Egy Földönkívüli vetődött a Földre egy kicsit turistáskodni.
A Föld nevű bolygó épp egy ökokatasztrófa szélén áll, szóval igen népszerű az intergalaktikus katasztrófaturisták körében. Ez a Földönkívüli sokra tartja az idegen kultúrákban való jártasságot, így a lehető legkörültekintőbben beleveti magát az emberi kultúrák tanulmányozásába.
Arra a megállapításra jut, hogy az emberiség már rájött arra, hogy a boldogsághoz kell szeretet, de még nem jutottak döntőre afelől, hogy mi is az a szeretet, s azt sem tudják eldönteni, hogy ki kaphat belőle. Tulajdonképpen ezért jutottak a kihalás szélére.

Néha annyira megkeserednek az emberek a meg nem értettségtől és egyet nem értéstől, hogy szinte kéjes örömmel emlékeztetik egymást arra, hogy márpedig így vagyunk igaziak. Ha nem fáj, nem jó - dörzsölik egymás orra alá untalan.

Hát hol itt a szeretet? - Gondolta a Földönkívüli igazán megsajnálva az emberiséget. Majd gondolt egyet és minden képességét latba vetve egy szempillantás alatt megcserélte az emberek nemét és bőrszínét. A férfiak nők lettek, a nők pedig férfiak és minden ország lakója tarka-barka Úgy gondolta így talán megboldogítja az emberiség végóráit, s most aztán igazán szerethetnek. Ez a nap lett az emberiség legboldogabb és egyben legszomorúbb napja, így nem változott semmi. A földönkívüli arra a megállapításra jutott, hogy az emberek nagyon szeretik mind az ellentéteket, mind a fájdalmat, a szeretetet pedig nem lehet erőltetni.
Kár, gondolta, de nem csalódott igazán. Még Jézusnak sem jött össze, pedig ő az egész életét tette rá. Még elkísérte az utolsó méhecskét egy esti röptére, majd tovább állt.

Mosoly Szilánk 

Biztosan szerelmes voltam belé, mindenféle logikát és rációt mellőzve. Szerettem az erős szőrzettel borított hátát és a szódabikarbóna ízű csókjait. Annyira szerelmes voltam belé, hogy még azt is elnéztem neki, hogy a vízből felbukva az orrából masszív orrszőrzet csüngött kifelé nedvesen, sűrű, s sötét orrváladékkal együtt. És én csak nevettem. Akkor már tudtam nevetni, már nem volt mit összetörni. 


Homokóra 

A köztünk álló időt és távolságot szerettem úgy elképzelni, mint a homokóra apró és jelentéktelen szemcséit, melyek a másodperc múlásával szépen lehullanak, szabaddá téve összefonódni vágyó végtagjainkat. A happy end képzetét csak az rontja el, hogy a következetesség elvére támaszkodva, lassan és kínkeservesen, mi is ott végezzük majd az üveg alján, lefolyt, véres húspépként. 

Kézfogó 

Rémálom szerűen gyötört a bűntudat, hogy féligazságokat vetettem a lábai elé. Az ágyban fetrengve, jobbra-balra hánykódtam és lelkem agóniáját azzal próbáltam enyhíteni, hogy azt képzeltem elmondok neki mindent. Számot teszek arról, hogy én gondolatban már megcsaltam, s talán szóval is. S látom magam előtt, ahogy hűs kezeivel az én kezemet fogja és tekintetünk össze találkozik. Gyónni akarok, az összes bűnömet és piszkos kis titkomat ki akarom ontani neki, titkon arra gondolva, hátha a teljes transzparenciának köszönhetően megszabadulok az évek alatt rám rakódott mocsoktól és aggodalom nélkül elélvezhetek a karjaiban. Erre a gondolatra végre megnyugodtam és magamat simogatva elaludtam. 
Másnap reggel a teljes igazság és a megváltó átláthatóság helyett beértem egy újabb mélynek tűnő féligazsággal. Ne bonyolítsuk, kézfogásról meg szó sem lehet. 


Reál-ideál 

Berlin nem tökéletes. Berlinnek nem egyszerű. Velem lenni nem egyszerű. Nekünk lenni, nem együtt, pedig néha végtelenül bonyolult. 
Szóval Berlin tökéletes, vagyis tökéletesebb, mint eddig bárki. Persze a tökéletesnek nehezebben nézzük el a tökéletlenségeit. 
A tökéletlennek menten-nyomban mindent megbocsájtunk, szinte védő ügyvédként mentegetjük önmagunk előtt, hogy hát ilyen, meg olyan, de azért mégiscsak “valahol jó”. Ezzel ellentétben a tökéletesnek aligha vagyunk hajlandóak bármit is elnézni. Valljuk be, tökéletesnek lenni igen hálátlan dolog. 

Pillangó utca 

Vannak pillanatok, amikor táviratot küldenék, csupa piros betűvel a következő felszólításokkal: 
NE MERJ A SZEMEM ELÉ KERÜLNI STOP VÉLETLENÜL SE MERJ HOZZÁM SZÓLNI STOP GYŰLÖLLEK EZER FELKIÁLTÓ- ÉS HALÁLFEJ STOP 
A szájából mindig is a halálpillangók könnyedségével röppentek ki a szavak. 

Fuck/friends 

Van azaz elcsépélt szó, hogy szeretlek. Mondhatni kapcsolat alapozó és meghatározó szó. 
Volt egyszer valami, valakivel, s a valami meghatározatlansága miatt úgy éreztem, hogy a szeretlek szó használata egyáltalán nem megengedett, mert biztosan megölné azt a valamit, ami éppen hogy csak van. Egyéb iránt szeretném megjegyezni, hogy egy “szeretlekmentes” kapcsolatban az a durva, hogy mi mindennek tud örülni az ember. A mai napig ledöbbenek, hogy kapcsolatunk egyik endorfinnal túladagolt tetőpontja számomra az volt, hogy egyszer Tescos ásványvíz volt nekem bekészítve. Ettől előbb teljesen elérzékenyültem, utóbb pedig sírógörcsöket kaptam akárhányszor eszembe jutott. Tescos ásványvíz. Tetszik érteni? Na mindegy. 


Alzheimer 

Mindig megtartom a leveleket, levelestül, borítékostul. Nem csak amiatt a puszta tény miatt, hogy ritkán kapok bármi egyebet a banki értesítőkön kívül. Nem. 
A kézzel írott leveleknek, mint minden egyéb analóg technológiának, meg van az a sajátossága, hogy egyszeri és megismételhetetlenek. Ebből adódóan bizonyíték arra, hogy valami és valaki volt és feltehetőleg valamilyen kapcsolódás volt ezen tényszerű megállapítások között. 
Néha hajlandó vagyok elhinni, hogy minden egyéb csak egy nagy kitaláció, illuzió, még rosszabb esetben nullák és egyesek sokszorosítható halmaza. 
Példának okáért itt van Berlin megismételhetetlen karácsonyi képeslapja. Onnan tudom, hogy ő írta, mert ez szerepel aláírásként. Nekem szól, mert én vagyok a címzett a borítékon és kapcsolatunkat a “SZERETLEK” jellemzi, ahogy ez a képeslapon is áll. Ez a többlet információ igazán hasznos lesz, ha egyszer esetleg Alzheimer-kórt kapnék. 
Persze lennének nehezebben megfejthető analóg emlékek. Például a számítástechnikai eszközökről szóló számla, amin valaki másnak a szorongós aláírása kékül a kipontozott vonalon és kapcsolatunk egy 500GB-os SATA merevlemez megvételében, a papír szerint, ki is merült. 
Csak az bosszant, hogy ha egyszer Alzheimer-kórt kapnék (természetesen a kór maga is igen zavarna, míg meg nem feledkeznék róla), nem tudnám igazán értékelni az egyéb semmis részletek felidézhetetlenségét. 

G-pont 

Az ölébe ültetett és én teljesen kitárulkoztam neki, miközben az ujjaival a forró húsomba hatolt. Hát újra belekezdtünk a felnőttek játékába, ki és be, ki és be. A gondolatot, hogy Ő megdug, izgatóbb volt, mint maga az aktus. 
Ki. Be. Ki. Be. 
Talán illene nyögnöm egyet, azt szereti, valami láncreakció érzetét magyarázta a múltkor. Megmasszírozza a G-pontomat, s erre határozottan nyögök egyet, biztos, ami biztos. 
A panel szoba száraz melegében egy rekedtes hang gurult felém, olyas formán, mint az amerikai western filmekben az ördögszekér. 
- Nézz rám! 
Bepánikolok. Lázasan cikáznak bennem a gondolatok. Egyáltalán hogy a csudába képzeli mindezt? Ilyet nem kérhet, kis perverz. Most mit csinálok? Ha kinyitom a szememet, az biztosan elárul, ezt nem tudom eljátszani. 
- Nézz a szemembe! 
Még van képe sürgetni. Nincs mit tenni, ki kell nyitni. Csak lassan és óvatosan. Elég, ha csak arra felé próbálok nézni. 
Fényes nappal van, szinte vakít a mennyezet fehérsége. A szembogaram szédülten pásztáz a hang írányába, egészen úgy érzem magamat, mintha lázas beteg lennék. És ott van, igen az már Ő. Koncentráljunk valamire, a hajára, igen, az jó lesz. Ez egész megnyugtató, pelyhes fekete haj, kedvem támad belé túrni... de várjunk csak... egészen muris a haja, ott odlalt kis hetykén feláll neki. Megérdemli, egyébként is annyi időt tölt a tükör előtt a tincsei rendezgetésével. A folyamatos tökéletesség és rendmániája, de ilyenkor úgy látszik ő is csak egy halandó ember, rendezetlen hajjal. 
Erre a gondolatra egészen felszaladtak a számszéleim, mindjárt elnevetem magamat, meg kell szakítani a kapcsolatot. Újra elsötétedik minden, mire egy kéz ér az arcomhoz és a figyelmemet követeli. Újra kinyitom a szememet, ami egyenesen az övébe fúródik. Nem látok semmi mást, csak az ő szemei zafír kékségét, s ahogy egyre csak néz és néz. Mint akit megbabonáztak valami különös és ősi varázsigével. 
Apró és szakaszos nyögések szakítják fel a csend fehér lepeljeit, s a látvány kiteljesedik egy keskeny metszésű, rózsaszínes ajakkal. Egy kis résen szöknek ki a hangok, a szája szinte nem is mozog. Hogy lehet ennyire keskeny és ennyire halovány az az ajak? Úgy emlékszem ez a kegyetlen emberek jele. Kegyetlen lennél? Most nem tűnsz annak, itt vagy előttem és olyan szépen nézel... és közben finoman hullámzik a felső tested. Követem a hullámokat keltő mozgás forrását, lejjebb és lejjebb vándorol a tekintetem, egy szépen ívelt nyak csatlakozik egy vállhoz, majd tovább egy felkar és egy alkar, istenem de fehér a bőre. És végül ott van a kéz, ennek az ütemes mozgásnak és hullámzásnak a forrása, mely egyre csak belém hatol, ritmikus mozgásra késztetve az ölemet. Ebben a pillanatban valami megváltozott, valami reakcióba lépett valamivel és a tekintetünk újra összekapcsolódott. 
Éreztem őt, nem csak az ölemben, egészen a fejemig hatolt, ott éreztem őt és magamat is, az összes vágyával együtt. Egy új világot fedeztem fel a szemeiben: a saját testemet. 
Egy hangos nyögéssel elmentem. 
Olyan gyönyörű vagy. Kérlek tégy velem csúnya dolgokat. 


Radka 

Az én kolléganőm haja vörös, legalábbis ezt mondta, amíg el nem hittük, illetve majdnem, de hiába néztük, hogy van-e lenövése, nem volt. Aztán egy nap, egy bizalmas beszélgetés közepette elárulta, hogy igazándiból nem is vörös. Szóval így kell elhinni azt, amit mond. 
Természetesen egészséges szexuális érdeklődéssel van megáldva, mégis esténként a férjének hívott, magát pedig feleségnek, mert ilyen a kisugárzásunk, mondta ő. Szóval ő ennyire természetes. Ezt még akkor sem hagyta abba, amikor elmondtam, hogy én meg leszbikus vagyok, s akár még meg is kívánhatom. Erre ő örült, hogy milyen jók a megérzései, de azért szexről nem lehet szó. Majd megmutatta a nyaraláson készült képeit, ahol a világ legtermészetesebb ruhájában pózolt, anyaszült meztelenül. Mondanom sem kell, hogy orrvérezve fordultam le a székről, szemre tapasztott kezekkel. 
Egyszer elmentünk vásárolni, s a nagyjából 50 éves indiai pénztáros nénivel fennhangon közölte, hogy mi együtt vagyunk (persze azt nem tette hozzá, hogy csak a vásárlás és fizetés erejéig). Én pedig szó szerint hisztiztem, hogy ő neki még véletlenül sem kéne nyilvánosan bujtogatnia engem, meg egyébként is ő heteró én meg nem és félnie kéne tőlem, hogy a végén tényleg megkívánom és megrontom. Erre mit csinál? Elkuncogja magát és hátba vereget, hogy lazítsak, Londonban vagyunk és egyébként is vicces volt. 
Szeret mesét olvasni. Én pedig kikötöttem, hogy én csak is úgy vagyok hajlandó mesét hallgatni, ha mellém fekszik, hozhatja a takaróját, persze csak akkor, ha nem fél tőlem. És ő pedig volt olyan pofátlan, hogy nem félt. Befeküdt mellém a takarójával és mesélni kezdett. A végén pedig megint elnevette magát, hogy igazán kedvel engem, mert erős, nem szexuális jellegű kapcsolatot akarok kettőnk közt kialakítani. Itt majdnem kifogytam a vele kapcsolatos jelzőkkel, s annyit morogtam neki vissza, hogy te egy lehetetlen nő vagy. Egy kedves lehetetlenség. 
Egyszer este felajánlottam neki, hogy csinálok róla fényképet. Erre ő szaladt a latex kesztyűért és egy műanyag fóliáért, hogy ő bizony valami erotikus képet is szeretne magáról csináltatni, persze csak akkor, ha nem bánom. Lázasan tapadt a szemem a fényképezőgép keresőjére, hogy az elém táruló látványt véletlenül se próbáljam a harmadoló vonalak törvényén kívül felfogni. Két óra múlva hulla fáradtan feküdtem az ágyamba, ő még mesélt nekem valamit. Elaludtam, majd ott hagyott, hogy ő nem tud aludni. Védekezésképpen még azért utána szóltam, hogy igazán lehetetlen egy nőszemély. 
Mint rendes férj és feleség nem egyszer összeveszünk. Ő, a rendes feleség, pedig mindig megpróbál kibékíteni én pedig próbálok töredelmesen bocsánatot kérni és aznapra valami finomat főzni. Egyszer kiborult, hogy én igazán nem értékelem az ő törekvéseit, s drámai exodusra készült. Én pedig utána eredtem és megfogtam a kezét. Ő riadtan rám nézett és sipákolt, hogy most meg akarom csókolni? Bízz bennem felszólítással pedig megöleltem és megköszöntem neki, hogy ilyen kedves és türelmes velem szemben. Egyszer csak azzal töri meg a csendet, hogy az egy igazi csókolózásra érdemes jelenet volt, majd elment vásárolni. Azért még utána szóltam, hogy ő igazán lehetetlen. 

Ballada egy randira 

Az izzasztó napon sültünk a pad két felén ücsörögve, kezeink között a távolság a centiméterek végtelen hányadává nőtt és ezen még a végtelenül csinos szája és a szerinte formás melleim sem segítettek. 
Épp azon tűnődtem, hogy írt-e már valaki best sellert a szívek álló háborújáról, s hogy tanultunk-e valamit kémiából arra az esetre, ha a kovalens kötést a tehetetlenség irdatlan vaskorlátja akadályozza.... 

A pillanat abszurdságát egy a parkban futkorászó kisfiú fokozta. Egy piros hélium szívet ráncigált maga után,  hozzánk érve pedig megállt és rázendített: 
Tű-tű-tű pucér nő! - majd tütürészve tova szaladt. 
A fejünk fölött egy madár csapódott a nagyfeszültségűnek, s még egy utolsót rángva a lábunk elé terülve várta az enyészetet. 
A lány felállt és haza ment. 
Én pedig ott maradtam farkasszemet nézni egy tetemmel. Talán még nyerhetek. 

Kafkának Szeretettel 

Tisztán emlékszem, amikor egyszer a könyvet gerincnél fogva lóbálta és elcsukló hangon azt mondogatta, hogy ez az ő betegsége, a voltjától kapta, mielőtt eltűnt volna az életéből. A könyv fedlapján Kundera "A lét elviselhetetlen könnyűsége" tetszelgett. 
Akkor még nem sejtettem semmit, csak próbáltam boldog lenni ezzel a megfoghatatlan teremtéssel. Minden alkalom kiszámíthatatlan volt, az egyik pillanatban még hagytuk az időt nikotinos füstként elfolyni az ujjaink között, a másikban pedig vadul szeretkeztünk, vagy fordítva, már nem emlékszem az apró részletekre. 
Gyanút még akkor sem fogtam, mikor egyszer felém kerekedett és nem éreztem a súlyát, meggyőztem magamat, hogy minden rendben, ez a súlytalan boldogság, miközben ő a feketelyukakról magyarázott. 
Az utolsó délutánunk mély nyomot hagyott bennem, épp szeretkeztünk, éreztem, hogy mindjárt el fog menni, mégis a teljesség igénye nélkül eltolt magától, felpattant és kiöntött magának egy kupica pálinkát. Lesütött szemmel a fájdalomról és az egyedüllétről beszélt, meg arról, hogy ez egy nagy felelőtlenség, egy undorító betegség, s már engem is megfertőzött, majd lehajtotta a pálinkát. A helyzet kritikus volt és egy öleléssel próbáltam meggyőzni arról, hogy senki sincs egyedül, de már nem volt ott. A parkettán szétloccsant pálinka jelezte hűlt helyét, soha nem is láttam többé. 

Később, a lejtőn megindulva, felfedeztem a saját feketelyukam és nyomorúságom. Belülről emésztett és minden reggel arra ébredtem, hogy izzadtan zihálok és az ökölbe szorított kezeimmel kétségbe esetten markolászom a semmit. 
A magány óráit olvasással és alkoholos fertőtlenítéssel próbáltam elűzni, de a tünetek csak rosszabbodtak, az egyik este teljes átváltozáson mentem keresztül, belázasodtam és kitinpáncélt növesztettem. 

Irtóztam önmagam és a magány gondolatától is. Bulikba jártam és Kafkával hódítottam, csak a szavak sorrendjére kellett figyelni a megfelelő hatás eléréséhez. Első áldozatom egy kedves, szemüveges bölcsészlány volt, mandula szemekkel. Imádta Kafkát, én pedig igen bensőségesen tudtam róla beszélni. Aznap este nem lettem féreg, üresen koitáltam, mint egy a sok közül. 

Pár évvel később, becslések szerint, a feketelyuk betegsége megfertőzte Magyarország kétharmadát. Brit tudósok összefüggést véltek felfedezni a Nemzeti Bruttó Boldogság és a kór terjedése között. A nemzetközi sajtó félhivatalosan már megfosztotta földrajzi nevünket kezdőbetűjétől. A kormány szóvivője élő közvetítésben kritizálta a külföldi spekulánsokat, épp hogy belekezdett a mondatába, "Több tiszteletet..." majd egy agyaras vadkanná változva elröfögött. Politikus többé nem állt kamera elé. 
A katasztrófaturizmus beindult. 

Vizen nem jársz és hullám sem vagy 

Tegnap szakítottunk, azt hittem elég egy szó arra, hogy abba maradjon a félelem és a fájdalom. 
Nem akarok többé a barátnőd lenni. 

És a könnyek egyre-másra törtek utat maguknak az arcunkon… és ennyi. Nem változott semmi. Van, amit nem tud egy-egy szó megszakítani, sem hosszú hónapok bizonytalansága, sem a megcsalatottság tudata. Ott marad benned és lomhán-iszaposan bugyborékol tovább, amit évek óta felhalmoztál és dolgozik benned, még álmodban is. 

Álmodom a balatoni faházat, ahol úgy éreztük magunkat a nyáron, mint más a francia riviérán, buján és szerelmesen. Érett a cseresznye, szinte a fáról ettük az eső mosta fekete, s kövér szemeket. Idilli emlék, amit átformál az éjjeli képzet. 
Sötétség hull a kertre, s szörnyű árnyak lopják magukat a térbe, s próbáljuk zárni a faházat, s az ajtók, mintha összerakhatatlan ikea elemekre esnének szét és nyitott combként tárogatnak a külvilágra, s emberek és árnyak jönnek, behatolnak, furakodnak és férkőznek, hiába mondom, nem lehet, ez magánterület, ajtók már nincsenek, s úgy vágtatnak át szentélyünkön, mint tatár és török a magyar földön. 

És aztán jön egy újabb álom, melyben ott áll előtted és nem is ő, hanem a teste beszél veled. És csak nézed a fájdalmasan gyönyörű íveket és domborulatokat, ahogy egyre fecsegi mámoros titkait, és csak súgja, s kacagja kacér tekintetével miért jó a másikkal, hogy a gyönyör csak úgy áramlik beteljesülten oda-vissza, mint ahogy a szerelmes víz hullámai mossa finom ölelésben a partot. És az a másik test, kedvesem, nem te vagy.

Régebben körbe futottam reggelente a 8 kerületet, elindultam az Orczy irányába, volt hogy két hétig ugyanannak a használt kottonnak köszöntem a kőfal tövében, aztán tovább a II. János Pál pápa térre, ahol egy kínai bácsi kocogott velem, ha elég korán keltem, ha csúsztam, akkor Melinda integetett ki a második emeletről.

Körbecsalás a népszínház utca környékén és a Teleki téri piacnál, néha a hányásukban fekszenek emberek, de volt mindig egy srác, aki után két tömbön keresztül lehetett érezni az aftershave illatát, ruganyos léptekkel ment dolgozni a kukászubbonyában. A Teleki téren mindig örültem a lámpást gyújtó szobornak, volt benne valami ünnepi, minden reggeli lény azt érezhette, csak a kedvéért gyújtják a fényt.

Be egy másik utcán, hatalmas piros, neon betűkkel virít a közterület fenntartó abc-je, nagy piros kommunista rendnek kell lennie ebben a kibaszott utcában jut eszembe, de már vár Rákóczi a piaci nyüzsgéssel, majd tovább a Corvin negyedbe, Práter utca a Pál utcai fiúkkal, szétlőtt házak golyónyomai mellett ékeskednek az újépítésű házak és elszuszogsz a grundkert közösségi paradicsoma mellett is, ahol a sebzett és feltúrt föld kapott még egy esélyt. Ott van a pad, ahol Sanyibácsival üldögéltem párszor és idézte Márait, mesélt a letűnt korok sanzon zenéiről, szalontüdőről és csontvelőről pirítóskenyéren, miközben a keserű szégyencigarettájával kínál. Mindig úgy köszönt el, hogy ne feledjem csodák nincsenek. A csodákhoz bátorság kell.

Megtámadjuk a karácsonyi Sándor utcát is, óvatosan kerülve az eldobott tűket, hát igen, kurva jó ötlet volt megszüntettni a kékpontot, a lecsúszott emberek, s a lecsúszott környék a politika szerint még jó indulatot sem érdemel. Egy utolsó hajrá a Baross utcában, itt pont mellettünk nyílt a Kairói fodrászat, ahová mennek a helyi keményarcok még keményebbnek tűnni. Egyszer éjfélkor értem haza és egy 16 éves csorda buzizni kezdett. Másnap rájuk hívtam a rendőrséget, valójában azt gondoltam, hogy engem kurvára ne buzizzanak 16 éves cigány nyikhajok és az arab fodrászat meg ne terrorizálja a környéket éjfél után. A rendőrség persze nem jött ki, viszont a facebookon megtaláltam a fodrászatot, ahol Ahmed ezeket a véglényeket kedves Vendégnek hívta és családostul kapott mindenki cukorkát mikulásra, az elengedhetetlen előtte-utána selfiekről nem is beszélve. A képeken mindenki tényleg boldog volt, tényleg Kedves Vendégek voltak és Ahmed örült a lehetőségnek, hogy a saját szalonjában éjfél után is kedveskedhetett az embereknek.

Fel a harmadikra, még egy utolsó körbenézés, amott panelek kicsi világa, mellette szőnyegbombázott foghíjas telek, s az omladozó gang ellentétes oldalán már kint ül az öreg a leselejtezett íróasztalnál.

Minden egyes szerelmünk tovább él bennünk és mozdulatainkban. 
Tudom, hogy úgy csókolom a nyakát, s úgy markolom a haját, s ölelem a testét, ahogy azelőtt velem tették más szerelmek. 
Egyszerre szomorú és bizarrul kéjes ennyi emlékkel a testedben és a fejedben szeretkezni. 

Az ember önmaga szöges ellentéteiből áll. Ez valahol egy olyan természetfeletti romantika, mint ahogy a Pi-ben lévő végtelen prímszámok egy tökéletes körré ölelik egymást egy láthatatlan dimenzióban.

03:08
Csudálatos esti műszak, kimentem a teraszra dohányozni egyet, s a pók még mindig ott csimpaszkodik a holdba, nehogy leessen. A kontaktlencse tokostul ott lapul a zsebemben, de nincs kedvem felvenni, így érdekesebbek a dolgok.

05:15
Elakadtam levélírás közben, hogy most kinek a nevében is írok és melyik oldal Modellszoftverjét kell ajánlanom a tökéletes kamerakép elérésének érdekében. Gyorsan ránéztem a feladó címünkre, aha megvan már.

09:48
Hirtelen felébredek és nézem, hogy kedves kolléga miért sündörög, majd ül le hirtelen, mintha rosszban sántikált volna.
- Mi van, mi történt?
- Á, semmi, semmi.
- Mmmm.
- Najó, csak egy post-it cetlit akartam írni, hogy "Out of Order", s rád ragasztani, amíg kimegyek cigizni, nehogy azt higgyék, hogy éppen te supportolsz most.
- Aha. Kedves tőled.

10:40
Megkértem kollégát, hogy szóljon fel a főnöknek jabberen, hogy akkor most átvenném a  fizetésemet, nem akarok csak úgy berontani az irodába, hogy "péééénzt". 2 perc múlva főnök lejön, hogy hát most nincs nála, de mikor jövök legközelebb. Felvilágosítom, hogy ma estére, megnyugtat, hogy akkor délutánra itt lesz, s hogy máskor írjak sms-t nyugodtan, nem kell emiatt bent maradni. Rálesek a telefonom kijelzőjére, ami azt köpi az arcomba folyamatosan, hogy "Inactive Sim"... majd fél perc múlva a főnök megint ott áll velem szembe, s a kezembe nyom egy bankót, hogy nem szeretné, ha addig is éhen halnék vagy valami ilyesmi. Visszanyomom a pénzt, s megnyugtatom, hogy ez a veszély, mint látja nem fenyeget, csak kellemetlenül éreztem magamat amiatt, hogy nem jöttem be fizetésnap átvenni személyesen, mint a többiek.

11:32
Kifogyott a kóla a műanyag pohárból, s konstatálom, hogy egy "can glass"-ért, amit a húgom kért mekkora áldozatot vagyok képes hozni. Egy teljes menünyi junk fooddal szemeteltem tele a gyomromat. Közben azt nézem, hogy a fenébe érnek rá ennyire és ilyen sokan az emberek, hogy plázáznak hétköznap féldélben.

Astoria
Velem balra átellenben egy néni lopva húzza ki fekete táskájából a hatalmas hópelyheket, amit majd még körültekintőbben a szájába csalva megevett. A mellette ülő másik néni arca érdekes arccsontjával és aszott kis bőrével egy félig mumifikálódott élőhalottra hasonlít, aki sűrűn temeti hatalmas dolgos kezeibe a fejét. Közben azon gondolkodom, hogyan lehetne anyuséknak megköszönni vagy elmondani, hogy mennyire jól esett, hogy ott lehettem, hogy mennyit jelentett az a pár bögre kakaó és az őszibarack, amit ott elnyammogtam. Valahogy úgy érzem magamat, mint az a hajléktalan, aki 2 hete szólított meg Újpesten félig síró hangon, hogy tudja, hogy úgy is elküldöm, de azért szeretné elmondani, hogy csak 20ft-ot szeretne egy doboz cigire, mert már csak annyi hiányzik. Szörnyen rossz napom volt, emlékszem, de ahogy ránéztem arra az emberre, hirtelen semmisnek tűnt az egész. Volt nálam némi pénz, azt oda adtam, elővettem a cigarettásdobozt, átnyújtottam neki három szálat, majd  rágyújtottam egyre magam is, s még egyet átnyújtottam, hogy szívesen elszívok vele egy cigarettát. Beszélgettünk már nem tudom miről, majd hogy elparázslott a cigarettám, mondtam neki, hogy sajnos most nekem mennek kell, de legyen jó napja. Rám nézett és annyit mondott válaszul, hogy ez neki most egyszerre volt egy nagyon jó élmény, s nagyon rossz is. Akkor emlékezzünk csak a jóra ebből, az maradjon meg.
Igen valahogy én is így érzek most.

Vásároljunk be, a lista igen egyszerű, de az alapanyagok nem lehetnek akármilyen műalapanyagok (főleg ne műanyag), made in china kizárva, menjünk inkább egy drága helyre.
Tehát kell:

- Agy, 1 darab. Legyen kompakt, kinyitható és csavaros (mert ugye nem mindegy hogy mennyi minden fér bele mekkora helyen) japán márka lenne a legjobb választás (náluk ez már gyártási standard).
- 2 darab szem, színe és formája mindegy, az ma már könnyen változtatható. A legfontosabb, hogy legyen előrelátó, az ember soha nem tudhatja.
- Bőr, legyen vastag, a mai világ viszontagságaiban ez követelmény, főleg az arctájékon (ez is színezhető, a mai módszerek már kifinomultak, senki nem fog úgy járni mint Michael Jackson).
- Szívet sem szabad kifelejteni. Legyen nagy, hogy sok hely legyen benne, illetve úgy is osztogatni kell belőle darabokat, minnél nagyobb, annál tovább tart. A legjobb alapanyag a jénai, nehezen törik, bírja a nagy forróságot és a dermesztő hideget (ez eladótól újrafelhasználhatót kérjünk).
- Gyomor az legyen kicsi, de igen erős. Drága az üzemanyag bele, s pazarlás lenne, ha tartalmát olykor-olykor kifordítaná (feltétlenül legyen saválló).
- Idegek, vaskos drótkötelek. Megvétel előtt teszteljük egyenként szakíthatóságukat.
- Fül, feltétlenül rendelkezzen nagy hallótávolsággal, legjobb a fejhez simuló, így kisebb lesz a test légellenállása.
- Nyelv legjobb ha egy idegen anya nyelve így egyszerre lesz anyanyelvünk és idegennyelvünk is. Teszteljük, hogy tud-e ékesen szólni, semmit mondani és elegendő mennyiségű rízsnek is férnie kell bele.
- Lélek. Ez kérem egyéni beállítottság kérdése. 2 fajta létezik: Megvásárolható és megnemvásárolható. Előbbi igen népszerű, már a piacokon is kapható. Jóléttel kecsegtetnek, mivel mint azt a neve is mondja: megvásárolható, viszont gerinc nem jár hozzá. Az utóbbi már problémás, azt magunknak kell megszerezni, mivel megnemvásárolható, még a piacon se. Viszont megéri a fáradtságot, alapjáraton kapunk mellé gerincet is.
- Ízesítők: Só, cukor, citrom, keserű gyógyfűvek, bors és egyéb opcionális fűszerek (utólag is bővíthető).
- Orr, lehetőleg szárazat, először kezdjünk naggyal, később lehet belőle mit lefaragni a divatnak megfelelően. Fontos hogy érzékeny legyen a szagokra, főleg erre a kettőre: Pénz és Baj, ezeket mindig jó előre kiszagolni.

Opcionális kiegészítők:
- magasság, vérmérséglet, türelem, inteligencia, nemiszerv és mellek (pénztárcánkhoz és igényeinkhez mérten).

Ha figyelmesen, a javaslatok szerint vásárol Ön egy hosszútávon működőképes Ember-konfig tulajdonosa lehet, értékálló és strapabíró, egy ideig biztos nem kell lecserélnie!