Hol van az ugrás? Hol van a Mókus?

Ugorj Mókus

Színek

Szeretem a színeket. Kéket, sárgát, pirosat, lilát, ametisztet. Egyre csak keverem a színeket, még többet akarok, mohón nyomom a tubusokat. Már értem miért veszélyesek, a végén minden elfekedett.

Hazugság

A bal karom darabokban volt, legalábbis az orsócsontom a röntgen képen. Igazándiból az nem fájt, pedig úgy lógott már pár napja hasztalan. A kórházból felhívtalak, nem szóltál, csak üvöltöttél. A diagnózis: nyaralás elrontva, 4 hétig figyelni kell rám. Évekkel később azt mondtad csak miattam aggódtál.

Érdekes

Ez új. Merőben más mint eddig, igen, akár azt is mondhatnám, hogy egészen vicces.
Ontom magamból, mint más a szemetet.


Bebebe

Elmentem a Bethlenbe. Tiszta „e”, mintha azt mondaná: Be, gyere be te. 40 perc néztem az órám, egész gyors, bezzeg akkor mintha órákba tellett volna a buszozás, mindig sikerült késnem, s olyankor inkább mintha azt mondta volna a vén vakolat: te, ide be ne gyere.
Kop-kop-kop-kop, nehézkes cipő kopog, hátam mögött a múlt emlékembere: osztályfőnök.
Mosolyogva csicsergek, szóba elegyedünk, ő is a kedves maszkját hordja. Gyors tesztkérdések, kedélyesen felelek. Látom ahogy agyadban nyílik egy láthatatlan napló: „Hitvány Tanulók”, nevemhez lapozol, s érdemjegy helyett az el nem ért értékeket jegyzed, majd zárul mint az ajtó a hátam mögött. Elkönyveltél, én is téged már rég, éppen ezért -csakis a miheztartás végett- nem mondom meg, hogy hiányoznak a versek, az elemzések, s a rávezető kérdések; a kacskaringós életrajzok és a mögöttük rejlő életérzések.

Titkos Kincsek

Gyermeki izgalommal néztem a könyveket, amiket nekem szántál. Ezek nem olyan könyvek voltak, mint szüleim polcán: kardos-szamurájos-delfinlogós, meghalós-erotikus-szerelmes. Nem is olyanok, mint a komor könyvek, melyek sírva könyörögtek nagymamám polcán, hogy végre valaki lapozza őket.
Nem.
Ezek másfajta könyvek, ezekről nem mesél Anya, Apa, se az irodalom tanár, ezek a TABU könyvek. Titkos társaságok, cigarettafüstbe takarózott arcok bortémája. Szememet felnyitottad, beavattál.

Gyros

Először nevettem, nem értettem körülményességedet, mélyen meghajoltál, fejed konkrét szöget zárt be gerincoszlopoddal, s orvosi pontossággal haraptad a tésztába tekert tölteléket. Ceremónia, a Gyros-evés szertartása.
Aztán rájöttem, ezt tisztán enni művészet. Esetlenül utánoztam mozdulataidat, ez is olyan mint az élet, jártasság kérdése. Még jó hogy van szalvéta.

A 6 hat

21dba, tisztán emlékszem ez volt a dobozára írva: „super silent”. Hát nem az, nem reggel 6kor, amikor 3x21dba pördül fel 2100-2500 rpm sebességgel. Anyám. Jó édes anyám, miért nem tudtál még várni 20 percet, akkor már ébresztett volna a vekker. Nem vár meg az ingyen szerelem? Hidd el, az nem fogy el. Populáris termék, minden sarkon kapni (anyagiak kizárva) és raktáron is van bőven. Nyikorog az egér foga, kattogva menekülne, óvatosan még elszalad. Várd már meg kérlek, a biztonsági rendszernek be kell töltődnie, hiába bökdösöd a connectet, ez is olyan mint a safesex, nincs tűzfal, akkor nincs csatlakozás - ilyen egyszerű ez kérem. Lemászom, tovább már nem bírhatom a billentyűzet jajgatását.
Laza volt ez a hét, a gyomrom is ég, nem várt következmények. Ez is minek van itt, otrombán, lendülő lábam elé került, most már az is fáj. Aszpirin? Ja, hogy az nincs. Pedig neked is adnék.


Játszunk

Kapcsolatunk igen érdekes nekem.
Eddig csak osztogattam magam, diribdarab legyen itt is ott is, vártam hogy mikor fogyok el. De te tudatlanul felborítottad a rendet, visszaküldtél egy darabot. Állj! Ilyen nincs a forgatókönyvemben, újra kell írni a dolgokat. Megvizsgáltam a jelen körülményeket, megvizsgáltam a visszaküldött darabot is alaposan. Pesszimistán, cinikusan, kétkedő szemmel, de a műszer mindig csak pozitívan lengett ki. Elfogadtam, s azóta már adok-kapok játék megy. Nem mondanám, hogy ez rossz játék, épp ellenkezőleg, csak nekem még igen új, kicsit félek tőle, talán attól, hogy véget ér, valamelyikünk elrontja.


Bevásárlás

Vásároljunk be, a lista igen egyszerű, de az alapanyagok nem lehetnek akármilyen műalapanyagok (főleg ne műanyag), made in china kizárva, menjünk inkább egy drága helyre.
Tehát kell:

- Agy, 1 darab. Legyen kompakt, kinyitható és csavaros (mert ugye nem mindegy hogy mennyi minden fér bele mekkora helyen) japán márka lenne a legjobb választás (náluk ez már gyártási standard).
- 2 darab szem, színe és formája mindegy, az ma már könnyen változtatható. A legfontosabb, hogy legyen előrelátó, az ember soha nem tudhatja.
- Bőr, legyen vastag, a mai világ viszontagságaiban ez követelmény, főleg az arctájékon (ez is színezhető, a mai módszerek már kifinomultak, senki nem fog úgy járni mint Michael Jackson).
- Szívet sem szabad kifelejteni. Legyen nagy, hogy sok hely legyen benne, illetve úgy is osztogatni kell belőle darabokat, minnél nagyobb, annál tovább tart. A legjobb alapanyag a jénai, nehezen törik, bírja a nagy forróságot és a dermesztő hideget (ez eladótól újrafelhasználhatót kérjünk).
- Gyomor az legyen kicsi, de igen erős. Drága az üzemanyag bele, s pazarlás lenne, ha tartalmát olykor-olykor kifordítaná (feltétlenül legyen saválló).
- Idegek, vaskos drótkötelek. Megvétel előtt teszteljük egyenként szakíthatóságukat.
- Fül, feltétlenül rendelkezzen nagy hallótávolsággal, legjobb a fejhez simuló, így kisebb lesz a test légellenállása.
- Nyelv legjobb ha egy idegen anya nyelve így egyszerre lesz anyanyelvünk és idegennyelvünk is. Teszteljük, hogy tud-e ékesen szólni, semmit mondani és elegendő mennyiségű rízsnek is férnie kell bele.
- Lélek. Ez kérem egyéni beállítottság kérdése. 2 fajta létezik: Megvásárolható és megnemvásárolható. Előbbi igen népszerű, már a piacokon is kapható. Jóléttel kecsegtetnek, mivel mint azt a neve is mondja: megvásárolható, viszont gerinc nem jár hozzá. Az utóbbi már problémás, azt magunknak kell megszerezni, mivel megnemvásárolható, még a piacon se. Viszont megéri a fáradtságot, alapjáraton kapunk mellé gerincet is.
- Ízesítők: Só, cukor, citrom, keserű gyógyfűvek, bors és egyéb opcionális fűszerek (utólag is bővíthető).
- Orr, lehetőleg szárazat, először kezdjünk naggyal, később lehet belőle mit lefaragni a divatnak megfelelően. Fontos hogy érzékeny legyen a szagokra, főleg erre a kettőre: Pénz és Baj, ezeket mindig jó előre kiszagolni.

Opcionális kiegészítők:
- magasság, vérmérséglet, türelem, inteligencia, nemiszerv és mellek (pénztárcánkhoz és igényeinkhez mérten).

Ha figyelmesen, a javaslatok szerint vásárol Ön egy hosszútávon működőképes Ember-konfig tulajdonosa lehet, értékálló és strapabíró, egy ideig biztos nem kell lecserélnie!

Nem ér, ez a pohár csak 0,3dl-es nem feles. Átvágás.

Magolni kéne a dekóderek meg a kódolók logikai kapuinak a 2dimenziós rajzát, meg ott van a Set-Reset memória. Szép kacskaringós vezetékekkel aztán rá az időzítőt, meg a biztosítékot. És elmélet is van.

Behiye és az Álmosnap

Perihan Magden - Bajban vagyok veled, kiolvastam. Rövid tartalom a hátlapon: "Nők a szereplői a török írónő regényének.(...)Perihan Magden(...) stílusa éles, provokatív, sötét humorú. A két kamaszlány belső vívódásának és különleges barátságának történetén keresztül azt a női sorsot festi meg, amelyről azt hihetnénk manapság, szinte nincs is. Aztán rádöbbenünk, hogy mindannyian vagy Behiye-, vagy Handan-szerepet játszunk az életben. Természetesen, ha nőnek születtünk."
Francokat. Ez csak Behiye, s nem női szerep, hanem lélek. Behiye "MEGMENEKÜLSZ ÉRZÉSE", "SÁRGA BOLDOGSÁGESŐKABÁT", "MEGFULLADSZ ÉRZÉSE", lelke összes mélysége. Deviáns. Szeretem ezt a szót. A hátlapon írtakat leszámítva (ami azt sugalhatja a figyelmetlen könyvvásárlónak, hogy na megint egy elnyomott-török-nők-generációkülönbséges-csöpögős-könyv) a könyv, nagyszerű. Beszipolyoz, megfog, nemenged, bekúszik a tudalattiba, hatása alá kerülsz. Kiolvastam, s úgy érzem szürkehályog ekrült a szememre, ködös az agyam, mintha álomban lennék, itt vagyok de mégsem itt. Álmosnap, így hívtam el.

Anyámnak nem volt egyértelmű a jelenség. Meg kellett kérdeznie. De nem úgy mint az MSN ablakok, diszkréten, sárgásan fel-fel villannak, hagynak időt, hogy értelmezd a kérdést, átgondold, kitaláld, hogy a másik milyen feleletet vár el, milyen stílusban, s majd annak megfelelően bepötyögheted a várt választ, majd insert smily. Nem az anyák nem így működnek. Üvölt, s megkocogtatja a vállad (másként nem hallható a fejhallgatóban lejátszott zene miatt), idegesítő.
"Mi bajod???"
Nincs idő szép válaszon gondolkodni, gyors billentyű sincs a smilykhoz, az hogy milyen választ akar hallani, a legkevésbé sem érdekel.
"Semmi, hagyjámá'."
Fejhallgató vissza. De nem adja fel. Itt nincs ignoregomb.
"Mi van ma veled?"
Választ kell adni. Kíváncsiságot kielégítő, de sokat nem mondót. Szemedbe néz, pásztáz, letapogatja szemeivel az agyat, mintha abban reménykedne, hogy belelát, átlát, kiszűrheti az igazságot. Nem olyan könnyű az, tudhatná már.
"ÁLMOSNAPOMVAN,ÁLMOSVAGYOK,NEMIGAZHAGYJÁMÁ!"
Bingó. Hogylétem felöl egyenlőre nem kérdezősködik. Egyáltalán megértené-e? Mi a szándéka? Mindnekinek megvan a maga keresztje. Ha segít cipelni az mit old meg? A vége úgy is az lesz, hogy megfeszítenek, max gyorsabban érek a Golgotára. Vagy látni akarja, ahogy egyensulyozok? Egyensulytánc a lélek vékony drótkötelén, nem akarok közönséget, magamra kell koncentrálnom. Nem kell taps, ha végig megyek rajta, nem akarom hallani az üvöltést, ha leesek, nem akarok cirkuszi produkció lenni. Miért akarja tudni, ha magam sem tudom mindig mi van. Ez az én valóságom, ne sértődj meg, de a megfejtést csak én találhatom meg, Babits dióhéja.
Adásszünet. Valami zavarja a képet, valamit a képembe nyomtak. Anya. Tányér, rajta ennivaló. Étel. Méreg.
"Nem vagyok éhes."
"Ettél ma már?"
"Igen"
Igen, ma már mérgeztem magamat, tegnap is, napról napra, évek óta. Sok méreg, dagad a májam tőle, nem tudom kihányni, nem segít a gyomormosás. Nukleáris méreg, sugárzom tőle, világítok az estében. Megnéznek, szemet szúrok. Ne nézzetek, szemetek, szemeiteket vegyétek le rólam, nem én akartam így. Mutassatok egy sötét lukat, elbújok, holnapra árnyékká válok, nem bántom a szemeiteket. Hűségesen foglak benneteket követni lépésről lépésre, egy jótékony sötét vetület leszek teljes 2 dimenzióban a szürke aszfalton.
Sok gondolat ez egy napra, álmosnapra. Ködösnap, ködös gondolatok. Holnap majd talán kiborul, ami beborult, s lesz napsütés.

Ajánld fel szomszédodnak a segítséget egy szekrény arébb cipelésében, s 4 óramúlva azon kapod magad, hogy együtt söpritek a járdát, hogy a képzeletbeli "Legszebb járda" díja a tiétek legyen. Persze előtte teljes garázs-berendezést átvariáltuk, illetve még a félelmetes padlásra is felmentünk. A szomszédokkal vigyázni kell.

Már májusban leszedtem a Gorillaz - Demondays albumát, de igazándiból akkor csak a Feel Good Inc fogott meg, a többi számmal nem igen foglalkoztam. Aztán láttam a Dare-t a TV-ben, s egyszerűen hihetetlenül jó ez a szám, a videóklip se kutya. "Rázz egyet és fújd ki a fáradtgőzt" fíling.

Free Image Hosting at www.ImageShack.usFree Image Hosting at www.ImageShack.usFree Image Hosting at www.ImageShack.us
Gorillaz - Dare

It's coming up,
It's coming up,
It's coming up,
It's coming up,
It's coming up,
It's coming up.
It's dare.

It's DARE

You've got to press it on you
You just defend it that's what you do baby
Hold it down Dare

Jump with them all and move it
Jump back and forth
And feel like you were there yourself
Work it out

Never did no harm,
Never did no harm.

It's DARE.
It's coming up,
It's coming up,
It's coming up,
It's coming up,
It's coming up.
It's dare

You've got to press it on you
You just defend it that's what you do baby
Hold it down dare

Jump with them all and move it
Jump back and forth
And feel like you were there yourself
Work it out

Never did no harm,
Never did no harm.

It's DARE.
It's coming up,
It's coming up,
It's coming up,
It's coming up,
It's coming up,
It's dare

Never did no harm,
Never did no harm.

It's DARE

It's coming up,
It's coming up,
It's coming up,
It's coming up,
It's coming up,

It's DARE

You've got to press it on you
You just defend it that's what you do baby
Hold it down dare

Jump with them all and move it
Jump back and forth
And feel like you were there yourself
Work it out

You've got to press it on you
You just defend it that's what you do baby
Hold it down dare

Jump with them all and move it
Jump back and forth
And feel like you were there yourself
Work it out



süti beállítások módosítása