Hol van az ugrás? Hol van a Mókus?

Ugorj Mókus

Wales - Goytre

"Deuparth gwaith yw ei ddechrau." - A munka java része neki állni.

Szerettem volna valami vadregényest ide rittyenteni a welszi vidékről, de eddig minden olyan, mint máshol, még furi, érthetetlen akcentussal sem beszélnek és az eső sem esik többet.

A legkiábrándítóbb talán Cwmbrân volt, milyen ősi név, szinte látod magad előtt a véres arcú bárdokat, amint ujjukat vádlóan emelik és szavalják: Te tetted ezt, Edward király! - Erre a busz bevitt egy shopping labirintus közepébe, tessék neked konzumpéntek, jól be is vásároltam rajzmagazinokból.

De próbálom nem feladni a welszi szívcsakra megtalálását, az nem lehet, hogy az ősi nyelv utcatábláival kell beérnem. Mint például a kedvencem:

Cewch roi baw eich ci yn y bin yma! - Simán lehetne egy harci kiáltás, nem? Egy kis germán harácsolással a torok mélyéről. Helyette a valóság az, hogy kedvesen felhívják a figyelmedet arra, hogy a kutyakakit ide dobhatod. Azt hiszem ezzel pontosan összegeztem a welszi helyzetet.

Futni is elkezdtem újra, kicsit szar volt az első pár futás, nem fizikailag, hanem ahogy visszaérek a házba az első gondolatom mindig az volt, h megírom FutakiMóki voltam, aztán rájöttem, hogy az egyetlen ember, aki értené, azzal nem beszélek. De lassan megdumáltam magammal, hogy  magamért futottam mindig is, s a síelés egyre közelebb van, szóval a mentális gatyamadzagot újra meg kell húzni és formába kell jönni.

Lassan alakulnak az új napi rutinok is. Minden új hely egy teljesen más mentalitást igényel, s néha úgy érzem véres harcokat küzdök magammal, hogy a kliensen kívül magammal is foglalkozzak. Igenis este elrakjam a szekrénybe a ruháimat, reggel bevessem a kurva ágyat, nem eszek a kibaszott sütiből, felkelek időben edzeni, nem sértődöm meg, ha valaki még sem ér rá, rajzolom a napi rajzaimat, s nem bőgök két percnél tovább este, hanem Világomban minden rendben van Bélával.

imag0379.jpg

Ám kurvára hősnek tartom magamat, hogy ma a hajnalok hajnalán neki álltam futni. Az útvonal nagy részén nem láttam semmit, hol a sötét, hol a szemüvegem párája miatt, amikor meguntam az egész harcot a látásért, belevetettem magamat az impresszionalista homályba, valahogy így:

Vaksötét sikátor, balra ki a kurva rémisztő erdő és báránylegellő mellett, mögöttem zombikkal, a temetőkert után egy laza kocogás jobbra, zombik elhagyva a lejtőn, mézeskalácsház után megint jobbra, fel a tejfölszagú hegynek, 2 kilométernyi eat all you can a zombiknak, majd egy kis leereszkedés és már ott is van Penperlleni álmosan pöfékeli magából a meleget, még 800 méter és már Goytre fogadja kihűlt gazdatestemet.

Így megy ez.

 

Prater Noster

"Behunytam a szemem, megpróbáltam fölidézni annyi elveszett szépséget, amennyit csak tudtam. Közelebb húztam őket, beléjük kapaszkodtam. Közben mindvégig tudtam, milyen röpke az életünk." Murakami Haruki

A mamám biztos büszke lenne rám - gondolom miközben a rothadás szaga felett megfogom a néni kezét és imádkozom vele, amikor sír, s áldást mondok az ételért, mielőtt eszünk.

Illetve dehogy, a mamám arra lenne büszke, ha vele imádkoznék, s mondanék áldást az étel felett, s véletlenül sem gondolnék bármi rothadásra közben. 

Ilyenek ezek a dolgok sajnos, néha nem azt a szerepet kapjuk, amire vágyunk, vagy nem azok vagyunk, amire mások vágynak. De a szerepet játszani kell, s azt csak is jól érdemes. 

I love my hands, but it hurts to pray.

Bracknell

"Igazából nem a nagy dolgok fontosak, amiket mások találnak ki, hanem az apróságok, amiket mi magunk." Murakami Haruki

Az utóbbi pár nap köztes lét volt két munka között, így felkerestem K&J-t, hogy igénybe vehetem-e a pihe-puha kanapéjukat, amíg tisztázódik a következő földrajzi helyzetem.

K elvitt Readingbe vásárolni, s néha furcsa, hogy mennyire kevés kell ahhoz, hogy mindenféle honvágyat és múltba révedést el tudj űzni valami lakatlan barázdába.

imag0341_1.jpg

 

Amint megláttam ezt a könyvet eszembe jutott, hogy még itt is rengeteg dolgom lehet és rengeteg jó dolog van, csak hát senki nem fogja ezüst tálcán elém hozni. Az élet nem tartozik nekem semmivel, a saját utamat magamnak kell kitaposnom. A magányos harcos imidzs persze nem teljesen helytálló, mert eddig minden szarban és nehézségben, de a legjobb, egyszerű hétköznapokban is nagyon sok ember vett körül, vigasztalt, adott egy teljesen új perspektívát a dolgoknak, vagy csak egyszerűen nevetett velem. Igazán szerencsés vagyok. 

Másnap pedig J vitt el egy bicikli parkba, amin különböző nehézségű pályák voltak, s párszor össze is fostam magamat, meg meg kellett állnom, hogy most élek vagy halok-e, de ezeket a halandó dolgokat leszámítva nagyon állat volt.

Jó volt kicsit feltöltődni, s inspirálóan is hatottak rám, mindketten tömény, cukibundázott Iron Ladyk. 

J első kérdése reggel az volt, h mégis merre megyek? Majd fél perc múlva már mondta is, hogy szuper a legközelebbi bicajos kalandpark onnan 8 mérföldre van, jó lesz nagyon.

Így is lehet, így is kell. Így megy ez.

süti beállítások módosítása