Ellenben a gondolat értéke semmiféle összefüggésben sincs azzal, hogy őszintén beszél-e az, aki mondja. Sőt minél kevésbé őszinte az ember, annál inkább valószínű, hogy gondolata épkézláb, mert akkor nem másítja el se az akarata, se az előítélete.

 

"Mármint csak abból kiindulva, hogy 3 évesen ilyet mondtam, hogy én fiú akarok lenni, mert a fiúknak van fütyijük és lehet húzkodni a bőrt :D (érti, amikor még az ember ilyen korban semmiről semmit nem tud) és hogy már akkor is inkább királyfit játszottam az oviban.
Ez nem hiszem, h neveltetés kérdése."

Egy hónap után végre újra beszéltünk, sőt mi több találkoztunk. Megláttak egy japános pólót és egyből rám gondoltak, meg is kaptam ajándékba.

Mikor utoljára láttam, emlékszem megcsodáltam. Ingerült volt és feszült, egyenesen állt, csipőre tett kézzel és robbanásra készen, mégis kimért hangon beszélt. Szép volt a tartása, már akkor meglátszott  rajta a sok edzés eredménye, olyan embernek hatott, akit nem lehet csak úgy félvállról venni.  Én is ilyen akarok lenni, határozottan ezt gondoltam. 

Beszélgettünk sok mindenről és arra jutottunk, hogy mindenki mindig valaki más szeretne lenni, csak önmaga nem.