Az utazás szinte zökkenőmentesen ment. A repülés sem volt félelmetes, sőt a felszállást és a landolást leszámítva szinte olyan volt, mintha buszozna az ember, csak kivételesen nem alulról szemléli az ember a felhőket, hanem felülről. Olyan mint egy bolyhos vattatenger.

Lutonba megérkezve volt 2 órám a busz indulásáig, váltottam pénzt és próbáltam a  fülemet szoktatni az egyébként "szupercukker" angol angolhoz. Sikerült is egy jót beszélgetnem pár emberrel, igazán vicces népség.

Majd következett az 5 órás buszozgatás, ebből volt 2 óra csatlakozási várakozás Birminghamben, ahol jutott egy kis időm körbe nézni. Nagyjából a pályaudvartól pár méterre található a "Bullrig" amely érdekes formájával egyből megragadja az ember tekintetét. Ez egy amolyan ottani Aréna Pláza.

Egy kis szemlegelésztetés után újra buszozgatás Stratford-Upon-Avonig, ahol ténylegesen nincs tömegközlekedés Alcesterig.
Még indulás előtt tettem egy virtuális sétát Stratford-Upon-Avonben a street view segítségével, hogy merre kell menni, mert ha csak kinyomtatom az utcaneveket valószínűleg eltévedek. Ez bevált, simán végig caplattam a városon, majd az utolsó gyalogos járdányi aszfalt eltűnésével stoppolni kezdtem, ami nem jött be. Feladtam és neki álltam sétálni az autópályán Alcester irányába, úgy 10 perc múlva egy fiatal pár felvett kocsival.
Itt megint tök véletlenül jól jött az a hasznavehetetlen papír, ami az útvonal leírást tartalmazta magyarul, mert pont a legvégén ott volt az irányítószám is. GPS-be beírták gyorsan és 10 perc múlva ott is voltunk. E-mail cím csere, majd helyfoglalás.

Itt megint jól jött a táskám tartalma, az ajándékba kapott Djarum cigaretta és egy zenei Mix CD, amit egy barátom csinált az útra. A kiéhezett talpas cigarettát szívó és friss zenére éhes emberekkel gyorsan lehetett barátkozni, a kapcsolatok mindig jól jönnek a jó tanácsokról nem is beszélve. Persze mindent módjával.
Majd mély kómába esés.