Tegnap elég esős idő volt, s úgy döntöttem felpaszírozom magamra a farmernadrágomat. Az történt, hogy nem kellett paszíroznom, simán feljött. Ahhoz képest, hogy nem akartam elhozni, mert alig bírtam begombolni...
A teljeskiörlésű dolgok megtették a maguk hatását, illetve az, hogy rendszeresebben eszek kevesebbet/egészségesebbet. Az is közre játszhatott, hogy a legközelebbi bevásárló áruház nagyjából 20 perc sétára van innen, 2 fontért meg nem fogok buszozni.
Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy lejárok futni esténként, úgy is nehezen alszom el, ez majd segíteni fog (és futottam is).
Illetve nem beszéltem még a házról, ahol lakom, mert akkor azt is meg kellett volna említenem, hogy van saját könyvtára és saját konditerme és gyalázatosan nem mentem le még egyszer sem, pedig nagyon jól fel van szerelve.
De hogy mégse legyen olyan egyszerű nekem, ma sikerült rátolnom a lábamra az emelőgépet, s jól beszakadt a lábkörmöm, szóval most pár napig le kell mondanom a futásról.

Talán leírhatom még azt is, hogy kezd beállni egy mentális változás magammal kapcsolatban. Valaki egyszer azt mondta, furcsa hogy úgy kell tanulni az őszinteséget... én azt tartom furcsának, hogy tanulni kell magunkat szeretni. Kis túlzással, de van egy ilyen ördögi kör az életemben, hogy "hogy szerethetném magamat, ha mások nem szeretnek, de mások azért nem szeretnek, mert én nem szeretem magamat". Emiatt mindig is azt hittem, hogy az összes problémám kívülről ered és belül minden rendben, s nemrégiben kezdtem realizálni, hogy az összes bajom leginkább belülről fakad. Ez azt vonzotta magával, hogy ahelyett, hogy folyamatosan gyűlölködnék magammal valamelyik zsírpárnám vagy testrészem miatt, inkább úgy gondolkodom, hogy kaptam egy testet ajándékba, s azt illene megbecsülni, oda figyelni rá és megadni neki, ami kell. A többi meg jön magától. Bélaság van.