Behiye és az Álmosnap

Perihan Magden - Bajban vagyok veled, kiolvastam. Rövid tartalom a hátlapon: "Nők a szereplői a török írónő regényének.(...)Perihan Magden(...) stílusa éles, provokatív, sötét humorú. A két kamaszlány belső vívódásának és különleges barátságának történetén keresztül azt a női sorsot festi meg, amelyről azt hihetnénk manapság, szinte nincs is. Aztán rádöbbenünk, hogy mindannyian vagy Behiye-, vagy Handan-szerepet játszunk az életben. Természetesen, ha nőnek születtünk."
Francokat. Ez csak Behiye, s nem női szerep, hanem lélek. Behiye "MEGMENEKÜLSZ ÉRZÉSE", "SÁRGA BOLDOGSÁGESŐKABÁT", "MEGFULLADSZ ÉRZÉSE", lelke összes mélysége. Deviáns. Szeretem ezt a szót. A hátlapon írtakat leszámítva (ami azt sugalhatja a figyelmetlen könyvvásárlónak, hogy na megint egy elnyomott-török-nők-generációkülönbséges-csöpögős-könyv) a könyv, nagyszerű. Beszipolyoz, megfog, nemenged, bekúszik a tudalattiba, hatása alá kerülsz. Kiolvastam, s úgy érzem szürkehályog ekrült a szememre, ködös az agyam, mintha álomban lennék, itt vagyok de mégsem itt. Álmosnap, így hívtam el.

Anyámnak nem volt egyértelmű a jelenség. Meg kellett kérdeznie. De nem úgy mint az MSN ablakok, diszkréten, sárgásan fel-fel villannak, hagynak időt, hogy értelmezd a kérdést, átgondold, kitaláld, hogy a másik milyen feleletet vár el, milyen stílusban, s majd annak megfelelően bepötyögheted a várt választ, majd insert smily. Nem az anyák nem így működnek. Üvölt, s megkocogtatja a vállad (másként nem hallható a fejhallgatóban lejátszott zene miatt), idegesítő.
"Mi bajod???"
Nincs idő szép válaszon gondolkodni, gyors billentyű sincs a smilykhoz, az hogy milyen választ akar hallani, a legkevésbé sem érdekel.
"Semmi, hagyjámá'."
Fejhallgató vissza. De nem adja fel. Itt nincs ignoregomb.
"Mi van ma veled?"
Választ kell adni. Kíváncsiságot kielégítő, de sokat nem mondót. Szemedbe néz, pásztáz, letapogatja szemeivel az agyat, mintha abban reménykedne, hogy belelát, átlát, kiszűrheti az igazságot. Nem olyan könnyű az, tudhatná már.
"ÁLMOSNAPOMVAN,ÁLMOSVAGYOK,NEMIGAZHAGYJÁMÁ!"
Bingó. Hogylétem felöl egyenlőre nem kérdezősködik. Egyáltalán megértené-e? Mi a szándéka? Mindnekinek megvan a maga keresztje. Ha segít cipelni az mit old meg? A vége úgy is az lesz, hogy megfeszítenek, max gyorsabban érek a Golgotára. Vagy látni akarja, ahogy egyensulyozok? Egyensulytánc a lélek vékony drótkötelén, nem akarok közönséget, magamra kell koncentrálnom. Nem kell taps, ha végig megyek rajta, nem akarom hallani az üvöltést, ha leesek, nem akarok cirkuszi produkció lenni. Miért akarja tudni, ha magam sem tudom mindig mi van. Ez az én valóságom, ne sértődj meg, de a megfejtést csak én találhatom meg, Babits dióhéja.
Adásszünet. Valami zavarja a képet, valamit a képembe nyomtak. Anya. Tányér, rajta ennivaló. Étel. Méreg.
"Nem vagyok éhes."
"Ettél ma már?"
"Igen"
Igen, ma már mérgeztem magamat, tegnap is, napról napra, évek óta. Sok méreg, dagad a májam tőle, nem tudom kihányni, nem segít a gyomormosás. Nukleáris méreg, sugárzom tőle, világítok az estében. Megnéznek, szemet szúrok. Ne nézzetek, szemetek, szemeiteket vegyétek le rólam, nem én akartam így. Mutassatok egy sötét lukat, elbújok, holnapra árnyékká válok, nem bántom a szemeiteket. Hűségesen foglak benneteket követni lépésről lépésre, egy jótékony sötét vetület leszek teljes 2 dimenzióban a szürke aszfalton.
Sok gondolat ez egy napra, álmosnapra. Ködösnap, ködös gondolatok. Holnap majd talán kiborul, ami beborult, s lesz napsütés.