Az utolsó vizsgáink után Miró mondta, h meg kéne ünnepelni, nem-e tudnék átmenni hozzá, koccintunk egyet az egészségünkre.
Nahát ebből az lett, hogy ketten megittunk egy üveg házipálinkát (ez a dilettáns folyamatosan után töltötte a poharunkat, hogy "Na még csak egy centet"). Aztán este 10 felé eszembe jutott, hogy asszonykát lehet fel kéne hívni, h nem biztos, hogy haza fogok találni, szóval az "apja-fia-márlányom-illetvekitudjamár nap" keretében ott is aludnék engedelmével. Erre ez a nagyonrészeg kiveszi a kezemből a telefont és magyaráz Berlinnek:

- De ha kell máris hívom a taxit és küldöm haza a Gyereket, csak szóljál nyugodtan, vagy akár te is átjöhetnél, akár érted is küldhetem a taxit... 
- Nem? Jól van, akkor marad a Gyerek. Na rakom le a telefont, mert már nagyon le vagyok szopva...

Itt kikaptam a kezéből a telefont, h megmenthessem készülődő házasságomat, hogy senki nincs sehogyse leszopva, maximum bebaszva, de hál' égnek Berlin jókat nevetgélt a telefonban, h semmi baj megérti, meg örül, h egy kicsit lazítunk és maradjak nyugodtan, majd holnap találkozunk. 
Imádom ezt a nőt <3!

Egyébként tényleg nagyon jó volt. Nem is az, hogy berúgtunk mert az utóbbi 2 évben (Miró meg 3-4) nem nagyon iszik egyikünk sem (alkalmi borozástól eltekintve). Beszélgettünk minden hülyeségről, szokásos témák, pl hogy mi mindent fogunk tenni, ha egyszer kijutunk japánba, különböző agyament science-fiction elméletek előadása, közös Viktátor utálás és persze a nőkről (természetesen mindketten a magunk párját magasztalta).
Szóval testileg-lelkileg ellazultunk, úgy hajnali kettőig biztos járt a pofánk aztán schnitt, egy perc alatt elaludtunk. Annyira szeretem az ilyen napokat.