Azt hiszem ebben a hónapban emeddig másodikán volt a legjobb kedvem. Nálam a jókedv elég sok mindenben mérhető, de azt hiszem a legegyszerűbben úgy, hogy van-e kedvem főzni és mennyire macerás ételt van kedvem csinálni. Másodikán csináltam harmadjára Pad Thai-t. Először valamivel születésnapom előtt csináltam, amikor kivettem pár nap szabit, s emlékszem is, hogy kérdezte, hogy mit fogok csinálni, s azt mondtam kipróbálok egy érdekes receptet, s teljesen készen volt ezen a kijelentésen, s emlékszem másnap mondta erre rá, hogy neki nincs nagyobb boldogsága ebből a szempontból, mint az, hogy ha valaki elé tesz egy ételt, amit szeretetből készített és közben rá gondolt. Én pedig mindig is úgy voltam, hogy nem szeretek magamra főzni, mert az egyszerűen öncélú... egy létszükséglet kielégítése az, hogy egyek, szeretem az ízeket, de nem szeretek enni, s ezért nekem meg általában az szokott lenni a legnagyobb örömöm, ha csinálhatok egy jó ételt, amit gondosan elkészíthetek,  megpróbálom szépen tálalni, s valakivel megosztani, s látni azt, hogy az tényleg jó és a másik örömmel eszi. Jó párosítás, mi?
Második alkalom, amikor Pad Thai-t csináltam, az már neki volt, s pár hétre rá valahogy felmerült, hogy emlékszik-e rá? Akkor szembesültem azzal, hogy mennyire illékony ez az egész. S megkérdezte, hogy félek-e,  egyszerűen nem tudtam elmondani. Most is 1,5 órát gondolkodtam, hogy lehetne ezt leírni, ami akkor bennem volt, s egyszerűen ennél jobban nem megy, szóval ugorjunk is.
Következő schnitt, amikor először leírta, hogy nem kellene ennyit adnom, meg hogy úgy érzi, hogy kihasznál nagyon csúnyán, s lelkiismeret furdalása van. Egyszerűen nem értettem, mert miket is csináltunk? Főztünk, ettünk, mindkettőnknek jó. Vásároltunk, hogy nekem is legyen valamim, neki is legyen valamije, aminek örülünk, s legyen mit főzni. Se akkor, se utána e-mailben nem tudtam ezt olyan szépen és egyértelműen megfogalmazni, amit mondani akartam, mint ahogy azt ő tette a bögrével kapcsolatban: Nem azért kaptam, hogy összezúzzam, hanem azért, hogy használjam. Ő sem azért kapta a szeretetemet, hogy önmaga ellen fordítsa, hanem azért, hogy hasznosítsa és jól érezze magát.
Ezek után pedig, amikor azt mondta, hogy ő neki nem kell kicsijó, miért érné be azzal, mert neki csak az kell, ami a nagyjóhoz vezet. És tudom, hogy már nem teljesen úgy értette, ahogy az bennem akkor visszacsengett, de akkor az nekem teljes mértékben azt jelentette, hogy nem csak maga ellen fordította, de épp most tagadta meg ezt az egészet, vágta ki, gyújtotta fel, égette hamuvá, szórta szét a szélben és gondolni se akar rá többet.
Persze ezt is megpróbáltam a helyére tenni, s kurva sokat gondolkodni, h valójában mi történt és mi mehetett benne végig, s nagyjából sikerült is, s kezdtem megint sokkal jobban lenni. Igaz nagyon zavart, hogy csak én akarom őt tisztázni, ő meg leginkább húzza magára teljesen feleslegesen a vizes lepedőt, s ahhoz hogy ezt elmondjam még egy picit az egójába is kellett rúgnom, hogy biztos, hogy egy picit védje meg már magát és beszéljünk erről. Aztán jött drága jó anyám, meg rá ez a tequilás eset,  újra padlót fogtam, mi több beszakadt és estem le a pincébe. Most ez lényegtelen is, mert ezzel még kurvára nem akarok foglalkozni. Viszont most először érzem, hogy vele kapcsolatban kezdek megnyugodni. Hogy azaz érzés jön át, hogy tényleg nem akar eltűnni, hogy itt van, figyel, baj van, akkor szóljak, beszélünk, s végre valahára ő is meg akarja értetni magát, picit elmondani, hogy min ment át, hogy értsem meg. A paramanóért meg teljes elismerésem, csak ma esett le, hogy ez egy tökéletes anchoring volt.
Uff végre ezt is kiírtam, mennyi idő is volt... 8kor kezdtem neki, most múlt 13. Remek, akkor most aludjunk is, mert még vár az R-féle házi feladat is.