Én egy cica vagyok, egyéniség és nem szolgalélek. Jegyezd meg, hogy te választottál engem és vállaltál értem felelősséget, attól a pillanattól fogva, hogy az otthonodat megosztottad velem. Mindig emlékeztetni foglak erre, ha te elfelejtenél időben ennem adnod, vagy elfelejtenél velem foglalkozni.
Amennyire szükségem van rád, annyira van szükségem minden macskának kijáró 12 órányi zavartalan alvásra, egy kis vadászásra, de egy közös madzag húzkodás soha nincs ellenemre, még a legfontosabb lustálkodás közepette sem.
Ha felidegesítesz, szemtelen leszek, ha nem adsz abból a finomból, amit készítesz, s a lábadhoz dörgölőzve szépen kérem, akkor úgy is megpróbálok az asztalra ugrani. Ha melletted vagyok, szeretném, ha észre vennél és velem is foglalkoznál, ha ezt nem érted, úgy is bele fekszem a könyvbe, amit éppen olvasol.
Nincs is annál természetesebb, hogy a ruháidra (főleg ha frissen vasalt és meleg) és az ágyadba fekszem, mert szeretem az illatod. Az ott hagyott kis szőrcsomók pedig az én ajándékom, mert tudom ám, hogy imádod a bundám.
A törődést én is törődéssel viszonozom, ha érzem, hogy rossz a kedved, melléd kuporodok, meggyömöszöllek és dorombolok neked kérés nélkül. Ha tudok, ágyba is viszem ám a reggelit, frissen fogott egeret, madarat, bogarat. Mert ezek a legnagyszerűbb dolgok, amit én neked adhatok.
A szőrböfit én sem szeretem, de hát az igényesség ezzel jár. És igen a drága kanapéd még mindig kívánatosabb karom élezésre, mint az a vacak, amit te kaparófának hívsz. A mozgásom pedig igen is kecses, te rakod rossz helyre a törékeny dolgokat és ezért esnek le.