03:08
Csudálatos esti műszak, kimentem a teraszra dohányozni egyet, s a pók még mindig ott csimpaszkodik a holdba, nehogy leessen. A kontaktlencse tokostul ott lapul a zsebemben, de nincs kedvem felvenni, így érdekesebbek a dolgok.

05:15
Elakadtam levélírás közben, hogy most kinek a nevében is írok és melyik oldal Modellszoftverjét kell ajánlanom a tökéletes kamerakép elérésének érdekében. Gyorsan ránéztem a feladó címünkre, aha megvan már.

09:48
Hirtelen felébredek és nézem, hogy kedves kolléga miért sündörög, majd ül le hirtelen, mintha rosszban sántikált volna.
- Mi van, mi történt?
- Á, semmi, semmi.
- Mmmm.
- Najó, csak egy post-it cetlit akartam írni, hogy "Out of Order", s rád ragasztani, amíg kimegyek cigizni, nehogy azt higgyék, hogy éppen te supportolsz most.
- Aha. Kedves tőled.

10:40
Megkértem kollégát, hogy szóljon fel a főnöknek jabberen, hogy akkor most átvenném a  fizetésemet, nem akarok csak úgy berontani az irodába, hogy "péééénzt". 2 perc múlva főnök lejön, hogy hát most nincs nála, de mikor jövök legközelebb. Felvilágosítom, hogy ma estére, megnyugtat, hogy akkor délutánra itt lesz, s hogy máskor írjak sms-t nyugodtan, nem kell emiatt bent maradni. Rálesek a telefonom kijelzőjére, ami azt köpi az arcomba folyamatosan, hogy "Inactive Sim"... majd fél perc múlva a főnök megint ott áll velem szembe, s a kezembe nyom egy bankót, hogy nem szeretné, ha addig is éhen halnék vagy valami ilyesmi. Visszanyomom a pénzt, s megnyugtatom, hogy ez a veszély, mint látja nem fenyeget, csak kellemetlenül éreztem magamat amiatt, hogy nem jöttem be fizetésnap átvenni személyesen, mint a többiek.

11:32
Kifogyott a kóla a műanyag pohárból, s konstatálom, hogy egy "can glass"-ért, amit a húgom kért mekkora áldozatot vagyok képes hozni. Egy teljes menünyi junk fooddal szemeteltem tele a gyomromat. Közben azt nézem, hogy a fenébe érnek rá ennyire és ilyen sokan az emberek, hogy plázáznak hétköznap féldélben.

Astoria
Velem balra átellenben egy néni lopva húzza ki fekete táskájából a hatalmas hópelyheket, amit majd még körültekintőbben a szájába csalva megevett. A mellette ülő másik néni arca érdekes arccsontjával és aszott kis bőrével egy félig mumifikálódott élőhalottra hasonlít, aki sűrűn temeti hatalmas dolgos kezeibe a fejét. Közben azon gondolkodom, hogyan lehetne anyuséknak megköszönni vagy elmondani, hogy mennyire jól esett, hogy ott lehettem, hogy mennyit jelentett az a pár bögre kakaó és az őszibarack, amit ott elnyammogtam. Valahogy úgy érzem magamat, mint az a hajléktalan, aki 2 hete szólított meg Újpesten félig síró hangon, hogy tudja, hogy úgy is elküldöm, de azért szeretné elmondani, hogy csak 20ft-ot szeretne egy doboz cigire, mert már csak annyi hiányzik. Szörnyen rossz napom volt, emlékszem, de ahogy ránéztem arra az emberre, hirtelen semmisnek tűnt az egész. Volt nálam némi pénz, azt oda adtam, elővettem a cigarettásdobozt, átnyújtottam neki három szálat, majd  rágyújtottam egyre magam is, s még egyet átnyújtottam, hogy szívesen elszívok vele egy cigarettát. Beszélgettünk már nem tudom miről, majd hogy elparázslott a cigarettám, mondtam neki, hogy sajnos most nekem mennek kell, de legyen jó napja. Rám nézett és annyit mondott válaszul, hogy ez neki most egyszerre volt egy nagyon jó élmény, s nagyon rossz is. Akkor emlékezzünk csak a jóra ebből, az maradjon meg.
Igen valahogy én is így érzek most.