Ákos és az Élet Princípiuma

A nemzet Kovácsa és Kövére annyira megmozgatta társadalmunk minden homokszemét, hogy magam sem tudtam már behúzva tartani a saját nyelvfékemet. Bevallom eredetileg amolyan feminácinak titulálható posztban gondolkodtam, s csak az alaposság kedvéért neki estem a teljes Ákos interjú megemésztésének másodjára is, s arra jöttem rá, hogy ráálltunk egyetlen provokatív elméletre, a Női Princípiumra.

Ha felvázolnánk, arányaiban tekintve Ákos nagyjából beszél 1 percet arról, hogy szerinte mit jelent a normalitás és a Női princípium, beszél nagyjából 5 percet nem nevén nevezve magáról a Férfi princípiumról (ugye az izmos váll, a férfias, tisztességes munka, a szülői, apai akarat teljesítése és a családban a tartógerenda szerepe). De mi történik az interjú maradék 40+ percében, ami valljuk be, igazán unalmasnak tűnik, hiszen egy darab szó nem hangzik el a helyesnek vélt nemi szerepekről az Ákos-féle világképben. Pedig ezekben az unalmasan pergő másodpercekben történik meg az igazi csoda.
Ákos ugyanis az élet(e) Principíumáról beszél, az önmegvalósítást, az önmagunkkal szemben felállított elvárások és célokról, ami felül ír minden mást, minden elvárást, minden normát és minden szerepet. És pontosan ezért tartom Ákost seggfejnek (értsd szó szerint: segget csinált a szájából), a saját életével, a saját családi hátterével igazolja folyamatosan, hogy életünk útja nem lehet más emberek, mások normái előtt való meghunyászkodás, hogy mennyire fontos ennek ellenére az elismerés és a pozitív közeg, a lehetőség arra, hogy önmagad legjobb verzióját megvalósíthasd.

A következő mondatok mind az interjúból vannak, szeretném, ha mindenki megszívlelné és elvonatkoztatná a popzenétől:

- Ne szorítson a világ a maga igazságaihoz.

- A terhes elem, a hírnév olyan foka, ahol tőlem állandóan várnak, teher, mert ritkán esik egybe azzal, amit én várok magamtól.

- El sem tudom képzelni, hogy mi a jó eget várnak tőlem, hiszen most adtam oda mindenemet, amivel készültem, hetekig, sűrítve és mégis várnak, többet várnak. És persze ez a ragaszkodásnak és a kedveskedésnek is a jelei, de rendkívül fárasztóak. Én ehhez nem tudok asszisztálni, én emberi dimenzióban élek.

- És ezért téged nagyképűnek arrogánsnak tartanak.
- Ez szokott lenni a természetes reakció. Hogyha én nem azt csinálom, amit ők képzelnek nekem, amit nekem csinálnom kell, akkor én mindjárt rosszfej vagyok.

- Ebben a világban, zúgó árban, legalább tudni szeretnénk, h van egy jó irány, ez nem jelenti azt, h az ember mindig arra tud menni.

- Mindig színeztek, mindig kitaláltak valamit rólunk, olyanok voltunk, mint a képregényhősök, ezt nem lehetett kibírni, rengeteg feszültség is felhalmozódott bennünk... ez úgy látszik vele jár, csak senki nem mondta előre.
Szegény jó apám mondta, hogy ez ezzel jár, de hát honnan is tudhatta ő, hogy mivel jár a popzenészség. Hát senki... nem volt egy szerződés, amit elénk raktak volna, amiben apró betűvel ott, van, hogy ez még lehetséges.

- Nagyon nagy szerencsém, hogy megdolgozhattam a sikerért. Csináltam valamit, ami engem nagyon foglalkoztatott és sikerült rá megnyernem a közönséget.

- Én akkor is megcsinálom, ha nem igazolja vissza a közönség. Ha azt csinálom meg, amit mindig is nagyon akartam, akkor kevésbé zavar a sikertelenség.

- Fontos az értő, elfogadó közönség, mert abban benne van a katarzis lehetősége.

- Az a sok fajta indulat ami engem ér, azzal őszintén szólva nem tudok mit kezdeni, nem tudom hova tenni, nem találom a forrását. Mert az, amit én mondok, teszek, az egészen biztosan nem árt senkinek.