Mindig megtartom a leveleket, levelestül, borítékostul. Nem csak amiatt a puszta tény miatt, hogy ritkán kapok bármi egyebet a banki értesítőkön kívül. Nem.

A kézzel írott leveleknek, mint minden egyéb analóg technológiának, meg van az a sajátossága, hogy egyszeri és megismételhetetlenek. Ebből adódóan bizonyíték arra, hogy valami és valaki volt és feltehetőleg valamilyen kapcsolódás volt ezen tényszerű megállapítások között. 
Néha hajlandó vagyok elhinni, hogy minden egyéb csak egy nagy kitaláció, illuzió, még rosszabb esetben nullák és egyesek sokszorosítható halmaza.

Példának okáért itt van Berlin megismételhetetlen karácsonyi képeslapja. Onnan tudom, hogy ő írta, mert ez szerepel aláírásként. Nekem szól, mert én vagyok a címzett a borítékon és kapcsolatunkat a “SZERETLEK” jellemzi, ahogy ez a képeslapon is áll. Ez a többlet információ igazán hasznos lesz, ha egyszer esetleg Alzheimer-kórt kapnék.

Persze lennének nehezebben megfejthető analóg emlékek. Például a számítástechnikai eszközökről szóló számla, amin valaki másnak a szorongós aláírása kékül a kipontozott vonalon és kapcsolatunk egy 500GB-os SATA merevlemez megvételében, a papír szerint, ki is merült.
Csak az bosszant, hogy ha egyszer Alzheimer-kórt kapnék (természetesen a kór maga is igen zavarna, míg meg nem feledkeznék róla), nem tudnám igazán értékelni az egyéb, semmis részletek felidézhetetlenségét.