Cigánykerék

Egyszer egy bölcs nő azt mondta: Most már ott bassza meg a franc az egészet, ahol van. És boldogan élt, amig meg nem halt.

Úgy akartam kezdeni, hogy nem sokára otthon  leszek, aztán belém villant, hogy ja, azért hogy elköltözzek és aztán barátról-barátra szállva és főzve  (ez mint kiderült számomra egy nagyon hasznos készség, meg az is, hogy hány lelkes barátom van, akik örülnek szerény társaságomnak, főleg, ha nem nagybőgőt játszok) cigánykerekezzek hat hetet. A csak úgy létezést pedig kihúztam a listáról, sokat akarok tenni-venni-menni. Életem legértelmesebb hat hetét akarom az országban tölteni.

Szóval fogtam magamat és beiratkoztam egy búvártanfolyamra horvátorszagi merüléssel, viszem anyámat is, had játszon egy kicsit ő is sellőlányt, bár nem panaszkodik, valahol érzem, hogy ő is nehéz időket él meg. De előtte még körbe tekerjük a Balatont pajtikkal, aztán Szeptember közepén egy hortobágyi túrát szerettem volna, de találtam helyette egy a Magyarország legszebb kerékpártúrái között előkelő helyen álló  őrségi  három folyó túrát (Őrség-Mura-Dráva) röpke 400 km.

Aztán pedig egy Budapest - Bécs - Berlin dönerkebab túra, végállomás T karjaiban valami buzibárban (bevonulás szigorúan az Electric6 Gaybar számára) és aztán haza vonattal és bedurrant combokkal jól megérdemelt dönerkebabot csámcsogva, ami Berlinben a legjobb.

Azt hiszem a legfontosabb a kerékpározásban, hogy végre megint hosszútávokban gondolkodhatok. A futásban is a hosszabb távokat szerettem, az agyad az elején küzd, dobja be a hülyeségeket, de aztán a lábak előre haladó mantrája szépen lecsillapít és elfog egy szabadságérzet. Kerekezés közben ehhez kicsit több kilométert kell tekerni, de már alig várom, s várom azt is, hogy mindenféle félelmet és frusztrációt levetközve a szabad ég alatt aludhassak.

A kreativitásról sem szeretnék teljesen lemondani, ezért elmegyek rajzolni és festeni Paksi Évához is, mert egyszerűen ott nem tudok frusztrált lenni.

Lesz egy csalódott Kaktusz Úr, aki néha szúr pólóm is, s megyek kerámiát is festeni a Made by You-ba, s tekeréshez is viszek skiccfüzetet. Úgy gondolom ezzel rendben leszek, lélekben pedig készülök majd az angliai túrákra.