Amikor nyögve kelek fel reggel hatkor, hogy én most jól elmegyek futni (amolyan "lesz nekem M-es nadrágom, ha törik, ha szakad..." című elhatározások), akkor úgy érzem, hogy 23 ide, vagy oda, de öregedtem.
Amikor lefutom a félelmetes távot és rájövök, hogy ez nem is olyan szörnyű, mint amire emlékeztem, akkor megnyugszom, hogy a javamra vált az idő múlása... egészen addig, míg hajmosás után észre nem veszem azt a töménytelen mennyiségű őszhajszálat a melírozás alatt. Aztán ilyenkor megint rajtam van a drámázhatnék, amíg eszembe nem jut azaz ismerősöm, aki velem egykorú, s szemránckrémet használ minden este, mert fél, hogy megöregszik a bőre, s hashajtót szed be, hogy megszabaduljon a szerinte felesleges 2 kilójától (majd amikor elmegyünk együtt vásárolni, sopánkodik, hogy az XS-es nadrág túl nagy rá).
A problémák többségét magunk okozzuk saját magunknak. Nagy levegő, világomban minden Béla.