Ma a falnak is neki mentünk, s sikerült a 8,1km/h 2x20 perces szett, igaz nagyjából vért izzadtam érte.

A futás talán az egyik legjobb gyógyír a kishitűségre, illetve a testen kívül az akaraterőt is edzi. Ahhoz, hogy ledöntsd a falat, nem elég folyamatosan edzeni, hinni is kell, hogy sikerülni fog. Amikor bele kezdek a második szettbe, általában már az első 5 perc után legszívesebben abba hagynám, mert érzem, h kezdek kimerülni, aztán valahogy eljutok 10 percig, a következő 5 perc pedig rémálom, zsibbad a lábam, elkezd fájni a hasam és folyamatosan a stop gombbal szemezek... az utolsó 5 perc pedig maga a lassított felvételes kínszenvedés, a másodpercek lomhán gurulnak a kijelzőn, s akkor csinálod jól, ha már nem is tudsz gondolkodni, csak a légzésre figyelsz, hogy ne kapkodd el s ha szerencséd van még a vége előtt kapsz egy endorfin löketett.

Nagyon-nagyon akarni kell. Ami pedig a legjobb felkészítő edzésnek bizonyult, az az úgynevezett High Intensivity Interval Training, erről már volt szó, de most a futásban is alkalmaztam, avagy 2 perc sprint (nálam ez most 11,2km/h volt), majd 2 perc séta és ezt 20 percen keresztül. Hozzá szoktat a levegő beosztáshoz, a fájdalom és a kimerültség érzethez, illetve határozottan jobban érzem a combizmaimat.

Ennek ellenére csakazértis utálok futni, de már megtanultuk, hogy a rossz lehet jó is.