az elengedhetetlen előtte-utána selfiekről nem is beszélve. A képeken mindenki tényleg boldog volt, tényleg Kedves Vendégek voltak és Ahmed örült a lehetőségnek, hogy a saját szalonjában éjfél után is kedveskedhetett az embereknek.

Fel a harmadikra, még egy utolsó körbenézés, amott panelek kicsi világa, mellette szőnyegbombázott foghíjas telek, s az omladozó gang ellentétes oldalán már kint ül az öreg a leselejtezett íróasztalnál.

Abba a tudatba merítem minden gondolatomat, hogy megválaszthatom mire akarok emlékezni. 

Ebben az esetben egyetlen emléket szeretnék a Baross utcából magammal tovább vinni.

A hálószobai reggelek, melyek a funkciótlan sötétítőfüggönynek köszönhetően a rózsaszín megannyi árnyalatába borulva köszöntötte a felkelő napot. Ezeken a reggeleken, napi teendők és kihívások ellenére, meg voltam győződve arról, hogy a világon minden rendben van.

Most épp couch surfing van nálunk.
Tegnap kiderült, h a magyar csípős paprika a gulyáslevesben még a csilipaprikán edződött brazilokat is meg tudja lepni. Alattomosan.

A közös minimal városnézés legviccesebb képe... etesse halainkat tyúkszemével!